Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-04 / 255. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 4. Régiósport 21 VII. Polgármester-kupa: egykori világsztárok és hat ország tehetségei a nemzetközi birkózógálán Serleghalmozó gladiátorok Somorja. Az elmúlt hét végén a csallóközi városban immár hetedik alkalommal zajlott a Polgármester-kupa nemzet­közi kötöttfogású birkózó- torna, melyen a hagyomá­nyoknak megfelelően szín­vonalas szőnyegcsaták és újabb Gladiátor-diadal szem­tanúi voltak a nézők. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS „Hat ország, Ausztria, Csehor­szág, Horvátország, Magyaror­szág, Szlovénia és Szlovákia húsz egyesületének száznegyvenhat versenyzője mérte össze tudását viadalunkon, melyet hazánkban és országhatárokon túl is elsősorban a szárnyaikat bontogató tehetsé­gek erőpróbájaként tartanak szá­mon. A fiatalabb és az idősebb diá­kok, valamint a kadettok mező­nyében temérdek országos bajnok áílt csatasorba. Zömmel olyanok, akik már a korosztályos világver­senyeken is bemutatkoztak” - nyi­latkozta id. Szeder Zoltán, a tornát szervező somoijai Gladiátor Bir­kózóklub elnöke. A megméretteté­sen öt hazai és három madari első­ség került a jegyzőkönyvbe. ,A nyár eleje óta veretlen Soós Tamás ismét csúcsformában szerepelt, játszi könnyedséggel győzte le ri- váhsait. Tibor Staňo is kitett ma­gáért. Hetedszer is otthon tartot­tuk polgármesterünk kupáját” - hangzott a házigazdák tisztségvi­selőjének gyorsmérlege, aki rend­kívül pozitívan értékelte az ismert magyar szaktekintély, Elek Tamás vezette bírói testület működését. A madariak elsősorban az elő­készítőben jeleskedtek. „Szem­betűnő volt az idősebb diák Meg- ály Attila szuverenitása, aki súly­csoportja fináléjában a diósgyőri­ek magyar bajnokát, a világ- és olimpiai bajnok Repka Attila vé­dencét iskolázta le. Ugyanakkor csalódást jelentett az éremesélye­sek közé sorolt két országos válo­gatottunk, Bak Roderik és Tóth Adám szereplése, ők ugyanis már az előcsatározások során búcsúzni kényszerültek” - értékelte a mada­riak helytállását klubelnökük, Ko­hút Milán. A csapatversenyt utcahosszal a vendéglátók nyerték meg (125 pont) a madariak (46) és a sziget­váriak (39) előtt, (ái) A somorjai Soós Tamás ellenfelét szorongatja (Fogas Ferenc felvétele) DÉL-SZLOVÁKIAI DOBOGÓSOK KEZDŐK (2002-2003-as szü­letésűek) - 22 kg: 1. Parádi Ke­vin, 2. Molnár Kornél (madari­ak), 3. Szeder Mátyás (somor­jai); 26 kg: 2. Kálmán Krisztián, 3. Parádi József; 32 kg: 1. Meg- ály Zoltán (madariak), 3. Strá- novski Patrik (somoijai); 40 kg: 2. Tóth Gergely (madari). KEZDŐK (1999-2000-es szüle­tésűek) - 33 kg: 3. Holocsi Ben­ce; 35 kg: 1. Forgó Erik, 2. Pajli Ádám (somorjaiak), 3. Hakszer Balázs (dunaszerdahelyi); 40 kg: 1. Liptai Tamás; 50 kg: 3. Nagy Krisztián (somorjaiak). FIATALABB DIÁKOK- 38 kg: 3. Vincze Balázs 52 kg: 3. Horváth Denis'(somorjaiak); 62 kg: 2. Hegedűs Bence (hősi), 3. Csuva- ra Denis (somoijai); 73 kg: 3. Benkó Igor (hősi). IDŐSEBB DIÁKOK - 55 kg: 1. MegályAttda (madari), 3. Csuva- ra Miloš; 66 kg: 2. Ahmeti Juszuf, 3. Simon Krisztián; 78 kg: 1. Soós Tamás; +86 kg: 3. Čech Dávid és Forgó Imre (somorjaiak). KADETTOK - 50 kg: 2. Lakatos Nikolas; 85 kg: 3. Czvedler Ta­más (somorjaiak). FELNŐTTEK - 84 kg: 1. Tibor Staňo (somoijai). LÁNYOK (1998-as születé­sűek) - 45 kg: 1. Valenszky Mi­riam, 2. Medei Viktória, 3. Hor­váth Krisztina. 1990-es születé­sűek - 62 kg: 2. Cvinger Mónika (somorjaiak). Világbajnokságra készülnek a gútai kerekesek Remek formában indulnak ÚJ SZÓ-ELŐZETES Guta. Péntektől vasárnapig a portugáliai Tavirában rendezik az idei teremkerékpár-vdágbajnok- ságot, melyen Szlovákia színeit mind művészi kerékpárban, mind kerékpárlabdában az egyetlen hazai klub, a gútai versenyzői képviselik. Hajdú Andrea vezető­edző lapunknak elárulta, remek felkészülés-sorozaton vannak túl, minél előkelőbb helyezéseket sze­retnének elérni. „Ahg volt pihenő, hiszen jófor­mán egész nyáron edzettünk, ősszel pedig számos versenyen vettünk részt - részletezte Hajdú Andrea. - Nem szeretnék találga­tásokba boesátkozni. Remek for­mában vannak védenceim, és re­ményeim szerint sikerülhet leküz­deniük a versennyel járó stresszt. Négyesünk legutóbb negyedik lett, de ezúttal is roppant erős mezőny­ben kell helytállnia. Már az apró hibák is jelentős ponthátrányt eredményezhetnek.” Megtudtuk azt is, hogy a kerék- párlabdázók is szorgalmasan gya­koroltak és szintén rajthoz állnak avdágbajnokságon. (borka) A bősi harcos 16. MMA-győzelme a profik között Végh kiütötte litván ellenfelét ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nyitra/Bős. Közel két éve ver­senyez az MMA-harcosok között, előtte ötéves korától tíz esztendőt birkózott, majd hét évet kempó- zott. Végh Attila szombaton Nyit- rán tizenhatodik győzelmét köny­velte el a profik mezőnyében. „Egészen pontosan a -93 kilóban indultam az 5 MMA-párharcot és 7 KI-küzdelmet tartogató műsorban - magyarázta a bősi harcos. - Előre kiszemelt cseh ellenfelem megsé­rült, ezért a litván Rimgaudas Kut- kaitis állt velem szemben a ring- ben. Nem sokáig, mert nem egész egy perc alatt véget ért a csata. Rögtön összefutottunk, egy birkó­zómozdulattal eldobtam, majd so­rozatos ütéseim után a bíró befeje­zettnek nyilvánította a harcot.” Attila taktikailag érett ver­senyzéssel rukkolt elő, földre vit­te a többszörös litván kick-box- bajnokot, és azzal győzött, ami az igazi erőssége. „Kellemesen meg­lepődtem, milyen jól megszer­vezték a nyitraiak az eseményt. Ahhoz képest, hogy először pró­bálkoztak, igazán jól sikerült, a közönség is élvezhette” - véleke­dett a Harcosok Éjszakájáról súlycsoportjában Szlovákia és Magyarország legjobb MMA-har- cosa, aki ezúttal is megszokott edzőtársaival készült, köztük a galántai Kovács Kid Tamás profi ökölvívóval. Végh Attila legközelebb novem­ber 28-án Dunaújvárosban egy nagyszabású rendezvényen vívja tizennyolcadik profi meccsét, el­lenfele egyelőre ismeretlen. (jmk) TERÜLETI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK , --é“ - - ■ hu « mhmksihhi % a >_ ■ Dunaszerdahely II. OSZTÁLY, 13. forduló: Horný Bar-Lúč na Ostrove 2:0 (2:0). g.: Halász (18.), Lelkes (44.): PadáŕHžop 2:6 (0:4). g.: Csiba (47.), Bódis (72.), ill. Ledeczky (10., 28., 37.), Pa­jor (34.), Pálffy (57.), Dinga (80.); Dolný Štál-Cilizská Radvaň 2:2 (0:0), g.: Takács (61.), Bíró (69.), ill. Csicsó (51.), Horváth (82.); Hubice-Nový Život B 2:1 (2:1), g.: Štrba (8), Čapkovič (15.), III. Lelkes (29.); Malé Dvorní- ky-Michal na Ostrove 3:1 (1:0), g.: Képesi (36.), Pustay (46.), László (49.), ill. Puha (72.); Velká Paka-Velké Dvorníky 1:1 (1:1), g: Vanek (7.), ill. Végh (35.); Polônske Léky-Povoda 3:1 (1:1), g.: Csánó (8., 61.), Kevický (49.), ill. Bartal (11.): Ňárad-Horná Potôň 3:1 (1:1), g.: Johanc- sik (23., 75.), Inczédi (58.), ill. Straka (26.). 1, Pot. Lúky 13 12 0 1 32:16 36 2.lžop 13 9 2 2 51:27 29 3. M. Dvorníky 13 8 2 3 38:25 26 4. Michal n/0. 13 8 1 4 28:18 25 5. Dolný Stál 12 7 1 4 26:18 22 6. VelkáPaka 13 6 2 5 33:24 20 7. Cil. Radvaň 13 5 5 3 22:19 20 8. Horný Bar 13 6 2 5 23:31 20 9. Ňárad 13 5 1 7 24:24 16 10. N. Život B 13 4 3 6 37:33 15 11. Hubice 13 4 1 8 19:32 13 12. V. Dvorníky 12 2 6 4 19:26 12 13.Povoda 13 3 3 7 22:34 12 14. Lúč n/0. 13 3 2 8 17:25 11 15. H. Potôň 13 2 2 9 20:40 8 16. Padáň 13 2 1 10 13:32 7 III. OSZTÁLY, 13. forduló: Trnávka B-Blahová 1:3 (1:1), g.: Lengyel (42.), ill. Csicsay (32., 68.), Kuczman (86.); Mierovo-Šamorín B 3:1 (1:1), g.: Rigó Zoltán (38.), Rigó Lajos (75.), Rigó Attila (88.), ill. Andrássy (45.); Cakany- Bodiky 2:1 (1:0), g.: Sáha (39., 68.), ill. Posvanc (75.); Trstená-Sap 1:1 (1:0), g.: Kovács (4.), ill. Dékány (50.). 1. Čakany 13 9 2 2 39:14 29 2. Bodíky 13 8 2 3 44:20 26 3. Trstená n/0. 12 7 4 1 20:10 25 4. Mierovo 13 7 .0 6 36:26 21 5. Šamorín B 13 6 1 6 30:22 19 6. Sáp 13 4 2 7 30:34 14 7. Blahová 13 3 2 8 38:39 11 8, TrnávkaB 12 0 1 11 6:78 1 NŐI KISPÁLYÁS BAJNOKSÁG. 7. forduló, elhalasztott mérkőzés: Rohovce-Malé Dvorníky 1:1 (1:1), g.: Dubic- ká (39.), ill. Rózsa (22.). 8. forduló, elhalasztott mérkőzés: FK Zlaté Klasy-Dolný Stal 1:2 (1:1), g: Gregué (8.), ill. Bugár (5.), Baráth (64.). Őszi végeredmény: 1. Dolný Stál 8 8 0 0 27:8 24 2.FK Zlaté Klasy 8 4 2 2 21:8 14 3. Rohovce 8 2 2 4 16:22 8 4.Tôň 8 2 1 5 8:24 7 5. Malé Dvorníky 8 1 1 6 14:24 4 ■ Nyitra-Vágsellye-Aranyosmarót III. B OSZTÁLY, 14. forduló: Paňa-N. Hrnčiarovce 1:0 (1:0), g.: L. Hudec; Nová Ves n/Ž.-D. Štitáre 11:2(5:1), g.: P. Bíňovský 7, M. Hoppan 3, M. Vnád, ill. J. Kolenčík 2; Babindol-H. Ohaj B/Tajná 1:1 (0:0), g.: M. Serfőző, ill. J. Füle. A Jelenec B-Žitavce találkozót november 8-ára ha­lasztották. Szabadnapos: Čifáre. 1. Nová Ves 12 10 0 2 47:13 30 2. N. Hrnčiarovce 13 10 0 3 28:11 30 3. H.O. B/Tajná 13 7 2 4 31:18 23 4. Babindol 13 5 2 6 29:29 17 5. Žítavce 11 4 2 5 20:21 14 6. D. Štitáre 12 4 2 6 22:32 14 7. Jelenec B 12 4 1 7 30:33 13 8. Paňa 11 3 1 7 13:37 10 9. Čifáre 11 1 2 8 16:42 5 ■ Galánta II. OSZTÁLY, 13. forduló: Abrahám-Jánovce 3:1 (2:0), g.: P. Bachratý 2, R. Hornáček, ill. J. Poništiak; Jelka- Pusté ÚTany 3:1 (2:1), hazai góllövők: A. Letuéek, V. Ja- kubek, J. Tóth; Gáň-Košúty 0:2 (0:1), R. Oravec, A. Pék. Vozokany-Šalgočka 1:2 (1:1), g.: Z. Hrotko, ill. P. Kollár, M. Bihari. Pótolt mérkőzés: Jánovce-Pusté ÚTany 1:3 (1:1), g.: B. Tlačik, ill. Kotlár 2, Kubík. 1. Košúty 13 1 0 1 2 38:16 31 2. Jelka 13 9 3 1 41:10 30 3. Pusté Diany 13 10 0 3 39:14 30 ......... , ____ PÁLYALESEN Gólparádé Őrsújfalun Őrsújfalu/Nagykeszi. Hét gól, fordulatos mérkőzés, remek egyéni teljesítmények - ez jelle­mezte az őrsújfalui és nagykeszi együttes csatáját (4:3) a komá­romi területi bajnokság II. osztá­lyában. A találkozón a két gárda felváltva vezetett, végül az egész meccsen remek teljesítményt nyújtó Hulman Ferenc szerezte meg a győztes találatot. „A gyors vezetés László Albert magyaror­szági légiósunk érdeme, a negy­ven éves Csatlós István pedig két­szer talált a hálóba. A gólok mel­lett büntetőt is hibáztunk, a néző­szórakoztató mérkőzést saját ma­gunk tettük nehézzé a sok apró hibával“ - mondta a történtekről Pint János őrsújfalui játékosedzó. A vereség ellenére Földes László, a nagykesziek elnöke is dicsérte az összecsapást: „Az eddig jól működő védelmünk nem lehetett teljes, ehhez képest nagyon jó meccs volt, mindenki jól szórako­zott. Az izgalmas foci mellett a remek játékvezetői teljesítményt is kiemelném.“ (hp) Újra élen a csákányiak Csákány/Bodak. Összecsapott az első két helyezett a dunaszer­dahelyi területi bajnokság III. osz­tályában: ács ákányiak az időszerű listavezető bodakiakkal találkoz­tak, s miután a hazaiak 2:l-re nyertek, újra átvették a vezetést a táblázaton. „Nagyon jó csapatjá­tékot produkáltak a fiúk, az elejé­től a végéig hajtottunk, megérde­melt győzelmet arattunk. A csa­társorunk kitűnően muzsikált, Sáha Lajos kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott, az ő két gólja kel­lett a három ponthoz“ - idézte fel a meccsen történteket Feketevízi Sándor csákányi titkár. A bodaki- ak szintén a feljutásra pályáznak, vereségük ellenére nem kerültek messze a vezető helytől. „Nincs veszve semmi, a következő fordu­ló után úgy is alakulhat a helyzet, hogy mi telelünk az élen. A hétvégi rangadón gyengén játszottunk, csak egyszer lőttünk kapura, bár abból gól is született. Ez a meccs most így sikerült, nem csügge­dünk, megyünk tovább“ - tekin­tett a jövőbe optimistán Czuczor Ferencbodakimenedzser. (hp) Szárnyalnak a tesmagiak Tesmag/Famad. Örök vetély- társat győztek le a tesmagiak a lé­vai területi bajnokság III. osztá­lyának hétvégi összecsapásán: 3:2 arányban diadalmaskodtak a far- nadiak fölött. „Ellenfelünknél jó­val többet ostromoltuk a kaput, a fiúk nagy kedvvel és hatékonyan játszottak. A gólokon túl Varga, Dián és Rezníček löketénél csak a kapufa meg a megbízhatóan védő kapus mentette meg a vendégeket az újabb találatoktól - lelkende­zett Kapa Sándor, a szárnyaló tesmagiak egyik vezetője. - A leg­utóbbi hat mérkőzésből ötöt meg­nyertünk, és csupán Málason dön- tetleneztünk. Kevés egyesület di­csekedhet ebben az osztályban az­zal, hogy az edző huszonnégy tagú keretből válogathatja ki a legjobb formában lévő futballistákat.” Ér­dekesség, hogy a famadiak zsinór­ban hatodik vereségüket szenved­ték el. „Kénytelenek voltunk ismét térdelő helyzetbe ereszkedni. Bár Lacuska és Sádovský lövése a ka­puban landolt, a délután gólfelelő­sei kétszér a kapufát is telibe talál­ták. Játékostársaim zöme lakhe­lyétől távol dolgozik, így mérkőzé­senként változik a csapat össze­állítása” - sopánkodott a famadiak tapasztalt játékosa, Stefanovszky István, (áb) (Jón Čikovský felvétele) 4. Vozokany 13 4 3 6 15:15 15 5. Šalgočka 13 4 2 7 20:40 14 6. Gáň 13 2 5 6 14:26 11 7. Jánovce 13 2 2 9 11:43 8 8.Abrahám 13 1 4 8 13:27 7 ■ Komárom II. osztály, 12. forduló: Čičov-Moča 5:0 (2:0), g.: Kosa, M. Nagy, A. Nagy, Bocs, Gál; Nová Stráž-VeTké Kosilty 4:3 (2:2), g.: László, Csaplós 2, Hulman, ill. Kovács, Ma- gyarics, Molnár; Tôň-Vrbová nad Váhom 1:3 (0:3), g.: Bognár, III. Méhes, Martonosi 2; lža-Actív Komárno 6:0 (2:0), g.: Rovács 3, Pelant 2, Smolka: Radvaň nad Duna- jom—Veľký Ostrov 1:0 (1:0), g.: Szabó; Zlatná na Ostrove B-Martovce 0:0. 2. P. Ruskov 14 9 0 5 29:24 27 3. V. Dur 14 7 5 2 29:17 26 4. Šarovce 14 8 2 4 22:15 26 5. V. Turovce 14 6 5 3 39:17 23 6. Lok 14 7 2 5 31:26 23 7. Jur n. Hr. 14 6 3 5 20:15 21 8Jp. Diany 14 6 3 5 25:30 21 9. N.Tekov 14 6 2 6 35:24 20 10. Pukanec 14 6 1 7 26:20 19 11. V. Kozmálovce 14 4 5 5 29:20 17 12. M. Ludany 14 5 2 7 33:27 17 13. Vyškovce 14 5 2 7 22:32 17 14. Bory 14 4 2 8 17:35 14 15.Tupá 14 3 2 9 20:33 11 16. Slkenica 14 0 0 14 7:77 0 Szabadnapos: Bodzianske Lúky. 1. Vŕbová 11 10 1 0 45:8 31 2. Čičov 12 8 0 4 35:16 24 3. Radvaň 11 7 3 1 23:11 24 4. Nová Stráž 11 7 1 3 26:13 22 5. Iža 11 5 2 4 24:11 17 6. Bodz. Lúky 11 5 0 6 14:24 15 7. Aktív KN 11 4 2 5 17:22 14 8.VelkéKosihy 11 4 1 6 20:27 13 9. Moča 11 3 2 6 21:19 11 10. Zlatná B 11 3 2 6 14:26 11 U.Velký Ostrov 11 3 1 7 9:29 10 12. Martovce 11 2 2 7 11:35 8 13.Tôň 11 2 1 8 13:31 7 A csicsóiaktól a bajnokság végén 3 pontot levonnak. ■ Léva II. osztály, 14. forduló: Tupá-Lok 2:3 (1:2), vendéggó­lok: Tóth, Pleva, Kiss; V. Kozmálovce-Bory 4:1 (1:0), g.: Kinčok 2 (egyiket 11-esből), Žigmond 2, ill. Radovčič; Ip. Díany-Vetké Turovce 1:1 (1:0), g.: Jámbor, ill. Fógel; Čata-Veľký Dur 1:1 (1:0), g.: Hudák, ill. Vančo (11-es­ből); Jur n/Hronom-M. Ludany 2:1 (1:1), g.: Bogdány (11 -esbôl), Molnár, ill. Hlaváčik; Sikenica-P. Ruskov 2:4 (1:2), g.: Cordáš, Ambrózai, ill. M. Balog 3, P. Balog; Pn- kanec-Šarovce 3:0 (2:0), g.: öngól, Čipov, Kabát; Vyš- kovce-N.Tekov 2:1 (0:1), g.: Székely, Hakl, ill. Hengerič. I.Čata 14 10 4 .0 38:10 34 III. osztály, 14. forduló: Málaš-Jur n/Hr. B 3:0 (2:0), g.: Dudáé, Václav, Záhoranský; Ip. Sokolec-T. Lužany 4FSC 3:2 (0:0), g.: Topán, Sepeéi, Polyóka, ill. Potocký, Tamáš; Tešmak-Famá 3:2 (2:1), g.: Dián 2, fiezníček, ill. Lacuéka, Sádovský; M. Kozmálovce—H. Semerovce 1:1 (1:1), g.: Bombicz, ill. Revúci; Hr. Kosihy-Pastovce 5:0 (4:0), g.: Lakatoš 3, Torda 2; Santovka-Lontov 1:5 (1:1), g.: Král, ill. Tóth 2, Repinský, Markievič, Pástor; Beša- Mplé Ludínce 6:1 (3:1), g.: Füri 2, Lulei 2, Valach 2, ill. Baka; Hokovce-Hronovce 2:3 (1:0), g.: Cerbiansky 2, ill. Nagy, Boženík, Gažo. LHľ.Kosihy 14 12 2 0 45:8 38 2. Ip. Sokolec 14 12 0 2 52:12 36 3. Lontov 14 10 1 3 44:19 31 4. M. Kozmálovce 14 8 3 3 39:26 27 5. Tešmak 14 8 2 4 29:28 26 6. Málaš 14 7 4 3 24:17 25 7. Beša 14 6 2 6 25:22 20 8. Jurn.HrB 14 5 3 6 17:19 18 9. Hronovce 14 5 2 7 19:23 17 10.T. Lužany4FSC 14 5 2 7 23:32 17 11. H. Semerovce 14 3 5 6 25:30 14 12. Pastovce 14 4 2 8 16:28 14 13. Santovka 14 4 1 9 16:43 13 14.Farná 14 4 0 10 22:33 12 15.Hokovce 14 2 1 11 17:42 7 16. M. Ludínce 14 1 2 11 13:44 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom