Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-22 / 17. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 22. www.ujszo.com SZEMSZÖG Az utód reménysége Szórakozásképpen olykor az apróhirdetések között csemegézem. Hihetetlen, milyen „aranyköpésekre” és furcsaságokra lehet ott bukkanni. Legérdekfeszí- tőbb a „Cserebere”, az „Ajándékozás” és az „Egyéb” rovat. Igaz, a „Párkeresés” se kutya. Egy kis ízelítő: „Elcserélem törpe nyulaimat csincsilla párra.” Mások galambokat kutyára, felújított lakást kertes házra, babakocsit 36-os estélyi ruhára. Az „Ajándékozás” apróhirdetéseiből megtudható, hogy embertársaink szívesen dobogtatnák meg mások szívét kiskutyákkal, lerobbant hűtőszekrénnyel vagy trágyával, s mindezt felebaráti sze- retetből tennék, titkolván, hogy egyszerűen nincs hová tenniük a kutyát meg a többi kacatot. A leghajmeresztőbb és legszokatlanabb apróhirdetések az „Egyéb” rovatban találhatóak. Itt aztán minden előfordul! Egy fiú a minap e rovaton keresztül hívta ran- dira az ismeretlen lányt, akit x időben y város utcáján látott, és oly nagy hatással volt rá, hogy e módszerbe kapaszkodott, hogy ismétláthassa. Az utóbbi évek igazi aranyfogása az a hirdetés volt, melyben egy fiatalember azt ígéri, hogy, jó utódja” lesz valakinek. Aztbi- zonygalja, hogy ha egy gyermektelen vállalkozó befogadja, ő tényleg törődik a vállalkozásával, hiszen a szándékai tisztességesek. Azt gondolná az ember, hogy valaki viccből adta fel ezt a hirdetést! Aztán eltűnődik rajta, milyen lehet ez a magát becsületesnek kikiáltó ifjú. S vajon kit vagy mit keres?! Gondtalan életet egy vállalkozó oldalán, aki - mint a mesében! -agyermekévé fogadja jósága láttán? Vagy egész egyszerűen szeretette, békés otthonra vágyik, és ezt olyan elszántan keresi, hogy még hirdetést sem átall feladni? A ,jó utód” viszontszeret, tehát elméletben az is előfordulhat, hogy végre ő maga akar valakit szeretni. Esetleg árva, és elkeseredettségében ily módon keres felmenőt magának? Ott a telefonszáma, s bizonyára naponként vátja a csodahívást: „Gyere csak, fiam, hadd ismeije- lekmeg, atöbbitmeglátjuk!” Ó meg rohanna. Az is lehet, hogy happyendes történet válnék belőle, ahol a ,jó utód” öregkorában is gondoskodna a megtalált „rokonról”, és vizet adna neki, ha egyszer reszkető kézzel inni kérne. Odaadóan ápolná, ha beteg lenne. Ki tudja? Eddig azt hittem, a nyugdíjasotthonban szolgáló nővérek eltúlozzák a sztorikat, hogy az idős embereket nemegy esetben csak a nyugdíjosztás napján látogatják a hozzátartozók. Nemrég magam is meggyőződtem arról, hogy az ilyen esetek sajnos a nyers valóság kategóriájába tartoznak! Az egyik nyugdíjasotthonban élő, már 90 feletti néniről van szó. Gyönyörű öregasszony. Ápolt, csinos, megjelenése még mindig sugárzó, egész lénye a jóságáról árulkodik. Értelme élesen működik, újságokat olvas, mindenről határozott véleménye van. Jellemes, szeretette méltó asszony. Az egész otthon kedvence. Akár boldog is lehetne, hiszen szépen leélte az életét, gyermekeit becsülettel felnevelte, és házassága is békés, kiegyensúlyozottvolt. Mostmégis a haláltvárja, semmirekellő, züllött unokája miatt, aki havonta, pontosan a nyugdíjosztás napján nyi- korogtatja meg luxuskocsija fékeit az otthon előtt, hogy pénzt kérjen a nagymamától. S a néni - bár tisztában van azzal, milyen link alak az unokája - mindig odaadja neki a pénzét, igaz, utána napokig sír. E kedves nénire gondolva vetődött fel bennem, ki védi meg az elesett időseket a jóhiszemű sze- retetet szó szerint aprópénzre váltó utódokkal szemben, vagy az ilyen esetekben, amidőn - akár az apróhirdetés „Cserebere” rovatában - „gazdacsere” történik, aki- kunyerált pénzért hányaveti és számító nagymama-látogatásjár. Ülök a különös apróhirdetés fölött, ismét elképzelem az ifjút, aki azt ígéri, ,jó utódja” lesz egy idegennek. Hirdetése mögött bármi megbújhat. Valószínűleg szimpla szélhámos, de megeshet, hogy csak egy elkeseredett, magányos és zavaros értékrendű fiatal, aki tényleg új életet kíván kezdeni, de fogalma sincs arról, hogyan. Ez esetben csak egy dolgot kellene tudnia: a megújulást mindig ott kell kezdeni, ahol vagyunk! Nem „kifelé”, hanem „befelé”. Ott legyen jó”, ahol él. Még csak hirdetést sem kell feladnia. Jakubecz Márta (AP-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. ■ SZEMPONT A fárasztás művészete Az a politikai csoportosulás, amely jelenleg Szlovákiában uralja a politikai küzdőteret, a fárasztás művészetének minden fortélyával rátelepedett a lakosság védtelenebb részére. A szlovákiai magyarok a szlovák társadalomnak ebbe a védtelenebb részébe tartoznak. Az értelmes ember azon töpreng, miért csinálják ezt. Csak nem azért, hogy ne legyen ideje az embereknek a jóra, a szépre, az éltetőre, arra, amire az élet lehetőséget kínál? Az ominózus fárasztás kijelölt területe a kormány, illetve annak egy-két szellemi vezére által a nyelvtörvény 2009 júniusi módosítása, amely annyi teendőt akaszt a szlovákiai magyarság nyakába, hogy lassan már nem tudja, dolgozzon-e, éljen-e, vagy a nyelvtörvényt tartsa-e be. Amikor egy nem egész év távlatában százezer ember veszítette el munkáját Szlovákiában, a lakosság kétharmadának havi keresete nem haladja meg az országos átlag 60%-át sem, Dél-Szlovákiában az országhatár mentén a falvakban minden harmadik-negyedik embernek van csak munkája, akkor azt kell figyelni, mit, mikor, hol, hogyan mondjon a szlovákiai magyar. Ha emléktáblát készít, a kétnyelvű szövegben a szlovák betű ne legyen kisebb, mint a magyar, s ahol nincs szlovák szöveg a magyar mellett az emléktáblákon, ott tizennégy évre visszamenőleg vagy rávésik a szlovák szöveget, vagy leveszik a táblát és így tovább. Az esélyegyenlőség méltatása helyett a horgászat élményvilágából hozok fel példát. Olyan ez a játék velünk, mint a horogra akadt hal kínjai és a parton ülő horgász öröme. Ha a hal megadja magát, úszkálhat még egy darabig, de elég egy rossz mozdulat, ne adj isten rakoncátlanko- dik, rögtön kiemelik a vízből. Most tekintsünk bele a fárasztás féléves múltjába. Az is lehet, hogy pontosan egyévesre tervezték ezt a lélekhervasztó manővert, mert 2009 júniusától 2010 júniusáig egy év telik el, akkor választások lesznek Szlovákiában. A hatalom megőrzése céljából addig kell a számokat tartani, s ha ez sikerül, egy-két évig megint nem lesz nyelv- probléma az országban. Szomorúan olvasom, tanúja, vagy alanya vagyok a nyelvtörvénymódosítás lehangoló történeteinek. Néhány elfogult intézmény elfogult munkatársai megnyilvánulásainak, akik úgy értették a nyelvtörvényt, hogy a cégnél nemcsak munkát, hanem hatalmat is kaptak. Arról viszont korábban nem hallottak, hogy ahol a lakosság részaránya elér egy bizonyos százalékot - húszat -, ott bizony a szorongatott szlovákiai magyar intézkedhet anyanyelvén is. Nekik ezt nem kell tudniuk, csak azt, hogy a szlovákiai magyarnak kell tudnia szlovákul, mert otthon van ugyan, de itt van. Szerintem nincs olyan szlovákiai magyar, aki ne tudatosítaná, hogy ha nem akar bizonytalan jövőt, megtanul szlovákul. Számolhat azzal is, hogy az erős rendőrség mellett mindenütt ott lesz a nyelvőrség is - a magánhangzók is egyeznek -, a szabályok betartása csak jótékony hatású lehet. Ez a második őrcsapat ugyan - egy idő óta - hangsúlyozza, hogy a természetes személyeket nem bírságolják, ha megszegik a nyelvtörvény szívet nem melengető paragrafusait. Helyénvaló is. Elég a megfélemlítés, feszültségben tartás és az elbizonytalanítás. S ezzel rá is lehet bírni a szlovákul jól beszélő magyarokat, hogy ne használják anyanyelvűket mindenhol, ahol jogállamban joguk van. Az elvtársak meg kihirdethetik, hogy győztek. Meg aztán - mondjuk meg őszintén - minimálbérből vagy munkanélküli segélyből nem lenne gyerekjáték euró ezreket fizetni. Utánanéztem, ki mit mondott kinek 2009. november 18-án, 19-én, illetve december első napjaiban, amikor Szlovákiába látogatott Jerzy Buzek, az EP elnöke és Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa. Mindketten találkoztak a kormány képviselőivel, az illetékes tárcák vezetőivel, a szlovákiai magyar politikai képviselettel és a szlovákiai magyar kerékasztal vezetőjével. A kormány képviselői közül a kormány alenökén kívül senki nem azt értette, amit ajánlottak, hanem azt, amit ők a dologról gondoltak. így se politikai, se másféle játszmát nem lehet játszani. Maximum politikai bújócskát. A kormányalelnök úgy vélekedett, hogy a törvény nem egyértelmű paragrafusaihoz vissza lehet térni és az élethez szabni azokat. Ami jóakaratú megközelítés. A nála rangosabbak azt hangsúlyozták, hogy a nyelvtörvény már utánuk van, már eddig is sok energiát fordítottak rá, ők már a fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva, s hogy az EU képviselői nem találták alkotmányellenesnek az „ember és életpárti” nyelvtörvényt, s az megfelel az európai normáknak. Megnéztem a EU-ba lépés feltételeit és az EU működési elveit az uniós előírásokban. J. Buzek és K. Vollebaek ugyanazokat a tételeket hangsúlyozták ajánlásaikban a szlovák kormánynak, amelyeket az Európai Unió működési rendjében olvastam. Egyértelműen elmondták, hogy egy társadalomban lehet nyelvtörvény, de a polgárok esélyegyenlőségét, az alapvető emberi jogokat, a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és védelmét, valamint a jogállamiság érvényesítését biztosítani kell. Aki akarta - és tudja, hogy 1989-ben Csehszlovákiában volt bársonyos forradalom -, az úgy is értette, ahogyan az ajánlók szánták. Csak a legilletékesebbek értették úgy, hogy nem alkotmányellenes, nincs ellentétben az Európai Unió jogi normáival. És az ő szlovákiai magyarokat megleckéztető elképzeléseivel. Csak a józan ésszel. Meg - természetesen - egy szikrányi jóakarattal. Jóba Mihály
