Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)

2009-12-15 / 289. szám, kedd

16 SzÍNFOLK

ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 15. www.ujszo.com

lenése. Nem magyarországi együttesektől ellesett rossz másolatokat mutattunk be, hanem Quittner önálló alkotásait. Táncokat. Sőt, majdnem néptáncot. Ha nem is mai mércével mérhető eredeti táncot, mégis valami olyat, ami közelített hozzá - szerkezetében, motívum- kincsével egy-egy Quittner-koreo- gráfia emlékeztetett a néptáncban oly természetes improvizációra.” (Sebők Géza alapító)

„Az »ifjúszivesek« ráébredtek, hogy többéves táncolásuk után jólesik olyat művelni, ami eddig hiányzott. Ezt a többletet Quittner János karizmatikus személye és táncfelfogása kínálta. Rajta keresztül a magyar néptánc és népzene iránti szeretet volt tehát az az erős kapocs a két helyről verbuválódott tagok között, ami hallatlan lelkesedést szült.” (Gál György és Éva alapítók)

„A Mezőkapubant azért szerettem, mert abban még én is táncoltam. A 74-ben szőttükben már volt színházi elem, a Katonakísérő. És akkor világos volt számomra, hogy ezt az utat akarom járni. Amikor pedig a Szerelmek és nászok kész lett, én már akkor tudtam, hogy milyen lesz a következő műsor. Tudtam, hogy dráma lesz, de olyan dráma, ami egy eposzt dolgoz fel - így született meg a Tavasztrilógia. Ma is talán az áll a legközelebb a szívemhez. ” (Quittner János művészeti vezető)

„A mai napig olyan képzet él az emberekben - s itt főleg a magyar- országi mozgalomról beszélek -, hogy a Szőttes neve fogalom: se nem hivatásos, se nem amatőr, valahol a kettő között tartják számon, s elismerik. Ezért is fontos, hogy továbbéljen a Szőttes.” (Németh Ildikó művészeti vezető)

„A Hacacáréban már koreográfusként is kipróbáltuk magunkat Konkoly Lacival, és azt hiszem, természetes folyamat volt, hogy kialakult bennünk a vágy egy egész műsor összeszerkesztésére. Ekkoriban levelező etnológus hallgató voltam Nyitrán, és tanulmányaimból eredően is elmerültem az alkalomhoz

„A Szőttesben - mivel nem hivatásos együttes volt - nem volt meg az a nyomás, az a kényszer, hogy koreográfiát »keil« csinálni, hanem akkor készítettünk új műsort, amikor azt éreztük, hogy valami újat szeretnénk. Tulajdonképpen kaptam egy nagy lehetőséget az alkotói munka terén: volt egy csapat, amely pozitívan állt ehhez a műfajhoz, s amely maga is sokat segített az alkotói folyamatban - mind a táncosok, mind a zenekar, de ugyanúgy Gellért is, aki minden szervezéssel járó gondot levett a vállamról. A Nyugtalan énekben már Hégli Dusánnál és Mészáros Gáborral dolgoztunk együtt. Nálam műidig a zene volt a fontos - s ezért volt jó dolgozni a Varsányi zenekarral, mert ők mindig tudtak egy szép zenei-dramaturgiai ívet adni a műsornak, gondoskodtak arról, hogy az ne legyen zeneileg egysíkú és monoton.” (Varga Ervin művészeti vezető)

„Akkor nagy vándorlás volt: Ervin csapata átment az Ifjú Szivekbe, a Szivek csapata lényegében átjött hozzám, ami jó volt, mert volt kivel dolgozni. Akkoriban az újságok cikkeztek is erről sokat, túl

nagy jelentőséget tulajdonítottak ennek, de szerintem egy teljesen természetes folyamat volt. Azokat az embereket, akik átmentek a Szivekbe, Ervin maga nevelte ki tizenöt-tizenhat éves koruktól. Mit kezdtek volna ők egy Richtar- csíkkal? Ervinnek is megvolt a maga irányzata, nekem is. Az én irányzatom pedig, amit én képviseltem, inkább megfelelt az akkori szíveseknek, mert ők Katona Pistával hasonlóképpen dolgoztak. Lényegében az egymás melletti két próbaterem cserélődött ki.” (Richtarcsík Mihály művészeti vezető)

„... ez után jött csak a Régi szokás szerint. Addig az ideig senki Szlovákiában, de Magyarországon sem készített olyan műsort, amely kizárólag a Felvidék táncait mutatta volna be. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy akkoriban az sem volt divat, hogy az együttesek repertoárjában egyáltalán felvidéki táncok legyenek - a gömöri és a csallóközi volt főleg ismert. Mi is csak Richtarcsík Misivel kezdtük el nézni a bődi filmet. Ezek teljesen új dolgok voltak, csakúgy, mint az is, hogy magyar együttes szlovák táncokat táncoljon. Ebben láttam a kihívást: újraértelmezni a táncokat a Csallóköztől a Bodrogközig, megnézni a kapcsolatokat, erre építeni az új műsort.” (Hégli Dusán művészeti vezető)

„S mikor Dusán tovább már nem vállalta az együttes vezetését, akkor kért fel bennünket a Szőttes, hogy legyünk mi a művészeti vezetők. Mi viszont a távolság miatt ezt csak úgy tudtuk vállalni, ha valaki ott, helyben vezeti a próbákat, biztosítja a folytonos munkát. Ezt vállalta végül Nagy Myrtill és Konkoly László. így készülhetett el a Hacacáré...” (Szabó Szilárd művészeti vezető)

kötött népszokások irodalmában. Készen állt már pár koreográfiánk, de hiányzott a műsorstruktúra. Én sosem szerettem az esztrádműsoro- kat, amin azt értem, hogy koreográfiák váltják egymást a színpadon, melyeknek tartalmüag nincs sok közük egymáshoz, ezenfelül zenekari számokat iktatnak be, hogy a táncosok át tudjanak öltözni. Én mindenképpen ragaszkodtam egy kerethez, melybe a műsort belehelyeznénk. Több ötletünk is volt, míg végül a hagyományos lagzi bemutatása mellett döntöttünk.” (Nagy Myrtill tánckarvezető)

„A Szőttes civil szervezetként pályázatokból teremti elő a szükséges anyagi forrásokat. S egy amatőr csoport nem képes - és soha nem is volt képes - arra, hogy évente új műsort „legyártson” - erre nincs kapacitása egy ilyen együttesnek. A természetes folyamat az volt, hogy 2-3 évenként jött egy új műsor: vagyis egy év, míg elkészül, s további két év, mire bejárjuk vele az országot. Mióta azonban a pályázati rendszer megváltozott, csak konkrét rendezvényre lehet pályázni: műsorra, táncházra - vagyis produktumra. S úgy érzem, ezzel túlvállalta magát az együttes, ami jócskán fel is őrölte az energiáinkat, mert ha nem volt is készen egy műsorra való szám, akkor is meg kellett mutatkozni. így jött a koncerttel egybekötött műsorok ötlete is, ahol elsőként a Tükrös, majd a RÉV zenekarral dolgoztunk együtt.” (Konkoly László tánckarvezető)

„Mindig a Szőttes volt az a fórum, ami tudott progresszív lenni - a maga idejében. Ahhoz, hogy ezt lássuk, természetesen nem mai szemmel kell visszatekintenünk, hanem az egyes műsorokat a maguk közegében kell látni. Például Quittner koreográfiáját, a Három erdélyi táncot nem a mai gondolkodással kell megítélni, hanem tudni kell hozzá, hogy akkoriban teljesen más koncepciójú koreográfusok működtek, s akkor ez mennyire újszerű tudott lenni.” (Varsányi László, a Varsányi zenekar vezetője)

„Ha visszagondolok a különböző fesztiválokra, ahol rengeteg zenész volt - az öregek, mint Póttá Géza vagy a királyhelmeciek -, s velük muzsikálhattam tizenöt évesen úgy, hogy teljes mértékben elfogadtak és bevettek, az műidig jó érzéssel tölt el. A legjobb általában az volt, ami a színfalak mögött zajlott már: a közös zenélések.” (Varsányi Ildikó, a Varsányi zenekar prímása)

(Részletek A Szőttes 40 éve című könyvből)