Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-09 / 6. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 9. Sport 19 Huszonhármán az első edzésen Rimaszombatban Csak Janečka távozott ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Rimaszombat. Egyelőre csak Marek Janečka távozott az I. labdarúgóligában szereplő rima- szombati együttesből, amely csütörtökön kezdte a téli alapozást. A jobbhátvéd Janečka féléves vendégjátékon volt Rimaszombatban, s most visszatért a besztercebányai Duklába. Miloš Gibalának és Matúš Levickýnek is lejárt a vendégjátéka, ám ők egyelőre a gömöriekkel gyakorolnak. „Huszonhárom futballista vett részt az első edzésen, ám a csapat várható összetételéről még korai beszélni. Nenad Zsivanovics csak hétfőn csadakozik hozzánk, viszont velünk edzettek azok a labdarúgók, akik ősszel alacsonyabb osztályú klubokban voltak vendégjátékon. Egyelőre négy ifi készül velünk, Durec, Szabó, Árvay és Szkokan, ők már az őszi hónapok végén is a felnőtt csapattal edzettek. Nem tartom kizártnak, hogy további ifijátékosokat is megpróbálunk beépíteni a keretbe” - mondta Marián Rudiik, a gömöriek edzője. A rimaszombati együttes január 12-én Eperjesen az élvonalbeli Tatrannal játszik felkészülési mérkőzést, hazai pályán pedig január 16-án, szombaton mutatkoznak be Piszárék: 11 órakor az NB III-as Putnok együttesével találkoznak, (bt) „Patrick világklasszis játékos" - mondta Mancini Vieira a Manchester Cityé MTl-JELENTÉS Manchester. Az előzetes híreknek megfelelően Patrick Vieira pénteken a Manchester City labdarúgócsapatához szerződött. A megállapodás fél évre szól, mely további egy évvel meghosszabbítható. A 33 éves világ- és Európa-bajnok francia középpályás az Intemazionalétól szerződött a szigetországi együtteshez, amelynél korábbi trénere, Roberto Mancini vezetőedző szorgalmazta érkezését. „Patrick világklasszis játékos, aki mindig győzelemre törekszik. Tökéletesen beleillik majd- ebbe a csapatba” - nyilatkozta Mancini. A szenegáli származású futballista számára nem idegen a Premier League, mivel 1996 és 2005 között az Arsenalt erősítette, amellyel három bajnoki címet és négy FA-kupát nyert. Vieira, aid 100 ezer fontot keres hetente - Mancini első igazolása a Manchester Citynél. Premier League: a havazás és a hideg közbeszólt Öt meccset elhalasztottak MTl-JELENTÉS London. Tegnap öt mérkőzés elhalasztásáról döntött az angol labdarúgó Premier League vezérkara. A havazás és a rendkívüli hideg miatt nem rendezik meg ma a Fulham Portsmouth elleni mérkőzését, s a Liverpool is sikeresen kezdeményezte a ligánál, hogy a Tottenham Hotspurrel szemben vasárnap esedékes összecsapását későbbi időpontra tegyék át. Nem sokkal később az is eldőlt, hogy a szombatra kiírt Burnley- Stoke City és a Sunderland-Bol- ton, valamint a Hull-Chelsea találkozót is elcsúsztatják. A pályák ugyan a legtöbb helyszínen jó állapotban vannak, a stadionok körüli közlekedés azonban nehézkes. A brit meteorológia tegnap reggeli adatai szerint a hőmérsékleti mélypont mínusz 21,6 fok volt az északnyugati országrészben, de délen is mínusz 10-15 fokos hajnali fagyokat mértek, ilyen hideget évtizedek óta nem regisztráltak a szigetországban. Gépfegyverrel lőttek a togói játékosokra Párizs. Francia sajtóértesülések szerint gépfegyverrel megtámadták Angolában a vasárnap rajtoló Afrika Kupára készülő togói labdarúgó-válogatottat szállító autóbuszt. A beszámolók szerint több játékos megsérült, Thomas Dossevi csatár úgy nyilatkozott, hogy több társa rossz állapotban van. Egy másik futballista, Alaixys Ro- mao szerint összesen hét embert találtak el a lövöldözésben, ebből kettő futballista, (mti) _____ SPORTMENÜ ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 25. forduló - szombat, 18.00: Handlová-Zilina, Banská Bystrica-Pezinok, Spišská Nová Ves-Svit, Inter Bratislava-Nitra, Prievidza-Komárno. NŐI EXTRALIGA, 17. forduló - szombat, 14.30: Cassovia Košice-Slovan Bratislava; 15.00: Prešov-Oobrí anjeli Košice; 16.00: BSS Košice-Rožňava; 17.00: Ružom- berok-Banská Bystrica. ■ Labdarúgás TIPSPORT LIGA. E csoport, Pozsony (Rapid-pálya) - 10.30: Petržalka-Trenčín; 13.00: Senica-Jihlava. F csoport, Zsolna - vasárnap, 11.00: Žilina B-Dubnica; 14.00: Liptovský Mikuláš-Žilina. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK-szombat, 10.30:Tatran Prešov-Moldava nad Bodvou; 13.00: Trnava-Púchov. ■ Jégkorong SL0VNAFT EXTRALIGA, 35. forduló - vasárnap, 17.00: Martin-Zvolen, Žilina-Liptovský Mikuláš, Nitra-Poprad, Banská Bystrica-Spi. Nová Ves; 17.30: Košice- Slovan. ■ Kézilabda NŐK, WHIL, 11. forduló -szombat, 18.00: Trenčín-lnter Bratislava, Saľa-Písek. Vasárnap, 15.00: Partizánske-Veselí nad Moravou FÉRFI NEMZETKÖZI TORNA, Galgóc - szombat, 17.00: Ukrajna-Görögország; 19.00: Szlovákia-Egyiptom. Pozsony - vasárnap, 14.00: Görögország-Egyiptom; 16.00: Szlovákia-Ukrajna. ■ Röplabda NOl EXTRALIGA, az 1-4. helyért, 1. forduló - szombat, 14.00: Spišská Nová Ves-Senica. Az 5-6. helyért, 1. forduló - szombat, 16.00: Ziar-Spoje Bratislava; 17.00: Nitra-Pezinok. FÉRFI EXTRALIGA, az 5-10. helyért, 1. forduló - szombat, 10.00: STU Bratislava-Nové Mesto, Svidník-Trenčln, Prešov-Zvolen. NŰI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA - szombat. 17.00: Zilina- Slávia UK Bratislava. Overdose megszokott csapatával marad (Somogyi Tibor felvétele Az év első két hónapját Németországban tölti Mikóczy Zoltán versenylova Overdose jövő héten utazik Németországban kezdi meg a felkészülést Overdose, a négyéves veretlen versenyló, vagyis követi trénerét, Ribárszki Sándort a Berlin melletti Hoppegar- tenbe. A csodaló tulajdonosa, Mikóczy Zoltán azonban kitart eredeti álláspontja mellett, s továbbra is magyar színekben szeretné versenyeztetni lovát. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „Nem volt egyszerű meghozni a döntést, hol is folytatódjon tovább Overdose felkészülése. Sokáig hezitáltam, de végül úgy döntöttem, meg kell adni Ribár- szkinak az esélyt, annak ellenére, hogy ő Németországban folytatja a pályafutását” - mondta lapunknak Mikóczy Zoltán, akit tegnap éppen lova patkolása közben értünk el. „Eredetileg már január 4-én el kellett volna utaznia a lónak, azonban meglazult a patkója, s az állatorvos úgy ítélte meg, így nem vállalhatja az utazást. A patkolás után néhány napig érzékeny a patája, de mihelyt ez elmúlik, elindul Németországba. Erre várhatóan jövő hétfőn vagy kedden kerülhet soť’ - tudtuk meg Mikóczytól. A dunaszerdahelyi vállalkozó arra is kitért, magyar színekben akarja versenyeztetni a lovát, így keresi a megoldást, hogyan kerülhet magyar tréninglistára: „Még nincs lezárva a licencek odaítélése, ez január végén, illetve február végén történik meg. Addig szabadlistán szerepel a ló, én pedig terveim szerint Németországba utazom tárgyalni, hogy valahogy megoldjuk a problémát.” Az eredeti trénerhez való ragaszkodás érthető: Overdose Ribárszki Sándor irányítása alatt érte el sikereit, tizenkét versenyből tizenkettőt nyert meg, köztük olyan neves viadalokat, mint a baden-badeni Aranyostor. A csodáló azonban tavaly a Kincsem Parkban aratott diadala után megsérült, s egy patairha-gyulla- dás miatt az egész szezont kénytelen volt kihagyni, Franciaországban és Angliában is kezelték. Mikóczy a PannoniaOverdo- se.hu-nak elmondta, a csapat mindent megtesz azért, hogy az újabb utazás ne viselje meg a lovat: „Dönteni kellett, a menedzsment pedig úgy ítélte meg, hogy most az a legfontosabb, hogy a lovat ismerő személyek kezdjék meg vele a munkát, és lássák el a mindennapos teendőket Overdose körül. Mindent elkövetünk, hogy ez az utazás ne terhelje meg túlságosan, s ne váltson ki nála semmiféle negatív hatást.” Overdose egyébként rehabilitációja részeként fog Németországban tartózkodni, de közben elkezdődik már a lassú felkészítése is. „A ló január elején még lovas nélkül, de már nyereg alatt sétált, állapota lassan, de folyamatosan javul. A körülményeket figyelembe véve jelenleg talán jobb is a vártnál” - nyilatkozta Mikóczy. (bt) EREDMÉNYEK ■ Jégkorong SL0VNAFT EXTRALIGA, 34. forduló: Poprad-Žilina 3:1 (0:0, 2:1,1:0), g.: Klouda (26.), 0. Buc (34.), Šechný (58.), (II. Pleva (28.); Liptovský Mikuláš- Košice 5:3 (2:0, 0:2,3:1), g.: Cibuľa (16.), Kropáč (19.), Bartánus (49.), Halaj (55.), Cibula (60.), ill. Šachl (21., 35.), Huna (55.); Zvolen-Skalica 4:3 (1:1, 2:1, 0:1 - 0:0,1:0), g.: Gálik (12.), Nedved (22.), Marek Haščák (34.), sorsdöntő rávezetés: Szabó, ill. Pálffy (5.), Zálešák (33., 60.); Spišská Nová Ves-Trenčín 3:5 (0:0,1:2,2:3), g.: Macejka (35.), Skoliak (44.), Holečko (55.) ill. Duríš (24.), Trefný (28.), Paroulek (44.), Filo (45.), 54. Kopecký (54.). NHL: Boston-Chicago 2:5 - Šatan(B) 1 +0, Kopecký (Ch) 1 +0; Washington-Ottawa 5:2, Atlanta-New York Rangers 2:1 - rávezetésekkel; Montreal-Florida 2:0 - Hálák (M) végig védett; Pittsburgh-Philadelphia 4:7, Nashville- Carolina 4:2; Edmonton-Columbus 2:4; Anaheim-St. Louis 4:2, Vancouver-Phoenix 4:0, Los Angeles-DetroitT ;2. ■ Kézilabda FÉRFI TORNA, Pozsony: Szlovákia- Görögország 30:25 (15:10), Egyiptom-Ukrajna 33:33 (20:15). FÉRFI TORNA, Bécs - 2. forduló: Lengyelország- Magyarország 31:24(11:11). ■ Alpesi sí VK-VIADAL, Haus int Ennstal - női lesiklás: 1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:38,84; 2. Anja Paerson (svéd) 1:39,19; 3. Maria Riesch (német) 1:39,23. A szakági Vk állása 3 lutam után: 1. Vonn 300 pont, 2. Riesch 200,3. Paerson 170. Az összetett Vk állása 10 verseny után (még 23 van hátra): 1. Vonn 694,2. Riesch 659 pont, 3. Zettel (osztrák) 569. ■ Biatlon VILÁGKUPA-VERSENY, Oberhof - női 7,5 km: 1. Haus- wald (német) 22:15,1 min (1 büntetőkör); 2. Jonsson (svéd) +8,7 (1); 3. Aafedt-Flatland (norvég) +17,5 (1). A Világkupa állása: 1. Jonsson 396 pont, 2. Olofsson (svéd) 323,3. Szlepcova (orosz) 312,... 20. Kuzminová (szlovákiai) 145. ■ Tenisz H0PMAN-KUPA, Perth - B csoport, 3. forduló: Nagy- Britannia-Oroszország 2:1 (Murray- Andrejev 6:1,6:0; Robson-Gyementyjeva 4:6,0:6; Murray, Robson-Andrejev, Gyementyjeva 6:4,6:7,10:6); Kazahsztán- Németország 2:0. A csoport végeredménye: 1. Nagy-Britannia 3 győzelem, 2. Kazahsztán 2,3. Oroszország 1,4. Németország 0. A britek a döntőben a spanyolokkal találkoznak. BRISBANE-I NŰI TORNA - elődöntő: Clijsters (belga, 1.)-Petkovic (német) 6:4, 6:2; Henin (belga)-lvanovic (szerb, 3.) 6:3,6:2. DOHAI FÉRFI TORNA - elődöntő: Davigyenko (orosz, 3. )-Federer (svájci, 1.) 6:4,6:4; Nadal (spanyol, 2.)- Tro- icki (szerb, 5.) 6:1,6:3. Páros, döntő: Garda Lopez, Montanes (spanyol)- Čermák, Mertiňák (cseh, szlovák, 2.) 6:4,7:5. ■ Autósport DAKAR-RALI, 7. szakasz, motorosok: 1. Despres (francia, KTM) 6:34:14; 2. Coma (spanyol, KTM) +29; 3. Fret- igne (francia, Yamaha) +5:00;... 10. Štefan Svitko (szlovák, KTM) +26:26. A szlovák Ivan Jakeš motorhiba miatt feladta a versenyt. Az összetett állása: f. Despres 28:10:13; 2. Coma +1:06:50,... 16. Svitko +4:15:15. ■ Kosárlabda NBA: New York Knicks-Charlotte Bobcats 97:93. NŰI EXTRALIGA, 17. forduló: Nitra-Poprad 60:50. ■ Sportfogadás EUROMILLIÚK, az 1. játékhét nyerőszámai: 15,24,26, 27,31,32,33; pótszám: 4. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes 3. díj: 4083 euró (1 nyertes); 4. díj: 1275,90euró (4); 5. díj: 141,75 euró (36); 6. díj: 32,70 euró (156); 7. díj: 11,55 euró (618); 8. díj: 5,30 euró (2496); 9. díj: 4,05 euró (4020); 10. díj: 3,75 euró (6202). A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 4,5,6,14,16,17,20,25,27, 28,31,34,35,36,58,60,65,72,73,76. Kenő Pluszszám: 36. A magyar cselgáncsozóknak kedvez a változtatás Országonként ketten a vb-ken Fölényesen nyert Guardiola a legjobb edző München. Az FC Barcelonával hat trófeát begyűjtött Josep Guardiola lett 2009 legjobb vezetőedzője a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szavazásán. Mögötte Sir Alex Ferguson, a BL-döntős Manchester United trénere lett a második, Jose Mourinho, az Intemazio- nale mestere pedig a harmadik. A legjobb edzők 2009-ben: 1. Josep Guardiola (spanyol, Barcelona) 300 pont; 2. Sir Alexander Ferguson (skót, Manchester United) 137; 3. Jósé Mourinho (portugál, Inter) 66; 4. Alejandro Javier Sabella (argentin, Estudiantes) 54; 5. Mircea Lucescu (román, S. Don- eck) 50; 6. Arsene Wenger (francia, Arsenal) 44; 7. Guus Hiddink (holland, Chelsea) 38. (mti) MTl-JELENTÉS Budapest. Újabb forradalmi újításként a Nemzetközi Cselgáncs-szövetség (IJF) döntése értelmében idéntől - az olimpia kivételével - minden világversenyen súlycsoportonként két dzsúdós képviselheti hazája színeit. Ajudoinfo.hu szaklap híradása szerint a javaslat Marius Vizer IJF-elnöktől származik, s az a Világkupa-viadalok, Grand Prix- és Grand Slam-tomák mellett (ezeken eddig is ketten indulhattak országonként) az ifjúsági, junior és felnőtt világbajnokságon is érvénybe lép. Az idén bevezetett olimpiai kvalifikációs rendszer a világ- ranglistán alapul, így a versenyzők saját maguknak, s nem országuknak szerezhetnek kvótát. Márpedig az, hogy két dzsúdós is indulhat egyszerre vb-n, sportszerűbb keretet biztosít az azonos országból érkezőknek a kvalifikációs pontok gyűjtésére. Az új szabály a magyarok számára két súlycsoportban különösen kedvező lehet, ugyanis az 57 és a 70 kg-ban két-két kiemelkedő képességű dzsúdós verseng egymással. Az 57 kilósoknál a junior világ- és Európa-bajnok, felnőtt vb- és Eb-bronzérmes Kara- kas Hedvig, illetve az U23-as és junior Európa-bajnok, felnőtt vb- bronzérmes, olimpiai hetedik helyezett Baczkó Bernadett rivalizál, míg a 70 kilósoknál a vb- ezüstérmes, junior-világbajnok Mészáros Anett ifjú kihívója az U23-as és junior Európa-bajnok Joó Abigél. NIKÉ mmmmm&t »:■' 1 Szombatjanuár 9. Labdarúgó Premier League: 4029. Ar- senal-Everton 1,4-3,8-6,55-1 ,05-2,41-1,15; 4033. Wi- gan-Aston Villa 2,86-2,9-2, 35-1,44-1,3-1,29; 4034. Birmingham-Manchester United 5,03-3,4-1,57-2,03- 1,09-1,2. Olasz labdarúgóliga: 4360. AS Roma-Chievo 1,54-3,5- 5,13-1,08-2,08-1,18; 4361. Intemazionale-Siena 1,2- 5,1-9,94-3,37-1,07. Spanyol futballbajnokság: 4466. Valladolid-Atletico Madrid 2,56-3-2,58-1,38- 1,39-1,29; 4467. FC Se- villa-Santander 1,5-3,5-5,63 -1,08-2,16-1,18.