Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-16 / 213. szám, szerda
r/i SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. szeptember 16., szerda_________________________________________________________________________________________________________6. évfolyam, 37. szám Elképzelhető, hogy szálloda lesz a korábban lebontásra ítélt, életveszélyessé nyilvánított épületekben Egy koronáért vették, egymillió euróért árulják Kész vagyonba került volna a takarítás és a felújítás (Csuport István felvétele) Berlinben a Never Again 1945-1948 kiállítás Német-magyar sorsközösség Érsekújvár. Váratlan fordulatot vett a Laktanya és a Vár utcában álló, lebontásra ítélt lakóházak ügye, ahonnan az új tulajdonos 2007 szeptemberében vidéken vásárolt családi házakba költöztette a lakbérhátralékos családokat. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A város önkormányzata jelképes összegért, egy koronáért adta el a két ingatlant. A képviselő- testület még 2006-ban jóváhagyta a Laktanya és a Vár utcai ingatlanok értékesítését. A határozat nyomán versenypályázatot írtak ki, amelyre a nyitrai Mediation KMCH Kft. jelentkezett, vállalva a város által megszabott feltételeket. Macerás és drága kilakoltatás A lakbérhátralékosok a város főterén tüntettek a kilakoltatás ellen, ami „emberjogi és roma kérdésként” komoly visszhangot kapott a sajtóban. Tiltakoztak a falvak polgármesterei is, ahová a cég az érsekújvári lakosokat költöztette. A járási székhely ön- kormányzata nem nyerészkedni akart a szóban forgó ingatlanok és a hozzá tartozó telkek eladásából, ezért kínálta jelképes áron. Saját költségvetéséből nem tudta volna fedezni a pótlakások keresésével, a tönkretett épület rendbehozatalával, a szeméthegyek elhordásával járó kiadásokat. A lakóházakat az építési hivatal szakemberei lakhatatlanná nyilvánították. Meglepő, hogy a napokban az egyik nyitrai ingatlanközvetítő iroda ezt a hirdetést tette közzé: „Eladó lakóház Érsekújvár központjában, az átlagosnál nagyobb lakásokkal, szállodának is alkalmas. Ár: 990 ezer euró (30 095 874 korona)”, a hirdetéshez csatolták a Laktanya utcai ház fotóját. A város önkormányzata a következő feltételekkel adta el az ingatlant a leendő beruházónak: biztosítson pótlakásokat az épületben élőknek, és a verseny- feltételek értelmében újítsa fel az objektumokat (ez alatt értendő akár új építkezés is). Örökölhető eladási feltételek „Nem szerepelt az eladási feltételek között, hogy az ingatlan nem adható el. A leendő kivitelező dönthet úgy, hogy továbbadja a házakat, de ezt ugyanazokkal a feltételekkel teheti meg, amelyeket a város önkormányzata szabott meg. A szerződés 2010. december 27-én jár le. Ha az új tulajdonos nem teljesíti a feltételeket, úgy köteles visszaszolgáltatni az önkormányzatnak a két lakóház tulajdonjogát egy korona ellenében” - tájékoztatott Ágh Péter, a városi hivatal vezetője. Az ingatlant tehát nem lehet a város tudta nélkül eladni. Érsekújvár önkormányzatának költségvetéséből mintegy 500 ezer eurót emésztett volna fel a lakóház kiürítése, a szükséglakások megvásárlása. Tavaly decemberben az önkormányzati ülésen az érintett körzet képviselői tudni szerették volna, az ígéretek ellenére végül miért nem bontotta le a tulajdonos a két lakóházat. Az egykori tiszti lakások felújítására a statikusok már nem adtak engedélyt. A fantomházak állnak A gazdasági válság a hazai építkezési cégeket is érintette, emiatt nem bontották le 2008 decemberéig az épületeket. „Ezt a választ kaptuk a cég vezetésétől, amikor rákérdeztünk a tervezett szanálás időpontjára. A szerződésbe foglaltak alapján a tulajdonosnak erre joga van, mivel 2007 szeptemberétől - a vásárlás időpontjától számítva - három éven belül kell lebontani, vagy felújítani a szóban forgó két lakóházad’ - tájékoztatta Ágh a városatyákat és a sajtót. A Laktanya és a Vár utca közelében élőktől megtudtuk, amióta kiköltöztették a hangoskodó, szemetelő, problémás lakókat a házból, nyugodtabb itt az élet. Örömmel fogadták, hogy a város új, ötven férőhelyes parkolót építtetett a közelben. A Laktanya utcában idén korszerű bevásárlóközpont építésébe kezdtek, (száz) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Komárom. Állandó kiállítás nyílt Berlinben az európai genocídiumok áldozatainak emlékére, amelynek részét képezi a 2006-ban már Brüsszelben is bemutatott Never Again 1945-1948 című tárlat. Az eseményt a Hazájukból Elűzött Németek és Leszármazottaik Szövetsége által szervezett Haza Napja (Tag der Heimat) alkalmából tartották. A megnyitóra meghívást kapott Erdélyi Géza, volt református püspök és Fehér Csaba, a Never Again - Soha Többé 1945-1948 Polgári Társulás elnöke is. Fehér Csaba a felvidéki magyarok kitelepítését és deportálását bemutató kiállítás anyaga mellett az eseményeket átélők visszaemlékezéseit megörökítő dokumentumfilmet is átadta a szervezőknek. A rendezvény jelentőségét emeli, hogy fő szónoka Angela Merkel német kancellár volt. „A második világháborút követően a kollektív bűnösség elvére épülő Beneš dekrétumok sorsközösségbe kényszerítették az akkori Csehszlovákiában élő magyarokat és németeket. Ez a sorsközösség éledt újra, amikor 1989 után mi is szabadon felvethettük jogos igényünket a kirekesztő, megbélyegző dekrétumok eltörlésére, a bocsánatkérésre, az igazságtevésre - nyilatkozott lapunknak Fehér Csaba. - A berlini Haza Napján elhangzottakat summázva elmondhatjuk, céljaink közösek, hiszen mi sem akarunk mást, mint a sorsüldözöttek történelmi emlékezetét megőrizni a kollektív nemzeti tudatban, illetve az üldöztetés máig életben lévő politikai eszközeit, a beneši dekrétumokat, törvényen kívül helyezni. A német és magyar út számos hasonlóságot mutat: kiállítások, konferenciák, politikai viták, megemlékezések szervezése, történelmi tényfeltáró kiadványok, valamint dokumentumfilmek készítése. Ám mégis van egy óriási különbség: míg a törekvésnek Németországban és a német nép körében egyre nagyobb a társadalmi és politikai támogatottsága, addig Magyarországon és a magyarság körében ez a széles társadalmi és politikai összefogás a próbálkozások ellenére még várat magára. Számunkra azonban reményt adott a berlini meghívás, illetve Angela Merkel asszony szavai, aki kiemelte a közös fáradozás, munka jelentőségét.” (vkm) Idén júniusban Várpalotán, a Trianon múzeumban nyílt a berlinihez hasonló állandó kiállítás a kitelepítésekről és a deportálásokról (Képarchívum) JEGYZET Záróbakok fénykora KÖVESDl KÁROLY Nem lett belőle szenzáció, mert senki sem halt meg. A szeptember kilencedikén Rimaszécs mellett kisiklott mozdonyt és vasúti kocsikat azóta rendbe szedték, az elgörbült ütközőket kikalapálták, az elszakadt kábeleket összecsomózták, az utasok leporolták a nadrágjukat, megfésülködtek, hazamentek, és azóta sem ria- doznak fel éjszakai álmukból. A kisvilág kishíre hamar feledésbe merült. A Dél-Szlovákián keresztül utazó ember azonban-nem csakennekazesetneka kapcsán - elgondolkodhat azon, hogyan is közlekedünk itt, Európa szívében, egy európai uniós országban, a zsöszörö (Szlovák Köztársaság Vasútja) és a hangzatos nevű Eu- rolines és Slovaklines autóbuszközlekedési vállalat jóvoltából. Nemrég Pelsőcre szerettem volna vonatozni a fővárosból, ezért megnéztem az interneten, milyen gyorsvonat indul Pozsonyból Kassa felé, a déli vonalon. Tulajdonképpen legalább húsz éve nem utaztam vonattal, azóta, hogy néhány erőszakos vasutas (vasúti csendőr?) kihajtott bennünket a kényelmesen elfoglalt helyünkről, mondván, hogy valamilyen „magasabb érdek” okán lefoglalják a fülkét. Ez még a pártállam végnapjaiban történt, apellátának nem volt helye. Akkor még a fiam is gyermek volt, és nem értette, mi történt, mit akarnak tőlünk az alkoholtól bűzlő, hangoskodó bácsik. Rég volt, talán igaz se volt, azóta minden megváltozott, Európa közelebb jött hozzánk, Szlo- válda önálló, büszke ország lett. Hadd ne soroljam. Inkább nézzük a menetrendet. S itt jön a meglepetés. Pozsonyból Kassára, Zólyomon keresztül gyorsvonat jóformán csak az északi vonalon közlekedik. Pelsőcig a hathuszonegyes reggeli gyorsról három (Zólyom, Losonc, Feled), esetleg két (Zólyom, Fülek) helyen kénytelen átszállni az utas. Csak ebéd után tud átszállás nélkül vonatozni. Délután, a fél öt előtt induló gyorsról is át kell gallyaznia Zólyomban, majd az éjfél előtt induló gyorssal tud átszállás nélkül reggelre Pelsőcre zötyögni. Vagyis egy gyorsvonat délután, egy éjszaka. Marad az autóbusz, gondoltam, ám itt sem rózsás a helyzet. A Pozsony és Kassa (Nagymihály) között közlekedő távolsági buszok többsége útba sem ejti Pelsócöt (de például Tornaiját sem). Vagy Rozsnyóig, esetleg Rimaszombatig kell megvenni a jegyet, és ott keresni további csatlakozást, vagy megkérni a buszvezetőt, hogy dobjaki az embert az út szélén (amit a többségük készségesen megtesz). Aki gyakran utazik Gömörből Pozsony felé, már eszébe sem jut vonatra gondolni, de ha nem vásárol helyjegyet, gyakran megesik, hogy az autóbuszról is lemarad. Mert a buszok zsúfolásig megtelnek, különösen utolsó munkanapon vagy vasárnap. így fest Szlovákia déli régiója a huszonegyedik században. Miközben Pozsonyból minden út Zsolnára vezet, GömörésNógrád egyre inkább elhanyagolt gyepűre emlékeztet, ahová vagy gépkocsival jár az ember, vagy az egész napját elutazza. Mert nagy különbségvan ám régió és régió között! Vannak felemelkedésre, fejlesztésre érdemes, és vannak elhanyagolható, egyre inkább leszakadásra érdemesült régiók, amelyek a térkép szerint Szlovákia részét képezik ugyan, de egyébként a kutya sem törődik velük. Lehet, eljön az idő, hogy szárnyvonallá minősítik az egészet, és beültetik záróbakokkal. Miközben két-három évtizede még két fő vasúti és közúti Pozsony-Kassa útvonal élt a köztudatban, ma már legjobb esetben is csak másfél.
