Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-18 / 13. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 18. www.ujszo.com Elhunyt Fekete Gyula író Budapest. Elhunyt Fekete Gyula író, szociográfus, újságíró, a Magyar írószövetség Örökös Tagja. Fekete Gyula 1922-ben született Mezőkeresztesen, 1956-ban a Magyar írószövetség prózai szakosztályának titkára lett; decemberben letartóztatták, 1957-ben szabadult. 1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett. 1966-ban kezdte Egy korty tenger című rádiós sorozatát. A 80-as években volt a Magyar írószövetség alelnöke, 1988-ban a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. 2004 óta a Százak Tanácsa közhasznú egyesület alapító-elnöke. Szépíróként regényeket (ifjúsági is sci-fi regényeket is), verseket, novellákat egyaránt írt, több mint félszáz kötete jelent meg. Háromszor kapott József Attila-dí- jat, 1991-ben 1956-os Emlékéremmel, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2009-ben Prima-díjjal tüntették ki. (mti, ú) BL - Ladányi Andrea és Borlai Gergő közös estje Tánc és dob a Štúdio 12-ben Nem szokványos kiállítás nem mindennapi környezetben, avagy van még új a pozsonyi horizonton Húsz év termése a Danubianában Meghökkentő, „továbbképzelésre” késztető és nagyon interaktív - ez (is) a posztmodem esztétika (A szerző felvétele) AJÁNLÓ Pozsony. Különleges előadásra várja a nézőket január 20-án, szerdán 19 órától a szlovák Színházi Intézet mellett működő Štúdio 12 (Jakab tér 12.). A Focus Magyarország projekt keretében műsorra tűzött BL című előadás két fantasztikus tehetségű művész, Ladányi Andrea táncművész és Borlai Gergő dobos közös műhelyében született, és tavaly elnyerte a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotónak díjazására 2005 óta kiosztott Lábán Rudolf-díjat. A BL a Tánc és dob alcímet is viselhetné, merthogy Borlai Gergő ütőhangszeres komponált és improvizációs zenéjére és Ladányi Andrea táncelőadására és koreográfiájára készült. ,Emikor egy táncos és egy zenész találkozik a színpadon, sokszor az az érzésünk támadhat, hogy tisztelettel méregetik ugyan egymást, de ahelyett, hogy valóban kapcsolatba kerülnének, párhuzamos monológokba kezdenek, önnön nagyszerűségük önkéntelen fitogtatásaképp. Ladányi és Borlai kettőse nem ilyen: nincsenek monológok, párbeszéd zajlik, két olyan, egymásra valóban kíváncsi lény között, akik szépen lesétáltak saját talpazatukról, és vállat rándítva a »Magyarország legjobb táncosnő- je/dobosa« címkére, úgy döntöttek, hogy ezen az estén mindent az alapoktól kezdenek újra, méghozzá közösen.” (bsz, ú) (Fotó: Színházi Intézet) A szó szoros értelmében és képletesen véve is kilóg a pozsonyi képtárak sorából a Danubiana Meulensteen Art Museum, melynek helyét tervezői annak idején a szlovák, magyar és osztrák hármas határszélen jelölték ki. LŐR1NCZ ADRIÁN A bősi vízlépcsőrendszer Kört- vélyesi-tározójába nyúló mesterséges félszigeten emelt, alakjában zátonyra futott római kori evezős bárkát idéző építmény a közelmúltban a rendszerváltás óta eltelt két évtized cseh képző- művészeti alkotásainak javát felölelő kiállításnak ad otthont. ,A bársonyos forradalom huszadik évfordulója megfelelő ok arra, hogy felmérjük, mi játszódott le szomszédainknál az elmúlt két évtizedben, s miképp csapódik ez le a képzőművészetben” - mondta a tárlat januári megnyitója alkalmával Vincent Polakovič, az intézmény igazgatója. A képtár kilencéves fennállása alatt a kortárs képzőművészek egyéni kiállításaira fókuszált, néhány éve azonban - hagyományteremtő szándékkal - útjára indított egy projektet, mely a tágabb értelemben vett közép-európai térség képzőművészeti törekvéseinek keresztmetszetét tárja fel. Ennek szellemében rendezte meg a galéria a magyar, az osztrák, majd az orosz kortárs képzőművészek csoportos kiállításai után a Duna-menti országokban élő és alkotó fiatal festők, szobrászok és grafikusok első nemzetközi biennáléját. A Danubiana Meulensteen Art Museum jelenlegi, Húsz évvel később... címet viselő kiállítása nemcsak egy újabb mérföldkő, hanem a ritka alkalmak egyike is, hiszen a kortárs képzőművészet rajongói idehaza ritkán láthatnak átfogó, korszakokat felölelő tárlatokat. A kiállító művészek egy része, így Michael Rittstein, Jin Sopko, František Skála, Vladimír Koko- lia, Stefan Milkov, Boris Jirku, David Černý, Michal Cihláŕ, Jaroslav Róna, Vladimír Merta vagy Jasan Zoubek annak a középgenerációnak a képviselője, mely a múlt század nyolcvanas éveiben az akcióművészet, a performansz és a videoart expresszív kifejezési formáinak alkalmazásával a cseh művészetben meghonosította a posztmodem esztétika fogalmát. Rajtuk kívül Xénia Hoffmeistero- vá, Jin Kornatovský, Martin Mainer, Petr Niki, Pavel Piekar, Veronika Richterová, Čestmír Šuška, Michal Šarše, Margita Titlová-Ylovsky, valamint Roman Trabura állítja ki festményeit, grafikáit, szobrait és helyenként meghökkentő térplasztikáit a Duna-parti múzeumban. A Czech Art című kiállítás március 7-éig tekinthető meg; a képtár ezt követően a szlovák Miroslav Cipár, a spanyol Antoni Cla- vé, az USA-ban alkotó Sam Francis, majd az év végén a hazai Jozef Jankovič és Vladimír Popovié alkotásait fogadja. Balról jobbra Olasz István, Gál Tamás, Nagy László, Bandor Éva és Derzsi György „ugrott be" pénteken a komáromi Madách kávéházba, ahol „Ahogy esik, úgy puffan" címmel rendeztek improvizációs estet. A játékmester Benkő Géza volt. A műsorra mintegy ötvenen voltak kíváncsiak, ami a hely adottságait tekintve teltházat jelentett. Az első alkalmat gyermekbetegségeivel együtt kirobbanó sikerként könyvelhetjük el. Az alkotók folytatást ígértek, egy hónap múlva. (Görözdi Szilárd felvétele) OTTHONUNK A NYELV ' ' ’ ' - gg ‘,'7«' Ni '".."’1 ’1 ' 2,’ ■' v". ÜgffijM •’ .V MMNtt •„ ", . /%Tőlünk kérdezték SZABÓAA1HÁLY GIZELLA A Gramma Nyelvi Irodában évek óta működik nyelvi közönségszolgálatunk, amelyhez évente mintegy száz alkalommal fordulnak kérdéssel az érdeklődők. Mai írásomban ezek közül válogatok. Kezdjük egy időszerű témával: tél lévén, sokan mennek el síelni. Vagy sízni? Mindegy vagy nem mindegy, hogy melyiket használjuk? Melyik a helyesebb? Tesszük fel most az egyik érdeklődővel a kérdést. A hozzánk fordulónak igaza van: mind írásban, mind szóban használatos a sízik és a síel ige és származékaik is. Azt azonban nem tudjuk megmondani, hogy melyik a „helyes”. Az értelmező szótárak minősítés nélkül mind a kettőt közük, viszont érdekes, hogy az értelmező kéziszótár első kiadása a sízik mellett tünteti fel az értelmezést ’sível halad, siklik’, a síel-1 pedig a sízik szinonimával értelmezi, a második kiadásban ez éppen fordítva van. Ennek az lehet az oka, hogy az értelmező szótár második kiadásában már figyelembe vették a Magyar Nemzeti Szövegtár digitális adatait. Ebből egyértelműen kiderül, hogy írott szövegben a síel a gyakoribb, a sízik gyakorlatilag csak ebben a formában, azaz egyes szám harmadik személyben fordul elő. A szótár egyébként jelzi is a különbséget: a síel mellett a 3-as, a sízik mellett az 5-ös gyakorisági adatot találjuk, azaz a síel a közepesen gyakori, a sízik pedig a legritkább szavak közé tartozik. A származékokat tekintve azonban kissé más a helyzet: a tipikus és gyakori melléknévi igeneves eredetű származékaik, a síelő és a síző között a különbség kisebb: a Magyar Nemzeti Szövegtár adatai szerint az előző gyakorisága 0,41 db/millió szó, a másodiké 0,20 db/ millió szó. A sízik használatát valószínűleg az is támogatja, hogy az egyéb téli sportok esetében is a -z igeképzős alak a megszokott: a sízik a korcsolyázik, szánkózik, bo- bozik, jégkorongozik stb. sorba illeszkedik. A másik szópár, amellyel foglalkozunk, a cél és a célkitűzés. Egy hozzánk forduló azt kérdezte, hogy helyénvaló-e a cél helyett a célkitűzés használata. A cél jelentése ’az, amire törekvésünk irányul’, a célkitűzésé pedig ez: ’valamely cél meghatározása, kijelölése’. Eszerint a két szó nem cserélhető volna fel egymással, de az értelmező szótár szerint a sajtónyelvre jellemző a célkitűzésnek ’cél’ jelentésben való használata. Az empirikus adatok azt támasztják alá, hogy a célkitűzés a sajtóban és a hivatalos stílusban tipikus előfordulású, s valóban sok adat van, amikor a cél szó helyett áll. Másrészt viszont még ezekben a stílusrétegekben is nagyságrendekkel kevesebbszer fordul elő, mint a cél, vagyis nem lehet azt állítani, hogy a célkitűzés a sajtóban vagy a hivatalos szövegekben kiszorítaná a cél-t. A harmadik példánk az elsőre hasonlít annyiban, hogy szintén alaktani jelenségről van szó. Egy fordító azt kérdezte tőlünk, hogy a megfelelősség vagy a megfelelő- ség-e a helyes írásmód. A szóban a -ság/-ség képző fordul elő, s ha ezt leválasztjuk a szóról, az első esetben a megfelelős, a másodikban a megfelelő szótövet kapjuk. Ezért nyilvánvaló, hogy a második írásmód a helyes. A kérdezőt talán a kiejtés bizonytalaníthatta el, ugyanis két magánhangzó között a mássalhangzó gyakran megnyúlik. A másik ok, hogy létezik felelősség szavunk, ez azonban főnév, tehát nem járulhat hozzá igekötő. Ez a példa is azt mutatja, hogy van értelme az iskolában nyelvtant tanulni és a szóelemzés alapjait is ismerni kell, hiszen így szakszerű és racionális választ tudunk adni a feltett kérdésre. Továbbra is várjuk a Gramma közönségszolgálatához érkező kérdéseket, e-mail címünk: gramma@gramma.sk.
