Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-14 / 264. szám, szombat
16 Szalon ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 14. www.ujszo.com VÁCLAV HAViL HÁROMSZOR > Arcok a rendszerváltás idejéből Václav Havel Pozsonyban Martin M. Šimečka íróval, újságíróval, 1991 szeptemberében (ČSTK-felvétel) Dunaszerdahely, 1992 májusa: Václav Havel csehszlovák államfő Öllös Árpáddal, a város első demokratikusan választott polgármesterével (Méry Gábor felvétele) A visegrádi négyek jogelődje, a visegrádi hármak szervezete 1991. február 15-én, tíz nappal a Varsói Szerződésfeloszlása előtt jött létre. A képen Antall József, Lech Walesa és Václav Havel (ČSTK-felvétel) Az NDK-beli turistákat próbálják kiszűrni, akik szöknek át Magyarországra Hátborzongató, hogy mik vannak! RETRÓ-1. Leléden, többé-kevésbé érdektelen gyűjtés, kevés (szokásos) poli- tizálgatással fűszerezve. Kocsival mentem, feltűnő volt, hogy Párkánynál, Kövesdnél határőrök az autókat ellenőrizték. Mint megtudtam, az NDK-beli turistákat próbálják kiszűrni, akik tömegesen szöknek át az Ipolyon Magyarországra. Leléden mesélték, hogy egy német házaspár kisgyerekkel próbált átkelni a napokban az Ipolyon. A férfi ment elöl, hogy mérje a víz mélységét, a felesége utána, karján a gyerekkel. Egy szálkái önkéntes (!) határőr meglátta, utánuk ment, az asszony kezéből kitépte a gyereket, hogy ezzel kényszerítse a házaspárt a visszatérésre. „Sikerrel” járt. Ugyanő Szálkán a vendéglőben az ott ebédelő németek elől is ellökte a tányért. Ezek után a felháborodott szalkaiak leköpdösték, majd kieb- rudalták őt a kocsmából... Hátborzongató, hogy mik vannak! (Termékeny homályban. Részlet Liszka József 1989. október 23-i naplóbejegyzéséből) Hogy mi újjal járulunk hozzá a történelmi lehetőségek választékához... Az újszülött személyiségi jegyei RETRÓ-2. ... egy év eltelte után is fennáll még bizonyos kettősség: a múlttal való szakítás ténye és az előtörténet továbbélésének szorítása. Most nem kívánom megismételni azt a közhellyé vált tételt, hogy a múltat nem lehet megszüntetni, hanem csak túlnőni. Az első esetben ugyanis az ajtón kitessékelt vendég az ablakon tér vissza - esetleg úgy, hogy ablakkeretestül- üvegestül az ölünkbe huppan. Az előtörténet radikális és totális tagadása a világtörténelem során még sosem hozta meg azt az eredményt, amit elvártak volna tőle. A múlt kizárólagos politikaimorális elutasítása - bármennyire megalapozott és emberileg érthető is - erkölcsi másnaposságot okoz az egész társadalomnak. Nem utolsósorban azért, mert a transzcendens értékek hálóját borítja arra, ami köznapilag létszerű. Mit akarok ezzel mondani? Csak azt, hogy a november 17-ével elkezdődött új korszak még csak puszta meglétével került be a történelembe, de egyelőre meg azonosíthatatlan tulajdonságokkal rendelkezik. Ez egy újszülött, amelyik a világra való rácsodálkozás mellett csak most kezdi építgetni személyiségi jegyeit. A dolgot - kissé leegyszerűsítve a képet - a következő összetevők bonyolítják: A múlthoz a társadalom nemcsak mint egész viszonyul, hanem saját sorsukon keresztül az egyének és a korosztályok is. Itt aztán vannak olyan csoportok, amelyeket a múlt átmentéséhez alapvető érdekek fűznek, mert vagy haszonelvezői voltak az elmúlt rendszernek, vagy érzelmi- leg-értelmileg azonosultak vele. A reakciók skálája itt a politikai demagógiától az azonosságzavarokig terjedhet. Van aztán olyan csoport is, amely - legalábbis az elmúlt húsz évben - félre volt állítva. Tagjai a változást örömmel fogadták, de a múlttól nem tudnak megszabadulni, mert nem szűnő vitában állnak az őket félreállítókkal. Ezért a mára a múlt mércéit alkalmazzák. Számolnunk kell azzal az arcnélküli tömeggel is, amelyik sem a múltban, sem most nem artikulálja saját helyzetét és érdekeit - és éppen ezért megnyerhető a legföldhözragadtabb és legdema- gogikusabb céloknak. A jövőt csak az a csoport tudja alakítani, amelyik képes a viszonyokon való felülemelkedésre, mert az adottságokat mindig - a múltban és most is - ideigleneseknek tekinti. Ha most ezt a sokféle - habár teljességében át nem tekintett - orientációt kivetítjük arra a képernyőre, amelyen az eseménynek önmagának kellene megjelennie, ez a kép eléggé elmosódott lesz. Napjaink értelme zavaros és ellentmondásos. Kiforratlan. Ha ezt kicsit spekulatívan továbbgondoljuk, akkor e kétdimen- ziójú homályos kép még tér- és időbeli kiteijedést is kap. Minden esemény ugyanis nemcsak önmaga mozgása és tárgyi megnyilvánulásai által alakítja ki önértelmét, hanem mindig mutatkozik is valaminek. Ez a megmutatkozás sokban függ a környezet elvárásaitól, a lehetséges mozgástértől, a kialakult viszonyoktól stb. Vagyis nemcsak kifelé irányuló láttatás ez, hanem kívülről jövő meglátás is. Ha ezt az esemény résztvevői nem veszik figyelembe, hanem magukba feledkeznek, az a dimenzió tűnhet el, amely besorolna bennünket a világtörténelem elő sodrásába. Az eredmény: marginalizálódás. Magyarul: nemcsak a világtörténelem országújának padkájára szorulunk le, hanem könnyen az árokba is vettethetünk. Legvégül: az értelem és a megmutatkozás mellett itt van még az elkerülhetetlen önideológia is. Vagyis az a kép, amely mintha minket mutatna, pedig eltakarásokon, ködösítéseken alapul. Csak ha napjaink eme - legalább - három összetevőjét át tudjuk világítani, akkor vázolható fel ittlétünk milyensége. Tehát nemcsak az, hogy miben szakítottunk a múlttal, hanem az is, hogy mi újjal járulunk hozzá a történelmi lehetőségek választékához. Egyben túl tudunk lépni az erkölcsi felháborodás és értékelés magasrendű, de mégis csak egyoldalú irányultságán. (Egy év után. Részletek Mészáros András 1990-ben megjelentjegyzetéből) A közvélemény nem tudta feldolgozni az új minden részletét és buktatóit A gyermekei által felfalt forradalom RETRÓ-3. ...Meg kell jegyezni, hogy az akkori felfogásban a szabadelvűség nem csupán politikai irányultságként merült fel, hanem olyan politikai értékrendként, amely a legalapvetőbb emberi és szabadság- jogok legfőbb letéteményese és kifejezője volt. Maga az FMK is sokat küszködött a fogalom értelmezésével. Sokáig a liberalizmus azoknak az értékeknek a társadalmon és államelméleten belüli rögzítését jelentette, amely lehetővé tette egy pluralista társadalom működését. Tehát az alkotmány megváltoztatását, egy sor törvény megalkotását, azoknak az alapvető jogoknak a rögzítését - sajtószabadság, választójog, gyülekezési szabadság, társulási szabadság, a piac szabadsága stb. -, amelyek nélkül elképzelhetetlen többpártrendszer és plurális rendszer. Ha konkrétabb akarok lenni, azt kell mondanom, hogy mindazon alapkérdések tisztázását, amelyek nagy részét Magyarországon például az ellenzéki kerékasztalon belül sikerült megoldani, ilyen Szlovákiában nem volt, sem kerekasztal, sem maga a folyamat, sem pedig a volt hatalommal való párbeszéd vagy kiegyezés. Ennek viszont az volt a következménye, hogy a közvélemény nem tudta feldolgozni, sok esetben felfogni sem az új, hirtelen megjelent értékrend minden részletét, a buktatókról és dilemmákról nem is beszélve. Ez a mai napig végigkíséri a társadalom fejlődését, sok esetben a demokrácián belüli diktatórikus kísérleteknek kell ráeszméltetni a társadalmat egy médiatörvény, egy alkotmánybíróság fontosságára. Akkoriban mi a liberalizmust a demokratikus keretek kialakításaként, a játékszabályok kimunkálásaként értelmeztük, nem pedig egy sok- szereplős politikai harc egyik szubjektumaként. A régi rendszer átalakítása, a »rendszerváltás« volt az a fő dolog, amiben gondolkodtunk, és azután az elkövetkező hónapokban munkálkodtunk is. A későbbiek során teljesen természetesnek tűnt számunkra, hogy más pártok is létrejönnek, gondolkoztunk magyar kisgazda-, magyar szocdem párt létrehozásán. A magyar kereszténydemokrata mozgalmat gyakorlatilag mi indítottuk útjára... De az már nagyon zavart bennünket, hogy ezek a pártok nem a játékszabályok, a szabadságeszmék kiteljesedésével törődnek, hanem azzal, hogy teljesen kiszorítsanak bennünket a politikai színtérről, semmi mással nem törődtek, csak azzal, hogy ezt megtegyék, miközben a rendszerváltás kezdetén álltunk csupán. Az pedig egyenesen felháborított bennünket, hogy néhányan a mi sorainkban kezdenek olyan nemzeti vagy más alapon működő pártkezdeményekbe, amelyek ellentétben álltak az egész folyamattal... Erre mondták később, komoly szakértők is, hogy hát igen, a forradalom felfalja a gyermekeit. Pedig a fordítottja volt igaz, a »gyermekek«, a kialakított értékrend és játékszabályok folytán kialakult politikai szereplők falták fel a »forradalmat«, a még nem tisztázott, nem rögzült játékszabályokat... (Elbeszélt történelem. Részletek a Tóth Károllyal 1996-97-ben készült beszélgetésből)
