Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-30 / 276. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 30. www.ujszo.com Szlovákiai magyar írók estje Békéscsabán Szlovák és magyar irodalom Szlovákiában NAGY ERIKA Békéscsaba. Szlovák és magyar irodalom Szlovákiában címmel hazai magyar íróink mutatkoztak be a közelmúltban Békéscsabán azon az irodalmi esten, amelyet a Körös Irodalmi Társaság szervezett. Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának (SZMÍT) elnöke a szlovákiai írószervezetekről, a szlovák és a magyar irodalom közötti kapcsolatokról beszélt, s arról, hogy mi az írószervezetek szerepe napjainkban. Tóth László József Attila- díjas költő a mai kortárs szlovák irodalom legismertebb, jellegadó szerzőit ajánlotta a közönség figyelmébe, felolvasott továbbá a Magyar írók Arcképcsarnoka című munkájából, s bemutatott három egészen friss szlovák nyelvű kiadványt. Vida Gergely a mai szlovák irodalmon belüli vitákról beszélt, majd horror-verseit olvasta fel a hálás közönségnek. Hazai irodalmunk képviselői a békéscsabai közönség figyelmébe ajánlották a SZMÍT új irodalmi folyóiratát, a szeptemberben indult Opust is. Mint elmondták, jövőre a tervek szerint bővül a lap, szemlézni kívánja például a szlovákiai magyar irodalmi médiumok teljes termését, és ha sikerül biztosítani az anyagi hátteret, minden szám melléklettel jelenik majd meg. A Békés Megyei Jókai Színház programsorozata, amely a szomszédos országok kulturális értékeinek bemutatását célozza meg, - havi lebontásban -, nagyszerűen sikerült, köszönhető ez a házigazda Elek Tibor irodalomtörténésznek, a Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztőjének is. Elek Tibor, Tóth László, Hodossy Gyula és Vida Gergely (Szabó Tibor Benjamin felvétele) Tíz fellépő jutott be a Kárpát-medencei döntőbe Bíborpiros szép rózsa POSTA ÁKOS ISTVÁN Dunaszerdahely. November 28-án tartották a Bíborpiros szép rózsa elnevezésű népzenei verseny idei országos döntőjét a városi művelődési központban. A verseny reggeltől estig tartott, mivel - a szervezők nagy örömére - rengeteg, összesen 63 népdalkor, ci- terazenekar és szólista vett részt a seregszemlén, amelyet a Csema- dok Művelődési Intézete rendezett,' Huszár László vezetésével. AVass Lajos Népzenei Szövetség delegáltja - a szakmai zsűri többi tagjával közös döntést hozva - a következő fellépőket választotta a népzenei szervezet által rendezendő Kárpát-medencei döntőre: Cserépszín (Makranc), Rozmaring Népdalkor (Abaújszina), Szepsi Asszonykórus, Viza Férfi Éneklőcsoport (Izsa), Nagykéri Férfi Ének- lócsoport, Martosi Népdalkor, Buk- réta - Asszonyok Csoportja (Ipoly- balog), Buzitai Citerazenekar, Százdi Citerazenekar, Benkó Fruzsina Borbála (Gömörsíd). Egyes produkciók CD-re is kerülnek, mégpedig külön készül egy-egy album a férfi- és női kórusok műsorából. A nőin a Kolonyi Gyöngykoszoró (Kolon), a Árva- lányhaj Éneklőcsoport (Felsőszeli), a férfin a Cimbora Férfi Daloskor (Béke), a Viza Férfi Éneklőcsoport (Izsa), a Nagykéri Férfi Éneklőcsoport és az Alsószeli Magyar Dalkör is hallható lesz. A rendezvényen összesen 15-en kaptak Bíborpiros Szép Rózsa minősítést, nívódíjban 24-en részesültek. Duna TV: adakozás a kassai Tháliára r Budapest. Két nap alatt csaknem 10 millió forintot ajánlottak fel a Duna Televízió nézői a kassai Thália Színház megmentéséért. A gyűjtés második napján megtriplázódtak a felajánlások az első naphoz képest. A Duna Televízió péntektől vasárnapig nemcsak a képernyőjét szentelte az ügynek, de külön adományvonalat is létesített a teátrum megmentéséért. A kassai Thália Színház szombaton ünnepelhette alapításának 40. évfordulóját, (mti) Chris Weitz amerikai fantasyja mindent a szemnek, egy kicsit a szívnek, s egy pozitív töltés a gondolatnak Újhold - kibővülve vérfarkasokkal Jacob (Taylor Lautner) lett Bella (Kristen Stewart) új vigasztalója (Fotó: SPI International Mindenféle értékelés helyett beszélnek a rekordok. Az élen az, hogy az Újhold című romantikus vámpírfilm csak az első nap olyan rekordot ért el a pénztáraknál, hogy Harry Pottert is (a félvér herceges epizódról van szó) maga mögé parancsolta, s ez nem kis dolog. TALLÓS1 BÉLA S nem is egyszeri fellángolás ez csupán, mivel folytatva a pár nap utáni statisztikával, az arról tanúskodik, hogy az első hétvégi jegybevétellel ugyancsak az élre került Chris Weitz rendező amerikai fantasyja, semmilyen mozi nem tudta megelőzni Edward, Bella és Jacob szívfájdalmakkal teli szerelmi történetét, a vámpírok és a vérfarkasok erejét próbára tévő hatalmi versengést. Ezek után lehet-e bármilyen negatív elem kiemelésével elriasztani az új epizódtól a kíváncsiságukban felhergelt nézőket, főleg a tiniket, pontosabban a Twilight Saga-rajongókat. Hiszen mindennemű negatív kritika is reklám; ilyenformán olaj lehet a tűzre az a hír is, mely szerint a Vatikán rossz szemmel nézi a film iránti nagy rajongást, s filmszakértője óvni próbálja az ifjúságot a vámpírsorozat „aggasztó ürességétől”, a „túlzások és kilengések keverékétől”, ezek a hírből származó kifejezések, amelyekkel a filmet minősíti a filmszakértő. Mondhatott eddig bárki bármit, magam is megvettem az előző rész soundtrackjét, majd a dvd- változatot is. Nem biztos azonban, hogy ugyanezt megteszem az Újholddal (bár nem fogom megállni, hogy ortodox gyűjtőként kihagyjam a filmotékámból - már csak a mozis jelenet miatt is megveszem, amely a leghumorosabb, sikerült része az új epizódnak, s az emberbőrbe bújt vérfarkascsapat összetartó falatozása mögött meghúzódó érzelmek is levettek a lábamról). Az Alkonyatot hibáival együtt kedveltem, megszerettem belőle a vámpírokat, drukkoltam Bella rajongásának és egészségéért vagy inkább életéért, tűzbe hozott a vámpír-ember szerelem kockázata és veszélye. De itt annak, amiről az Alkonyat szólt, már nincs tétje, hiszen Edward, hogy megmentse a szerelmüket, elhagyja a lányt. Élik külön kis életüket, Edward csak Bella gondolataiban, képzeletében jelenik meg fantom- vagy virtuális védelmezőként. Külön-külön szenvednek, bár inkább csak Bella van képben álombéli fájdalmaival. Új barátként, a lány vigasztalójaként Jacob kerül középpontba, akit már az előző részben megismertünk. S hogy valami sejtelmesség is átsüssön a filmből, lassan-las- san kiderül, Jacob sem mindennapi lény. Ezzel együtt az is világossá válik, hogy Jacob és „testvéreinek” szoborrá kigyúrt gyönyörű felsőteste nem öncélúan csak úgy van. Nem azért mutogatják őt alsójára csúsztatott rövid farmerben, hogy ámuljunk rajta, s látványán összeszedjük és elszánjuk magunkat egy kis kitartó mindennapi kondira. Edward és Bella együttese most nem hoz lázba. Az indián vérfarkasok kidolgozott ember volta viszi a filmet, amennyire bírja. Mit sem lehet izgulni (na jó, egy kicsit azért igen) a cselekményen, mivel az Alkonyaihoz képes elveszítette remélt energiáit, még a zenéből fakadókat is, és még akkor is unalmassá lassul, ha elfogadjuk naiv mesemechanizmusait. Újat nem tud hozni hatásosra fényezett (sötétített) esztétikája, sejtelmes környezeti atmoszférája sem, figuráinak szenvelgő szenvedése, heroikus kiállása pedig nem igazán tud maga mellé állítani. Mindent a szemnek, egy kicsit a szívnek. Nem baj, hogy van ez a film, hiszen nem sért, nem bánt, nem vált ki erőszakos indulatokat, ellenkezőleg, erősen a másság elfogadása mellett szól. Azt sugallja, mi több, ki is mondja, hogy csak addig lehet elítélni vámpírt, vérfarkast, amíg nem ismerjük meg a lelkét. Mivelhogy mindenkinek van lelke, s a szerint kell bárkit megismerni, nem a cédulák szerint, amelyeket sztereotípiákból és előítéletekből gyártva ráaggatnak. Ezzel aztán a filmnek ahhoz az adományához, hogy mindent a szemnek, egy kicsit a szívnek, hozzájön az is, hogy egy pozitív töltést a gondolatnak. A film befejeződött ugyan, de nem ért véget. Legalábbis nem úgy, hogy ne várhatnánk a folytatást. Ennyi azonban már kevés lesz újabb két órához. Legalábbis nem szabad, hogy ennyi elég legyen. Még a legfanatikusabb rajongóknak sem. A kezdetekre emlékeztek a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Thália Színház alapító tagjai Hangulat egy múltidéző szalonból FECSÓYVETT „Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban” - írja Csaba című művében Wass Albert. Sok apró dolog jut hasonló sorsra az életünkben, talán jelentéktelen történések, események, amelyeket nem is akarunk megőrizni. Néha azonban a nagyon fontos, korszakalkotó dolgok is eltűnhetnek bennünk, rajtunk kívül is. Sok emléket elfed, részben az idő, de ma sokkal inkább a jelen rohanása, a kapaszkodás mindenbe, amiről úgy gondoljuk, visz, sodor előre ebben a világban, hogy megfeleljünk valami általunk tán teljesen ismeretlen erőnek, és sok-sok fölösleges áramlatnak, amely nem sarkall teremtésre, csak feléli magát az embert. A kassai Thália Színház negyven esztendőre próbál visszaemlékezni. Jó nagy fa- latnyi múlt! Ennek kapcsán történt, s történik a múltidézés. S olyan jelek kapcsán is, amelyek azt sugallják, talán újabb negyven vagy húsz esztendő múlva nem lesz, aki - hacsak kicsiny közönség előtt is, de - jókedvűen, ironikusan, lelkes vagy kesernyés nosztalgiával üljön szembe azokkal, akik még képesek fékezni, lassítani, csöndben hallgatni, együtt nevetni, átadni önmagukból az emlékek befogadásának képességét, a ráhangolódást valami fontosra, korszakalkotóra vagy egyszerűen csak szórakoztatóra. A próbálkozás, hogy ez ne így legyen, gyönyörű dolog. S ne essen most szó pénzről, csak arról, ami érték, amit olyan emberek teremtettek, akik hittek valamiben, akikben volt lendület, s nem érdekelte őket semmi gátló körülmény, csak mentek előre, mert mást akartak, mint ami volt, legalábbis azon a kicsiny behatárolt területen, amire tehetséget, elhívatást, szerelmet kaptak. Igen, találó kifejezés ez, „szerelmet kaptak!” - nem kétséges, ahogyan ezt, visszaidézve a múlt szép, de nehéz és sok-sok erőt, fi- fikát igénylő pillanatait, eseményeit megidézték azon az esten, amelyet a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a kassai Thália Színház közös Múzeumi Szalonjában szerveztek november 26-án. A Thália Színház egykori alapítói s a kezdetektől jelen lévő színészei, Beke Sándor, Gombos Ilona, Kövesdi Szabó Mária, Várady Béla a Márai Stúdióban idézték meg a színház kezdeteinek emlékezetes pillanatait, akadályokkal teli körülményeit, az első darabok születését, bemutatóit. Komoly pillanatok kaptak ironikus és szarkasztikus megfogalmazást, szigorú és kedves megjegyzéseket, kommentárokat. Fény derült szándékokra, meg nem valósult tervekre, kellemes és kellemetlen titkokra. S miközben az elegáns „szalonhangulatban” a közönség, akiknek zömében valami közük volt vagy van a színház múltjához, jelenéhez, együtt nevetett a régi közös élményeken, vagy figyelte feszülten a szepsi Bódva Stúdió által készített „A kassai magyar színjátszás múltja, jelene” című dokumentumfilmet (T. Nagy Imre), valamint az Eckerdt Alapítvány által készített portréfilmet Gyurkovics Mihályról (A szlovákiai magyar színjátszás „nagy öregje” címmel), örültem, hogy ennek a múltidézésnek részese lehettem. Olyan dolgokat tudhattam meg, amit csak bennfentesek tudhatnak, vagy ilyen kívülállók, mint én, csak „elavulási-idő-távlatból”. De azon is elgondolkodtam közben, miért ilyen kevesen tudnak Kassán együtt nevetni, szórakozni? Miért ilyen belterjes a teremtő erő köré való gyülekezés is? Miért nem hasít át a városban élő „magyar” emberen a vágy, hogy jelen legyen olyan helyeken, ahol kizökken, felébred, mássá válik, valami másutt elérhetetlent, régmúlt élmények által szűrt gondolatokat kap, a „mások” tapasztalása általi értéket. Ahol titokzatos dolgokat fedezhet föl emberekben, akiket addig csak messziről, a színpad deszkáiról ismert. Bár igaz, hogy a deszkák, a színfalak világa, az ott megjelenített érzések, gondolatok sokszor igazabbak, mint a valóság maga. Mindkettőt, a valóság és az illúzió igazságait is talán sokkal nagyobb becsben kellene tartanunk.
