Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-14 / 237. szám, szerda
6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 14. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Északi sztráda csak 2014-ben Pozsony. A fővárost Kassával összekötő Dl-es autópálya - az alagutakat kivéve - 2012-re készülhet el - állítja Ľubomír Vážny közlekedési miniszter, aki szerint az alagutakkal együtt 2014-re kötheti össze autópálya az ország két legnagyobb városát. A miniszter által jelzett határidőket jelentős mértékben befolyásolhatja, hogy a még hátralévő, Zsolna és Turócszentmár- ton, valamint Turócszentmárton és Eperjes közötti szakaszokat is PPP-projektek keretében szeretnék felépíteni, vagyis a bankok finanszírozásával is számolnak. A bankpiacon a helyzet ugyan fokozatosan javul, a piacok azonban még mindig ingatagok, így bármi megtörténhet - vallja Jozef Barta, az UniCredit Bank vezérigazgatója. (SITA) Bővült a vásárlói kedvezmények sora Pozsony. Október elsejétől megváltozott a dm drogerie markt üzletlánc kedvezményes vásárlói programja. Már nem pontokat kell gyűjteni azért, hogy a megvásárolt termékekért 10 százalékkal kevesebbet kelljen fizetni. A hónap elejétől korszerű műanyagkártyák állnak a vásárlók rendelkezésére, amelyeket könnyebb kezelni és az eddiginél több előnyt jelentenek. Az új vásárlói rendszerrel kapcsolatos minden kérdésre az üzletlánc munkatársai adnak választ. (-Ú-) Két új bank Szlovákiában Pozsony. Hamarosan két újabb külföldi pénzintézet jelenik meg a szlovák bankpiacon. A jegybank megerősítette, egy cseh és egy belga bank is szeretne fiókokat nyitni az országban. A cseh pénzintézetről eddig semmilyen információt nem tettek közzé, azt azonban már most tudni, hogy a belga pénzintézet az Axa Bank Europe lesz, amely a biztosítási piacunkon már jelen van. Az elemzők szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a két pénzintézet megjelenésével tovább csökkenhetnének a bankszektorban az árak, hiszen a konkurenciaharc már így is kiélezett az ágazatban. (hn) Egészséges a bankrendszerünk Pozsony. Szlovákia egyike azon kilenc európai uniós országnak, ahol a válság kirobbanását követően a kormánynak nem kellett mentőövet dobnia a bankszektornak - áll a Szlovák Bankszövetség elemzésében, amely szerint a hazai bankok továbbra is erősek és stabilak. Igor Vida, a Szlovák Bankszövetség elnöke szerint mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a hazai pénzintézetek óvatosan viselkedtek a hitelnyújtás esetében. Az Európai Unió országaiban csak idén 3,5 billió eurót fordítottak a bakok megmentésére, ami az Európai Unió bruttó hazai termékének csaknem a harmada. (TASR) Idénrobbanhat a kőolaj ára London. Az elkövetkező hónapokban tovább drágulhatnak az üzemanyagok, a kőolaj világpiaci ára ugyanis már 74 dolláros szintre emelkedett hordónként, és a drágulásnak még nincs vége. A Goldman Sachs Group előrejelzése szerint az olaj a globális kereslet legszerényebb emelkedése mellet is elérheti a 85 dollárt hordónként az év végére. Az OPEC növelte 2009-re és 2010-re vonatkozó olajkereslet előrejelzését, nyugtázva a világgazdasági fellendülés jelet, figyelmeztetett azonban, hogy a növekedést támogató kormányzati intézkedések nem tarthatóak fenn hosszabb távon, különösen nem a fejlett gazdaságokban. (MTI) Nagyon nehéz lesz a kilábalás Berlin. A Szlovákia egyik legfontosabb üzleti és külkereskedelmi partnerének számító Németországban kis mértékben csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója: az októberi index 56,0 pontra esett vissza az egy hónappal korábbi 57,7 pontról, de még így is bőven a sokévi átlag felett van. A mutató azt jelzi, hogy a német gazdaság meghatározó szereplői szerint a kilábalás a válságból ugyan már megindult, de akadozva halad és hosszan elhúzódik majd. (MTI) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,9408 Lengyel zlotv 4,2330 Cseh korona 25,923 Magyar forint 268,79 Horvát kuna 7,2540 Román lei 4,2960 Japán ien 133,02 Svájci frank 1,5170 Kanadai dollár 1,5308 USA-dollár 1,4864 VETEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,53-1,44 26,69-25,13 281,67-257,41 OTP Bank 1,53-1,44 26,69-25,16 277,05-261,11 Postabank 1,53-1,43 26,84-25,03Szí. Takarékpénztár 1,53-1,43 26,64-25,16 281,21-256,99 Tatra banka 1,52-1,44 26,60-25,25 279,78-258,52 Dexia banka 1,53-1,45 26,60-25,25 275,78-261,80 Általános Hitelbank 1,52-1,44 26,65-25,17 281,67-257,41 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Szlovákia a munkaszüneti napnak számító államünnepek szempontjából a világ élvonalába tartozik Hol pihennek a leghosszabb ideig? Nem véletlenül pezsgő az élet a riói Copacabanán. Brazíliában évente minimum 47 munkaszüneti nap jár az alkalmazottaknak. (Képarch.) London/Pozsony. Abrazil és litván munkavállalóknak van a legtöbb idejük a pihenésre - derül ki a Mercer piackutató legfrissebb elemzéséből, amely szerint az említett országokban minimum 41 munkaszüneti nap jár az alkalmazottaknak. A sereghajtó a listán Kanada, ahol a munkaszüneti napok száma a 20-at sem éri el. Szlovákia a középmezőnyben tanyázik. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Mercer tanácsadó cég az egész világra kiterjedő elemzésében azt vette górcső alá, hogy az egyes országokban mennyi az a minimális szabadnap, amit a munkáltató az alkalmazottaknak köteles megítélni, miközben tízéves munkaviszonyt és ötnapos munkahetet vettek alapul. A 40 vizsgált országban ehhez hozzávette a munkaszüneti napoknak számító államünnepeket is. A felmérés tanúsága szerint a finn, brazil és francia munkavállalóknak jár a legtöbb szabadnap: egy évben összesen 30, de a litvánok, az oroszok és a britek sem szakadnak meg a munkában, ők 28 napig élvezhetik a szabadság örömeit. Az adatok alapján a kínai és a kanadai alkalmazottakat szi- polyozzák ki a leginkább. Mindkettőben csupán 10 nap szabadságjár az alkalmazottaknak A szabadságolás egyébként tökéletes lutri. Még az Európai Unión belüli országok között is akár hatvan százalékos különbség is lehet a szabadnapok számát illetően. Ugyan történtek lépések az unión belül a harmonizálás érdekében, ennek ellenére még mindig óriási a különbség a tagországok között. Az uniós szabályok szerint az alapszabadság húsz nap, a legtöbb ország pedig húsz és harminc nap között határozza meg a szabadság mértékét. A felmérés során néhány iparág az átlagtól jelentős eltéréseket mutatott, s változhat a szabadságolás vállalatonként is. Sokan extra szabadsággal csábítják magukhoz a dolgozókat, mivel egyre fontosabb a munkavállalók számára a szabadidő és a munka közti egyensúly megteremtése. A munkáltató által odaítélt szabadságok mellett a világ több országában az államünnepek is jelentős mértékben növelik a szabadnapok számát. A legtöbb olyan államünnep, amely egyben munkaszüneti nap is, Indiában és Japánban van, mindkettőben 16. Nem kell szégyenkeznünk azonban nekünk sem, hiszen a sorban Szlovákia, Ciprus és Dél-Korea következik, mindhárom országban 15, munkaszüneti nappal járó államünnepet számolt össze a Mercer. A legkevesebb ilyen ünnep Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Uj-Zélandon van, ahol évente csak 8 ilyen nap található. Kilenc államünnep van azonban Dániában, Svájcban, Írországban, Kanadában és Romániában is. A munkáltatók a törvényben megszabott szabadnapokon kívül a világ országainak a többségében kötelesek szabadnapot adni a közeli rokonok esküvőjére vagy temetésére is. Matthew Hunt, a Mercer elemzője szerint a nagy multinacionális cégek ugyan világszerte megpróbálják összehangolni a szabadnapok számát a cégen belül, azonban gyakran a helyi törvényekbe ütköznek. (c,m) Pihenőnapok a nagyvilágban Ország Szabadság Államünnep Együtt Brazília 30 11 41 Litvánia 28 13 41 Finnország 30 10 40 Franciaország 30 10 40 Ausztria 25 13 38 Málta 24 14 38 Görögország 25 12 37 Szlovákia 20 15 35 Csehország 20 12 32 USA 15 10 25 Kína 10 11 21 Kanada 10 9 19 (Forrás: Merccr) j A TriGranit 1,5 milliárd euró ráfordítással Európa vezető szórakoztató és kaszinóközpontját valósítja meg Gigantikus Las Vegas épül meg Pozsony peremén A Metropolis madártávlatból (Látványterv) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A magyar gyökerű TriGranit ingatlanfejlesztő a szerencsejátékok működtetésében piacvezető amerikai Harrah’s En- tertaintment céggel karöltve 1,5 milliárd euró ráfordítással Pozsony határában (Horvátjárfalu és Ligetfalu területén) Európa elsőszámú szórakoztató, kereskedelmi és konferenciaközpontját tervezi megépíteni - jelentette be tegnap Simon Bayley, a TriGranit és Andrew Tottenham, a Harrah’s egyik csúcsvezetője. A Metropolis névre hallgató, Európa elsőszámú szórakoztató, kereskedelmi és konferenciaközpontjának beépített területe meghaladja az 1 200 000 négyzetmétert - amelyben megtalálható lesz a kereskedelmi központ funkció, a szabadidőközpont és élményfürdő, golfpályák, szállodák, kaszinók, továbbá kulturális és konferencia- központ. A projekt több fejlesztési fázisban valósul meg. Az első ütemben (2012-ig) épül meg a kereskedelmi központ, az élmény- fürdő és szabadidőközpont a kalandparkkal, három szálloda (csak az 5 csillagos szálloda kapacitása 1500 szoba lesz) és egy kaszinó. A későbbi ütemekben (2015-ig) valósul meg a konferenciaközpont, a golfpályák, további kaszinók, és a luxusvillákkal bővített lakópark. A gigantikus komplexumot egy 75 ezer gépkocsit befogadó parkoló egészíti ki. A közel 30 hektáros terület Pozsony déli kivezető szakaszán helyezkedik el, közrefogva a Bécs, Budapest és Prága felé vezető autópályákat (D2 és D4). Ezt a területet jogosan nevezhetjük Európa szívének. Négy nemzetközi repülőtér található 220kilométeren belül, ahonnan évente több mint 40 millió utas repül úti célja felé, nem beszélve az autópályán, illetve vonaton áthaladó turizmusról. A 220 kilométeres körzetben lakó több mint 29 millió lakos jelenti a Metropolis elsőszámú célcsoportját, de a család valamennyi tagjának kellemes kikapcsolódást nyújtó központ a vüág minden részéről idecsábítja a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat és a konferenciaturizmus képviselőit. Ahogyan Andrew Tottenham fogalmazott: „Ez nem kizárólag Pozsony beruházása, hanem egész Európáé.” A mintegy 1,5 milliárd euró beruházási értékű projekt együttesen mintegy 30 000 munkahelyet teremt már az öt év alatt zajló építkezés során is Szlovákiában, tartósan pedig akár9000 új állást jelent. A beruházás várhatóan jótékony hatással lesz a szlovák gazdaság hosszú távú alakulására, és alaposan fellendítheti a turizmust (évi 5 millió vendéggel számolnak). Az előzetes számítások szerint a Metropolis éves szinten legalább 3 müliárd euró forgalmat generál, ami Szlovákia éves bruttó hazai össztermékének közel 5 százaléka, a tevékenységéből befolyó adók pedig elérhetik az évi 600 millió eurót. Zászlós Gábor hangsúlyozta: azért esett választásuk Pozsonyra, mert kiváló a földrajzifekvése, Szlovákia a schengeni zóna tagja, továbbá az ország már bevezette az eurót. A Harrah’s Entertainment Inc. - a megvalósuló beruházás egyik főüzemeltetője - a világ legnagyobb szórakoztató-központokat működtető vállalata. Több kontinensen üzemeltet kaszinókat, szállodákat és golf-központokat, mint például a Ceasars Palace, Las Vegasban vagy az Emerald Casino Resort Dél-Afrikában. A TriGranit Európa egyik legnagyobb ingatlanbefektetési, fejlesztési és üzemeltetési vállalata, amely Közép-Kelet-Eu- rópa 7 országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. összesen 2 milliárd euró értékben valósított meg projekteket. A társaság első külföldi beruházása 2000-ben, Szlovákiában valósult meg. Több sikeres magyarországi projekt után a pozsonyi Pólus City Center jelentette az első külhoni fejlesztést. Ezzel a projekttel a TriGranit úttörőnek számított, hiszen ez volt a szlovák főváros első amerikai típusú kereskedelmi- és szórakoztatóközpontja. Ezt követte a Millennium Towers I. és II. irodaház-torony átadása (2001 és 2003), majd 2008 nyarán újabb A-kategóriás irodatornyot húzott fel (Lakeside Park). Zászlós Gábor, a TriGranit szlovákiai képviseletének első embere közölte: a társaság eddig legalább 200 millió euró beruházást hajtott végre Pozsonyban, (shz, ú)