Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-13 / 236. szám, kedd
18 SZÍNFOLK ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 13. www.ujszo.com A FOLKLÓR MEGHATÁROZÁSA Fejezetek a magyar folklór történetéből I. Különféle nevekkel szokták illetni a 20. század folklórját. Ezek közül a „modern folklór” látszik jónak. Ám a nemzetközi folklorisztika és művelődéstörténet mostani felfogása szerint a „modern” korszak jóval korábban, a reneszánsz idején kezdődik. ISMERTETÉS Voltaképpen mindaz, amit a magyar folklórról hitelt érdemlően tudunk, már egy ilyen, többszázados „modem folklór” jelensége. Stro- fikus lírai népdalaink, ugyancsak strofikus balladáink, európai párhuzamokkal rendelkező tündérmeséink, novellameséink, a trufa (és később az anekdota meg a vicc is) már egy műfaji fejlődés fentibb fokozatát mutatják: arra utalnak, hogy voltak korábbi fokozatok is (amelyek a rögtönzött szokásdalokban, verses epikus alkotásokban, a nálunk „hősmesének” nevezett műfajban tételezhetők fel), illetve a ma ismert műfaj nyilván új fejlemény (kevés okunk van feltételezni például, hogy parasztjaink vicceket meséltek volna a honfoglalás korában). Néhány műfaj (hiedelemmonda, történeti monda) esetében a különböző történeti korszakok folyamatossága nyilvánvaló tény - csak éppen nincsenek adataink e folyamat igazolására. (írásos, nagyúri krónikák, vatikáni minia- túrák Szent László királyról alkotott képét ugyan felhasználják a folkloristák - ám mondjuk a két világháború folklóijához mégsem sorolhatjuk a múlt vagy a jelen „akadémiai” történettudományi szakkönyveit.) Amikor a „városi folklór” vagy a „munkásfolklór” megnevezését használják, ezek újabb jelenségekre vonatkoznak, mint a „falusi folklór” vagy a „parasztfolklór”. Ám nem jelentik teljes egészében a 20. század folklórját, hiszen a hagyományos folklór is változott, fejlődött ez idő alatt. Egyeden jellemvonást hangsúlyoz a régi szóbeliséggel szembeállított „írásbeliség”, mint a mostam formák megnevezése. Ráadásul ez csak a folklór bizonyos részeire érvényes, és a népművészet vagy a szokások esetében nem alapvető tényező, illetve igen bonyolult jelenség. (Sírfeliratok az írásbeliség megjelenése óta világszerte ismertek, köztük van folklór jellegű is - egyre szélesebb néprétegek tudnak olvasni, ám a kottát már nagyon kevesen ismerik, a táncírást pedig a szakkutatók közül sem mindenki használja.) Főként lengyel, szlovák és cseh kutatók az 1960-as évektől a népi kultúra „változásairól”, „átmeneteiről” beszéltek, amikor a kortársi folklórral foglalkoztak. Ám egy „átmeneti folklór” megnevezés nemcsak furcsa, hanem értelmezhetetlen is. Meg kellene mondani, honnan hová „megy át” ez a folklór. Ezen kívül a múltban is minden nagy korszak folklóija „átmeneti” volt. A 18. század végén a felvilágosodás kora az ancien régime utáni átmenet, a 19. század második felében az indusztrializálódás és kapitalizálódás ugyanilyen átmeneti korszakot jeleznek, azt pedig, pedig 1966-ban a „populus revi- sus” latin (újraeszmélt nép), sőt 1969-1970-ben egyenesen „búcsú a népélettől” (Abschied vom Volksleben) megnevezéseket használták. Mindegyik önmagának ellentmondani látszó körülírás: mintha egyetlen fogalommal nem is lehetne meghatározni e jelenséget: változás és a hagyomány viszonya egy új tudományos megközelítésmódot igényel, amelyet a „néprajz” hagyományos módszerétől eltűnőén kell értelmezni. „Az újrarajzolt nép” - így nevezi ezt Bausinger 1982-ben. Azonban e radikálisnak tűnő fogalmi és szemléletbeli váltás arra vezetett, hogy a német kutatásból teljesen eltűnt a századunk népi kultúrájára, folklóijára alkalmazható megnevezés, fogalom, definíció. (E megoldás magyar követői sem találtak kiutat ebből az útvesztőből.) Megint csak metaforikus megoldással kísérleteztek, akik a „régebbi” folklór helyébe lépő „új” jelenségekről beszéltek. A Szovjetunióban az 1930-as években indult meg az ilyen irányítottságú kutatás, nálunk az 1950-es években volt a „szocialista átalakulás” néprajzi-folklorisztikai bemutatása tervfeladat. Hamar el is múlt, az 1960-as évektől már igen ritkán beszéltek egyesek a folklór ilyesféle „dinamizmusáról”, „megújulásáról”. Ahogy előtérbe kerültek a fesztiválok és ehhez ha: sonló rendezvények, megszületett e két formát egybevezető definíciókísérlet is. Faragó József „szervesszervezett folklór” ellentétpárja arra utal, hogy az előbbi a maga természetes közegében spontánul él, a másodikat onnan kiemelve (és ezzel újraszerkesztve) mutatják be másoknak. A román faluszociológus Henri H. Stahl már korábban különbséget tett a „hiteles-hivatásos” folklór között. Arra utal, hogy már az 1930-as években jól megfigyelhető volt, hogy (főként együttesek) immár „utánozták” a hagyományos folklórt, annak a keretébe kívántak beilleszkedni. Később ez a különbség még láthatóbb lett. (A magyar folklorisztikában e jelenséget általában folklorizmus néven említik.) Egyelőre nincs tehát elfogadott megnevezésünk századunk magyar folklórjára. Változásait célszerű társadalomtörténeti korszakonként külön is jellemezni, (in) hogy nálunk 1945 és 1995 között mi minden változás történt, ugyancsak sokszoros „átmenet”- nek nevezhetjük - noha éppen azt nem tudják megmondani egyértelműen a társadalomtörténészek: miből mibejutottunk el. Semleges megnevezésként használtuk a „napjaink folklórja” elnevezést is. Itt azonban mindig meg kellene mondani, mely időszaktól mely időszakig terjed.ez a korszelet. Azután az utóbbi másfél évszázad társadalomtörténeti tagolására vonatkozó javaslatok többször is megváltoztak - éppen az újabb társadalmi események miatt. Ezért itt pontos korszakolást kellene nyújtani, még akkor is, ha nem könnyű feladat. Enélkül a „kortársi folklór”, „napjaink folklórja” üres címkék maradnak. Meg is jelent egész néprajztudományunkban a jelenkutatás” fogalma. (Ezen az 1970-es években elkezdett, művelődésszociológiainak nevezhető vizsgálatokat szokás érteni: a tsz-lakodal- maktól a falusi turizmusig, a Röpülj páva! népdalversenyektől a televíziós személyiségről mondott pletykaszerű történetekig ívelő igazán tarka adathalmazt.) Legújabban nálunk is elterjedt a „poszt-” előtagú fogalomalkotás divatja (posztkapitalista, posztkommunista, posztmodem stb. jelenségekről beszélnek). Tetszetős ötlet, hogy mondjuk „posztfolklór” névvel lássuk el a ma megtalálható jelenségeket. Köztudott, hogy a „posztmodem” fogalma az 1930-as években már felbukkant, ám csak az 1968-as forradalmi ideák csődjében terjedt el, és az 1989-es rendszerváltozások konzervatív-elitista ideológiájaként diadalmaskodott, ami a folklór elemzésére aligha teszi használhatóvá. Viszont ha az így meghatározni szándékolt jelenségeket több mint egy címke vagy szlogen szintjén kívánjuk definiálni, kiderül, mennyire különbözőképpen lehet a tények mozgatómgóit megnevezni. Hogy csak egyeden, összefüggő elnevezés-sorozatot említsünk, századunk német kultúrájában a hagyományok továbbélésére, illetve az ezeket felváltó jelenségekre Ernst Bloch 1935-ben (és 1962-ben) a „korunk öröksége” (Erbschaft dieser Zeit), Arnold Gehlen 1956- ban a „kései kultúra” (Spätkultur), Hermann Bausinger 1959-ben (és 1986-ban) a „népi kultúra a technika korszakában” (Völkskultur in der technischen Welt), az általa kialakított tübingeni néprajzi iskola SZÍNFOLK Szerkeszti: Grendel Ágota Levélcím: Színfolk, Lazaretská 12,81108 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com
