Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)

2009-12-18 / 292. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 18. Sport 19 Sportcsillagok Gálaestje: díjkiosztás Budapesten Gyúrta és Hosszú győzött MT1-JELENTÉS Budapest. Gyúrta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányí­tójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetsé­gének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán. A díjakat a Sy- ma Sport- és Rendezvénycsar­nokban, a Sportcsillagok Gálaest­jén adták át tegnap a kategóriák dobogósainak. Különdíjat kapott a Magyar Sportújságírók Szövetségétől Pet­re Cozma, aki betegsége miatt nem tudott megjelenni, és Kiss Balázs, aki 18 év szünet után szerzett is­mét birkózó világbajnoki címet Magyarországnak. A magyar Aranylabdát Juhász Roland érde­melte ki, aki már korábban átve­hette az elismerést. A Sportcsilla­gok Kft. különdíjban részesítette a Duna Tv-t - az elismerést Cselényi László elnök vette át -, a Nemzeti Sport különdíját pedig a Bajnokok Ligájába jutott Debrecen labdarú­gócsapata kapta. A Duna Tv kü­löndíját Gyúrta Dániel trénere, Széles Sándor vehette át. Az 52. Év sportolója szavazás eredménye - férfiak: 1. Gyúrta Dániel 1303 pont, 2. Marosi Ádám 929, 3. Erdei Zsolt 809. Nők: 1. Hosszú Katinka 1614 pont, 2. Kovács Katalin 1496, 3. Janics Natasa 597. Csapat: 1. U20-as labdarúgó­válogatott 1406 pont, 2. Női ka­jaknégyes 667, 3. Férfi öttusacsa­pat 585. Szövetségi kapitány: 1. Egervári Sándor 1251, 2. Kiss László 1029, 3. Storcz Botond 948. Edző: 1. Mocsai Lajos 865, 2. Széles Sándor 780. Örömjátékkal nyert a Mátéfi-csapat a zárómeccsen Magyarország a kilencedik ÖSSZEFOGLALÓ Szucsou. A kilencedik lett a magyar női kézilabda-válogatott a kínai világbajnokságon, mi­után a tegnapi helyosztón 16 góllal, 41:25 arányban nyert az osztrák csapat ellen. A magya­rokkal szemben az előzetes elvá­rás a 12 közé kerülés volt, ezt a fiatal csapatnak sikerült teljesí­tenie. „Sajnálom, hogy a csapat leg­közelebb csak március végén ta­lálkozik, akkor jönnek az Eb-se- lejtezők, én viszont szívesen építkeznék addig is. Van még hova fejlődnünk, de a jövőre nézve biztató jelekkel szolgált számunkra ez a világbajnokság. Én is szerettem volna akár a négy közé bejutni, de legyünk reálisak és alázatosak, ha így lesz, a következő világversenyen még jobban fogunk szerepelni. Nyugodt lélekkel utazom haza a vb után, biztos nekem is voltak hibáim, de akik bírálnak, azok is tudják, hogy számomra ez volt az első nagy megmérettetés szö­vetségi kapitányként” - véleke­dett a torna után Mátéfi Eszter, a magyar csapat szövetségi kapi­tánya. (ns, mti) Díjazta legjobbjait a szlovák kajak-kenu Tart Vicék egyeduralma ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Hat éve nem tudja senki megelőzni Vlček Eriket (ŠKP Bratislava) a szlovákiai kajaktró­non. A komáromi kajaknégyes harmadik embere ismét a férfi szakág legjobbja lett a kajak-ke­nusok idei ankétján, melynek eredményeit tegnap hirdették ki. Meglepetésre ezúttal nem Vicék egységbeli társa, hanem a párká­nyi származású Gelle Péter (Duk­la Trenčín) lett a második, meg­előzve a harmadik Riszdorfer Mi­hályt. A várakozásnak megfelelő­en a legjobb egység az idén is ko­máromi kajaknégyes. A Riszdor­fer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik és Tarr György (mind ŠKP) alkotta hajó legénysége 2009-ben kétszázon vb-ezüstér- mes, ezren Eb-ezüstérmes és vb- bronzérmes volt. Kiértékelték az utánpótlás számára kiírt Szlovák Kupát is: győztek a komáromiak, harmadi­kok a somoijaiak. (jmk) SPORT A KÉPERNYŐN STV 3 - 17.50: Považská Bystrica-ŠKP Bratislava férfi kézilabda extraliga-mérkő- zés (élő) 21.00: Kovács Tamás-Sam- son Onyango címmérkőzés a WBF félnehézsúlyú vb-övé- ért (élő) NOVA SPORT - 1.05 (szombat): New Jersey-Ot­tawa NHL-es mérkőzés (élő) EUROSPORT-11.00,14.00: Alpesi sí Vk-viadal, Val d’Isere, nőikombináció (élő) 12.00: Labdarúgó Bajnokok Ligája, sorsolás (élő) 13.00: Labdarúgó Európa Liga, sorsolás (élő) 14.45: Síugró Vk-viadal, En­gelberg (élő) SPORT KLUB - 20.30: Schalke-Mainz német baj­noki focimeccs (élő) NIKÉ Péntek, december 18. Labdarúgó német Bundes­liga I: 3832. Schalke 04- Mainz 1,45-3,8 -5,64-1,08-2,27-1,15. Labdarúgó német Bundesli­ga II: 3856. Duisburg- Aachen 1,75-3,3-3,91-1,16- 1,79-1,21; 3857. RW Ahlen- Cottbus 2,68-3,2-2,3-1,46-1 ,35-1,24; 3858. Koblenz- FSV Frankfurt 2-3,2-3,25- 1,25-1,61-1,24. Francia II. focüiga: 3888. Ajaccio-Nantes 2,6-2,8-2,71 -1,35-1,38-1,33; 3889. Ar- les-Chateauroux 1,95-2,9-3, 67-1,18-1,62-1,27; 3890. Brest-Nimes 1,85-3-3,9- 1,16-1,7-1,26. Onyango (balra) kivár, Kovács ütni készül. A mai meccsen is ez a forgatókönyv várható. (SomogyiTiborfelvételei) Ma először bokszolnak profi világbajnoki övért Szlovákiában Onyango áll Kovács útjába Galánta. Igazi bokszlázban él a mátyusföldi város. Ma 21 órakor a helyi Kovács Tamás és a kenyai Samson Onyango a WBF félnehéz­súlyú világbajnoki övéért csatázik a művelődési ház nagytermében. ÚJ SZÓ-ELŐZETES A jegyeket már régen szétkap­kodták, aki nem juthat be, a tévé­ben (STV 3) nézheti meg az első szlovákiai profi vb-címmeccset. Galántán szinte mindenki a bokszcsatáról beszél, a járókelők kíváncsian nézegetik az utcán is időnként feltűnő afrikaiakat, Samson Onyangót és edző-mene­dzserét. A 38 éves kenyai bunyós tegnap kétszer jelent meg a mér­legelésen. Először tízdekás súlyfe­leslege volt, majd miután megvált a fölösleges dekáktól, egy órával később már elfogadták versenysú­lyát. Kovács Tamásnak nem vol­tak ilyen gondjai. Ő elsőre hozta a megszabott kilókat. Szóváltásba keveredtek a ver­senyzők az utolsó sajtótájékozta­tón is. „Üzengettek egymásnak. Onyango visszatért korábbi nyilat­kozatára, melyben félelméről be­szélt az újságíróknak-tájékoztatta lapunkat Kondé Szabolcs, a házi­gazda KO BOX CLUB vezetőségi tagja, aki a helyszínen figyelte a tör­ténéseket. - Az afrikai azt mondta, csak viccnek szánta a félelem emle­getését. Ó nagyon komolyan veszi a meccset, és haza akarja vinni a vi­lágbajnoki övét. Tomi Kid sem hagyta annyiban, és azt felelte: ő van otthon, s a világbajnoknak járó övis otthonábanmarad.” Onyango tudja, hogy Kovács gyorsan végez ellenfeleivel, ezért azzal is piszkálta, hogy ő bizony 12 menetes csatára készült, és vé­gig ki is bírja a mai ütközetet. Per­szer ebbe a galántai kedvencnek is lesz beleszólása. Hogy mi kereke­dik ki belőle, azt ma este a ringben láthatjuk. Nagyok az elvárások, hatalmas az érdeklődés, de hétszáznál töb­ben nem fémek a terembe. „Több embert nem engedünk be, akinek nincs belépője, az csak a tévében nézheti meg a meccset” - nyoma­tékosította két hete elmondott szavait Kondé Szabolcs. Kovács Tamás eddig tizennégy profi meccsen bokszolt, mindegyi­ket megnyerte, tizet kiütéssel. Onyango tizenkilenc hivatásos mérkőzésen van túl. Tizenhárom­szor kiütéssel győzött, de négyszer már kikapott, kétszer kiütéssel. Ga­lántán ma este egyikük megszerzi a WBF félnehézsúlyú világbajnoki övét. Kid szurkolói már előre tud­ják, ki lesz a győztes. (jmk) MÉSZÁROS MIHÁLY Borisz Gelfand. Igen, az izraeli­ek legjobbja lett a Hanti-Man- szijszk-i Világkupa győztese. A döntőben fergeteges csatában győzött Ruszlan Ponomarjov el­len. A négy hagyományos játszma nem hozott döntést, az új nyertes csak a villámpartik után örülhe­tett. Gelfand az egész viadal során magabiztosan és kiegyensúlyo­zottan sakkozott, diadala teljesen megérdemelt. Nézzük a döntő rájátszásának egyik szép partiját: Katalán megnyitás Világos: Gelfand - Sötét: Po­nomarjov l.d4 Hf6 2x4 e6 3.HÍ3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 c5 6.0-0 Hc6 7.dxc5 Vxdl 8.Bxdl Fxc5 9.Hbd2 c3 10.bxc3 (Gelfand kiváló pozíciós sakkozó, a hasonlójellegű állások nagyon jól passzolnak a játékstí­lusához.) 10...0-0 ll.Hel (Az iz­raeli nagymester ll.Hb3-mat lé­pett a dzsermuki GP-viadalon Alekszejev ellen.) ll...Fe7 12.Hd3 Hd5 13.Fb2 Hb6 14.Babl Ha5 15.Fal Bd8 16x4 Haxc4 17.Hxc4 Hxc4 18.Fxb7 Fxb7 SAKK 19.Bxb7 Ff6 20.Fxf6 gxf6 21.Bcl Hd6 22.Be7 Hb5 23.a4 Kf8 24.Bb7 Hd6 25,Bbc7 He8 26.B7c5 Bab8 27.Blc4 (Nagyon kellemes állás világos számára. Ellenfelé­nek esélye sincs aktív ellenjáték­ra.) 27...f5 28.Kg2 Bb7 29.a5 Hd6?! 30.Bd4 Ke8 31.f3 Hb5 32.Bh4 Kf8 33.a6! Bb6 34.Bb4! (Világos okosan ezt a kellemetlen kötést részesíti előnyben a h7- gyalog leütése mellett.) 34.. .Bd5? (Vesztő hiba, 34.. .Bdb8-ra volt szükség.) 35.Bxd5 exd5 36.HÍ4 Hc7 37.Bxb6 axb6 38.a7 d4 39.Hd5! (A többi már nem okozhat gondot egy Gelfand kaliberű játékosnak.) 39.. .Ha8 40.KÍ2 Ke8 41.e3 dxe3+ 42.Kxe3 Kd7 43.Hf6+ Ke7 44.Hxh7 f6 45.g4 b5 46.g5 fxg5 47.Hxg5 Kf6 48.f4 b4 49.Kd4 Hb6 50.Hf3 b3 51.Kc3 Ke6 52.h4 és sö­tét feladta. 2672. fejtörő Vüágos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Ka2, Vf4, Bc4, Hc8 és h3, Fb5, gy.: d3, g5 (8 báb). Sötét: Kd5, Vei, Be4 és g2, Hd2 és g3, Fc5 és f3, gy.: b7, c3, c7, d4, e2, e6, f5, h5 (16báb). & A A A Jl A A A A a A I A A A 4 & <á> * A 1 w A megfejtéseket az Új Szó szer­kesztőségének címére (Lazaret- ská 12, 811 08 Bratislava) küld­jék, SAKK megjelöléssel. Feladvá­nyonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, ligás megfej­tőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2670., a 2671. és 2673. számú fejtörőkkel együtt - 2010. j anuár 4. Ezzel a négy feladvánnyal zárul 2009-ban mindkét ranglistaver­senyünk, a MATTLIGA és a LIGA. Megfejtőink figyelmébe! Jövő heti sakkrovatunk a ka­rácsonyi ünnepek miatt szerdai, december 23-i számunkban je­lenik meg. SPORTMENÜ ■ Ökölvívás WBF-CÍMMČRKÔZÉS A FÉLNEHÉZSÚLYÚ VB-ÖVÉRT, Galánta -21.00: Kovács Tamás-Samson Onyango. ■ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 17. forduló -18.00: Považská Bystri­ca-ŠKP Bratislava, MHK Košice-Bardejov. ■ Jégkorong ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS, Iglő -17.00: Svájc-Fehér- oroszország. ■ Röplabda NOl KÖZÉP-EURÓPAI LIGA -17.00: Slávia UK Bratisla­va-Post Wien. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EURÓPA LIGA, csoportkor, 6. forduló A csoport: Ajax-Anderlecht 1:3 (0:3), g.: Emanuelson (77.), ill. Lukaku (13,22.), Legear (44.); Dinamo Zagreb- Timisoara 1:2 (0:0), g.: Scutaru (80, öngól), ill. Bucur (67.), Goga (84.). I.Ajax 6 3 2 1 8:6 11 2. Anderlecht 6 3 2 1 6:4 11 3. Dinamo Zagreb 6 2 0 4 6:8 6 4. Timisoara 6 1 2 3 4:9 5 B csoport: Lille-Slavia Praha 3:1 (2:0), g.: Cabaye (25.), Gervinho (40.), Obraniak (80.), ill. Vlček (56.); Genoa-Va- lencia 1:2 (0:1), g,: Crespo (51.), ill. Bruno Saltor (45.), Villa (90.+). 1. Valencia 6 3 3 0 12:8 12 2. Lille 6 3 12 15:9 10 3. Genoa 6 2 1 3 8:10 7 4. Slavia Praha 6 0 3 3 5:13 3 C csoport: Hapoel Tel Aviv-Hamburg 1:0 (1:0), g.: Yebo- ah (23.); Rapid Wien-Celtic Glasgow 3:3 (3:1), g.: Jelavics (1,8.), Salihi (19.), ill. Fortuné (24,67.), McGo­wan (90.+). 1. Hapoel 6 4 0 2 13:8 12 2. Hamburg 6 3 1 2 7:6 10 3. Celtic 6 1 3 2 7:7 6 4. Rapid Wien 6 1 2 3 6:12 5 J csoport: FC Bruges-Toulouse 1:0, g.: Perisics (92.); Partizán Beograd-Sahtar Donyeck 1:0, g.: L. Diarra (6.). LSahtarDoneck 6 4 11 14:3 13 2. FC Bruges 6 3 2 1 10:8 11 3. Toulouse 6 2 1 3 6:11 7 4. Partizán 6 1 0 5 6:14 3 K csoport: Sparta Praha-FC Köbenhavn 0:3, g.: N'Doye (22,30.), Grönkjaer (54,11 -esből); CFR CluJ-PSV Eind­hoven 0:2, g.: Lazovics (18,11 -esböl), Amrabat (68.). 1. Eindhoven 6 4 2 0 8:3 14 2. Köbenhavn 6 3 1 2 4:7 10 3. Sparta Praha 6 2 1 3 7:9 7 4. CFR Clu) 6 1 0 5 4:10 3 L csoport: Bilbao-Bremen 0:3, g.: Pizarro (13.), Naldo (20.), Rosenberg (36 ): Nacional-Austria 5:1, g.: Micael (23,57.), Mateus (33. j, Tomasevics (61.), F.Lopes (66.), ill. Schumacher (21.). 1. Bremen 2. Bilbao 3. Nációnál 4. Austria 6 5 10 17:6 16 6 3 12 10:8 10 6 12 3 11:12 5 6 0 2 4 4:16 2 ANGLIA, 17. forduló: Burnley-Arsenal 1:1, g.: Alexander (28, büntetőből), ill. Fabregas (7.); Chelsea—Portsmouth 2:1, g.: Anelka (23.), Lampard (79, tizenegyesből), ill. Pi- quionne (49.); FC Liverpool-Wigan 2:1, g.: N'Gog (9.), Torres (79.), ill. N Zogbia (90.); Tottenham Hotspur- Manchester City 3:0, g.: Kranjcar (37,90.), Defoe (54.). FRANCIAORSZÁG, 11. forduló: AS Monaco-Stade Ren­nes 1:0, Le Mans-Grenoble 1:0, Lorient-Olympique Mar­seille 1:2, Montpellier-Girondins Bordeaux 0:1, Olympi- que Lyon-Boulogne 2:0, Nancy-Nice 2:0, Paris Saint- Germain-Lens1:1. ■ Kosárlabda NBA: Milwaukee-Los Angeles Lakers 106:107 - hosszabbítás után, Atlanta-Memphis 110:97, Indiana- Charlotte 101:98, Orlando-Toronto 118:99, Philadel­phia-Cleveland 101:108, New Jersey-Utah 92:108, Minnesota-Los Angeles Clippers 95:120, New Orleans-Detroit 95:87, Oklahoma-Dallas 86:100, Denver-Houston 111:101, Sacramento-Washington 112.109,Golden State-San Antonio 91:103. ■ Kézilabda NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, Kína, helyosztók: A 9. helyért: Magyarország-Ausztria 41:25 (17:15), leg­eredményesebbek: Tóth Tímea 7/2, Tömöri 6, Vérten 5, Kovacsics 5/2, Zácsik 4, Bulath 4, ill. Spiridon 7, Engel 6/5. A11. helyért: Angola-Kina 26:25 (14:14). A 7. helyért: Németország-Románia 35:25 (20:13). Az 5. helyért: Dánia-Koreai Köztársaság 33:31 (20:15). ■ Jégkorong NHL: New Jersey-Montreal 2:1; New York Rangers-New York Islanders 1:2; Carolina-Dallas 5:3; Ottawa-Buffalo 2:0; Toronto-Phoenix 3:6; Florida-Atlanta 4:3; Chicago-St. Louis 3:0 - Marián Hossa (Chicago) 1+0; Vancouver-Anaheim2:3. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS, Kassa: Szlovákia-Fehér- oroszország 4:2 (1:0,2:0,1:2), g.: Kukumberg (13,40.), Bartovič (26.), Zedník (50.), ill. Antonyenko (40.), Anto­nov (48.). ■ Sílövés VK-VIADAL, Pokljuka, női 15 km: 1. Helena Jonsson (svéd) 43:04,1 (0 büntető kör), 2. Anna Carin Olofsson- Zidek (svéd) +22,6 (1); 3. Anastasia Kuzminová (szlovák) +27,3(1). ■ Sportfogadás A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 4,6,16,20,23,27,34, 36,40,42,47,51,58,59,61,64,69,73,74,76. Kenő Plusz-szám: 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom