Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-25 / 221. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 25. Sport 17 A szlovák férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a játékosokat nem lehet túlságosan megkötni a pályán, de egyes dolgokban nem ismer pardont London felé félúton - Heister Zoltán álma az olimpia Tavaly világbajnokságra vezette a szlovák válogatottat, s bár a csapat idén elbukott az Eb-selejtezőkön, eredeti álmáról, az olimpiai részvételről nem tett le. Heister Zoltánnal, a szlovák férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk. BŐDT1TAN1LLA Hogyan került kapcsolatba a kézilabdával? Alapiskolás koromban ismerkedtem meg a kézilabdával, első edzőm Rimaszombatban Tóbisz Tibor volt Amikor felkerültem Pozsonyba, kapcsolatban maradtam a sportággal, a testnevelési karra jártam, edzői képesítést szereztem. Elkezdtem edzősködni, ifjúsági sportközpontot szerveztem. így indult edzői pályafutásom. Válogatott szinten 1999-ben kezdtem el dolgozni, először ifjúsági válogatottakat vezettem, 2006 őszétől pedig a felnőttekkel foglalkozom. Játékos-pályafutásról nem szólt - kezdettől fogva az edzősködés vonzotta? Igen, a figyelmem elsősorban arra irányult. Ahogy befejeztem az egyetemet, rögtön elkezdtem edzősködni. Hobbiból egy darabig még játszottam is, de már csak a másodosztályban. Minek köszönhető, hogy bár klubcsapatot soha nem vezetett, a válogatottakkal nagyon sikeres tud lenni? Klubcsapatban nem edzősköd- tem felnőtt szinten, de ifjúsági csapatoknál sok évig dolgoztam. Profi edző nem akartam lenni. Többször hívtak klubokhoz, Pozsonyban a mai napig hívnak, és külföldre is mehetnék, de az én életemben a kézilabda hobbiként szerepel, nem ebből élek. Lehet, hogy ez is a titok, hogy szerelemből, hobbiból csinálom. Milyen edzőnek tartja magát? Nem tartom magam a legjobb edzőnek - normális edző vagyok, aki meghallgatja a játékosok véleményét is. Igyekszek figyelni arra, mi a trend, mi modem, s ezeket a dolgokat igyekszem beépíteni az én csapatomba is. Arra is figyelek, hogy meglegyen minden, ami kell, biztosítva legyenek a felkészülés feltételei, s a fiúk csak a játékra összpontosíthassanak. Mennyire nehéz egyszerre szponzorokat keresni és szakmailag, taktikailag is maximálisan jól felkészítem a csapatot? Néha nehezebb, néha köny- nyebb ezt összeegyeztetni, de ha sikereket akarunk elérni, akkor nem lehet különválasztani a feltételeket az eredményektől. Ez már akkor bebizonyosodott, amikor az ifjúsági válogatottakat vezettem. Úgy dolgoztunk, amire korábban nem volt példa, nemhogy korosztályos szinten, de a felnőttek között sem. Egy évben lejátszottunk 40-50 mérkőzést, míg korábban lehet, hogy tíz év alatt sem abszolváltak ennyit. Viszont minden válogatottal kijutottunk a világ- versenyekre, és jó helyezéseket értünk el. centráltan játszottak, edzőjük maguk is elismerte, hogy megbízatása időszaka alatt még nem látta így játszani a csapatát. Minden összejött nekik, főleg az első félidőben. Nálunk nagyon hiányzott Kukučka. Az első mérkőzésen még tudtuk pótolni, megleptük kicsit a magyarokat, de a második meccsen már tudták, mire számítsanak. További gond volt, amiről az emberek nem tudnak, hogy Martin Straňovský a meccs előtt egész éjjel rosszul volt, nem aludt egy pillanatot sem, hányt, hasmenése volt. Šulc is éjjel kettőkor jött hozzám, hogy nem tud elaludni, nem kaphatna-e külön szobát... Kopčónak egy erős fülgyulladás miatt nagy fájdalmai voltak. Ez mind nehezítette a dolgunkat, ráadásul a meccset nem kezdtük jól: az első három támadásból kapufát lőttünk, a negyedikben hetest hibáztunk... A csapat kicsit szétesett pszichikailag, a magyaroknak ezzel szemben minden bejött. Amikor 2006-ban kinevezték a válogatott élére, azt mondta, az a fő célja, hogy kivezesse a csapatot a 2012-es londoni olimpiára. Most, körülbelül félúton járva mekkora esélyt lát erre? Tartom magam az eredeti célomhoz, a csapat is úgy lett összeállítva, hogy a fiatalabb és az idősebb játékosok kiegészítsék egymást, és 2011-ben jöjjön el a csúcsforma. Hogy mekkora esélyünk van? Először ki kell jutnunk a világbajnokságra. A selejtező első fázisában Bulgária és Izrael a két ellenfelünk, innen mindenképp tovább kell jutnunk, aztán meglátjuk, kivel sorsolnak össze minket a play-offban, és azon a csapaton is túl kell jutnunk. Nem lesz egyszerű, de a csapat épül, a játékosok jó klubokban játszanak. Az az álmom, hogy kijussunk az olimpiára, és bízom benne, hogy sikerül. Régebben a szlovák férfi kézilabda-válogatott a nagy csapatok ellen legfeljebb a tisztes helytállásban reménykedhetett - most már abban is reménykedhet, hogy legyőzi őket, ha nem is mindig, de öt esetből egyszer. Minek köszönhető ez a javulás? Ez azon múlik, elhiszik-e magukról a fiúk, hogy képesek megverni egy nagy csapatot. Ez pedig attól függ, fiatal korukban hogyan voltak versenyeztetve. Ezek a fiataljátékosok korosztályos szinten sokszor találkoztak már az úgynevezett nagy csapatokkal, és többször meg is verték őket: a spanyolokat például otthon győztük le, így most már máshogy néznek az ilyen meccsekre. Nincs bennük félelem. Önnek mely találkozók maradtak meg leginkább az emlékezetében? Sok meccsnek volt tétje, ifjúsági és felnőtt szinten is, s ezek mind megmaradnak az emberben. Emlékezni fogok a meccsre, amikor kijutottunk a vb-re a szlovénokon keresztül, az első világbajnoki meccsünkre Argentína ellen, a románok elleni mérkőzésre, amikor továbbjutottunk a csoportból, a svédek elleni szerencsétlen egy- gólos vereségre... Nem tudnék egyet választani közülük. Talán az kiemelkedne a többi közül, ha játszottunk volna egy vb-döntőt. (Reuters-felvétel) Néhány esetben nagyon szigorú volt a játékosokkal szemben: amikor az eperjesiek elkéstek a válogatott találkozójáról, többé nem hívta be őket, a világbajnokságon pedig öt játékos éjjeli kimaradása után le is akart mondani. Vannak dolgok, amikben nem szoktam egyezkedni. Az eperjesiekkel megegyeztünk, hogy később jönnek, de ezt a haladékot sem tartották be... Ebben nem ismerek pardont. Vannak dolgok, amikor képes vagyok bizonyos engedményekre, ez elvek kérdése. Egyes edzők ezt még talán elnézték volna, én nem üyen vagyok. Fél év távlatából hogyan látja a vb utolsó meccse előtt kialakult helyzetet? Öt játékos későn ért vissza a hotelbe, ön először lemondott, aztán mégis maradt. Már korábban is elmondtam, hogy elhamarkodott lépés volt a lemondásom. A dolgok úgy alakultak, hogy abban a pülanatban nem úgy döntöttem, ahogy kellett volna. Ezért elnézést is kértem a kézilabda-közvéleménytől. Ha összességében nézem a vb-t, a csapat jól teljesített. Az első világ- bajnokságunkon tizedik helyen végezni nagyon szép eredmény. A válogatottak az ön irányítása alatt eddig minden selejtezősorozatot sikerrel vettek, de a 2010-es Európa-bajnokságra nem sikerült kijutni, pedig az esély megvolt, Galgócon le kellett volna győzni a magyarokat. Mi volt az oka annak, hogy bár Szombathelyen bravúros győzelmet aratott a válogatott, hazai pályán összeomlott? Ebben több tényező is közrejátszott. Magam is kíváncsi voltam, hogy mit hoz a meccs, többször el is mondtam, hogy a magyarokat tartom esélyesnek. Nagyon konHeister Zoltán a korosztályos válogatottak után a felnőttcsapattal is sikeres Újdonságnak számít az is, hogy időről időre sportpszichológus is segíti a felkészülést. Sikeres volt ez a lépés? Szerintem igen. Nagyon sok helyen dolgoznak már pszichológussal, több sportágban is hasznos: a futballtól a kosárlabdán át az úszásig. Nálunk főleg a csapat összeállításánál volt nagy szerepe, elmondta a véleményét a játékosokról, szerinte ki illik be a csapatba, és ki nem. Nagyon fontos, hogy ki tud beilleszkedni egy közösségbe, és ki az, aki inkább individuális típus. Az eredményességhez az is kell, hogy egy játékos képes legyen az egyéniségét alárendelni a csapat érdekeinek. Mi változott még a korábbiakhoz képest a meccsek számán kívül? Az, hogy megvolt minden, amire szükségünk volt, jó volt a szervezés, modem felszerelésünk volt... Jó kapcsolatokat építettem ki a környező országokban, így több tornán is részt vehettünk. A felnőtt válogatott mostani sikerei annak köszönhetőek, hogy előtte szisztematikus munka folyt a fiatalokkal? Részben igen, mert a felnőtt válogatottban már több olyan játékos van, akik az én kezem között jutottak el eddig. A világbajnokság alatt felmerült, hogy talán túlságosan szabad kezet hagyott a játékosainak a pályán, maguk döntötték el, müyen taktika szerint játszanak. Az emberek mindig találgatnak, főleg akkor, ha nem tudják, milyen munka folyik a csapatban. Minden edzőnek megvan a saját filozófiája - nekem is. Edzésen megbeszéljük, mit szeretnénk játszani. Én is elmondom a véleményemet, és a játékosok is, ebből megalkotjuk a taktikát, és edzésen azt gyakoroljuk. Természetesen a pályán ők határozzák meg, hogy végül milyen megoldást választanak. Ha látom, hogy ez nem működik, akkor beüzenek vagy időt kérek, de rajtuk múlik, hogy mit csinálnak a pályán. Minden pillanatban több lehetőség van egy akció befejezésére, és az dönt, aki épp a pályán van. Ez mindenhol így működik, a horvátoknál vagy a franciáknál is. Nem tudom elképzelni, hogy valaki megkötné Balicot vagy Ka- rabaticot. A válogatott csak ritkán találkozik, hogyan tartja a kapcsolatot a játékosokkal? A környező országokba elmegyek megnézni a meccseket, a többit a televízióban vagy az interneten követem. Telefonálni is szoktam a fiúkkal. Igyekszem mindenkivel egyforma szinten társalogni. Egyenrangú feleknek tartom őket, viszont mindenkinek tudnia kell, hogy egy dolog a baráti beszélgetés, de azért én vagyok az edző. A játékosok elhitték, a nagyok ellen is győzhetnek (SomogyiTiborfelvétele)
