Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-13 / 263. szám, péntek
www.ujszo.com UJSZO 2009. NOVEMBER 13. Közélet-hirdetés 3 A legtöbben idén is könyvet, ruhaneműt, kozmetikumot találnak a fa alatt, a tinédzserek MP3 lejátszót vagy mobiltelefont Tudatosabb vásárlók Annyit költünk a karácsonyra, mint tavaly Keg!fhazai Pozsony. Gazdasági válság ide vagy oda, az emberek idén ugyanannyit szándékoznak költeni az ünnepekre, mint tavaly - derül ki a Deloitte ügynökség felméréséből. A leggyakoribb ajándékok idén a könyv és a kozmetikai termékek lesznek, egy ajándékra pedig a felmérés szerint átlagosan 21 eurót szándékozunk elkölteni. A felmérés szerint bár nem költünk kevesebbet az ünnepekre a válság miatt, de jobban megfontoljuk, mit veszünk, a családok többsége egyfajta karácsonyi költségvetést készít. DEMECS PÉTER A felmérésből kiderült, hogy a lakosság 53 százaléka készít karácsonyi költségvetést, és jobban megfontolja, mire költi a pénzt. Érdekes mutató az is, hogy a megkérdezettek saját bevallásuk szerint felhagytak az értelmeden és fejeden vásárlással. „Megfontolják, mit vesznek meg, nem vásárolnak olyasvalamit, amire nincs szükségük. A válság ilyen téren hasznos tapasztalat lehet, óvatosabban és főleg értelmesebben költekeznek az emberek” - mondta Zuzana Letková, a Deloitte képviselője. Gazdasági válság: érezzük, vagy nem? A közvélemény-kutatást 18 európai országban és a Dél-afrikai Köztársaságban végezték összesen 17 567 megkérdezettel, Szlovákiában 501 személynek osztották ki a kérdőíveket. A kutatás egyik érdekes eredménye a nyugat- és kelet-európai országok közti különbség. A nyugat-európaiak többsége ugyanis azt állítja, személy szerint nem érintette őket a válság, mégis kevesebbet akarnak költeni az idei karácsonyra. A kelet-európaiak viszont épp ellentétes véleményen vannak: elmondásuk szerint érzékenyen érintette őket a válság, az ünnepek előtt mégsem vásárolnak kevesebbet - sőt akadnak olyanok is, akik még többet is elköl- tenének. Európa lakosságának 24 százaléka vallja, hogy fokozatosan romlik anyagi helyzete, tavaly még 42 százalékuk állította ugyanezt. Könyvet és kozmetikumot ajándékozunk A lakosság vásárlási szokásainak megváltozását igazolja az is, hogy a karácsonyfa alá elsősorban praktikus ajándékok kerülnek. „Ugyanakkor szűkült azoknak a köre, akiknek ajándékot vesznek, s ha már valakit megajándékoznak, akkor értékesebb ajándékot vesznek” - pontosított Letková. A felmérésből kiderül, hogy egy átiagos szlovák állampolgár 480 eurót költ karácsonyra, az írek vagy luxemburgiak viszont kiadásaik csökkentése után is 1100 eurót. A nyugat-európai átlag 700 euró, a kelet-európai 300 euró. A kelet-európai országok lakosai feltételezések szerint idén 0,7 százalékkal többet költenek ajándékokra, mint tavaly. Európában tavaly óta nem változtak különösebben az igények, az emberek többsége hasonló ajándékra vágyik, mint tavaly. Egyre többen vannak azok, akik készpénzt szeretnének kapni, a felmérés alapján ők idén csalódottak lesznek, mivel a kutatás szerint a pénz az ajándékok rangsorában a kilencedik helyre szorult. A tinik DVD-t, MP3 lejátszót, mobilt kapnak A legtöbben könyvet szeretnének találni a karácsonyfa alatt, második helyen szerepelnek a ruhák, harmadikon a kozmetikai termékek. Egyébként az ajándékok terén egész Európában dominálnak a könyvek. A 12 évesnél fiatalabbak többsége szintén könyveket, kreatív játékokat vagy rajzeszközöket kap. A tinéOsszesen JT Írország 660 265 185 1110 340 150 110 600 + J SVÁJC 420 175 90 685-m*» NÉMETORSZÁG 300 125 60 485 SZLOVÁKIA 275 145 60 480 ROMÁNIA 310 170 90 570 műm UKRAJNA 100 70 35 205 OROSZORSZÁG 190 55 80 325 NYUGAT-EURÓPA 420 190 90 700 KELET-EURÓPA 235 115 65 415 EURÓPAI ÁTLAG 355 165 80 600 DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG 160 105 65 330 [-# Az összegek euróbán jelzik az átlagos kiadásokat. Fotó: Miroslava Cibulková dzserek ugyancsak könyvekre számíthatnak elsősorban, továbbá kozmetikai termékekre, CD és DVD lemezekre, sportfelszerelésre, MP3 vagy Ipod lejátszóra és mobiltelefonra. Irány a bevásárlóközpont Az európai fogyasztóknak döntő szempont vásárláskor a pénz és a választék. „Az embereknek, úgy tűnik, szükségük van arra az érzésre, hogy nagy választékból és széles kínálatból válogathatnak” - vélekedik Zuzana Letková. Érdekesség, hogy a szlovákok nem tartják olyan fontosnak az áruházi akciókat és árengedményeket - ezeket a kritériumokat az üzlet kiválasztásánál a válaszadók nem egész fele tartotta fontosnak, ellentétben a többi európai országgal, ahol ez a szám elérte a 81 százalékot. Irány a hiperszupermarket Szerte Európában hipermarketekben és szupermarketekben vásárolják az élelmiszert karácsonyra, kivéve az oroszok, akik hagyományosan a kisebb élelmiszerboltokat részesítik előnyben. A kutatás szerint elmondható az is, hogy minél tovább tart nyitva egy üzlet, annál közkedveltebb a vásárlók körében, hiszen sokan munka után, este, vagy akár éjjel vásárolnak. A karácsonyi ajándékokat is szinte mindenki a nagy bevásárlóközpontokban veszi, s bár az internetes üzletek iránti érdeklődés is rohamosan emelkedik, az online vásárlás kényelmét elsősorban továbbra is a lakosság fiatalabb és gazdagabb rétege részesíti előnyben. A Deloitte a felmérés során kitért az új típusú A (H1N1) influenzára is, mint kiderült, Európa lakossága nem hagyja, hogy az influenza okozta pánik tönkretegye az ünnepi hangulatot. Továbbra is emberekkel zsúfolt bevásárlóközpontokban fognak vásárolni, a kulturális rendezvények és mozik látogatását sem akarja senki korlátozni a vírus miatt. Pozsony. A gazdasági válság miatt fokozatosan átalakulnak a vásárlói szokások. A vásárlók valamennyivel kevesebbet költöttek az elmúlt időszakban, de karácsonyra drágább ajándékot kívánnak vásárolni, és általában külföldi terméket. Ez összességében a hazai termékek iránti kereslet csökkenését eredményezi. A Deloitte társaság felméréséből az is kiderült, hogy a szlovákiai vásárlók egyre tudatosabbak. Háromnegyedük nem vásárol olyan termékeket, amelyeket kizsákmányolt gyerekek készítenek, sőt egyre többen érdeklődnek a termékek gyártása során betartott környezetvédelmi normák iránt is. ,A gazdasági válság elég hosszú ideje tart már ahhoz, hogy megváltoztassa a vásárlói szokásokat. Azonos ár esetén a vásárlók a „környezetbarát” termékeket veszik” - magyarázta Marián Hudák, a Deloitte képviselője. Meggyőződése, hogy az üzleteknek stratégiát kell váltaniuk, aprólékosabban kell tájékoztatniuk a vevőket a termékek és élelmiszerek eredetéről, előállításáról. (dp) HAJ IDŐSEBB KORBAN IS Már hosszabb ideje figyelemmel követem a médiában a hajhullás elleni SALON TEXTURES hajkozmetikum bemutatását. Családunk minden tagja használja, és mindenki nagyon elégedett vele, egyszerűen csodálatos. Ők a gyermekeim és unokáim, akik kb. 30 évvel fiatalabbak, mint én. Szeretném tudni, hogy egy 76 éves férfinak is segíthet-e ez a készítmény. Olin úr Homonnáról A SALON TEXTURES gyógyító hajkozmetikum nagyon közkedvelt a hajhullás ellen küzdő emberek közt, mivel valóban segít. Egy adag hatásos szer csak 23 euróba (692 korona) kerül, és biztosan tudja, hogy utánvéttel is megrendelhető. Ami az Ön korát illeti, azt tanácsolom, forduljon bizalommal a készítményt forgalmazó céghez. Problémáinak orvoslására legalább két adag egymás utáni alkalmazását javasoljuk. Kapcsolatfelvétel: KVATROFIN s. r. o., Kúpeľná 33., 932 01 Vefký Meder, tel.: 031/555 1343 MP910376 2009. november 13., 12:00 Péntek Szombat Túlnyomóan borult idő, az alacsonyabban fekvő területeken, főként keleten köd helyenként gyenge eső. Túlnyomóan derült égbolt, napközben megnövekszik a felhőzet. Reggel és délelőtt/ ■ helyenként köd. / -*-i Vasárnap Túlnyomóan borult égöolt, főleg keleten és északon eső. j la orvosmeteorolégla a Panoráma oldalon olvasható. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. Szél: ÉNY, ’ 10-25 km/h Túlnyomóan derült égbolt, északon viszont borult Idő. eső. Reggel r helyenként köd /—_ IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN Antalya A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva ti szél a. melegfront n ciklon hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Pozsony Besztercebánya Kassa 06.54 Pozsony 16.19 Pozsony-Dévény 190 apad 06.47 Besztercebánya 16.07 Komárom 195 árad 06.39 Kassa 16.58 Párkány 145 árad 17713° Nizza 22722° Thesszaloniki Kanári-szigetek Készíti az SHMÚ Velence VAROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony túlnyomóan felhős 3” 10° telbós égbolt 4” 9° felhős égbolt 5° ír Nyitra felhős égbeit 1° 8° felhős égbolt 3” 8° felhős égbolt 5° 10° Dunaszerdahely túlnyomóan felhős 2“ 11° telhős égbolt 4° ír telhős égbolt 5' ír Komárom felhős égbolt 2° ír felhős égbolt 4° 11° felhős égbolt 5° 11° Ipolyság felhős égbolt 2° 9° felhős égbolt 4” 8" félhős égbolt 5° 18° Rimaszombat túlnyomóan felhős 0“ r felhős égbolt 2” 8° felhős égbolt 4° 8° Kassa esői 0° r leibős égbolt 2“ V eső 4° 8° Királyhelmec lelhüs égbolt r 8” leibős égbolt 4“ 8* telhős égbolt 4° r Besztercebánya túlnyomóan telhős r ír telhős égbolt 1° 7° telhős égbolt 2° 7° Poprád túlnyomóan felhős 1° r túlnyomóan telhős 1° 9° felhős égbolt 2° 6°