Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-14 / 10. szám, csütörtök

Vélemény És háttér 7 ' ........... ....................... : www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 14. TALLÓZÓ CBS Tovább romlott Barack Obama amerikai elnök támo­gatottsága, különösen ami belpolitikai működését illeti. A remény és változás jelszavá­val hatalomra került Obamá- nak egy hónapja 5 0 százalékra süllyedt a népszerűsége, most viszont már ennél is alacso­nyabb, 46 százalékos a muta­tó. Ez az első alkalom, hogy Obama népszerűségi baromé­tere nem éri el az 50 százalé­kot. Obama teljesítményét a gazdaság és az egészségügyi reform terén ítélik a leggyen­gébbnek. A megkérdezettek­nek csak 41 százaléka helyesli gazdaságpolitikáját, és 36 százalék tartja jónak azt, amit az egészségügy átalakításával kapcsolatban végez. (mti) a r—»c=n Kevesebb az influenzás, de annál több az útdíjrendszer miatti infarktus (Peter Gossányi rajza A Frankfurter Allgemeine Zeitung a szlovák-magyar viszonyról Tovább romolhatnak a már most is erősen megterhelt kapcsolatok Vég nélküli vita nyelvtör­vényről címmel a szlo­vák-magyar viszonyról kö­zölt terjedelemes elemzést tegnapi számában a Frank­furter Allgemeine Zeitung. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Bécsi keltezésű írásának alcí­mében Reinhard Olt, a konzerva­tív napilap Magyarországgal rend­szeresen foglalkozó tudósítója úgy értékelte, hogy a kapcsolatok to­vábbra is feszültek. Úgy látja, a Budapest és Pozsony közötti vita enyhüléséhez az évforduló idején fűzött remények korainak bizo­nyultak. Balázs Péter magyar kül­ügyminiszter szerint országa ál­láspontját erősítette meg az Euró­pai Bizottság főtitkárságának a vi­tatott törvénnyel kapcsolatos, bel­ső használatra szánt, de nyilvános­ságra került jogi értékelése. A kül­ügyminiszter szerint az értékelés megerősít egy sor magyar aggo­dalmat azzal kapcsolatban, hogy a nyelvtörvény gyakorlati megvaló­sítása diszkriminálja a több mint 500 ezres szlovákiai magyar ki­sebbséget. Reinhard Olt szerint a konflik­tus enyhüléséhez fűzött remé­nyekben szerepet játszott az, hogy az EBESZ kisebbségi főbiztosa, Knut Vollebaek intenzíven foglal­kozik az üggyel, miután mindkét fél közreműködését kérte. A ma­gyar kormány elviekben üdvözölte ugyan Vollebaek legutóbbi, a tör­vénnyel kapcsolatos állásfoglalá­sát, de nem teljes mértékben elé­gedett vele - írta a tudósító, ismer­tetve a főbiztos állásfoglalását. A lap munkatársa idézte ugyanakkor a szlovák kulturális minisztert is, aki szerint „a nyelvtörvény ügye lezárult”. A miniszter szerint or­szága a főbiztossal együttmű­ködve kidolgozta a nyelvtörvény végrehajtási utasításait, és Volle­baek legtöbb kifogását elfogadta. Bajnai Gordon magyar minisz­terelnök ezzel szemben utalt arra, hogy a szlovák nyelvtörvény to­vábbra is ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, továbbá azzal a megállapodással is, amely közte és Fico szlovák kormányfő között jött létre szeptemberi szécsényi talál­kozójukon. Ha a szlovák fél mind­ezt nem orvosolja, Magyarország - Bajnai szerint - az emberi jogok strasbourgi európai bíróságához fordul - írta Reinhard Olt. Pozsonyban - mint a továbbiak­ban írta - aggodalmat vált ki a ma­gyar ellenzék, konkrétan a Fidesz és a kereszténydemokraták beje­lentése arról, hogy a külföldön élő magyarok számára haladéktalanul biztosítani kell a magyar állampol­gárságot, ha a jelenleg közös frak­ciót alkotó két párt megnyeri a ta­vaszi parlamenti választásokat. Ez­zel nemcsak a magyar közvéle­mény-kutatók számolnak, hanem erre számít a szlovák vezetés is. Po­zsonyban az állásfoglalás mögött azt a koncepciót látják, amelyet a Fidesz vezetője, Orbán Viktor „a Kárpát-medencében élő magyarok közös jövőjének” formájában fo­galmazott meg. Pozsonyban már akkor megszó­laltak a vészharangok, amikor ka­rácsony előtt a Fidesz benyújtott egy törvényjavaslatot, melyben választójogot adott volna a külho­ni magyaroknak, a javaslat azon­ban a többségi erőviszonyok miatt meghiúsult. A szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke biz­tosra veszi, hogy a Fidesz-kor- mány hivatalba lépése után a ma­gyar állampolgársági jog területén várható módosítással a szlovákiai magyarok kettős állampolgársá­got kapnak. Emiatt pedig tovább romolhatnak a már most is erősen megterhelt kapcsolatok - írta a tu­dósító. KOMMENTÁR Megszűnő remények GÁL ZSOLT Az elmúlt napok fejleményei alapján úgy tűnik, hogy újra ugrik az államkassza számára vagy 150 millió eurónyi remélt bevétel. Megszűnt az Interblue, állítólag Tomanová egyik szociális cége is, és az állam a gázolaj magasabb adóján sem fog kaszálni. Abban meg Fico sem hihet komolyan, hogy kampányidőszakban a közigazgatás karcsúsításával teremti meg a kieső bevételek fedezetét. Ha a kormány beváltja a fuvarozóknak adott ígéretét, és a parla­ment megszavazza a gázolaj fogyasztási adójának csökkentését, akkor mintegy 100 millió euró fog hiányozni a tervekkel szemben az idei büdzséből. Ez nem is lenne olyan hatalmas kiesés, kb. az összeg háromnegyedét könyvelhettük volna el (többlet) bevételként, ha bölcs kormányuk a fölös szén-dioxid-kvótáinkat (15 millió tonnát) a környező országokhoz hasonló áron adja el. Mint tudjuk, nem így lett, a Fico-kabinet addig keresgélt, míg talált a messzi Washington államban egy garázst, és benne egy Interblue Group nevű céget, amelynek fantasztikus üzleti érzékkel sikerült fél áron (tonnánkénti 5,05 euróért) elpasszolnia a C02 kvótáinkat. Ráadásul úgy, hogy még elővásárlási jogot is adott neki további kvótákra (35 millió ton­nára) , természetesen fél áron. A nemzeti párti környezetvédelmi miniszterünk olyannyira figyelembe vette a nemzeti érdekeket, hogy olyan szerződést írt alá, amely gyakorlatilag felmondhatatlan. (Erről a Fico-kormányban a környezeti tárca sorrendben ötödik fe­lelőse is meggyőződhetett már.) Az új fejlemény az, hogy az ameri­kai garázscég már tavaly megszűnt létezni, most marad helyette a svájci Zugban székelő Interblue Group Europe nevű részvénytársa­ság. Ez azt is jelenti, hogy tulajdonosi struktúrája csaknem megálla­píthatatlan. így nem tudni, kitől is pontosan, de azért az ötödik kör­nyezetvédelmi miniszterünk próbálkozhat behajtani 15 millió eu­rónyi összeget, amelyet az Interblue (az amerikai garázsos) ígért, ha Szlovákia megvalósít bizonyos zöld beruházásokat. De elkezd­hetünk felkészülni arra is, hogy egy centet sem látunk az összegből, amit jól eldugtak egy svájci zugban... Lehet, hogy hasonlóan végződik Tomanová miniszter asszony ka­landja is a szociális cégek kísérleti projektjeivel, amire 26,5 millió eurót különített el tárcája - remélve, hogy ennek jelentős részét az unió finanszírozza. Az összegből sikerült is létrehozni 8 (többnyire Smerhez közeli vezetésű) szociális céget és alkalmazni csaknem 500(!) embert, de az Európai Bizottság ellenőreinek nem tetsző módon. Abártfai és nagyrőcei kísérleti szociális cégben nemrég folytatott vizsgálódás elég volt az uniós küldöttségnek, hogy sú­lyos hiányosságokat állapítsanak meg. Ezek elég súlyosak lehet­tek, mert állítólag a bártfai céget már meg is szüntették. Emlékez­zünk, ez volt az a cég, amelynek helyzetéről riportot készítettek a köztelevízió Riporterek című műsorának újságírói. Az STV igazga­tója először ennek sugárzását akadályozta meg, majd magát a műsort is megszüntette (a válság hatásaira hivatkozva). Összefog­lalva: valószínűleg akkora stiklik mentek a szociális cégekben, hogy az unió egy centet sem fizet majd, mi, adófizetők állhatjuk a cechet. De ebben már van tapasztalatunk, hiszen pontosan ez tör­tént a hírhedt faliújság-tenderrel kapcsolatban is. Nincs itt baj, mondja szokása szerint Robert Fico, majd a kormá­nya a bürokrácia megnyirbálásával előteremti a pénzt. Hát nem fogja, két okból sem. 1. Ha három és fél év alatt ez nem sikerült, akkor aligha sikerül pont a választások előtt. 2. Két minisztérium, meg mondjuk 1000 hivatalnok elbocsátásával kb. annyi pénzt le­het megspórolni, amennyiből minden szlovákiai nyugdíjasnak fel­emelhetik a nyugdíját - összesen két euróval... KÉZ,IRAT Fejcsóva MIKLÓSI PÉTER Kortársnak lenni nehéz, megter­helő feladat. Az ember mindent’ lát s mindezt közelről. Nincs ki­búvó, nincs „ott sem voltam” és effélék. Nincs szemérmes szem­lesütés. Aki kortárs, az szemtanú, nem hitvány, gyönge báb. S aki szemtanú, az nem lehet vak, lát­nia kell, ami látnivaló. És azt is látni kénytelen, ami nem látni va­ló, sót egyáltalán nem való. Ha­nem egyenesen botrányos. Per­sze, kortársnak lenni egyáltalán nem szabadon választott feladat. Nem is tagadhatom hát: biz jó­magam is kortársa vagyok/ vol­tam hol ilyen, hol olyan esemé­nyeknek; gyerekkoromtól mindmáig - bő hatvan esztendő alatt - sok kis lakájt láttam a nagy Duna mentében. Kortársként lát­tam jócskán és közelről balekot és mártírt, tagtársat, elvtársat, kultúrtársat, sporttársat, polgár­társat, panelprolit. Kezeltem ügynökkel, akiről álmomban sem feltételezhettem, hogy ő az; és bizonyára mindmáig kezelek olyanokkal is, akikről máig sem tudom, pedig... Laktam olyan belvárosi bérházban, amelynek tizenegy lakása közül kettőben partizánokká vedlett hajdani gárdisták laktak, egy harmadik hajlékba '89 után pedig a Tiso-ál- lam vezető propagandistája tért meg jó negyven esztendei emig­rációjából. Apró srácként kortár­sa voltam Sztálin legjobb cseh tanítványának; no és az sem volt könnyű, amikor hétévesen pa­rancsszóra kellett besötétített utcákon sokadmagammal megsi­ratni mindkettejük halálát. Kor­társa voltam a szovjet típusú szo­cializmust forszírozó ötvenes éveknek; 1968-ban pedig kor­társként, a rakodópart alsó kövén ülve, nemcsak azt láthattam, mint úszik el a dinnyehéj, hanem az orosz csapatok bejövetelét is. És azt, hogy nem véletlenül lett Husák a Dubček-féle vezetés első számú árulója, Brezsnyev hűséges kiszolgálója, egyúttal a prágai szlovák világ (káderdöm- ping) meghonosítója. Természe­tesen, kortársa voltam a '89-es fordulatnak, amikor a szocproli- ból polgár lett; illetve megcso­dálhattam azokat a fiatal és de­mokrata, ambiciózus képviselő­ket, akik erejüket s eszüket meg­feszítve hirtelen kisajátították maguknak az országvezetést. Érdekes idők. És érdekesek mindmáig, mert kortársként a hétköznapok továbbra is arra kényszerítik az embert, hogy nyi­tott szemmel-füllel járjon. Igaz, szinte szüntelenül jöhet közben a jogos csóva. A fejcsóva. Ha pél­dául hazai magyar élpolitikus szájából olyasmit hall az ember Attiláról, a hunról, hogy az egye­sült Európa gondolatának afféle nomád előfutára volt, arról vi­szont már hallgat a jeles szónok, hogy ezt a dolgot Attila maga alatt képzelte el... De jöhet a kor­társi fejcsóva akkor is, ha Szlová­kia hivatalban lévő miniszterel­nöke Svätopluk nevét dicsőítve mostanában olyan elődöket kreál a szlovák nemzetnek, akik épeszű történészi jóindulattal számos okból sem tekinthetők valódi és egyeneságú elődöknek. Részint mert az önálló szlovák etnikum megjelenése a történe­lem ködébe vész, részint meg azért, mert nincs az a szikáran objektív vélemény, amely tagad­hatná, hogy a honfoglalás óta bi­zony közös örökség a magyar-szlovák történelem, amelyet István király hivatott megtestesíteni. Pontosabban: István is. Ezért kortársként utal­hatok rá: az „új történelemírás” mindig nyitott csapda, amely Eu­rópa szívében kizárólag a szlovák önazonosságnak a magyarok el­lenében való önmeghatározást teszi vonzóvá. A nacionalisták számára. Sovány vigasz, hogy kortárs nem lehet akárkiből. Erre születni kell. Hát mi beleszülettünk. Ha tet­szett, ha nem. De lehet-e itt vala­hol reklamálni? TALLÓZÓ ADEVARUL A bukaresti napüap az előző naphoz hasonlóan ezúttal is két teljes újságoldalt szentel a Ma­gyarországon betiltott szerve­zet székelyföldi „alegységé­nek”. Mostani számában leírja, hogy ismeretei szerint milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki be akar lépni a Ma­gyar Gárda Győri Wass Albert Zászlóaljának Székely Szaka­szába. A lap szerint az illetőt alaposan megvizsgálják, a lehe­tő legtöbb információt össze­gyűjtik róla, hogy megállapít­sák: megfelel-e a tagsággal járó követelményeknek, „profilja” illeszkedik-e a szervezet tevé­kenységéhez és céljaihoz. Többféle kérdőívet is ki kell töl­tenie, amelyeken számos ke­resztkérdés is szerepel, de első­sorban arra kell válaszolnia, hogy miért akar a szakasz tagja vagy szimpatizánsa lenni. Az újság tudni véli, hogy a ta­gok kemény fizikai kiképzése­ket kapnak az Úz völgyében és az 1801 m magasan fekvő Ma- darasi-csúcson. Alap tévesen azt írja, hogy a kiképző egy bizo­nyos Magyarosi Árpád Szovátá- ról, vagyis az írás szerzője nem tudja, hogy az illető már nincs életben, tavaly Bolíviában lelőt­ték. Ismételten idézi a szakasz tevékenységében főszerepet ját­szó Csibi Barnát, aki nem ismeri el, hogy az említett kiképzések félkatonai jellegűek lennének. A riport másik felében rövi­den bemutat két másik erdélyi szervezetet, amelyeket a Ma­gyar Gárdához hasonlónak ne­vez. Ezek a Hatvannégy Várme­gye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), valamint az Erdélyi Magyar If­jak (EMI). Ez utóbbiakról meg­állapítja, hogy egyebek között a trianoni szerződés érvénytele­nítését és Nagy-Magyarország visszaállítását követelik. Külön keretes ismertetőben a lap a román olvasók kedvéért ismer­teti, mi is volt az a trianoni szer­ződés. (mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom