Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-12 / 8. szám, kedd

A polgárok egyetértenek a megmozdulással, véleményük szerint az útdíj nem csak a fuvarozók ügye Száz kamion rótta az utcákat (Juhos Melinda felvétele Galánta/Vágsellye/ Dunaszerdahely. Tegnap délután Galántán és Vág- sellyén is blokkolták a for­galmat a kamionosok, dél­után mindkét városban le­lassult a forgalom, és csak­nem száz kamion rótta a városok utcáit. Ezzel szemben Dunaszerdahely- re utolsó információink szerint nem ért el az amúgy beharangozott tiltakozó felvonulás. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Délelőtt tízkor Vágsellyén kez­dett el gyülekezni a Galántai és a Vágsellyei járás mintegy húsz fu­varozó vállalkozója. A körülbelül hetven kamion először Vágsellyén körözött, lelassítva a városi közle­kedést, majd délután kettő körül már Galántán okozott nem kis fennakadást. Gombos Zsolt, a vágsellyei G Trans tulajdonosa, a demonstráció egyik szervezője lapunknak el­mondta, hogy a helyi megmozdu­lással szeretnék megmutatni Ľubomír Vážnynak, a közlekedési tárca vezetőjének, hogy kijelenté­sével ellentétben nem csak a fuva­rozók 0,2 százaléka elégedetlen az elektronikus útdíj bevezetésének módjával. Hozzátette, hogy várják az érdekképviselet utasításait, ha kell, napokig is demonstrálnak. Tapasztalataik szerint a tiltakozó megmozdulás során egyik város­ból sem utasították ki a fuvarozó­kat a rendőrök. A mintegy hetven kamion dél­után a Galántáról Vágsellyére ve­A kocsisor Galántán is felvonult zető úton parkolt, majd ismét Vág­sellyére vették az irányt. A fuvaro­zókhoz folyamatosan egyre töb­ben csatlakoztak, személyautók, kisebb furgonok is. A kamionok le­lassították a forgalmat, hangos dudaszó és gépkocsik egész sora volt a főbb utcákon. Vágsellyéről a kamionosok Galántán keresztül Pozsonyba indultak tovább, hogy az ottani tiltakozókhoz csatlakoz­zanak. Az általunk megkérdezett járókelők mind egyetértettek a megmozdulással, véleményük szerint ez nemcsak a kamionosok, hanem mindannyiunk ügye. Habán Ferenc, az egyik galántai járásbeli fuvarozó kérdésünkre elmondta, ha nem csökkentik leg­alább felére az útdíjat, hamarosan csődöt mondhatnak a hazai fuva­rozók. „Az árainkat nem emelhet­jük, hiszen így sem a legolcsóbb a hazai fuvarozás a környező orszá­gokhoz képest, egy ideig még bír­juk, de ilyen árakkal nem fogunk tudnunk működni.” Hozzátette, hogy az útdíj bevezetése jármű­venként megközelítőleg 7 ezer eu­ró (210 ezer korona) kiadást jelent majd a vállalatának. Ingrid Rosová, a blokád szerve­zésében részt vállaló Euspedit Kft. ügyvezető igazgatója szerint a tehergépjárművek már a délelőtti órákban úton voltak a környező városokból, hogy Dunaszerdahely utcáin cirkálva hívják fel a figyel­met az útdíj bevezetése miatt ki­alakult visszás helyzetre. „Több mint ezer aláírást sikerült össze­gyűjtenünk a tiltakozó megmoz­dulások első napjaiban az egyik dunaszerdahelyi benzinkúton, ami azt bizonyítja: az emberek át­érzik, hogy itt nem csak a teherfu­varozók problémájáról van szó - közölte. - Amennyiben a kormány képviselői továbbra sem fogadják képviselőinket, úgy az esti órák­ban több száz kamion indul meg Pozsonyba az ország különböző pontjairól, hogy azt teljes blokád alá vonja. Akciónkhoz mintegy kétszáz fővárosi diák is csatlako­zott, akik megértették: csakis szé­les társadalmi összefogással tud­juk orvosolni a kialakult helyzetet. Nem az útdíj bevezetése, hanem annak mértéke ellen tiltakozunk. Nem látjuk okát annak, hogy Szlo­vákia útjainak használatáért az Európai Unió más országaiban ér­vényben lévő útdíj többszörösét fi­zessük. Ez így nem korrekt...” A csallóközi teherszállítók kö­zül többen is készenlétben álltak, hogy csatlakozzanak a Dunaszer- dahelyen felbukkanó konvojhoz. „Két gépkocsim most tér haza Bu­dapestről; ha kell, azonnal átirá­nyítom őket Dunaszerdahelyre, a harmadikba meg magam ülök be, hogy támogassam a kollégákat” - közölte egyikük. Óhaja a délutáni órákban sem teljesült, mivel a já­rási székhelyen mindössze egyet­len, a közvilágítás karbantartásá­ra kirendelt emelőkosaras teher­autó akadályozta a Fő utca for­galmát. (jeem, la) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Vadászkéssel fenyegetőztek Somoija. Héttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre számít­hat az a két, 21 és 25 éves férfi, akik 2009 utolsó napján Somoiján rátámadtak egy taxisra. A károsult nyakának vadászkést szegez­tek, s arra kényszerítették, hogy adja át nekik a 80 eurónyi napi bevételt és 60 eurót érő három mobiltelefonját. A rendőrség rablás miatt vette őrizetbe az elkövetőket, (la) Menő búvárfelszerelést ígért... Pozsony. Csalás elkövetésével gyanúsítják azt a 37 éves pozsonyi férfit, aki egy cég képviselőjének adva ki magát több mint 13 ezer eurót vett fel a panaszostól azzal, hogy csúcsminőségű búvárfelsze­relést szerez a számára. A leszállított felszerelés értéke mindössze 5 ezer euró volt, a férfi a különbözeiét nem fizette vissza, (la) Ingatlannal ügyeskedtek Szentmihályfa/Nagymagyar. Csalást követett el az a 28 éves szentmihályfai férfi és 56 éves nagymagyari társa, akik a károsult­tal 2008-ban szerződést kötöttek egy családi ház adásvételéről. A károsult kifizette a több mint 130 ezer eurós vételárat, ám a tulaj­donjog kataszteri bejegyzése során kiderült, hogy az ingatlant több végrehajtási végzés terheli. A két férfi háromtól tíz évig terje­dő börtönbüntetésre számíthat, (la) Egy köbméter fáért két évet Dunaszerdahely. Akár két évre is a rácsok mögé kerülhet az a 18 éves dunaszerdahelyi férfi, aki egy Karcsai úti cég telepéről egy köbméter fát tulajdonított el mintegy 56 euró értékben, (la) BALA, a. s. pályázatot hirdet gazdasági referens munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Šamorin (Somorja) Elvárások: / egyetemi/föiskolai végzettség gazdasági területen / szakmai gyakorlat / kommunikációs és tárgyalási készség / precizitás, önálló munkavégzés / B típusú jogosítvány Amit kínálunk: / stabil háttér, / versenyképes jövedelem. Feladatok: ✓ a pénzügyi tervezéshez szükséges adatok rögzítése, rendszerezése, elemzéskészítés, kimutatások készítése / bankokkal való kapcsolat fenntartása / kapcsolódó adminisztrációs tevékenység önálló ellátása / ingatlanokkal kapcsolatos tevékenység végzése Érdeklődés esetén szlovák nyelven megírt szakmai életrajzot, kérvényt és a személyi adatok feldolgozásáról szóló beleegyezést kérjük, hogy 2010. január 31-ig küldje el a következő címre: BALA, a. s. Bratislavská 1941,931 01 Šamorin. MP910545 Csak három hónapos szerződéseket köt a bérlőkkel a galántai munkásszállót kezelő SMS TTSK vállalat A megye kilakoltatja a lakbérhátralékosokat V" Félig üresen áll az egykoron orvosok által is lakott munkásszálló (A szerző felvétele) ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. Csak három hónapos szerződéseket köt a bérlőkkel a galántai kórházzal szemben talál­ható munkásszállót kezelő SMS TTSK vállalat, így ha komoly ér­deklődőjelentkezne a Nagyszom­bat megye által eladásra kínált in­gatlanra, könnyebben menne az épület kiürítése - tudtuk meg a helyiek által csak „slobodá- reňként” emlegetett épületben la­kóktól. Az egyik, csaknem húsz éve a munkásszállón élő férfi sze­rint ez állandó bizonytalanságot jelent a számukra, nem tudják, mikor kerülnek az utcára. Azt is elmeséli: láttak már potenciális vevőket, akik - miután felmérték az ingatlan állapotát - inkább odébbálltak. A Nagyszombat megyei kórhá­zak részvénytársasággá alakítása során megyei tulajdonba került munkásszállót a megye évek óta eredménytelenül igyekszik érté­kesíteni. Ma az egy- és kétszobás, közös konyhás lakrészekből álló munkásszállóban egykori kórházi alkalmazottak és szociálisan hát­rányos helyzetűek élnek. Az egyik régi lakó szerint a helyzet évről évre rosszabb. Sok a lakbérhátra­lékos, akik általában a rendre és a tisztaságra sem ügyelnek. Az épü­leten is meglátszik az idő múlása, beázott falak, régi, kiszáradt ab­lakok jellemzik az egykor orvosok által is lakott épületet. Eva Pristášová, a Nagyszombat Megyei Hivatal szóvivője elmond­ta, hogy 2008 novemberében a megye feleslegessé vált vagyonát kezelő SMS TTSK vállalat az épü­lettel együtt átvette az érvényben lévő bérleti szerződéseket is.,Je­lenleg huszonhat szoba foglalt, ki­lencvenöt százalékban olyan bér­lők laknak ott, akik máshol nem rendelkeznek állandó lakhellyel, és létminimumon élnek” - tájé­koztatott Pristášová. Hozzátette, hogy a havi bérleti díj összege a szállás nagyságától és a szobák­ban elszállásolt személyek számá­tól függően 77 és 116 euró között mozog (2319-3494 korona). Az ingatlant már többször is próbálta értékesíteni a megye - mindeddig sikertelenül. A munkásszálló be­csült értéke 1 120 500 euró (33 756 183 korona), a legutóbbi ősszel lezajlott értékesítési kör­ben ennyiért kínálták megvételre. A galántaiak szerint ennyiért vár­hatóan soha nem fog elkelni a tel­jes körű felújításra és használattól függően átépítésre szoruló ingat­lan. A megyei szóvivő szerint en­nek ellenére nem mérlegelik a ki­kiáltási ár csökkentését. Pris­tášová azt is hozzátette: a megye maga már nem kíván pénzt fordí­tani a szálló felújítására. A megyei szóvivő szerint, ami­óta a megye tulajdonába került az épület, új bérlőkkel nem kötöttek szerződést, csupán a régi, rend­szeresen fizető lakók bérleti vi­szonyát tartották fenn: „Nem kö­töttünk új szerződéseket, mivel először rendezni kell azoknak a lakbérhátralékosoknak a szerző­déseit, akik nem fizettek, és ennek ellenére nem hagyták el a szállást. Jelenleg végrehajtás folyik az adósokkal szemben, és előkészü­letben vannak a kilakoltatási javaslatok.” (jéem) Szeretnél alapos tudást és széles körű, korszerű ismereteket szerezni egy nagy múltú és bíztató jövőjű egyetemen? Tanulj tovább Mosonmagyaróváron, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Elelmiszertudományi Karán 2010-ben induló szakjaink: Alapszak (BSc) Mezőgazdasági mérnöki Élelmiszermérnöki Állattenyésztő mérnöki Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Környezetgazdálkodási agrármérnöki Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki Növénytermesztő mérnöki Felsőfokú szakképzések Ménesgazda Hulladékgazdálkodási technológus Üzleti szakügyintéző Ökológiai gazdálkodó Gyógy- és fűszernövény-termesztő Nyílt nap 2010.01.29-én Érdeklődni az alábbi címeken lehet: 9200 Mosonmagyaróvár, Vár 2., +36 96 566 607, E-mail: tanulmo@mtk.nyme.hu Honlap: www.mek.nyme.hu Sok szeretettel várunk, mint leendő hallgatónkat! MP910522

Next

/
Oldalképek
Tartalom