Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-11 / 210. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 11. Sport 21 Jelenet a Magyarország-Portugália (0:1) világbajnoki selejtezőről. Balról jobbra Deco, Cristiano Ronaldo, Vadócz Krisztián (10-es mezben), Halmosi Péter (a földön), a gólszerző Pepe, Torghelle Sándor és Tiago Mendes. (Somogyi Tibor felvételei) A szurkolókra nem lehetett panasz A mérkőzés előtt a két csapatkapitány, Cristiano Ronaldo és Juhász Roland olvasta fel a FIFA szabványszövegét a fair play fontosságáról Tóth Balázs szereli Cristiano Ronaldót - ezúttal szabályosan Repült, de nem szárnyalt Dzsudzsák Balázs (a képen balra), aki balszélső létére ezúttal a jobbszélen kezdett - a kísérlet balul sült el Bodnár László tragikus balesete után (halálra gázolt egy kerékpárost) visszatért a válogatottba, s a portugálok ellen a magyar csapat legjobbja volt, fegyelmezetten és keményen (de nem durván) játszott GONDOLATOK A MAGYARORSZÁG-PORTUGÁLIA (0:1) VB-SELEJTEZŐ KAPCSÁN Tükröm, tükröm... GAZDAG JÓZSEF .. .mondd meg nékem, melyik a legjobb csapat a vidéken? Mielőtt a válasz elhangzik, azt javaslom, készítsünk egy rövid leltárt. A magyar válogatott ebben a selejtezősorozatban négy mérkőzést játszott „papíron gyengébb” ellenféllel, s mind a négyet megnyerte. Ez kétségkívül szép eredmény, de önmagában még semmit sem jelent: a világbajnokság egy jottányival sem lett elérhetőbb számunkra azáltal, hogy legyőztük Máltát, és - némi szerencsével - Albániát is. Ahhoz, hogy a világbajnoki részvétel, vagy legalább a pótselejtezőt érő második hely kézzelfogható közelségbe kerüljön, „papíron erősebb” ellenfelet is le kellene (kellett volna) győznünk, Dániát, Svédországot vagy Portugáliát. Idáig négy mérkőzést játszottunk ellenük, sajnos egyszer sem nyertünk, s mindössze egy pontot szereztünk (0-1-3). „Ki gondolta volna, hogy nyolc meccs után matematikai esélyünk lesz még a továbbjutásra” - hangoztatta szerda éjijei Erwin Koeman. Ez persze csúsztatás, hiszen a matematikai esélyt nem roppant futballtudásunknak, hanem a sorsolásnak köszönhetjük. Annak, hogy a komoly ellenfelek a végére maradtak. Szomorú látni, hogy az eleinte öntörvényűnek tűnő Koeman milyen zökkenőmentesen beilleszkedett az öndicsérettől hangos, de eredményeket felmutatni nem tudó magyar futballkö- zegbe. A vereségek okait újabban már ő is csupa külső tényezőben, balszerencsében meg ilyen-olyan csapásokban véli megtalálni, sohasem az elhibázott taktikában és a gyenge egyéni teljesítményekben. A svédek és a portugálok ellen a legrosszabb forgatókönyv valósult meg (gyenge játék, két vereség, nulla pont), Koeman „összességében mégis elégedett” a csapattal. Az újságírói kérdésre, hogy a portugálok ellen - amikor a továbbjutási remények életben tartásához nyernünk kellett volna - a kapuson kívül miért hét védekező típusú játékos (Bodnár, Gyepes, Juhász, Halmosi, Tóth Balázs, Vadócz, Dárdai) lépett pályára, Koeman ingerülten válaszolt. „Még szerencse, hogy én vagyok a kapitány!” Ez valóban nagy szerencse, ennél nagyobb szerencse aligha érhette volna a magyar futballt. Van egy tanácstalanul (s olykor csatár nélkül) futballozó, kapura veszélytelen válogatottunk, amely az utóbbi három hazai mérkőzését elveszítette (Románia 0:1, Svédország 1:2, Portugália 0:1), s mindezt úgy, hogy egyetlen akciógólt sem lőtt. Tegyük hozzá: nem is nagyon lőhetett volna, mivel ezen a három meccsen (270 percnyi) azaz négy és félórányi játék alatt) egyetlen tiszta ziccert sem sikerült összehozni... Ez a három vereség mindenesetre jó volt arra, hogy tükröt tartson a magyar futballnak. Persze, tudjuk, aki a válogatottra akár egy fél rossz szót mond, az „nem magyar és hazudik”. Csakhogy a két mécsesén elért nulla pont önmagáért beszél. Mert hazudhat a szurkoló, az újságíró, a szövetségi kapitány és a játékos is. De a tükör nem hazudik.
