Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-19 / 14. szám, kedd

20 Tévé és rádió ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 19. www.ujszo.com WŰSORAiÁMLAT Halálvírus F1L/W+, 22.55. Amerikai akció­film. Ken Conway az a fajta dör­zsölt fickó, akit a legkeményebb feladatok elvégzésére szoktak felbérelni. Ken a legjobb ebben a szakmában, de csak olyan mun­kát vállal, amiben igazán hinni tud. Nem szívesen, de egy napon találkozik a volt barátnőjével, aki aggódik egy közeli barátja hirtelen eltűnése miatt. Ken úgy dönt, hogy vállalja az ügyet és egy kicsit körbeszimatol a Dr. Ramsey által vezetett gyógyszer- ipari vállalat körül. Ken Conway (Matt McColm) Nagy foci, nagy dohány TV2, 11.35. Német-spanyol film. Egész Európa futbaU-lázban ég! A Bajnokok Ligája eljutott a fináléig: Moszkvában ütközik meg egymás­sal a Galatasaray és a Deportivo La Coruna csapata. Közben persze zajlik az élet szerte a kontinensen, sorjáznak az apróbb bűnök, stiklik és csalások. Éppen Moszkvában egy angol nőnek ellopják a csomag­ját, de komoly nyelvi nehézségekbe ütközik, amikor a rendőrség elé akarja tárni sérelmét. Santiago de Compostela-ban eközben egy ma­gyar zarándok fotómasináját lovasítják meg. Isztambulban egy né­met turista váltig állíija, hogy kirabolták. Berlinben pedig egy francia házaspár fortélyosan próbál megszabadulni adósságaitól. Főszerepben: Howard Stern Intim részek ČT1, 22.50. Amerikai fűm. A rádiózás királya, minden idők legsikeresebb önéletrajzi köny­vének írója - aki előtt semmi és senki sem szent, és senki és sem­mi sem tabu - ő Howard Stern. A botrányairól elhíresült ameri­kai rádiózás koronázatlan kirá­lya mellett a filmben felbukkan több híres amerikai lemezlovas is. A főszerepet, Howard Sternt ugyan ki más játszaná, mint ma­ga Howard Stern. Meglesni és megszeretni RTL Klub, 21.20. Amerikai vígjáték. Sam egy kisvárosban él, csilla­gász és született álmodozó. Maggie New York-i, fényképész és végte­lenül cinikus. Egymás tökéletes ellentétei, akiknek mégis akad egy közös vonásuk: mindketten eszeveszetten szerelmesek. A baj csak az, hogy választottjaik nem elég, hogy nem viszonozzák érzelmei­ket, hanem éppen most hagyták el mind a kettőjüket, méghozzá egy­másért. Már össze is költöztek és boldogan élnek New York egyik di­vatos negyedében. Sam mindent megtenne, hogy visszaszerezze Lindát, gyermekkori szerelmét, Maggie pedig mindent el akar követ­ni, hogy bosszút álljon Antonon, egykori vőlegényén. Akkor talál­koznak először, amikor mindketten felderítő útra indulnak, hogy ki­derítsék, hogyan él nélkülük volt szerelmük. Hírek magyar nyelven - STV 2,19.55 tápid PÁTRIA RÁDIÓ 6.00 Reggeli hatos 9.10 Kívánságműsor 10.00 Tízórai, benne: 10.05 Névnap, ese­ménynaptár, lapszemle, főzőcske 11.05 A szerkesztő témája 12.05 Délidő (ism.) 13.00 Napi krónika 13.30 Kívánságműsor 14.30 Hangadó 14.45 Zöldpercek 15.05 Artfórum 15.25 A nap témája 15.40 Hogyan telt a napja? 16.05 A szerkesztő témá­ja 17.00 Börze játék 17.29 Hogyan mondjuk? 17.30-18.00 Napi krónika A HANGADÓ MAGAZIN TARTALMA PÁTRIA rádió, 14.30. A Csont és ízület évtizedének utolsó évében járunk. A moz­gásszervi betegségek a fejlett és a közepesen fejlett országok legnagyobb számú betegségcsoportját alkotják. A betegségek gyógyításában, de a megelőzésében is nagy szerepe van a mozgásnak. A stúdió vendége lesz Csolti Csaba gyógytornász. Vele a helyes életmódról, testtartásról és a megfelelő mozgásról beszélgetnek. Várják a hallgatók kérdéseit is a következő telefonszánokon: 02/ 5 72 73 666 és 5 72 73 586. A nap témája a mozgás. Az utóbbi évtizedekre jellemző a mozgássze­gény életmód. Hogyan lehetne ezen változtatni? Várják hozzászólásaikat a már említett telefonszámokon. Megkérdezik, hogyan telik a napja Lakatos Tamás egy­kori rádiósnak, aki jelenleg egy futárszolgálatnál dolgozik. A szerkesztő Melaj Er­zsébet. KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 Napközben 11.30 Vendég a háznál 12.01 Krónika 12.30 Magánhangzó - közéleti beszélgetések 13.04 Rádiószínház 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Arcvo­nások 14.35 Tér-Idő 15.30 Közelről 17.30 Krónika 18.03 Ütköző 18.15 Magán­hangzó - közéleti beszélgetések 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Gyereksáv 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör 21.04 A nap történetei 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.25 Esti beszélgetés - tudo­mányról 23.04 Hangalbum PETŐFI RÁDIÓ 6.03 Zene ébredéshez 10.03 Zene munkához 15.03 Zene tanuláshoz 20.03 Kul- túrfitnesz 21.00 Zene hallgatáshoz 23.00 Akusztik TV-MÜSOROK ml TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.20 Hajnali gondolatok 6.25 Tények - reggel 6.00 Reggeli 5.35 Reflex 5.23 Kárpát Expressz 6.55 Mokka 10.10 TopShop 6.00 Telereggel 5.50 Ma reggel 8.55 Stahl konyhája 12.00 Híradó 8.30 Xena III. Am. sor., 22/13. 9.00 Kék fény (ism.) 9.05 Babapercek 12.15 Telefonos játék 9.15 SOS a felhők között. Am. film 9.55 Nappali 9.20 Telefonos játék 13.30 Fél kettő. Magazin 11.00 Post mortem II. 12.00 Déli harangszó 10.15 Teleshop 14.40 Pajkos szellem kalandjai Ném. krimisor., 8/8. 12.01 Híróra 11.35 Nagy foci, nagy dohány Am. film 11.50 A keményfejű IV. Am. sor., 7. 12.25 Kárpát Expressz Ném.-sp. vígjáték Jeannie nem szokványos 12.40 Lost - Eltűntek III. 12.55 Szomszédok. Tévésor. 13.20 Telefonos játék szőke szépség, egy dzsin, aki Am. sorozat, 19/3. 13.30 Srpskiekran 14.25 Charlie - Majom a családban csodákra képes, olyanokra, 13.30 Gyilkos gondolatok II. 14.00 Unser Bildschirm VIII. Ném. sor., 104. amire földi halandó nem. Am. sor., 23/7. 14.30 Ez történt Ma reggel 15.25 Szentek kórháza. Ausztrál Most szüksége is volna egy 14.20 Hírek 16.25 Körzeti híradók sor., 12. Rose váratlan látoga­varázslatra, ugyanis sürgősen 14.25 Két férfi meg egy kicsi V. 16.35 Hírek tást tesz a klinikán, hogy egy meg kell találnia Nelsont, aki Am. sor., 19/2-3. 16.45 Teadélután meglepő hírrel szolgáljon Tér­szupertitkos küldetésen van 15.10 Hírek 17.35 McLeod lányai ri-nek. A kórházi team később az űrben. Jeannie minden 15.15 Cobra 11XI.: Életre halálra Ausztrál sor., 74/12. döbbenten figyeli, ahogy követ megmozgat, de a Ném. krimi Ideje, hogy Tess végre meg­Mitch habozik megmenteni küldetésért felelős tábornok 17.00 Híradó tanulja, milyen kérdéseket egy páciens életét, ám ő csak a nem segít. Márpedig, ha 17.25 Reflex. Emberek - történetek illik és nem illik másokkal haldokló beteg utolsó kívánsá­Nelson nem kerül elő időben,- emóciók megvitatnia, hisz elvégre itt gát nem tudja figyelmen kívül Jeanninek új mestere lesz. 17.45 Időjárás-jelentés egy zárt világban él... hagyni. 16.25 Második esély. Am. sor., 170. 17.50 Egyről a kettőre III., 23/8. 18.20 A palota ékköve 16.30 Bűbájos boszorkák, 68. 17.20 Mónika - A kibeszélőshow 18.20 Vacsoracsata Koreai sor., 54/12. 17.25 Joshi Bharat. Talk-show 18.30 Híradó - esti kiadás 19.00 Híradó 19.30 Híradó este 18.30 Tények - hírműsor 19.05 A Széf - Vetélkedő 19.20 Szlovákia MA 19.50 Sporthírek 19.05 Hal a tortán - Teljes gőzzel 19.50 Sporthírek 20.00 Önök kérték 20.15 Jóban-rosszban, 1096-1097. 20.05 Fókusz 20.00 Nem menekülhetsz előlem 21.00 Kedd este 21.05 Aktív extra 20.40 Barátok közt, 5049-5050. Ném. thriller 21.30 Mámor. Am. thriller 21.20 Halálkanyar. Am. akciófilm 21.20 Meglesni és megszeretni 22.10 Halálos tévedés. Am. thriller 23.15 Prizma 23.40 A médium III. Amerikai Am. vígjáték 23.45 Döglött akták VI. Am.sor., 9. 23.30 Hírek krimisor., 39. 23.30 XXI. század-a legendák ve­0.35 Hepiendek. Am. vígjáték 23.40 Teadélután 0.35 Tények-este lünk élnek 3.05 Kyle XY I. Am. sor., 10/5. 0.30 Nappali 1.05 Anyád! A szúnyogok 0.00 Budapest-Bamako 2010 3.45 Wolff körzete II., 26/7. 2.30 Prizma Magy. film 0.15 Szexi szemtanú. Am. thriller 4.35 Tom Stone. Am. krimi, 26/5. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 5.10 Vad angyal. Arg. sor., 81. 5.55 Reggeli magazin 8.05 Szerelemhajó. Am. sor., 25/7. 8.50 Az ötletesebb nyer 9.30 Slágerről slágerre 9.50 Nash Bridges - Trükkös hekus Am. krimisorozat, 9-10. 11.25 Viharos szerelem I., 292. 12.20 Női magazin 13.35 Sütés-főzés 14.00 Slávia Kávéház 14.40 Családban marad 15.20 Vad angyal. Argentin sor., 82. 16.00 Hírek, sporthírek 16.30 Viharos szerelem ÜL, 183-84. 18.20 Doktor House. Am. sorozat 19.00 Ezermesterek 19.05 Esti mese 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó, sporthírek 20.15 A Drisfák együttes műsora 21.45 Együtt jártunk. Talkshow 22.40 Áldozatok és mások 23.05 Mezítlábas szerelem. Ném. film 1.00 A pszichozsaru. Am. krimisor. 1.45 Merényletek, melyek megrenget­ték a világot. Ang. sor., 26/6. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 7.45 Élő körkép 8.25 Din és Dán. Bábjáték, 3/2. 9.00 Reggeli magazin 11.15* Az egészséges életmód titkos vilá­ga. Ném. dok.film, 3/2. (ism.) 12.05 Körzeti híradók 12.35 Élő körkép 13.05 Folklórműsor 13.45 A remény útjai 14.20 Tudomány és technika 14.50 A humor arénája 15.50 Jégkorong NHL-magazin 16.15 Szlovákia öt éve EU-ban 16.30 Cseh nemzetiségi magazin 17.00 Körzeti híradók 17.30 Fókusz 18.20 Esti mese 18.30 Az én házam, az én váram 19.00 A pénz titkai, 13/2. 19.30 Híradó 19.55 Hírek magyar nyelven 20.00 Kenő 10 20.10 Út a delíriumig 21.00 Diagnózis 21.20 Tesztmagazin 21.30 Hírek és kommentárok 21.55 Filmklub: Párizs, Texas Ném.-ff. film 0.15 ČT-híradó 0.50 Hírek m2 5.50 Ma reggel 9.00 Vigyázz, kész, rajt! 9.25 A kölcsönkapott Föld 9.50 Mesélő cégtáblák 10.15 Apokrif - 1000 hangon 10.40 Hol élsz te? 11.05 Unokáink is látni fogják 11.30 Átjáró 12.01 Híróra 12.29 Kárpát Expressz 12.55 Záróra 13.45 Az irodalom nyelve 13.50 Iskolapélda 14.40 Szabadlábon Erdélyben, 15/12. 15.10 Vaszary. Portré 15.35 Magyar pop 16.30 Pörög az élet! Ausztrál sor., 2. 16.55 Sophia r-a nem kívánt jegyesség Ném. sor., 51. 17.20 Színes városok. Jap. sor., 13/5. 17.50 Ez történt Ma reggel 19.35 Esti mese 19.50 Caillou. Kanad. rajzfilmsor., 12. 20.00 Híradó, sporthírek, időjárás 20.25 Therese nővér.com. Fr. sor., 29. 21.20 Tűzvonalban. Magy. sor., 38/10. 22.10 Magyar pop 23.05 Záróra 23.55 Mámor. Am. thriller 1.40 Tűzvonalban, 38/10. (ism.) 2.35 Vezérlő fény. Am. sor., 128/99. 3.10 Bűvölet VII. 01. sor., 60/4. DUNA TELEVÍZIÓ 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Térkép - reggel 8.45 Kikötő (ism.) 9.15 A világörökség kincsei. Bécs - A Halál bejárja a várost, Ausztria 9.30 Szülőszoba. 01, sor., 26/2. 10.30 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Kikötő 14.20 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.55 Képes Krónika, 6/1. 15.25 Szász vártemplomok Erdélyben 16.00 Aranyszarvas - Magyar századok 17.00 Zorro. Am. sor., 16. 17.30 Térkép 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Török kezdőknek, 52/45-46. 20.00 „Játszd újra!” 20.10 Lila ákác Magy. film 21.50 Híradó, sport 22.15 Közbeszéd 22.40 Divathét 23.10 Karaván a békéért. Izraeli dók.film (feliratos) 0.05 Kikötő (ism.) JOJ 6.00 Híradó 6.25 I. Bűnügyi osztály. Szlov. krimisor. 6.45 Hírességek kalandjátéka 9.00 Gonosz szándék. Kanad. thriller 10.45 Szükségállapot. Am. thriller (ism.) 12.50 C.S.L: Las Vegas-i helyszínelők VII., 24/5. (ism.) 13.40 Medicopter 117 - Légimentők, 65. 14.30 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők VII. Am. sorozat, 7. 15.25 A Simpson család VII., 13-14. 16.00 C.S.I.: Miami helyszínelők V, 7. 17.00 Híradó - délután 17.20 Hírességek 17.30 Kutyil Kft. Tévésorozat 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó, sport 20.00 Kutyám, Jerry Lee 2. Am. vígjáték 21.45 Knight Rider. Am. akciósor., 7-8. 23.20 Maffiasztorik 0.15 A gyükos. Hongkongi akcióthriller ČT 1 5.59 Jó reggelt! 8.30 Gyerekeknek 9.00 Mária, a skótok királynője Am. film 11.00 Prágai vigadalom Szórakoztató műsor 12.00 Hírek 12.30 Egyedül otthon 13.30 McLeod lányai IV., 32/6. 14.15 Quinn doktornő VI., 22. 15.35 Szórakoztató tudomány, 26/9. 16.00 Segítsünk a gyerekeknek! 16.20 Gyerekeknek 17.00 Vetélkedő 18.00 Hírek a régiókból 18.25 Fekete bárányok 18.45 Esti mese 19.00 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Légi katasztrófák III. Kanadai dok.sor., 23/1. 20.55 Szigorúan titkos gyilkosságok Dók. sorozat, 42/2. 21.10 Karel Šíp showműsora 22.00 A D-nap. Öt befektető ötletre vár 3. 22.50 Intim részek. Am. film 0.45 Szex és New York, 7. 1.10 McLeod lány lányai III. Ausztrál sor., 32/6. (ism.) ČT 2 8.30 Panoráma 9.10 Kozmopolis 9.40 A történelem tényei 10.25 Film a filmről 10.55 168 óra 11.35 Vetélkedő 12.00 Lakáskultúra 12.25 Fekete bárányok 12.40 Játszótér 7 14.55 Európa kézikönyve 15.15 A Moldva képekben, 51. 15.35 Csodák világa 16.05 Francis Bacon angol festő portréja 17.40 Partnerkapcsolatok, avagy... 18.00 Kulcs 18.30 Babilon 18.55 Hírek 19.05 Game Page 19.30 Angol nyelvlecke - extra, 29. 20.00 Alfréd, Alfréd! 01. vígjáték 21.45 alena Kupciková ritmusában Portréfilm 22.15 Dél-Kaukázus érzékeny pontjai Dók. sorozat, 3/3. 22.45 Q-magazin 23.15 Nyócker. Magy. anim. film 0.45 Szakszerű gondoskodás. Am. sor., 43/11. HALLMARK 6.00 McLeod lányai VIII., 17-18. 8.00 Kisvárosi gyilkosságok. Ang. krii 10.00 A szexbomba. Am. filmdráma, 2. 12.00 McLeod lányai VIII., 19-20. 14.00 Kisvárosi gyilkosságok. Ang. krimi 16.00 A kaliforniaiak. Am. filmdráma 18.00 Partirőség III. Ausztrál sor., 7. 19.00 Bostoni halottkémek III. Am. krimi, 5. 20.00 A médium III., 6. 21.00 Volt egyszer egy lagzi Am. vígjáték 23.00 A jegygyűrű. Am. filmdráma 1.00 Veszélyes fantázia. Ang. thriller 3.00 Eltemetett titkok. Am.-kanad. film F1LM + (cseh nyelven) 13.35 Valakinek ki kell állni a körből Ang. vígjáték 15.10 Veszélyes igazság. Ném. krimi 16.40 VU. Fr. filmdráma 18.25 Svihákok. Kanad.-am. vígjáték 19.55 Végzetes rajongás Kanad. filmdráma 21.45 Dal egy agyonvert fiúért Koprod. filmdráma (magyar nyelven) 14.10 Zűrös páros. Fr. vígjáték 15.45 Piedone, a zsaru. 01. akcióvígjáték 17.40 Kincsvadászok Amazóniában Akciófilm 19.20 Taffin - Piszkos munka Ang. akcióthriller 21.10 Renaissance. Fr.-ang. anim. film 22.55 Halálvírus. Am. akciófilm HBO 6.00 A napfény nem eladó. Am. film 8.05 Télbratyó. Am. vígjáték 10.00 Az ellenség nyelve. Am. film 11.45 27 idegen igen. Am. vígjáték 13.35 South Beach királyai. Am. film 15.05 A nemzet aranya: Titkok könyve Am. kalandfilm 17.05 Valami Amerika 2. Magy. vígjáték 19.00 Arany Glóbusz 2010 21.00 Mélyen tisztelt publikum!, 39. 21.30 Kaliforgia. Am. krimisor., 3. 22.00 True Blood - Inni és élni hagyni II. Am. sor., 10. 22.45 Ez igen! Am. erőt. vígjáték 0.15 Hank és Mike. Kanad.-am. film 1.40 Kedd. Ang. krimi ORF1 12.15 Baywatch Malibu Am. sorozat. Cápaláz 13.00 Okidoki. Gyerekprogram 14.50 Varázslatos Jeannie. Sorozat 15.10 Sabrina, a tini boszorkány 15.30 Szívek szállodája. Sorozat 16.10 Papás-mamás. Sorozat Nátha következményekkel 16.30 Hírek 16.35 Malcolm. Sorozat. Tanár túszként 17.00 Mint senki más. Sorozat 17.25 Anna és a szerelem. Sorozat 17.50 Férfi kézilabda Eb 19.35 Chili 20.00 Híradó 20.15 Dunai zsaruk 21.05 Négy nő és egy haláleset 21.50 Hírek 22.00 A tölzi kopó 23.35 Mi újság? EUROSPORT 3.00 Tenisz. Ausztrál nyílt bajnokság 2. nap. Élő adás 16.30 Labdarúgás. Afrikai Nemzetek Ku­pája exkluzív 16.45 Labdarúgás. Afrikai Nemzetek Ku­pája, Angola, csoportmérkőzések: Elefántcsontpart-Togo. Élő adás 19.00 Labdarúgás. Afrikai Nemzetek Kupája exkluzív 19.15 Labdarúgás. Eurogoals Flash: a heti európai labdarúgó-magazin 19.25 Tenisz. Ausztrál nyílt bajnokság háttérmagazin 20.00 Műkorcsolya 22.00 Télisportok. Áttörni a jégen 22.15 Ökölvívás 23.45 Tereprali. Dakar-rali, összefoglaló 0.30 Tenisz

Next

/
Oldalképek
Tartalom