Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-13 / 263. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 13. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ THE NEW YORKTIMES Az amerikaihírportálokmár nem nyomtatott újságokra, hanem televíziókra hasonlítanak; a fő ok a videoreklámok növekvő népszerűsége - állapította meg a The New York Times. A CNN és az ESPN hírtévék internetes honlapja mind több videót vonultat fel, a világhálón böngészők előbb klikkéinek a lejátszás gombra, minthogy olvasnának. A videó- lejátszó ablakok már a The Wall Street Journal honlapján is a főoldalon láthatók, az üzleti újság honlapja naponta kétszer élő híradással kényezteti látogatóit. A tévésedés mögött üzleti megfontolások állnak: a reklámpiac egyéb felületei zsugorodnak, a videós reklámok iránti kereslet rohamosan bővül, (mti)- Ne válogasson annyit, tudjuk, hogy csak a megyeelnöki székre van gusztusa! (Peter Gossányi rajza KÉZ,IRAT 'i‘ 'rtii1 i'iWiii'iiWI'Mli'lllilBWIMHMIliWWiWWilHiWMIiftlHIIIIWWHIWiWIiWlH1 iüi i'iHiiiWWIMi I im ...in NiMHiyi t n..WWW I l'i mit 'l'ií Deficit MIKLÓSI PÉTER Emlékeznek? 1989 novemberében mennyire ígéretesnek tűnt minden! Viszont visszapillantva az elmúlt két évtizedre: szó ami szó, ezt sem így képzeltük. Noha az is lehet, hogy a hiba bennünk van/volt, akik hóesésben, napokon át tüntettünk a tereken. A rendszerváltás szivárványszíneiben optimistán, már-már gyerekesen láttuk a világot. Kiegyensúlyozottabbnak, derűsebbnek és erkölcsösebbnek remélve azt. Aztán, a kilencvenes évek első felében körbevágta illúzióinkat az olló, az elszabás. Az ígértek földjéből csak retekföld maradt. Meg esetenként a rémület. És persze a csalódás, amikor kiderült, hogy Szlovákia nem Svájc, havasi kürtöt nem fúj meg köldöknéző népi zenekar. Fokozatosan rádöbbentünk, itt élnünk s halnunk kell; itt kell ülnünk múlton/jövőn és várni, hogy összefejlődjünk a nyugati világgal. A múló évek során viszont kénytelen-kelletlen rádöbbentünk, hogy a politikusok hada „csak” hülyít bennünket. Folytatólagosan, kitartóan, hiszen választási győzelmet csupán ígéretekkel lehet aratni. Mert az ember sajnos, már csak ilyen: szeret hinni (a mesékben). Vajon 1990-ben nyert volna választást a rendszerváltó garnitúra, ha nem ígér a szabadság mellé jólétet is? Ha megmondta volna fehéren-feketén, hogy a veszteséges nagyüzemek bezárásával legalább húszszázalékosra szökik a munkanélküliség? Logikus, hogy Václav Havel és csapata sem nélkülözhette a mézesmadzagot, ennek híján nem lett volna esélye. Nem mondhatta: hölgyeim és uraim, megkapják a rendszerváltás első és legfontosabb ígéretét, de aztán jön a feketeleves, hiszen amit adunk, azt valahonnan el kell venni. Illenék akár mentegetnünk is a rendszerváltó politikusok garnitúráját azzal, hogy nem szándékosan csaptak be bennünket, hiszen maguk is tanulták mind a demokráciát, mind a piacgazdaságot. Mostanában viszont már nem lehet sem a tanulóévekkel, sem avval érvelni, hogy a kapitalizmus szociálisan kissé balra hajlik, az újraállamosítást szorgalmazó neokommunisták demokráciája pedig nyitottabb. Aki 2009 őszén hajlandó bedőlni az ilyen tudatos hülyítésnek, az, sajnos, húsz évvel a rendszerváltás után is úgy tartja, hogy az állam fejőstehén; olyasmi, mint a mai kisgyerek számára a bankautomata: azt hiszi, pusztán meg kell nyomni a gombot és jön a pénz. Ráadásul közéletünk nívója sem különb a cifra portáló, de harmadosztályú kocsmánál, ahol a csapos vasalt fehér ingben, nagyvilágias gesztussal támogatja ki az egyensúllyal hadilábon álló tajtrészeg vendégeket. E szitu szüleményeként csőstül jön az összes „ügy” meg „álügy”; az utóbbi húsz év története hemzseg a korrupciós botrányoktól. A politikusok, persze, lubickolnak ebben a miliőben, mert önhibáik elemzése helyett mindig másra kenhetik a sarat. Errefelé elegendő csak a kocsmáros vasalt fehér ingét megvenni, a kocsmajelenetek szereplőit nem kell, azokat elég kibérelni. Hibátlanul olvassák kottáikat, hisz megélhetésiek; közben a bekötött szemű Justitia kezéből ki-ki- lopják a mérleget. A tűrésküszöb pedig egyre magasabb. S nem azért mert türelmesebbek, elégedettebbek lettünk, hanem mert újra meg újra kénytelenek vagyunk átesni rajta. Az elmúlt húsz esztendő mérlege, sajnos, deficit. A porta még cifra, de rágalomáriák tömkelegében egyre jobban érződik a kocsmagőz és a lebuj szabályai érvényesek. Gesztuspolitizálás folyik, jó széles, poharat leverő gesztusokkal; lassan már semmi sem azonos önmagával, hanem csak a karikatúrájával. De az is igaz - szintén a két évtized tanulsága -, hogy jobb ma egy karikatúra, mint holnap egy diktatúra. JEGYZET Van egy álmom LECZO ZOLTÁN Tudom, hogynem vagyoktúl eredeti ezzel, de nekem manapság van egy álmom. Azt álmodom, hogy harminchét éves vagyok. Pont húsz évvel ezelőtt csörgettem kulcsot, valami rendszervagy módszerváltás apropóján, persze akkor még azzal a hittel, hogy ténylegjobb világnak kell jönnie. Almomban viszont olyan országban élek, amely miniszterelnökének a figyelmét ezek a két évtizeddel ezelőtti események menthetetlenül elkerülték, az álomország egykori igazságügy- miniszteréttöbbször hazugságon kapják, s mivel még albán maffiózókkal is pertu viszonyban van, mindezért büntiből a legfelsőbb bíróság élére kerül. Álmomban rendőrségi nyomozás, ügyészi vádemelés és bírósági ítélet nélkül —s aj tótáj éko ztatón—mondj ák ki ronggyá vermek tűnő diáklányokról, hogymagukatagyabu- gyáltákel, rendkívüli kormányülést hívnak össze annak apropóján, ha pár katonai és horgászegyenruhába bújt féleszű jelmez- báltjátszikKirályhelmecutcáin, és a parlamentben közpénzekből hónapokigvitatkoznak arról, hogy a magyar gyerekeknek szánt tankönyvekben a Magas-Tátrát Magas-T átrának, Vysoké T atry- nak vagy zárójelesen kell-e írni, vagy mindezt egyszerre, és persze az sem mindegy, hogy melyik van elöl. Arról nem is szólva, hogy ebben az országban nyelvtörvény is van, mely a kilencven százalékot védi meg a tíz százaléktól, eukon- formüag. Ne tessék rám haragudni, de nekem ténylegvanegy álmom. Ebben a kulcscsörgetést követően a magyar kisebbségnek is van pártképviselete. De aztán a liberális, kereszténydemokrata és nemzeti konzervatíveggyé válik, hogy nyolcévi kormányzás közben és utána kiderüljön az egy és oszthatatlan igazság, melyszerint, aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Illetve, hogy egyáltalán nem kap. Persze, az álomban végül kettészakad az egykori egy- azaz három -, hogy azért a szép jövő is felderenghessen, kinek-ld- nek vérmérséklete és ambíciói szerint. Isten látja lelkem, nemtehetekró- la, nekem valóban vanegy álmom manapság. Vidéken élek, mondhatni álomvidéken, és mivel álomországban sem fáklyásmenet az élet, errefelé semjó mostanság. Álmomban vannak olyan önkormányzatok, ahol a képviselők olyan nagyon szívükön viselik a közügyeket és a polgárok gondjait, hogy hónapokig el sem mennek az önkormányzati ülésekre. Kormánypártot vagy ellenzéket vidéken leginkább az különböztet meg, hogy ki kineka haverkája, és sajnos az egyikbarátom definíciója sem nevezhető tudománytalannak, melyben az önkormányzati képviselőket mindössze két alfajhoz tartozóként tudja meghatározni. Az egyik: a közügyeket neki azonnali anyagi hasznot hajtőként, a másik: a neki a későbbiekben anyagi hasznot hajtóként kezeli. Álmomban. Közben évtizedek óta j árhatatlanok az utak, nincs munkalehetőség, növekszik abűnözés, elnéptelenednek az iskolák, és újabban a politikusok már arra sem méltatnak minket, hogy valami szemenszedett hazugsággal kábítsanak, gondolván, a vidéki suttyó zsigerből is behúzza az ikszet a szavazócédulán. Igen, álmomban választások is vannak. Mostanság azt álmodom, hogy alig több mint egy éven belül három is lesz. Először megyei, majd országos, végül helyhatósá- gikövetkezik, amelyeken újra kinyilváníthatja az akaratát az istenadta nép. Persze csak akkor, ha húszévnyi gyűrődés után legalább azt tudja, mit akar. Ám az is lehet, hogy mostanra már inkább másokra bízza a döntést, és úgy hiszi, ezek után az lenne a legjobb, ha már akarnának is helyette, és őt legalább aludni hagynák. Békében. De nekem van egy álmom. Tényleg. Makacsul visszatérő. Arról, hogy egyszer felébredek. KOMMENTÁR Mindenki győztes MOLNÁR NORBERT Holnap megint urnákhoz illene vonulnunk, idén talán nem utoljára, mert ha az első körben nem sikerül megyei főnököket választani, akkor jön még második forduló is. A megyei választások egyik érdekessége, hogy az eredményekből pártszinten gyakorlatilag semmit sem lehet kiolvasni, vagy legalábbis nagyon keveset. Éppen ezért vasárnap majd minden párt győzelemként fogja ünnepelni az eredményt. Ami, persze, nem reális. Elsősorban a fura koalíciók miatt nem lehet reális következtetéseket levonni az eredményekből. Noha sok helyen jobboldali és baloldali-populista koalíciók alakultak, több helyen nem. Vagyis, a választó általában nem tudja, melyik párt jelöltjét karikázza, inkább csak azt, melyik koalícióét, vagy még azt sem. A szomszéd lányát szeretem/nem szeretem alapon karikázom/nem karikázom. A megyeielnök-jelöltek esetében valamivel egyszerűbb a helyzet: ott többnyire sejthető, milyen párt bújik meg ajelölt mögött, de a szavazatszámot elég nehéz lebontani konkrét pártokra. Bonyolultabb a helyzet a képviselőjelöltek esetében. Minden választási körzetben minden választó több jelöltet karikázhat - minimum hármat -, pontosan annyit, amennyi az adott körzetből bejut az önkormányzatba. Mindegyik jelölt egy listán szerepel, ábécé-sorrendben. Valószínűleg kevés olyan lista lesz, amelyről csak egy párt vagy koalíció jelöltjei jutnak karikához - a szomszéd lányát szeretem/nem szeretem alapon. Mert ezek a választások sokkal inkább személyekről, mint politikai csoportokról szólnak. Ha valaki akaija, minden választottja más pártból kerülhet ki. így nem lehet megállapítani, hogy az adott listán mely jelölté a legvastagabb karika, s melyiké a haloványabb. Persze, ez nem azt jelenti, hogy semmilyen következtetést nem lehet levonni a voksolásból. Komoly üzenete lehet annak, ha a nyolc -jelenlegi kormánypártokhoz köthető - megyefőnök közül akár csak egyet is megszerez az ellenzék. Annak is, ha az ellenzéki pártoknak sikerül jóval több képviselői helyet szerezni a megyei ön- kormányzat. Vagy annak is, ha egy új párt számottevő helyet szerez, de annak is, ha egy régi megtartja képviselői helyeinek jelentős részét. Az is jelezhet a politikusoknak valamit, ha a szokatlannál több független szerez mandátumot. Ha jobban belegondolunk, lesz azért üzenete ennek a voksolásnak is. De messze nem annyi, amennyit a pártok megpróbálnak belemagyarázni. Nem lesz annyi győztes, mint amennyit prezentálnak a pártkorifeusok, és sokkal több vesztes lesz, mint amennyit megpróbálnak leplezni. Ettől még el kell menni választani. Mert nem a pártokért választunk, hanem magunkért és környezetünkért. FIGYELŐ A kisebbségek a kárvallottak Irakban a kisebbségek, így a keresztények is kárvallottjai az ara- bokvezette központi kormányzat és a kurdok között a vitatott területek hovatartozása ügyében kirobbant konfliktusnak, és ezért védeni kell őket - derül ki a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet jelentéséből. A bagdadi arabok vezette kormányzat és a kurdok igyekeznek egyre nagyobb befolyást szerezni az északi félautonóm Ninive tartományban, melynek fővárosa Moszul. Ebben a küzdelemben célpont lett a mintegy ötszázezres asszír—kál- deus keresztény közösség, az ördögimádattal vádolt, 220 ezres jazidi szekta és a hatvanezres csa- bak kisebbség. Joe Stork, a HRW közel-keleti igazgatója hangsúlyozta, mind az arab, mind a kurdok vezette hatóságoknak szoros ellenőrzés alá kellene vonniuk biztonsági erőiket, a szélsőségeseket és a polgári védelmi erőket, ezzel is üzenve a kisebbségeknek, hogy nem lehet őket büntetlenül megtámadni. A HRW szerint a kurdhatóságok2003 óta behatoltak a vitatott területekre, hogy ellenőrzésük alá vonják az olajban gazdag és sok kisebbségnek otthont adó területet. A múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben Szaddám Húszéin iraki diktátor „arabosítási programja” keretében buzdította az arab családokat arra, hogy ezekre a területekre költözzenek. Ezt a műveletet erőszakos kilakoltatások és gyilkosságok kísérték. A HRW 51 oldalas jelentésében foglalt vád szerint a kurdok dinármilliókat költenek egy kurdbarát hálózat kiépítésére és magánmilíciák pénzelésére, hogy oltalmuk alá vonják a kisebbségeket, melyeket most rendkívül bizonytalan helyzetbe hoz a központi és a tartományi kormányzat vetélkedése a terület fölötti ellenőrzésért. A kisebbségeket nem kímélik a ninivei felkelőcsoportok sem, amelyek a káldeus keresztényeket, a jazidi szektát és a csabak kisebbséget kereszteseknek, ördögimádóknak és hitetleneknek nevezik. Az ellenük vezetett támadásoknak több száz polgári áldozatuk volt. A helyzet még bonyolultabb lesz a januári parlamenti választások idején, amikor a különböző csoportok szövetséget keresnek a nagyobb országos pártokkal egy olyan országban, amelyben igen mélyek a vallási ellentétek. Az iraki keresztények kétezer éves múltra tekintenek vissza. A legjelentősebb fe- lekezetet a káld egyház jelenti, amelynek élén a bagdadi pátriárka áll. Az Irakban élő keresztények kétharmada ehhez a feleke- zethez tartozik. A jazidi szekta hívei javarészt a Moszul környéki kurd lakosság köréből kerülnek ki. Ősi gyökerekből táplálkozó monoteista vallásuk egyes elemei az égitestek óbabüóni kultuszára, mások a Mithrász-kultusz- ravezethetőkvissza. (mti)
