Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-23 / 219. szám, szerda
r SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. szeptember 23., szerda 6. évfolyam, 38. szám A Korponai-fennsíkon (Krupinská planina) állnak Csábrág (Čabraď) várának romjai. Eredetileg őrvár, volt, amelyet 1276-ban említ először az írás. A közép-szlovákiai bányavárosokba vezető útvonal védelmére építették. A 16. században törökellenes erődítménnyé alakítottak át, amely sikeresen ellenállt minden török támadásnak. A 17. században a Koháry család szerezte meg a várat, akik azt a kényelmesebb Szentantalban álló kastélyba költözésük után 1812-ben felgyújtották. A vár azóta pusztul. A csábrági várdomb és környéke nemzeti természetvédelmi terület Szlovákia leggazdagabb hüllő-lelőhelyével (főleg nagyszámú sikló él itt). (Ján Krošlák felvétele) Kilenc év után ismét Lekéren rendezték meg a Jozef Kadlec Emlékversenyt Vadászkutyák vetélkedtek Lekér. Kilenc év után ismét a lévai járásbeli Lekéren rendezték meg Szlovákia egyik legjelentősebb vadászkutya versenyét. Szeptember 12-13-án tartották meg a 44. Jozef Kadlec Emlékversenyt. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A megmérettetést az 1873 és 1945 között élt kinológusról nevezték el, aki rengeteget tett a hazai vizslatenyésztésért, gyakorlatilag a szakma egyik úttörője volt. Idén 19 kutya és vezetője vett részt Szlovákia legrégebbi ilyen jellegű rendezvényén. Az emlékverseny sajátossága, hogy mindenes vizslabajnokságról van szó, tehát az erdei, mezei és vízi munkát egyaránt értékelte a zsűri. A tizenhárom bíróból álló testületet MiroA kutyák és gazdáik erdőn, mezőn, vízen mérték össze képességeiket i (Képarchívum) sláv Stanovský zólyomi egyetemi oktató vezette. A legjobb kutyának a pontozás alapján a zavarí (Nagyszombat megye) Ján Kolenič rövidszőrű német vizslája, Ringó bizonyult, a maximális 500 pontból 476-ot szerzett meg. Saliga Árpád, a verseny szakmai felügyelője lapunknak elmondta, kitűnő helyszínnek bizonyult Lekér község, mind a vendéglátás, mind a szervezés, és a verseny lebonyolítása szempontjából. Összesen több mint száz résztvevője volt az akciónak: kutyavezetők, segítők, szervezők, bírák, érdeklődők, az illetékes szervezetek, hivatalokképvise- lói. Jelen volt a megnyitón a leköszönő mezőgazdasági miniszter, Stanislav Becík is. Szombaton nem voltak a legjobbak a feltételek, igazi nyári kánikulai nap volt, ezért gyengébben teljesítettek a kutyák. Ezen a versenynapon hét kutya is kiesett. Vasárnap már szinte tökéletesek voltak a körülmények, lehűlt a levegő, feltámadt a szél, sokkal jobban ment a munka, nagyon szép eredményekkel zárult a nap. A rendezvényt a Lévai Vadászszövetség a lekéri, kurali és zselízi vadásztársasággal karöltve szervezte, fontos szerepet vállalt az Állami Erdészet lévai igazgatósága is. A versenyben öt kutyafajta vett részt, a legtöbb a rövidszőrű német vizsla volt-tizenkétpéldány. Emellett cseh bajszos vizslák, német drótszőrű vizslák, és egy-egy rövidszőrű weimari vizsla, valamint szlovák drótszőrű vizsla bizonyította rátermettségét. Saliga Árpád elmondta, ezekre a feladatokra csak az erejük teljében, teljesítőképességük csúcsán lévő, háromnégy éves ebek képesek. Sajnos a kutyavezetők átlagéletkora ötven év, utánpótlás alig van. Lekéren is csak három fiatal volt, ók viszont nagyonjól szerepeltek, (fm) JEGYZET Kelet-európai nyomorbiznisz JUHÁSZ KATALIN Két pozsonyi kollégistával utaztam a minap egy, a fővárostól nyolcvan kilométernyire fekvő városba. T ermészetesen egyikük sem kapott automatikusan kollégiumi szállást, hiszen aki ilyen „közel” lakik, annak nem jár, az nyugodtan ingázhat. így volt ez már az én időmben, a kilencvenes évek közepén is, csak akkoriban még az irodistáknak kellett borítékot csúsztatni, vagy a keleti országrészben élő rokonokhoz bejelentkezni állandó lakhelyre ahhoz, hogy az embernek ne kelljen naponta négy órát buszoznia-vonatoznia. A módosabb családok csemetéi albérletbe költöztek, a szegényebb diákok szintén, azzal a különbséggel, hogy ők né- gyen-öten szorongtak egy kétszobás lakásban. Mostanában más praktikák dívnak, mesélik a fiúk. A szemeszter elején a Malom-völgyi kollégiumok hirdetőtábláin szabályos adok-ve- szek zajlik, teljesen nyíltan. „500 euróért átengedek egy helyet! ” „400 eurót fizetek egy helyért”. „Ki ad át nekem egy helyet a hatodikon?’’Azaz a szerencsés helytulajdonosok, akik más módon is meg tudják oldani a lakhatásukat, pénzért felajánl- jákhelyüket diáktársaiknak. Gyakran hárman költöznek be egy kétágyas szobába, vagy ketten egyágyasba, vállalva az ez- zeljáró kényelmetlenséget, és zsebre vágva a diákszemmel nézve busás összeget. Akik fizetnek, azok is boldogok, hiszen egy évre biztos a szállásuk, ezután már csak a havi átlag 60-70 eurós rendes szállásdíjat kell rendszeresen fizetniük, a nyilvántartásban viszont nem szerepelnek. Néhány helyen kollégiumi igazolványok bevezetésével igyekeznek védekezni a szobák áruba bocsátása ellen, főleg azt nem szeretik, ha a vállalkozó kedvű egyetemisták, a leendő üzletemberekhétvégére külföldi hátizsákosoknak adják ki feketén a szobájukat. Ennek megakadályozásához azonban állandóan résen lévő portásokra van szükség, akik foglalkoztatására nem mindenhol van pénz. Két útitársam közül az egyik négyszáz, a másik „csupán” háromszáz eurót fizetett idén valakinek a „lelépésért”, de ez utóbbi már árulja is a helyet, mert egyik barátjának szobatársa külföldi részképzésre készül, októbertől felszabadul az ágya. Igazi kelet-európai nyomorbiznisz, megint, és még mindig, gondoltam magamban, de hangosan csak annyit jegyeztem meg némi vigasztalási szándékkal, hogy nekik azért valamivel könnyebb, mint nekünk volt anno. Óvatosan kezdtem sorolni a múlt századi koleszéletet nehezítő körülményeket, nehogy az legyen a vége, hogy leintenek, mondván, olyan vagyok, mint a nagyanyjuk. Hahaj, gyermekeim, bizony az én időmben még nem lehetett hűtőt felvinni a szobába, egy joghurtot sem tudtunk eltenni reggelire. Számítógépből is csak öt darab volt a könyvtárban, sorszámot kellett húznunk, ha használni akartuk azokat. Persze ritkán akartuk, mert akkor még - gondoljatok csak bele, drágáim! - nem volt internet, mindent a könyvekből kellett kikutatnunk. Ha pedig telefonálni akartunk, szépen sorba kellett állnunk a Malomvölgy egyetlen telefonfülkéje előtt. Ha hetedik voltam a sorban, tudtam, hogy körülbelül fél órát fogok szohrozni, feltéve, ha az előttem állók mindegyike csak öt percig intézi ügyeit. Ha hosszabb volt a sor, be sem álltam, inkább bebu- szoztam a városközpontba telefonálni. Szóval nem volt az méznyalás, elhihetitek nekem. A férőhelyprobléma azonban, úgy tűnik, megoldhatatlan, sőt egyre rosszabbodik a helyzet a fővárosban, hiszen nem elég, hogy kevés a szoba és sok az egyetemista, de azokat a szobákat ma is ugyanolyan állapotban találnám, mint tizenöt, sőt harmincöt évvel ezelőtt. Felújításra, bútorcserére ugyanis nincs pénz, az ötévenkénti kötelező festésre is csak alig-alig. A férőhelyek bővítése pedig abból áll, hogy minden szobába betesznek még egy ágyat. A legmeredekebb megoldás az én időmben az volt, hogy a párok gyorsan összeházasodtak - gyakran meggondolatlanul elkapkodva a döntést - csak azért, hogy helyet kapjanak a Malom-völgy legszebb és legkényelmesebb kollégiumában, amelyet házastársaknak tartottak fenn. Remélem, ez ma már nincs így, tettem hozzá gyorsan, nehogy tippet adjak a srácoknak. Egy elhamarkodott frigynél ugyanis még mindig jobb a négyszáz eurós „befektetés”... Új terítékkel a Vasárnapi asztal! 1. A megújult rovat mellé most dossziét (recept-tár) kap ajándékba! 2. Duplán nyer, ha nem csak a recepteket gyűjti, hanem a közölt szelvényeket is! 3. Játékmezö az első szelvénnyel csak a legújabb számban! Főzzön, játsszon, nyerjen a Vasárnappal! Keresse az újságárusoknál! Több recept VNSÁRNAP Több oldal < Több lehetőség recept-tár
