Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)

2009-12-29 / 298. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 29. Pihenő 7 MIT FŐZZÜNK MA? Csorba Hozzávalók: 20 dkg zöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller), 1 kis fej hagyma, 2-3 szál lestyán, 30 dkg hús, 1/2 kg csont, 4 dkg rizs, késhegynyi bors, 2 evőka­nálnyi liszt, 1 liter korpacibere vagy káposztalé. Elkészítése: A jól megmosott csontot főni tesszük, lehabozzuk, majd 1 óra múlva leszűrjük. A zöld­séget megreszeljük, a hagymát apróra vágjuk és a csontléhez adjuk. Ha puhára főtt, káposztalé­vel vagy „bors”-sal (kor- paciberével) savanyítjuk (citromsót is használha­tunk). Ledaráljuk a húst, elvegyítjük a rizzsel, borssal, sóval, liszttel, majd a masszából apró gombócokat formálunk, s azokat a levesbe főzzük. Lassan forraljuk, hogy a gombócok ne főjenek szét, majd hozzáadjuk az apróra vágott lestyánt és még kevés ideig együtt főzzük, (km) Taylor Swift, a country egyik üdvöskéje kicsit tapasztalatlan még, ha a függöny behúzásáról van szó. Turnéja lévén az éjszakákat általában egy hotelben tölti, és minden szobában máshogy működnek a tárgyak, ez pedig annyira megzavarta az ifjú énekesnőt, hogy visszafogott rongálásba kez­dett, leszakította a karnist, (cscs) (Képarchívum) SZÍNHÁZ KASSA: THÁLIA SZÍNHÁZ: Fekete Péter 19.00 POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ - új épület: Diótörő 11.00 Vízkereszt vagy amit akartok 19.00 Torreádor-keringő 19.00 ' MOZI POZSONY PALACE CINEMAS - AUPARK: Alvin és a mókusok 2. (am.) 17.00, 18.00 Babylon A. D. (am.) 17.10,19.20 Derült égből szerelem (am.- kan.) 18.30,19.30, 20.40, 21.40 2012 (am.-kan.) 20.00 Astro Boy (hongk.-am.-jap.) 17.20 Avatar (am.) 17.40,18.40,20.50,21.50 Ava­tar 3D (am.) 16.40,19.50 The Brothers Bloom - Szélhámos fivérek (am.) 18.50,21.10 Halloween II (am.) 19.40,21.50 Paranormal Akti­vity (am.) 20.10 Alkonyat - Újhold (am.) 18.30 Hogyan fogjunk mil­liomost? (cseh) 17.30 PÓLUS: Alvin és a mókusok 2. (am.) 18.40 De­rült égből szerelem (am.-kan.) 17.30,19.00,21.10 Rocky (am.) 19.00 Avatar (am.) 17.10,20.20 Avatar 3D (am.) 21.20 The Brothers Bloom- Szélhámos fivérek (am.) 19.10 Alkonyat - Újhold (am.) 17.20,20.00 Hogyan fogjunk milliomost? (cseh) 20.10 Zombieland (am.) 21.40 KASSA CINEMAX: Avatar 3D (am.) 17.00,20.20 Alvin és a mókusok 2 (am.) 17.30 Babylon A. D. (am.) 19.20 Alkonyat - Újhold (am.) 17.20 Ho­gyan fogjunk milliomost? (cseh) 20.00 Bogyók 2 (cseh) 17.40 2012 (am.-kan.) 19.40 Derült égből szerelem (am.-kan.) 18.40, 20.50 Astro Boy (hongk.-am.-jap.) 16.50 Kisrókák (szlov.-cseh-ír) 19.00 DÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Avatar (am.) 19.40, 22.26 Alvin és a mókusok (am.) 18.00,19.28 Babylon A. D. (am.) 20.00, 21.30 Niko - Út a csillagokba (finn-dán) 17.00 Bogyók 2 (cseh) 17.20,18.44 The Brothers Bloom - Szélhámos fivérek (am.) 19.00, 20.53 SZENC- MIER: 2012 (am.-kan.) 18.00 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Alkonyat - Újhold (am.) 17.00,19.30 LÉVA - JUNIOR: 2012 (am.-kan.) 18.30 GYŐR PLAZA: Alkonyat - Újhold (am.) 17.30, 20.00 Alvin és a mókusok 2. (am.) 18.30 Avatar (am.) 19.00, 22.15 Avatar 3D (am.) 17.15, 20.30 Egyszerűen bonyolult (am.) 20.15,22.30 Fame - Hírnév (am.) 22.00 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a kö­vetkező kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyáz­zon, mert a dőlt betűvel szedet­tek derékszögben egyszer meg­törnek. Ha az át nem húzott be­tűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor el­jut a megfejtéshez. KABOS KADOSA KAJETÁN KÁLVIN KAMILL KÁN KARÁCSON KARÁD KARION KAZIMÍR KERÉNY KEVE KIM KIRILL KLEON KLÉTUS KOLOS KONT Tegnapi feladványunk megfejtése: Konkordia. K A D O S A K A J E r A A R r I M I Z K V T L O B N S T A E S r A V N K O N T K M U N I O K A S Y N I T K N E T r A N K I K r E A I L L r E N N O L L R M K R K I R I L K r A A E K A R I O N O D K N O S C r A R A K S GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 6 1 5 3 8 4 9 7 2 7 9 3 5 6 2 8 4 1 2 8 4 1 9 7 5 6 3 8 7 2 4 1 9 3 5 6 1 4 6 2 5 3 7 9 8 3 5 9 6 7 8 2 1 4 4 2 7 9 3 1 6 8 5 9 6 1 8 2 5 4 3 7 5 3 8 7 4 6 1 2 9 7 9 7 2 5 8 4 6 9 8 3 1 3 4 1 1 7 9 8 5 3 6 4 2 5 1 2 4 6 7 3 6 gondoIkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Vegye könnyedén a dolgo­kat, ne idegeskedjen min­den apróságon. Szabadide­jét használja pihenésre! Töltődjön fel energiával. Ha barátai hívják, menjen el, ne maradjon a négy fal között. Főleg ne szilveszterkor! Bika (IV. 20.-V. 19.) Kapcsolataira nagy hatás­sal van őszintesége és kitar­tása. Teljesen váratlanul iz­galmas, új találkozásra számíthat, amely nagyon mély barátságot vagy őszinte szerelmet tartogat. Ne sza­lassza el a lehetőséget! Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Olyan új helyzetek terem­tődnek ön körül, amelyek­kel érdemes élnie. A szeren­cse is kezére játszik, egy véletlen folytán nagyon előnyös ajánlathoz jut. Használja ki! Az év vége felé kö­zeledve lazítson egy kicsit. Rák (VI. 21.-VII. 21.) Nem szereti a nyüzsgő, sze­mélytelen összejöveteleket. Szívesebben vesz részt egy falusi disznótoron, mint egy füstös szüveszteri rendezvényen. Mégis ér­demes elfogadnia a meghívást, mert találkozhat egy jó baráttal. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Ha összejövetelt tervez ott­honában, kötelességének kell tekintenie, hogy időt és pénzt fordítson környezetének csino­sítására. Legyen szó akár a szilvesz­ter megünnepléséről. így minden meghívott jobban érezheti magát. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Sok időt és energiát fordít arra, hogy kapcsolatait ápolja, illetve felelevenítse. Még arra is szívesen vállalkozik, hogy ennek érdekében vidékre vagy külföldre utazzon. Rég nem látott is­merősei szívesen fogadják önt. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Két ünnep között látogassa meg a szüleit, ha teheti, na­gyon örülnének önnek. A családi fészek, a megszokott ízek mindig gyermekkorát idézik. Lesz bőven megbeszélnivalójuk, és ön kellemesen kikapcsolódhat. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Most bebizonyíthatja, hogy tud odaadó és kedves lenni a családjával. Ez a szerep­kör amúgy sem idegen a Skorpiótól. Hiszen semmit sem várt annyira, mint az ünnepeket, mert végre együtt tölthette az időt szeretteivel. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Befolyásos emberekkel ke­rül kapcsolatba. Karrierje felfelé ível, és ami még fon­tosabb, ön megtanulja, miként lehet leghatékonyabban dolgozni. Mun­kabírását minden alkalommal be­mutatja. Gondoljon a pihenésre is. Bak (XII. 21.—1.19.) Anyagi és érzelmi ügyekben előnyös fejleményekre szá­míthat. Kényeztesse magát vitalitást fokozó tevékenységekkel. Szépítkezzen, ússzon, szaunázzon! Szilveszterezzen a családjával. Úgyis keveset vannak együtt egész évben! Vízöntő (I. 20.—II. 17.) Több minden a kedve sze­rint alakul, ha hajlandó ke­vésbé mereven viselkedni, és ha nem ragaszkodik körömsza­kadtáig az elképzeléseihez. Izgal­mas szerelmes este várja. Elképzel­hető, hogy megtalálta az igazit! Halak (II. 18.-III. 20.) Növelje műveltségét, olvas­son, ezzel is hozzájárul ah­hoz, hogy tovább fejlessze személyiségét és a karakterét. Fi­gyeljen nagyon az egészségére, mert semmi sem lehet fontosabb. Az alko­hollal legyen óvatos szüveszterkor!

Next

/
Oldalképek
Tartalom