Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-14 / 237. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. október 14., szerda 6. évfolyam, 38. szám Az 1848-49-es hagyományok feltárása a Labore, Latorca és Ung határolta „szabálytalan háromszögben" Kossuth Lajos „izenete” az Ung-vidéken Nemcsak rokoni kötelékek kettészakításával járt a csehszlovák-szovjet határ jóváhagyása 1945 nyarán. Az új „szomszédság” her- metikus elzártságba szorította a Nagykapos környéki maroknyi magyarságot, megfosztva azt szellemi hátterétől. K1SSJÓZSEF A 60-as évek közepén a helyi magyar értelmiség körében már valamiféle kerülőutakat, legalábbis ösvényeket kereső óhajokkal tudatosult az 1945 utáni sorscsapás-Ung- vidék múltja, súlyosan megcsonkítva nehezen eleveníthető fel a mában. Maga a kifejezés a hatvanas évek vége felé kezdett meghonosodni a hazai magyar sajtóban és közhasználatban. Géczi Lajos és Tolvaj Bertalan a sárospataki tanárokkal és a leszármazottakkal együttműködve tágabb hatóerejű hagyományforrások felfedezésébe kezdett, a Csemadok égisze alatt ünnepimegemlékezéstszervezetta nagy magyar néprajzgyűjtő, költő, kritikus és filozófus, Erdélyi János születésének 150. évfordulója alkalmából. Sikerült elérniük, hogy az egykori Kiskapos szülötte 1968 januárjában a városi parkban felavatott szobrot kaphatott. így Nagykapos és Ung-vidékként önazonossághoz jutott környéke Erdélyi János nevével összefonódva otthonra talált az egyetemes magyar szellemi életben, és a „távolkeletről” bekerült a szlovákiai magyar emlékhelyek központjába. Márcsak ennélfogva is felélénkült az érdeklődés az 1848-49-es helyi hagyományok iránt. Erdélyi János a szabadsághac leverése után a szomszédos Felső-Zemplénben talált menedéket a forradalmi időkben a nemzeti színház igazgatójaként játszott szerepe és a Respublica című lap szerkesztése miatti üldözés elől. A hely- és tájtörténeti hagyományápolásban azonban a határon túl, Kárpátalján is betölthetedennek látszó űr tátongott. Az egykori megyeszékhelyen maradt intézményeket, a maguk múltat őrző anyagaival az új „kárpátontúli” szovjet identitás szolgálatába kellett állítani. A helyzet odaát a gorbacsovi időkben kezdett kedvezőbbé válni. Hathatós magyarországi segítséggel több helytörténeti kiadvány is napvilágot látott. Munkácson jelent meg 1992-ben Fakász Mihály-Fakász János szerzőpárosnak Észak-Magyarország a szabadságharc viharában című, inkább csaknépszerűsítésnekszántkötete, utána Szakáll Mihály-Bagu János és Csatáry György munkája, s ezek „forrásközléseikkel vagy a beregszászi levéltár 48-as fondjainak bemutatásával rendkívüli nagy szolgálatot tettek a hazai történettudománynak”. Ezt az immár 60 éves múltra visszatekintő Történelmi Szemlének, a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratának a hasábjain megjelent közleményében Solymosi József állapította meg. Tanulmánya alighanem az első olyan kísérlet, mely az országos összefüggésekbe ágyazva igyekszik képet adni az akkori Északkelet- Magyarország négy vármegyéjében (Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa) 1848-ban megindult forradalmi átalakulásról. Az Ung megyei fejleményeket tárgyalva érinti a szerző az egykori Nagykaposi járáshoz fűződő tényeket. Közli, hogy a kisbirtokosi nemesi családból származott, akkor 66 éves, jogi tanulmányokat végzett Fekete Lőrin- cet megyei másodalispánként feltehetően közfelkiáltással, ellenjelölt nélkül a nagykaposi kerület országgyűlési képviseljévé választották. A testület munkájában 1849 április közepéig vett részt, majd betegsége miatt népképviseleti megbízatásáról lemondott. Persze érdekesek lehetnének a Nagykapos környéki vonatkozásoknak a megyei jellegű anyagokban tetten érhető adatai is. Ilyenek azonban a tanulmányból nemigen derülnek ki. Nem tudni, hogy az Ung megyei több mint 6000 főnyi nemzetőrség soraiba mennyien kerültek be e vidék lakosai közül. Úgyszintén jó lenne tudni, hogy milyen volt az 1848 nyarán felállított önkéntes nemzetőrség összetététele. A 180 tagú egység gróf Buttler Sándor őrnagy vezényletével Komáromba is eljutott, amikor az odaérkező Kossuth nagyszámú alakulatot vitt magával a fősereg támogatására. Nem tudni, hogy személyét milyen kötelékek fűzték a dobóruszkai, Mikszáth regényében megörökített Buttler Jánoshoz. Figyelemfelkeltő adatok birtokába jutott a beregszászi levéltárban folytatott kutatásai során Peter Kónya, az Eperjesi Egyetem tanszékvezető professzora. Közlése szerint a szomszédos Szobránci (Sobranec) járásban állomásozott egy egész nemzetőr zászlóalj, s magáról Szobráncról 28-an jelentkeztek kötelékébe, köztük zsidó vallásuak is. Pálócra (Pavlovce) vonatkozóan viszont csak arra talált utalást, hogy közel 40, nyilván immárajobbágyterhek- től megyszabaduló lakost soroztak be a honvédségbe. Solymosi József idézi az egyik korabeli napilapot, mely szerint az orosz ajkú lakosság „elszántan sereglett” a nemzetőrség zászlaja alá, a szlovák lakosság inkább „borzad” tőle. Nyilván nem valami nemzeti hevülettől indíttatva, hanem a jobbágyfelszabadítással járó minél nagyobb földtelek megszerzése miatt aggódva. A polgári átalakulás nemzetiségi különbségeket jócskán áthágva indult meg. Immár teljesíthető kihívások elé kerül az Ung-vidéki hagyományápolás, mely megkívánja a határokon átnyúló összefogást és együttműködést. S ehhez a Selye Egyetemen és a magyarországi felsőfokú oktatási intézményekben diplomát szerzett Ung-vidéki fiatalok különféle csatornákon több irányból jövő anyagi támogatáshoz, ösztöndíjakhoz is juthatnak. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy csak a helyi mozaikokból és táji sajátosságokból kialakuló összkép révén válhat 1848-49 hagyománya egyetemes magyar közkinccsé. B^ELVI JANCS I8M-I8á5 A ma már csak utcanévként ismert Kiskapos neves szülöttének, Erdélyi Jánosnak a szobra a városi parkban (Nagy János alkotása) (Szabó Bernadett felvétele) ( ( < i ( < JEGYZET A helyi érdek KÖVES Dl KÁROLY Csallóközi polgármesterrel beszélgetek, egy Nagymegyerhez közel eső falucskában. Emberünk azt mondja, hogy ebben a városban nem multinacionális cég bevásárlóközpontjára lenne szükség, hanem-lévén egykori mezővároska - például a Csallóközben megtermelt javak (gyümölcs, zöldség, kézművesipar stb.) központi árusítóhelye lehetne. Afféle csallóközi piac. Mondjuk egy ut- cányi része a városnak. Hasonlóan, csak nagyobb méretben, mint a közeli „zöldségesfalu”, Alistál, ahol rengetegen vásárolnak a környékről. Amit emberünk mond, elképesztően egyszerű és logikus, ám a mi világunk gyakran ellentmond minden logikának. Nem a helyi emberek érdekei mentén működik, hanem aszerint, mit diktálnak a nagyok. Köztudott, hogy a dél-szlovákiai zöldség- termesztés akkor omlott össze először, amikor Csehszlovákia kettévált, és megszűnt a csallóközi termelők egyik felvevő piaca. A másik ütés akkor érkezett, amikor megjelentek a multinacionális bevásárló és felvásárló (utóbbin van a hangsúly!) központok. Azóta fordulhat elő, hogy az ember a nagyáruházban bolyongva brazil dinnyével, belga szilvával, egyiptomi burgonyával találkozhat. Ma már meg sem lepődünk a dömpingárakról, a gazdákra rárohadt dinnyéről, a lének is eladhatatlan alma áráról, az összeomlóban lévő borászatról szóló hírek hallatán. S míg a közönséges halandó megáll a pultok között, és azon töri a fejét, miért olyan silány, olykor szó szerint rohadt, a nagyáruházak gyümölcse és zöldsége, a nagy logisztikai központokban sorakozó kamionokból talán éppen abban a percben pakolják ki a kiváló mátyusföldi almát, a Komárom mellett termelt paprikát, és viszik külföldre. Mialatt-nem vicc - a raktár másik végében éppen pakolják be a külföldről hozott, megroggyant állagú árut, amit nekünk fognak eladni. A multik diktátuma látszólag demokratikus döntések eredménye. Az állami segédlet „csak” addig terjed, amíg az illető céget adminisztrálják, megkapják az adómentességet pár évre, ám a letelepedési engedélyt mindig a konkrét város adja ki, amely a telket adja a hangárok alá. S melyik polgármester utasítana el egy nagypénzű céget? Hiszen úgymond beruházást hoz és munkahelyet biztosít. Igaz, mentális változást hoz az emberek életébe, függővé teszi őket, miközben emberek százezrei veszítik el a megélhetésüket. Gazdák, pékek, hentesek, kis boltosok dobhatják el a kulcsot, s ki tudja, hány, évszázadokon keresztül virágzott iparág szűnik meg pár év alatt. Ma már a gyerekek is tudják, hogy a kínai textil vagy a koreai autó amellett, hogy munkahelyet teremt, sokszorosan több munkahelyet szüntet meg, mivel a saját piacában érdekelt. A jelenség ellen nehéz felvenni a harcot, de azért vannak ötletek. Sopronban például magyar, osztrák és horvát vállalkozók összefogtak, és szövetkezetét alapítottak, amely Kékfrank néven saját utalványt, pénzhelyettesítő fizetőeszközt bocsát ki. A mostani pénzügyi/gazdasági válság lényege ugyanis, hogy kevés a fizetőeszköz a piacon, nincs hitel, csökken a vásárlóerő, munkahelyek szűnnek meg, nőnek a körbetartozások. A Kékfrank lényege, hogy nő a piacon a szabad csereeszközök mennyisége, a szövetkezők egymásnak adnak munkát, megrendelést, megélhetést. Utalványaikat a helyi kereskedőknél költik el. A Kékfrank nem kamatozik, tehát senkinek sem áll érdekében a felhalmozása, vagyis működő tőkéről van szó. A márkanév kötelez: ki ne hallott volna a soproni kékfrankosról? Az alapítók szerint igazi, róluk és értük való összefogásról van szó a neoliberális gazdasági ideológiákkal szemben. Mielőtt bárki megmosolyogná, tegyük hozzá, az ötlet nem kirívó, német, angol, dán és svájci példák bizonyítják az életképességét. Svájcban például az 1929/33-as gazdasági válsághatására 1934-ben alapítottak hasonló társulást, amely komoly szerepet játszott a gazdaság fellendítésében. Azóta is létezik, ma például hatvanezer kis- és középvállalkozás használja. Talán nem véletlen, hogy éppen a soproniaknakjutott eszükbe a karvalytőke elleni fellépés egyedi módja. Ahogyan annak idején nem engedték városukat elcsatolni az anyaországtól, most a bankok tömésével együttjáró általános elszegényedés idején elegük lett a kiszolgáltatottságból. És Sopron nincs is messze Nagymegyertől. < { < < 1
