Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-07 / 258. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 7. Szalon 15 A koncert vendége Lukács Laci volt, aki nem szokott fellépni csak úgy bárkivel Magna Cum Laude: 999 PUHA JÓZSEF Mrs. Stevenson rettegése hátborzongatóan tragikomikus... Egy kivételtől eltekintve nem tudok olyan, kereskedelmi sikert elért magyar zenekart megnevezni a kétezres években feltűntek közül, amely egyrészt újat hozott a zenei életbe, másrészt nemcsak múltja, feltételezhetően jövője is van. A szakemberek többsége szerint a rendszerváltás hajnalán debütált együtteseinkkel, a Tankcsapdával, a Kispál és a Borzzal, a Republic- kal, valamint a múlt évtized közepén ismertté vált, annak végén befutott Quimbyvel bezárul a kör. Én viszont ide sorolom már a 2009-ben végérvényesen az élmezőnybe jutó gyulai Magna Cum Laude nevű kvartettet is. A szövegvilág terén újat hozott, népszerűsége folyamatosan ível felfelé, a 999 című negyedik stúdióalbuma az év egyik legkelendőbb magyar hanghordozója. „Kilencszázkilenc- venkilenc, mezőtúri nyár, itt kezdődött el minden, hívtak a srácok, menjek énekelni már” - ezzel a mondattal indul a lemez kuplés, countrys címadó dala. A zenekar tehát tízéves. Azt ajánlom, vegyük górcső alá az elmúlt éveket, lássuk, honnan jött a Magna Cum Laude. A 2003 őszén megjelent első, Hangolj át című korongot hallva fel sem merült bennem, hogy néhány év múlva az élvonalba jut az együttes. Nem lehetett tudni, kiket céloz meg vele, az üyen pop-rockos stílusnak Magyarországon nincs rajongóbázisa. Egy évvel később a Minden állomás című felvétel mégis slágerré vált, de az albumot nem tudta a köztudatba emelni. A fiúk a maxi CD-n 2005 nyarán kiadott Te légy most című érzelmes balladával találtak rá a megfelelő útra. A dal javarészt a Megasztárnak köszönhetően vált ismertté. A verseny harmadik sorozatában, 2006 tavaszán a tehetségek korunk magyar előadói és zenekarai repertoáijából választhattak. A kezdetekkor a Magna Cum Laudéban Szabó Eszter is megfordult, és az egykori zenésztársak szóban forgó felvételét választotta. Tökéletesen illet az egyéniségéhez, mintha neki íródott volna. Nem csoda hát, hogy sokan kíváncsiak lettek az eredetijére is. Pár nappal előtte került a boltokba az együttes, az előzőhöz képest kilencven fokos fordulatot vett második lemeze - egyszerű dallamokkal, könnyen megjegyezhető, érzelmes szöveggel -, amely az első hetekben elkerülte ugyan az eladási rangsort, de aztán felfedezte a közönség. Az év magyar popalbumának járó Fonogram-díjat bezsebelő korong címadója a Minden állomás lett - a címet három ponttal egészítették ki. Az öttagú zenekar időközben kvartetté zsugorodott - Mező Misi énekes, Szabó Tibi gitáros, zeneszerző, Kara Misa baszszusgitáros, szövegíró és Kilián Imi dobos alkotja. Megtalálták a magyar zenei élet kis hézagját, a szövegvilágban, amit betöltve egyedivé váltak. Mondanivalójukat humorosan, ironikusan tálalják, a szentimentalizmus határának elfogadott oldalán mozognak, olykor azonban átcsusszannak a másik oldalra, a tinglitangli kategóriába is. A lemez, a nagy kereskedelmi rádiók által ignorált, mégis az évezred vezető slágerévé váló Vidéki sanzon című dala telitalálat. Egyik sora, a „mert hirtelen kinyílt a föld alattam, te eltűntél, én meg itt maradtam” az együttes szövegvilágának ismérve is lehetne. A Magna Cum Laude a harmadik albumát Magnatofon címmel - rajta az eddigi legnagyobb rádiós slágerével, a Színezd újra cíművel - 2007 novemberében jelentette meg. Idén aztán bejutott a szűk élmezőnybe. Június 5-én jubileumi koncertet adott a budapesti Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán (az anyaga a napokban jelenik meg dupla CD-n és DVD-n), a sztárvendég a tankcsapdás Lukács Laci volt, aki nem szokott fellépni csak úgy bárkivel - ez is erősíti a bevezetőben út véleményemet. A 999 a megkezdett utat járja, vidám hangulatú, laza szerzeményeket vonultat fel. Ezúttal is találunk ironikus fogalmazásokat, a prímet a Ne menj! következő sora viszi: „arra kérlek, tőlem ne menj el, mondd, mi a franchoz kezdenél nélkülem, drága tubicám azt most megígérhetem, hogy nem jövök haza többet hullarészegen.” A mondat az időközben megtalált rajongói bázishoz szól, a némi élettapasztalattal már rendelkező hölgyekhez, asszonyokhoz. A tinglitangli kategória is j elen van, a Gazdasági recepció című felvételben a következő agymenés szerepel: „Harminchat hónapra lízingeltem egy erekciót, mert zárva találtam a gazdasági recepciót.” Akorongról a slágerré vált, mulatozós Pálinka dal mellett kiemelhetjük még a női nevekkel operáló, lírai Engem nem lehet szeretni, a keringődallamra épülő Kánon keringő és a nagyzenekari kíséretű Hatalmas a szíved című szerzeményt. Amin lehetne gyúrni még, az a zene. Változatosabbá kéne tenni a hangzást, tovább bővíteni a hangszerparkot, s akkor bizonyára nem csak én sorolnám az együttest az élvonalba. Téves szám CSEHY ZOLTÁN Manhattan, 1940-es évek: Mrs. Stevenson (Patrícia Dell) egy ízlésesen bútorozott lakásban ül luxustolószékében. A férjét szeretné elérni telefonon, mindhiába. Egy félrekapcsolás- nak köszönhetően fültanúja lesz egy beszélgetésnek: Giorgio, a bérgyilkos (Roosevelt André Credit) egyeztet a főnökével (Kimako Trotman). Az áldozat egy gazdag idős hölgy lesz, és Giorgio majd épp 11 óra 15 perckor végez vele, amikor a háza előtt elrobog a vonat, s így az esetleges sikoltást elnyomja a kerekek zakatolása. A késelést betörésnek álcázzák. Mrs. Ste- vensont sokkolja a hír, előbb a telefonközpont munkatársának, majd a kezelő főnökének számol be a hallottakról. Az ő javaslatukra tárcsázza Duffy őrmestert (Richard Holmes), aki meglehetősen könnyelműen viszonyul Mrs. Stevenson bejelentéséhez. A tolókocsis hölgy egy telegramot kap, melyben közlik, hogy férje, akit egész este próbál telefonon elérni, váratlan üzleti ügyben útban van Boston felé, és csak holnap érkezik haza. Mrs. Stevenson egyre jobban kétségbeesik, újra meg újra telefonálni próbál, de hiába. Miközben a központtal beszél, hangokat hall: fokozatosan ráébred, hogy ő az a személy, akit el akarnak tenni láb alól. Kéri, kapcsolják a rendőrséget, de már késő: mire Duffy őrmester felveszi a kagylót, Mrs. Stevenson már holtan terül el a padlón, Giorgo pedig egykedvűen beleszól a telefonba: „elnézést, véletlenül rossz számot hívtam.” Számtalan műalkotás feszültségét adja az időben fel nem ismert jelek által közvetített tragédia törvényszerű bekövetkezte. A Bartók-tanítvány Beeson műve egy véletlenül, épp a teljességgel gyanútlan célpont által kihallgatott gyilkosság története: a zene mintha folytonos, semmibe vett intés lenne, melyre rákontráz a főszereplő megingathatatlan magbiztossága és makacs segíteni akarása. Beeson operáinak jellemző jegye a koherens, izgalmas cselekményszövés (elég csak a híres Fali River-i fejszés gyilkosságról szóló Lizzie Borden című pszi- chothriller-operára gondolni) és merész témaválasztás - ez képes ellensúlyozni a helyenként eler- nyedő zenét is. Esetünkben egy vélhetőleg maffiasztori kellős közepébe csöppenünk. Az olasz vonulat zeneileg is megjelenik: az egyik dramaturgiai csúcsponton Beeson Puccini Manón. Les- caut-jából idéz (Sola, perduta, abbandonata...). Az opera önidézetet is tartalmaz: a The Sweet Bye Bye című, egy szerelmi okokból megszökött szektavezér apáca történetét feldolgozó opera egy motívuma is megelevenedik. Duffy őrmester ír karaktere szintén zeneileg motivált tényezővé válik, hasonlóképpen a rendőrségen szóló rádió stilizált hangja. A frappáns darab képes mindvégig fenntartani a feszültséget, mellőzi a felesleges kitérőket, ugyanakkor jól bánik a késleltetés effektusaival. A főszereplő jelleme alaposan kidolgozott. Mrs. Stevenson rettegése hátborzongatóan tragikomikus: másokat félt, miközben saját maga van veszélyben, de a felismerés pillanata már a halál maga. Maga a darab 10-kor kezdődik (erre utal az opera elején beszűrődő tíz óraütés) és 11.15-kor ér véget. A hét jelenetre bomló cselekmény hihetetlen lendülettel képes felfokozni a feszültséget: a hétköznapiságból fokozatosan lépünk át a tanácstalan szorongásba, melyből egyenes út vezet a jogos halálfélelembe. Aki viszont már a kiindulópontban sejti a végzet szálainak állását, azt Beeson zenéje Mrs. Guglielmo Stevenson végtelen jóhiszemű naivitásának zenei kifejtése szórakoztatja el. Kétségtelen, hogy Beeson sokat ad hozzá a telefonoperák műfajához is. Menotti híres A telefon című vígoperájának méltó párja, ám itt nyoma sincs a habos érzelmes- ségnek, Poulenc Az emberi hang című darabjának mélységét viszont már csak sajátos műfaji- ságánál fogva sem éri el. A CD tartalmaz még egy darabot, a Practice in the Art of Elocution című művet, melyet azonban csak azok számára ajánlok, akik értenek angolul: egy színésznőénekesnő (Wendy Hill) végez különféle beszédgyakorlatokat és kísérel meg három groteszk, fergeteges humorú, erőpróbáló áriát elénekelni zongorakísérettel. A rendkívül humoros mű java része azonban prózai: az 1900-as években használatos szakmai gyakorlatokat tartalmazó segédkönyvekből hangzanak el kimerítő részletek, melyeket az előadók gesztusai kísérnek. Az élő felvétel háttérzajaiból arra lehet következtetni, hogy a látvány, a színészi játék nem lehet mellékes, és a CD hallgatója kétségtelenül megrövidül. (Jack Beeson: Sorry, Wrong Number-Practice in the Art of Elocution, Albany Records, 2008.) Az ellágyulás utolsó fázisa: a Pék zeneileg lehetne akár KFT is. De több slágergyanús számot hallhatunk a lemezen, ami jót tett a kanizsai szupergroupnak... Lényegében mégis punk K1SST1BORNOÉ Nagykanizsáról jöttek, mesterségük címere pék. Vagy malterkeverő. Egyszerre idézik Nagy Ferót és Marxot. Hallgassanak Önök is CsermanekLakótelepet! Nem lehet könnyű 2009-ben punkot játszani. Nem mintha ne volna létjogosultsága a műfajnak, elvégre lenne kinek beszólni a buszvezetőktől a celebekig, a bankároktól a politikusokig. De a punk manapság mégsem tűnik annyira forradalminak, mint húsz évvel ezelőtt. A kéttagú Csermanek Lakótelep sem forradalmi, ráadásul az új lemezén (Munkák és napok) lassan már punk sem. A korábbi anyagokon még szóba került egy csomó komoly téma, a kommunizmus és a fasizmus, Le Courbusier és Marx, sőt a néger édesanyáról még ballada is született (vigyázat, politikailag nem korrekt). S bár a sztálinor- gonán még most is „felcsendül a melódia”, Csermanekék végleg ellágyultak. Szerencsére a hiperminimalista megközelítés maradt, a szövegek pedig (infantilizmusukkal együtt) tettek egy újabb lépést az abszurd felé. A Pék című számban Csabi és Szőnyeg egészen „Galla Miklós-i” magasságokba emelkedik (, A pék is jár, mint más a gyárba / bár jóval szélesebb a válla. / Lapátja van, elég lisztes / ha lefekszik, úgy vízszintes.”). Az ellágyulás utolsó fázisa: a Pék zeneileg lehetne akár KFT is. De a Péken kívül még több slágergyanús számot hallhatunk a lemezen (A táncos, Munkafázisok: a malterkeverés), ami mindenképpen jót tett a kanizsai szupergroupnak. A CsermanekLakótelep azonban nem pop - inkább antipop, vagy popparódia. Az átlagban két és fél perces számok többnyire egy monoton témára (dobgép), Csabi lecsupaszított (primitív) billentyűdallamaira és Szőnyeg karcos (primitív) basszusfutamaira épülnek, a gitár és a szaxofon csak bonusz, itt-ott elszórva. Eszünkbe juthat még hasonlítási alapként az ős-Bikini, a Kontroll Csoport, a Bizottság vagy a DEVO - de kár ezt Munkák és napok A lemezeim Hésziodosz azonos című óriáskölteményére utal - a görög poéta az említett műben kétezer évvel Marx színrelépése előtt megfogalmazta az egyik marxi alapvetést, mely szerint az ember leglényege a munka. túlbonyolítani, s ezzel alighanem a Csermanek Lakótelepen élők közül is mindenki is egyetért. A Csermanek amúgy koncerten üt igazán. Csabi egyujjal vagyököl- lel csapkod egy játék szintetizátoron, Szőnyeg faarccal gitározik. Sokszor még a saját, pofonegyszerű számaikat is képesek elrontani, színpadiasán összevesznek, kibékülnek. A dalok közt sörszünetet tartanak, vagy kunyerálnak egy adaptert, amitől végre működik a szinti. Aztán Csabi elkezd felolvasni részleteket a Tőkéből vagy a Magyar Horgászból, amihez éppen kedve van. A Csermanek Lakótelep lényegében mégis punk. AMunkákésna- pok pedig a 2009-es év egyik legfigyelemreméltóbb magyarországi lemeze. Punktum. (Csermanek Lakótelep: Munkák és napok. FöldalattiKHE, 2009.)
