Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)

2009-12-08 / 283. szám, kedd

6 Külföld ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 8. www.ujszo.com RÖVIDEN Robbanás egy iskolában Bagdad. Pokolgép robbant tegnap a nagy észak-bagdadi síita negyed, Szadrváros egyik fiúiskolájában, az első adatok szerint nyolc ember halálát és 41 sebesülését - többségük­ben gyerekekét - okozva. A halottak között négy diák van, a sebesültek többsége is gyermek, (mti) Öngyilkos merénylet Pesavar. Robbanás történt a Pakisztán északnyugati ré­szén fekvő Pesavar egyik bíró­sági épülete előtt, legkeve­sebb tíz ember meghalt, to­vábbi 45-en pedig megsebe­sültek. Az öngyilkos merénylő megpróbált bemenni a bíró­ságra, de ebben a biztonsági szolgálat megakadályozta, ezért felrobbantotta a testére erősített pokolgépet, (mti) Evő Morales győzött La Paz. Evő Morales hiva­talban lévő bolíviai államfő fö­lényesen megnyerte a dél­amerikai országban vasárnap rendezett elnökválasztást. Az umazárást követő felmérések egybehangzóan kimutatták: az 50 éves politikusra a válasz­tók több mint 60 százaléka szavazott. így Morales messze megelőzve ellenfeleit, már az első választási fordulóban megszerezte - immár másod­szor - a legmagasabb közjogi méltóság tisztét. A választás után folytatódhat Morales szocialista orientációjú politi­kája, amely a gyarmati örök­ség felszámolására, valamint az indián őslakosok és a volt gyarmatosítók leszármazottai közötti egyenlőség megte­remtésére irányul. (mti) Lelőttek több török katonát Isztambul. Törökország­ban tegnap ismeretlen fegyve­resek megtámadtak egy rend- fenntartó alakulatot, és agyon­lőttek 7 katonát. A teherautón őijáratozó alakulat 4 másik tagja megsebesült. Az incidens az északi országrészben tör­tént, a kurdok lakta vidéktől viszonylag távol. Ebben az or­szágrészben ritkák a katonai célpontok elleni támadások. A Kurdisztáni Munkáspárt a délkeleti országrészben mű­ködik. (mti) Szerbia közelebb kerül az EU-hoz Brüsszel. Úgy döntöttek az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei Brüsszel­ben, hogy életbe léphet Szer­biával a társulási megállapo­dás gazdasági kérdésekre szűkített, ideiglenes változa­ta. Az egyezmény hatályba lé­pését eddig Hollandia gátolta, mert nem tartotta elégséges­nek Belgrád együttműködését a hágai Nemzetközi Törvény­székkel. (mti) Rasmussen: példátlan politikai elkötelezettség áll a klímavédelem mögött Diákok nemzeti napja Kezdet bizakodó hangulatban ?X3aanok Koopenhága központjában egy olvadó jegesmedve szobránál (TASR/AP) Koppenhága. A koppenhágai klímacsúcson résztvevő politikai vezetők nagy száma egyértelmű jele an­nak, hogy példa nélküli po­litikai elkötelezettség tá­mogatja a klímaváltozás el­leni globális küzdelmet- hangsúlyozta Lars Lökké Rasmussen dán miniszter- elnök a klímakonferencia tegnapi megnyitóján. ÖSSZEFOGLALÓ A házigazda Dánia kormányfő­je beszédében elmondta: eddig 110 állam- és kormányfő hivata­losan jelezte, hogy részt vesz minden idők legnagyobb szabású éghajlat-politikai konferenciájá­nak záró szakaszában, december 17-18-án. A konferencia zárónap­jain jelen lesz többek között Ba­rack Obama amerikai elnök, va­lamint Ven Csia-pao kínai és Manmohan Szingh indiai minisz­terelnök is. Connie Hedegaard, a konfe­renciáért felelős dán miniszter - egyúttal az Európai Unió klíma­ügyi biztos-jelöltje - beszédében úgy vélte: a megegyezés kulcsa az, hogy megtalálják a módját a szegény országok anyagi támoga­tásának a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban. Mint mondta, magán- és közösségi forrásokra egyaránt szükség lesz, és azt is tisztázni kell, hogy milyen csator­nákon juttassák el a pénzt a rászo­ruló országokhoz. A konferencia bizakodó hangu­latban vette kezdetét, miután a csúcsot megelőző napokban az Egyesült Államok, Kína, India, majd vasárnap - a jelentős kibo­csátók közül utolsóként - a Dél­afrikai Köztársaság is letette az asztalra javaslatát az üvegházgá- zok kibocsátásának mérséklésére. A nemzetközi sajtó kiemelt he­lyen és nem titkolt elvárásokkal foglakozik a konferenciával. Negyvenöt ország ötvenhat újság­ja - köztük a brit Guardian, a fran­cia Lé Monde és a spanyol El Pais - tegnapi számában közös vezér­cikkben sürgeti egy ambiciózus klímapaktum tető alá hozását. „Felszólítjuk a 192 nemzet Koppenhágában összegyűlt kép­viselőit, hogy vitatkozás és köl­csönös szemrehányások helyett ragadják meg a kínálkozó lehető­séget, és hozzák helyre a jelenkori politika legnagyobb hibáját” - ol­vasható a húsz nyelven megjelent cikkben. A konferencia helyszínét adó Bella Centerbe érkező tárgyalókat az aktivisták mindjárt döntés elé állították: vagy „a Földre szavazok” feliratú zöld, vagy a „Globális felmelegedés” jelzésű piros kapun kellett átmenniük. Más aktivisták azonban feltehető­en ennél jóval többet követelnek majd a döntéshozóktól, s nem is ilyen előzékenyen. A DowJones hírügynökség információi szerint Dánia teljes rendőri állományá­nak több mint felét a fővárosba irányították a konferencia időtar­tamára, s a rendőrség előre fi­gyelmeztetett arra, hogy csírájá­ban elfojtanak minden erőszakos megmozdulást, (mti) Teherán. Az iráni biztonsági erők tegnap összecsaptak több ezer ellenzéki tüntetővel a Tehe- ráni Egyetem környékén - közöl­ték szemtanúk. Az egyetem területe mellett a Baszidzs milícia tagjai gumibot­tal ütötték a tüntetőket, a rend­őrök pedig könnygázt vetettek be ellenük. Nem tudni, hogy a tüntetők - akik az egyetem terü­letén voltak korábban - ki akar­tak-e tömi az intézményt körbe­vevő rendőrkordonból, és hogy ez sikerült-e nekik. A hatóságok korábban meg­szüntették a mobiltelefon-szol­gáltatást a körzetben, hogy kor­látozzák az ellenzékiek egymás közötti kommunikációját. Tegnap volt az országban a diákok nemzeti napja, amelyen arra emlékeznek, hogy az iráni sah Amerika-barát rendszerének rendőrsége 1953. december 7-én egy Amerika-ellenes tünte­tésen lelőtt három diákot. Az emléknapra állami nagygyűlést rendeztek - ezen mintegy két­ezer diák vett részt az egyetem területén -, de az ellenzék a je­lenlegi iszlám rendszer elleni megmozdulásra használja fel az alkalmat. Mir Hoszein Muszavi és Meh- di Karubi ellenzéki vezetők, volt elnökjelöltek előzőleg buzdítot­ták is erre híveiket, és mintegy 50 ember bekiabálással megpró­bálta megzavarni a hivatalos ünnepséget, (mti) Nagyon fontos probléma London. Egy felmérés szerint már az emberek kétharmada véli Úgy, hogy nagyon fontos probléma az éghajlat melegedése, s ez a legnagyobb ilyen arány az elmúlt 11 é vben, a témával kapcsolatos közvélemény-kutatások kezdete óta. Ám a két legnagyobb levegő- szennyező országban, Kínában és az Egyesült Államokban csök­kent a társadalom figyelme a kérdés iránt. A tegnapra virradóra közzétett felmérést a BBC rendelte meg, és a Globescan intézet vé­gezte el 23 országban, köztük olyanokban, amelyek a vüág legné­pesebb államai közé tartoznak. Összesen több mint 24 ezer embert kérdeztek meg június és október között, (mti) Paroubek szerint önvizsgálatot kell tartaniuk az európai szocialistáknak Ma döntenek a Smer tagságáról KOKES JÁNOS A szociáldemokraták megóvják az eredményt Basescu újra államfő MTl-HIR Prága. Nem elég a mai Európá­ban csak a létbiztonsággal foglal­kozni, a szocialistáknak meg kell győzniük az embereket arról, hogy ismerik a gazdasági válság leküz­désének, valamint az környezetvé­delem szempontjából egészséges és szociálisan igazságos növeke­désnek a receptjét -jelentette ki Jín Paroubek, a Cseh Szociáldemokra­ta Párt (ČSSD) elnöke tegnap Prá­gában. Paroubek az Európai Szoci­alisták Pártjának (PES) kétnapos kongresszusát megnyitva rámuta­tott: megkell vizsgálni annak okait, hogy most, amikor gazdasági vál­ság söpört végig a világon, aminek logikusan a szocialisták támogatá­Könnygázt vetettek be Ismét tüntettek Athénban Athén. Tegnap ismét tüntettek fiatalok Athénban arra emlékez­ve, hogy társukat egy éve megölte az eltévedt rendőri lövedék. A tüntetés zavargásokba csapott át, rendőröket is megtámadtak. A parlamenthez vonuló mint­egy ötezer fős menetből kivált több száz csuklyás fiatal, s meg­dobálta a rendőröket, kirakato­kat tört be és gépkocsikat ron­gált meg. A rendőrök könnygázt vetettek be ellenük, másfél tu­catnyi rendzavarót őrizetbe vet­tek. Tegnap három órára zárva maradtak az iskolák és közhiva­talok, leállt a tömegközlekedés, hogy a közalkalmazottak or­szágszerte csatlakozhassanak a tüntetésekhez. (mti) sát kellene megerősítenie, Európá­ban sorra a konzervatív és a liberá­lis pártok nyerik a választásokat. „Jó, hogy most találkozunk. Ép­pen eljött az ideje elgondolkodni azon, hogyan tovább” - húzta alá a volt cseh miniszterelnök. Úgy véli, nem szabad átengedni a jobboldal­nak a társadalmi pozíciókat, mert a baloldal az, amelyik jobban ért a gazdasági folyamatok, az egyes or­szágok és Európa irányításához. „Nem szabad azt gondolni, hogy elegendő a szociális vívmányok megvédésével foglalkozni. Ellenke­zőleg. Politikánk alapjait a jólét, a biztonság és az egészséges növeke­dés felújításának kell képeznie, együtt az új munkahelyek teremté­sével” - hangsúlyozta Paroubek. A kétnapos fórumon új vezető­séget is választottak az európai szo­cialisták. Az egyetlen elnökjelölt Poul Nyrup Rasmussen jelenlegi elnök volt, akit megerősítettek tisztségében. Az ülés magyar szempontból legnagyobb érdeklődésre számot tartó napirendi pontjára, a Smer párt PES-be való felvételének a megvitatására a munkaterv sze­rint várhatóan ma kerül sor. A Ro­bert Fico vezette Smer ideiglenes tagságát 2006-ban azután füg­gesztették fel, hogy koalícióra lé­pett a nacionalista Szlovák Nem­zeti Párttal (SNS). A Magyar Szo­cialista Párt határozottan ellenzi a Smer felvételét a PES-be, megaka­dályozni azonban nem tudja. Bukarest. Traian Basescu le­het a régi-új román államfő. Az Országos Választási Iroda (BEC) közzétette a elnökválasz­tás második fordulójában leadott szavazatok teljes feldolgozása után kialakult eredményt, ame­lyet csak az alkotmánybíróság nyilváníthat hivatalos végered­ménnyé. A BEČ összesítése szerint a Demokrata Liberális Párt (PD-L) által támogatott Traian Basescu 5 275 808 szavazatot kapott, ez a leadott voksok 50,33 százalé­kának felel meg. Mircea Geo- anára 5 205 760 ember szava­zott, ami 49,66 százalékos ered­ménynek felel meg. A két jelöltet 70 048 szavazat választja el egymástól. Az adatok értelmé­ben Basescu'újabb elnöki man­dátumot nyert. A Mircea Geo- anát támogató Szociáldemokra­ta Párt (PSD) vezetősége tegnap bejelentette: megóvja a válasz­tások eredményét, amely szerint a szociáldemokrata jelölt elvesz­tette a vasárnapi fordulót. Közben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői bejelentették, hogy a romániai elnökválasztás második fordulója összességében a szer­vezet normáinak, a nemzetközi követelményeknek megfelelően zajlott le, ugyanakkor sürgetik a szabálytalanságok kivizsgálását. Elnöki rendeletre gyásznapot tartottak tegnap Oroszországban a permi szórakozóhelyen szombatra virradóra kiütött tűz 112 halálos áldozatának emlékére: mindenütt félárbocra engedték a lobogókat, a tévéállomások törölték a szórakoztató műsorokat. A Moszkvától mintegy 1200 km-re keletre lévő Permben már harmadik napja tart a gyász. Tegnap délelőtt több százan gyűltek össze a kiégett klubnál, hogy virágokkal róják le tiszteletüket az áldozatok emléke előtt. Az első temetéseket már vasárnap megtartották, tegnap mintegy 30 áldozatot temettek el. A kórházban lévők többségének az állapota súlyos: a legtöb­ben kiterjedt égési sebeket vagy füstmérgezést szenvedtek. (SITA/AP-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom