Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-15 / 289. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 15. Sport 23 Női kézilabda-vb: egy pont kell a magyaroknak Vértennel a kínaiak ellen .-i**?* Cseh László Isztambulban már tizedik rövidpályás Eb-győzelmét aratta (TASR/AP-felvétel Gyúrta Dániel az Eb-aranyat hozó világcsúcsával elvitte az 5 ezer eurós fődíjat Kiss László elégedett MTl-JELENTÉS Szocsou. A helyi selyemmúzeum meglátogatásával és egy erőnléti edzéssel készült tegnap a magyar női kézilabda-válogatott az utolsó világbajnoki középdöntős mérkőzésére, amelyet ma (10.15) vív a házigazda kínai csapattal Szocsouban. Az már vasárnap eldőlt, hogy a több kulcsjátékosát nélkülözni kénytelen magyar csapat legjobb esetben is csak a 9. helyért szállhat harcba csütörtökön, de ehhez még pontot kellene szereznie a rendező ellen. A feladat nem ígérkezik megoldhatatlannak, hiszen a kínai válogatott eddig mindkét középdöntős találkozóját elvesztette, a románokkal szemben 40:19-re, míg az olimpiai bajnok norvégokkal szemben 34:19-re maradt alul. Ráadásul a vb-t megelőző felkészülési összecsapáson, december 1-jén Mátéit Eszter szövetségi kapitány alakulata győzött 30:24-re. Jó hír, hogy a sérüléssel kezelt Vérten Orsolya a hírek szerint újrajátszhat. Frankfurt/Budapest. Theo Zwanziger, a Német Labdarúgószövetség (DFB) elnöke bejelentette, hogy májusban Budapesten a magyar válogatott ellen léphet pályára a nemzeti csapat barátságos mérkőzésen. Harald Stenger, a DFB kommunikációs igazgatója ugyanakkor hozzátette: a tárgyalások zajlanak, de hivatalos megállapodás még nem született a felek között. Bienerth Gusztáv, a magyar A magyar játékosok és szakvezetők abban egyetértenek, hogy a középdöntőben eddig nyújtott teljesítmény előre mutató a jövőre nézve, ugyanakkor a dél-koreaiak ellen nyolcgólos előnyről döntetlenre végződött mérkőzést követően mindenki szomorú volt. S bár a 28:28-cal zárult vasárnapi meccs hajrájában a két francia játékvezető rendre a magyarokat sújtotta ítéleteivel, Mátéfl Eszter nem tért ki a Bonaventura testvérpár működésére. A szakember sokkal inkább azon kesergett, hogy a második félidőben elkövetett technikai hibák miatt elmaradt az a győzelem, amely a torna egyik nagy szenzációját jelentette volna. A játékosok közül sokan nem is tudták eldönteni, hogy örüljenek, vagy szomorkodjanak, pedig a megfiatalított csapat remekül helytállt az olimpiai bronzérmessel szemben. A játékosok kiemelték: egyáltalán nem mindegy számukra, hogy miként végeznek a vb-n, és mindent megtesznek, hogy a 9. helyet megszerezze a csapat. szövetség (MLSZ) nemzetközi igazgatója elmondta, hogy eredménnyel kecsegtetnek az egyeztetések, s a végleges szerződést hamarosan aláírhatják, de még néhány apróságot tisztázni kell. Az összecsapás tervezett dátuma május huszonkilencedike. Erwin Koeman szövetségi kapitány csapatának ez lenne a második lekötött mérkőzése a jövő évre, ugyanis június 5-én Amszterdamban a németekhez hasonlóan a világbajnokságra készülő hollandokkal találkozik. Isztambul/Budapest. Ver- rasztó Evelyn, Gyúrta Dániel és Cseh László révén három magyar úszóvilágcsúcs is született Isztambulban, a vasárnap zárult rövidpályás Eb-n. Kiss László szövetségi kapitány gyorsértékelésében tisztes szereplésről beszélt. MTl-JELENTÉS A szakvezető a hazaindulás előtt úgy fogalmazott, hogy 17, jó formában levő ember alkotta a csapatot, amelyből hiányzott az Amerikában tanuló Hosszú Katinka, s a betegsége miatt itthon maradni kényszerült Kis Gergő, mert a mérleg velük még fényesebbre sikerült volna. „Azért azt gondolom, így is elégedettek lehetünk, hiszen Ver- rasztó Evelyn 200 vegyesen, Cseh László 400 vegyesen, Gyúrta Dániel pedig - a 100 mell ezüstje után - 200 mellen nyert világreBudapest. Az MTI Sportszerkesztőségének felkérésére a magyar szövetségek 1964 óta minden esztendőben'eldöntüt: kik sportágukban az év legjobbjai. Az abszolút csúcstartó Portisch Lajos sakk- nagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között. Az idei győztesek közül kiemelkedik 14. sikerével a sakkozó Polgár Judit, valamint a sífutó Tag- scherer Zoltán, aki 12. ízben végzett az élen. A labdarúgóknál az Ander- lechtben légóskodó Juhász Roland nyert, Czink Melinda először diadalmaskodott a teniszezők között. A népszerű sportágak győztesei - asztalitenisz: Jakab János (Lombard) harmadszor nyert, Tóth Krisztina (Kroppach) 11. Adétika: Pars Krisztián (Dobó SE) 3, Papp Krisztina (UTE) 2. korddal, nagy előnnyel, utóbbi az egész törökországi Eb legjobb teljesítményének bizonyult. Evelyn két ezüstérmet is szerzett, Dávid bátyja egyet. Jakabos Zsuzsanna pedig 2005 után állhatott fel megint a dobogó alsó fokára. Amellett 5 Európa-csúcs is fűződik a mieink nevéhez, akik összesen 31 felnőtt országos, és 34 korosztályos magyar csúcsot állítottak fel. Mindez magáért beszél” - összegzett Kiss László. Akire szerdán vár főszerep: azt követően, hogy Százhalombattán az isztambuli hősöket is felvonultató mezőny a Csillagszóró elnevezésű versenyen búcsúztatja az esztendőt, a válogatott kapitányáról ünnepélyes keretek között nevezik el a városi uszodát. A törökországi Eb-n helytállt Kiss-csapatból a szakmain kívül anyagi elismerésben is részesült a három legkiválóbban teljesítő magyar, aki bekerült az egyéni díjazottak közé. A FINA, a nemzetközi szövetség ponttáblázata alapján a legjobb időeredményt elért hét férfi- és hét női versenyző Birkózás: Kiss Balázs (BVSC) 1, Sason Mariann (Csepel) 5. Cselgáncs: Ungvári Miklós (Erzsébetváros) 3, Mészáros Anett (BHSE) 2. Jégkorong: Palkovics Krisztián (Fehérvár) 5, Huszák Alexandra (UTE) 1. Kajak-kenu: Vajda Attila (Szeged) 3, Kovács Katalin (BHSE) 10. Kézüabda: Nagy László (Barcelona) 1, Vérten Orsolya (Győr) 2. Korcsolya: Sebestyén Júlia (műkorcsolya, TSC) 10, Vardanjan Tigran (műkorcsolya, Jéghegy) 1, Hoffmann Nóra, Makszim Zavozin (jégtánc, Piruett SE) 1, Heidum Bernadett (rövidpályás gyorskorcsolya, SportországSC) 1, KnochViktor (rövidpályás gyorskorcsolya, PKSE) 2. Kosárlabda: Lóránt Péter (Burgos) 1, Fűrész Emőke (Szeged) 1. Labdarúgás: Juhász Roland (Anderlecht) 2, Jakab Zsanett (MTK) 2. összesen 35 ezer euróval gazdagodott. Gyúrta Dániel az Eb-ara- nyat hozó 2:00,67 perces vüágre- kordjával az isztambuli kontinensviadal legjobb produkcióját nyújtva elvitte az 5 ezer eurós fődíjat. Cseh László a 3:57,27 perccel megnyert 400 m-es vegyesért - mint a férfisorrend harmadikja - 2000, Verrasztó Evelyn 200 m vegyesen 2:04,64-es világcsúccsal kiérdemelt diadaláért pedig 1500 eurós jutalomra jogosult. Az éremtáblázat élén végző Hollandia (10 arany, 3 ezüst, 1 bronz) adta az Eb medálgyűjtésben legigyekvőbb két úszóját: Hinkelien Schreuder és Inge Dekker egyformán 3-3 egyéni elsőséget szerzett a két váltósiker mellett, melléjük a 3 férfi hátúszó szám megnyerésével és az orosz vegyesváltó győzelme révén a négy aranyig jutott Sztanyiszlav Donyec zárkózott fel. A magyar csapatból Verrasztó Evelyn volt a legszorgosabb éremhalmozó 1 aranyával és 2 ezüstjével. A nemzetek medállistáján Magyarország (3,4,1) az ötödik lett. Ökölvívás: Káté Gyula (Únió Kispest) 3, Ducza Anita (Nyíregyháza) 2. Öttusa: Marosi Ádám (Honvéd) 1, Gyenesei Leüa (Álba Volán) 2. Sakk: Almási Zoltán (Honvéd) 5, Polgár Judit (Nagykanizsai) 14. Sportlövészet: Sidi Péter (Komárom) 6, Biatovszki Míra (Szeged) 1. Tenisz: Czink Melinda (Bp. Spartacus) 1, Balázs Attila (Kis- kastélySE) 1. Torna - férfi szertorna: Berki Krisztián (UTE) 4, női szertorna: Böczögő Dorina (Békéscsaba) 3. Úszás: Gyúrta Dániel (Jövő SC) 2, Hosszú Katinka (Bajai SVSC) 1. Vívás: Decsi Tamás (Kertváros) 1, Nagy Orsolya (BSE) 1. Vízilabda: Kiss Gergely (Pri- morac Kotor) 1, Szűcs Gabriella (Dunaújváros) 1. SPORTMENÜ ■ Kézüabda NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, Kína, középdöntő. I. csoport (Jangcsou) - 10.00: Németország-Angola; 12.00: Franciaország-Ausztria; 14.00: Dánia-Oroszország. II. csoport (Szucsou) - 10.15: Magyarország-Kína; 12.15: Norvégia-Spanyolország; 14.15: Románia- Koreai Köztársaság. A 23. helyért - 7.00: Ausztrália-Chile; a 21. helyért - 9.30: Kazahsztán-Thaiföld; a 19. helyért - 12.00: Kongó-Argentína; a 17. helyért-7.00: Ukrajna-Elefántcsontpart; a 15. helyért- 9.30: Brazília-Japán; a 13. he- lyért-12.00: Svédország-Tunézia. I Jégkorong ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS, Kassa -17.00: Szlovákia- Csehország. ■ Labdarúgás KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, Abu-Dzabi - elődöntő, 17.00: Pohang (dél-koreai)-Estudiantes (argentin). EREDMÉNYEK ■ Jégkorong SL0VNAFT EXTRALIGA, 31. forduló: Košice-Spišská Nová Ves 4:3 (0:0,1:1,3:2), g.: Gron (24.), Huna (44.), Bartoš (51.), Húževka (56.), ill. Pavličko (40.), Jurík (55.), M. Školiak (60.). NHL: Chicago-Tampa Bay 4:0, Marián Hossa (Ch) 1+1: Colorado-Calgary 3:2. U20-AS DIVÍZIÓ ll-ES VB, Debrecen -1. forduló: Magyar- ország-Spanyolország 8:2, Nagy-Britannia-Kína 8:0, Koreai Köztársaság—Mexikó 12:0. ■ Kosárlabda NBA: Oklahoma-Cleveland 89:102, Atlanta-New Jersey 130:107, Miami-Memphis 90:118, Los Angeles Clippers- San Antonio 90:115, Toronto-Houston 101:88. NŐI EXTRALIGA, 16. forduló: Banská Bystrica-Poprad 56:77(28:43). ■ Labdarúgás MAGYAR KUPA, negyeddöntő, első meccs: Debre- cen-MTK2:0 (1:0), g.: Feczesin (44.), Czvitkovics (50.). ■ Kézüabda NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, Kína, a 13-24. helyért. 3. forduló -1. csoport: Kongó-Ausztrália 33:22, Brazília-Thaiföld 44:19, Svédország-Ukrajna 34:31. A végeredmény: 1. Svédország 10 pont, 2. Brazília 3,3. Ukrajna 6,4. Kongó 4, 5. Thaiföld 2,6. Ausztrália 0. II. csoport: Japán-Elefántcsontpart 32:31, Tunézia- Kazahsztán 33:20, Argentína-Chile 22:16. A végeredmény: 1 .Tunézia 9 pont, 2. Japán 7,3. Elefántcsontpart 5,4. Argentína 5,5. Kazahsztán 4,6. Chile 0. FÉRFI EXTRALIGA, 16. forduló: Prešov-Nové Zámky 47:30 (21:15), legjobb dobók: Anti 13/3, ill. Szűcs 8. ■ Röplabda FÉRFI EXTRALIGA, 17. forduló: VKP Bratislava-Púchov 1:3, Prešov-Zvolen 3:0, STU Bratislava-Svidník 3:0,Trenčín-Nové Mesto 3:1. ■ Sportfogadás A magyar T0TÖ 50. heti nyertes tipposzlopa: 2,2, X, 1,2, X, 2,1, X, 1,1,2,2 -X. Nyeremények: telitalálatos és 13 ta- lálatos nem volt. A12 találatos szelvényre 3 059 300 forintot fizetnek. A11 találatosok 133 015, a 10 találatosok pedig 16 290 forintot érnek. GÚLT0TĎ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosokra 67 560 forintot fizetnek. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 9.10,15,17,18,19,22, 23,25,27,28,33,49,54,55,57,58,60,63,66. Kenő Plusz-szám: 19. SPORT A KÉPERNYŐN STV 3 - 16.50: Szlovákia- Csehország előkészületi jégkorongmérkőzés (élő) NOVA SPORT - 20.55: Bir- mingham-Blackbum labdarúgó Premier League-meccs (élő) DIGI SPORT - 10.00: Magyarország-Kína női kézilabda vb-mérkőzés (élő) 16.55: Pohang-Estudiantes klub-vb, elődöntő (élő) NIKÉ Kedd, december 15. Előkészületi hokimeccs: 765. Szlovákia -Csehország 1,7-4,3-3,341.25- 1,88-1,13. Angol focüiga: 1008. Sun- derland-Aston Villa 2,64-3- 2,45-1,4-1,35-1,27; 1010. Manchester U.-Wolverhamp- ton 1,17-5,6-10,3- 3,63-1,05; 1011. Bolton-West Ham 2.25- 3-2,92-1,29-1,3-1,27. Edzés közben szült a súlyemelőnő Sao Paulo. A brazil Globo televízió beszámolója szerint a chüei súlyemelőnő, Elizabeth Poblete edzés közben hozta világra gyermekét Sao Paulóban, mivel nem tudott róla, hogy hat hónapos terhes. A 2008-as pekingi olimpián is szereplő sportolót és koraszülött gyermekét azonnal kórházba szállították, de Pobletének nincs nagyobb baja. Az 1150 grammal és 33,5 centiméterrel született kisbaba azonban válságos állapotban van, és csak gépek segítségével tud lélegezni, így egyelőre nem lehet tudni, hogy van-e esélye a túlélésre, (mti) LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE ANGLIA, 16. forduló: Sunderland-Portsmouth 1:1, Fülöp Márton (S) - 90 perc; Bumley- Fulham 1:1, Gera Zoltán (F) - a 77. percig. OLASZORSZÁG, 16. forduló: Cagliari-Napoli 3:3, Marek Hamšík (N) - 90 perc. NÉMETORSZÁG, 16. forduló: Mainz-Stuttgart 1:1, Miroslav Karhan (M) - a 82. percig, Lőw Zsolt (M) - 90 perc; Wolfs- burg-Dortmund 1:3, Peter Pe- karík (W) - a 44. perctől; Nürnberg-Hamburg 0:4, Marek Mintái (N) - a 65. percig; Bo- chum-Bayem 1:5, Stanislav Šesták (Bochum) - a 77. percig; Bremen-Schalke 0:2, Ľuboš Hanzel-a90. percig. FRANCIAORSZÁG, 17. forduló: Le Mans-Valenciennes 2:1, Filip Šebo (V) - a 87. perctől. AUSZTRIA, 19. forduló: Sturm Graz-Austria Wien 2:2, Peter Hlinka (S) - 90 perc, Sáfár Szabolcs (A) - 90 perc; Salzburg- Kärnten 1:0, Dušan Švento (S) - 90 perc; Kapfenberg- Mat- tersburg 2:2, Waltner Robert (M)-a81. perctől. SKÓCIA, 15. forduló: Hearts- Dundee Utd. 0:0, Marián Kellő (H) - 90 perc. HOLLANDIA, 17. forduló: Den Haag-Heracles 1:4, Horváth Csaba (D) - a 32. percig; FC Twente-Breda 3:1, Miroslav Stoch (T) - 90 perc + 2 gól; Wü- lem II-Roda Kerkrade 1:3, Bodor Boldizsár (R) - a 86. perctől; Eindhoven-Alkmaar 1:0, Dzsudzsák Balázs (E) - 90 perc; Ajax-Nijmegen 3:0, Babos Gábor (N) - 90 perc. BELGIUM, 18. forduló: Gent-Genk 2:1, Tőzsér Dániel (Genk) - a 78 percig; Westerlo- Anderlecht 0:2, Juhász Roland (A) - 90 perc. Május végére tervezik a magyar-német focimeccset Budapestre jön a Nationalelf? MTl-JELENTÉS Szavaztak a sportszövetségek - Czink Melinda először lett az év legjobbja Polgár Judit tizennegyedszer MTl-JELENTÉS