Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-10 / 209. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 10. www.ujszo.com A dékán nem akar változtatni a jelentésen Elhatárolódnak a szakértők Nem csak az egyénnek fontos az egyéni szabadság, hanem a társadalomnak is - mondta a dalai láma Gál nem akar több Hedvig-ügyet XIV. dalai láma, Tendzin Gyaco, a háttérben Fedor Gál (ČTK-felvétel) VRABEC AAÁRIA Pozsony. Viera Konnková nem látta a Maiina Hedvig állapotáról készült jelentést, mielőtt azt Pe­ter Labaš dékán elküldte volna a főügyészségre. Arról sincs tudo­mása mikor készülhetett az egész, mert a Diazepamról tőle még tavaly érdeklődött a dékán. „Csak most hallom, hogy dátum nincs rajta, és egyetlen kolléga sem írta alá. Azt hiszem, hogy ezt az irományt, amelyik a szakértői jelentés alapvető feltételeinek sem felel meg, minden jogtisztelő hatóságnak kötelessége elutasítani.” A doktornőtől azt is megkér­deztük, nem tart-e attól, hogy a munkahelyén hátrány éri kiállása miatt. „Labaš professzort nem úgy ismerem, mint egy bosszúálló embert, de különben is nyugdíjas vagyok, nincs mitől félnem. “ Peter Stanko egyetemi docens sem ért egyet a jelentés azon ré­szével, amelyben Labaš pro­fesszor rá hivatkozik. Szerinte a jelentés fogászati részét félreér­telmezték, szó sincs arról, hogy Maiina Hedvig önmaga, kész­akarva harapta meg az ajkát. „Az ajkak sérülése kétféleképpen kö­vetkezhet be: az egyik lehetőség, hogy az ajak külső tárggyal érint­kezve sérül, de ez a ritkább eset - mondta lapunknak az orvos. „Sokkal gyakoribb, hogy az aj­kat a fogak sértik meg. A leggya­koribb, hogy a felső fogsor sérti fel az alsó ajkat, beharapva azt, vagy pedig külső nyomás hatásá­ra, mely az ajkat az alsó fogsor­hoz szorítja, és így felsérti az ajkat.” Nem feltételezi, hogy Ma­lina Hedvig valóban aktívan összeharapta volna ajkát, ez az értelmi fogyatékosokra vagy az alkohol, drog hatása alatt álló egyénekre jellemző. Ennek meg­ítéléséhez azonban pszichiátria szakvélemény is szükséges. Stan­ko hangsúlyozta, hogy ő az ajak­sérülés általános mechanizmusát írta le Labaš professzornak. A jelentés erre vonatkozó ré­szét, amely rá hivatkozik nem 6 fogaltnazta, és nem is látta, ha megmutatják neki, kérte volna a pontosítást. „Az igazat megvallva nem tudtam mihez kéri a dékán a véleményemet, azt hittem, csak mint sebész a sebésszel konzultál velem” - mondta. Megkérdeztük Peter Labaš pro­fesszort is, mit szól ahhoz, hogy kollégái elhatárolódnak a jelenté­sében foglaltaktól. Labaš szerint rendben van Azt mondta, erről nincs tudo­mása és nem igaz, hogy Konnková doktornő nem tudta, milyen esetről van szó. Felvetésünkre, hogy a doktor­nő hangsúlyozta, csak konkrét anamnézis ismeretében lehet vé­leményt alkotni egy esetről, a dé­kán azt válaszolta: Maiina Hed­vig ügyvédjének a hibája, hogy a szakértők nem rendelkeztek pon­tos adatokkal. „Megtagadta az egészségügyi dokumentáció nyil­vánosságra hozatalát, így csak abból indulhattunk ki, amit tudtunk.” Stanko doktor pontosí­tásával kapcsolatban Labaš pro­fesszor azt mondta, nem érti, mit kifogásol a kolléga. „Olvassa el a jelentést, sosem állítottam, hogy Maiina Hedvig maga harapta meg az ajkát.” A jelentésben az áll, hogy ha az ajaksérülés külső hatásra, pl. nyílt tenyérrel adott pofon követ­keztében keletkezett volna, akkor a kéz anatómiájára való tekintet­tel nagyobb lett volna a duzzanat - vagyis Labaš professzor kizárta, hogy Maiina Hedvig ajka ütés kö­vetkeztében sérült meg. Roman Kvasnica elutasította a dékán kijelentését, hogy ő akadá­lyozta volna a korrekt szakértői munkát. „Egy büntető eljárásban nem az a bizonyítékok beszerzésének a módja, hogy a vádlottól kérik azokat. Labaš professzornak minden jegyzőkönyv és látlelet a rendelkezésére állt, ha további bizonyítási eljárásokra volt szük­sége, a főügyészségen kérhette volna. Kijelentéseivel jogértelme­zési vitára szólít fel, de én ezt nem fogadhatom el, mert jogász vagyok, ő pedig nem az. Majd a bíróságon tisztázzuk a dolgot, ahol feltehetem neki a kérdései­met. Sajnos olyan munkát vég­zett, amellyel nem csak saját ma­gát kompromittálta, hanem az egész orvosi kart. Nem csoda, hogy azok az orvosok, akikbe szo­rult némi tisztesség, így reagál­nak. Nagyon kíváncsi vagyok, mit lép ezek után a főügyészség” - mondta lapunknak. Pozsony. Nem szabad meg­feledkezni a múltról, mert akkor az megismétlődhet, véli Fedor Gál, aki tegnap vehette át a Ján Langoš Dí­jat. A külföldi díjazott idén a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco lett. LAJOS P. JÁNOS „Valóban otthon érzi ma magát mindenki Szlovákiában? A ma­gyarok és a romák is? Olyanok ve­zetik az országot, akikre büszkék lehetünk?” - tette fel a szerinte legégetőbb kérdéseket a díjazott. Gál tart attól, hogy egyes szlovák vezetők nosztalgiával gondolnak a XX. század két szörnyű diktatú­rájára, a kommunizmusra és a fa­sizmusra. „Megfeledkeztünk ar­ról, hogy milyen volt a fasizmus és a kommunizmus, kommunista gondolkodású embereket és szél­sőséges nacionalistákat válasz­tunk meg” - figyelmeztetett az 1989-es bársonyos forradalom egyik vezéralakja. Szerinte az ál­lamot ma is szigorúan ellenőrizni kell, hiszen a hatalommal könnyű visszaélni. „Nincs köztünk senki, akit naponta sújt a lelkeden ál­lamgépezet? Már az is a mi közös ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tavaly Komáromban hosszú idő után találkozott egy­mással a szlovák és a magyar kor­mányfő, ám a nagy elvárások elle­nére a tárgyalás fiaskóval ért vé­get. A két miniszterelnök a megbe­szélések utáni sajtótájékoztatón egymást oktatta, a magyar kor­mányfő általjavasoltakat a szlovák kormányzat mind elutasította. A lapunk által megszólított politoló­gusok szerint ma sem várható áttö­rés, de abban egyetértenek: szük­Új influenza 80%-nak nem jut védőoltás Pozsony. Szlovákia is vásárol az új típusú influenza elleni védő­oltásból - erről tegnap döntött a kormány. A vakcina a lakosság 20 százalékának, mintegy egymillió embernek lesz elegendő. A lakos­ság legalább húsz százalékának beoltását javasolja az Egészség- ügyi Világszervezet. Richard Raši egészségügyi miniszter szerint a probléma az, hogy a védőoltás hi­vatalosan még nincs a piacon. „Még nincs bejegyezve, és nem lesz szabadon árusítható a patikákban” - mondta a miniszter. A gyógyszergyártókkal az Állami Tartalékalap tárgyal a szérum vá­sárlásáról. Ľubomír Urban, az in­tézmény irodájának igazgatója elmondta,, finiseinek a tárgyalá­sok a gyógyszergyártókkal. (sán) felelősségünk lenne, ha csak egyetlenegy ilyen ember, egyetlen Maiina Hedvig létezne” - véli a dí­jazott. Őszentsége, a dalai láma első­sorban a szabadság szerepét hangsúlyozta az egyén és a társa­dalom eleiében. „Nem csak az egyénnek fontos az egyéni sza­badság, hanem a társadalomnak séges a találkozó, ugyanis nem normális, hogy két szomszédos, szövetséges ország legmagasabb vezetői nem beszélnekegymással. „Ami a kényes kérdéseket illeti, szkeptikus vagyok“ - mondta la­punknak Öllös László politológus. „De meg kell próbálkozni tárgyal­ni, ugyanis ha nincs tárgyalás, ak­kor a másik fél arra mutogathat, hogy nincs tárgyalás“ - fejtette ki lapunknak a politológus. „A talál­kozó egyik legfontosabb üzenete az lehet, hogy van hajlandóság a megegyezésre“ - mondta lapunk­Pozsony. Tegnap folytatta a tisztogatást a környezetvédelmi minisztériumban Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetésével megbízott kormány­tag. Két újabb főosztályvezetőt váltott le, felfüggesztette két kor­rupciógyanús szerződés végrehaj­tását. A minisztérium kezdeményezte a legutóbbi botrányt okozó, az erőművekben keletkező pernye megsemmisítésére kiírt pályázat nyertesével kötött szerződés fel­bontását. „A zsolnai Vízgazdálko­dási Vállalatnak azonnal fel kell bontania az ESCO Krupina céggel kötött szerződést” - tájékoztatta lapunkat Čaplovič döntéséről Mi­chal Kaliňák szóvivő. A sajtó és az ellenzék ebben az esetben a pá­is, mely e nélkül nem tud fejlődni” -jelentette ki Tendzin Gyaco. Bí­zik benne - és szerinte erre utal­nak a világban lejátszódó folya­matok is -, hogy a demokrácia egyre több országban ereszt gyö­keret. „Egyre kevesebb a diktatú­ra, összességében a demokráciák erősödésének lehetünk tanúi - je­lentette ki a dalai láma, aki szerint ez vonatkozik Kínára is. - A kínai kommunista párt ma már mentes a kommunista ideológiától, való­jában a kapitalizmust építik.” Bí­zik abban is, hogy Tibet, melyet Kína 1955-ben foglalt el, egyszer elnyeri majd szabadságát. „Egyre több kínai értelmiségi bírálja a kí­nai rendszert, és támogatja a sza­nak Grigorij Mesežnikov politoló­gus. „A szlovák kormány magyar kisebbséghez való viszonya miatt sok mindent nem várok a találko­zótól“ - tette hozzá Mesežnikov. Miroslav Kusý politológus sze­rint tarthatatlan a helyzet, ezért mindenképpen szükséges a kor­mányfői találkozó. „Bízom benne, hogy a szlovák miniszterelnök előáll valami életképes ajánlattal“ - fejtette ki lapunknak Kusý, aki úgy véli, „életbevágóan“ fontos, hogy egyezségre jusson a két kor­mányfő. (MSz) lyázat lebonyolítását bírálta, mi­vel apró formai okokból kizárták a jóval alacsonyabb árat kínáló pá­lyázókat, és egyedül a győztes, a Smerhez kapcsolható céget hagy­ta versenyben. Az Esco ezzel 85 millió eurós megrendeléshez ju­tott volna, miközben az egyik ki­zárt pályázó 27 millió euróval ala­csonyabb árat kínált. Čaplovič felfüggesztette a lég­szennyezési kvóta eladására vo­natkozó szerződést is, ami azt je­lenti, hogy Szlovákia nem ad el több szén-dioxid kvótát az Inter- blue Group-nak. A két miniszter bukását okozó szerződés értel­mében ugyanis a cég 5 euró ton­nánkénti áron jutott hozzá a 15 millió tonna kvótához, miközben Csehország és Magyarország is legalább kétszer ilyen drágán adta el a „meleg levegőd’, (lpj) bad Tibetet” - állítja Tibet száműzetésben élő vallási és poli­tikai vezetője. A lámát a díjátadás alkalmából videoüzenetben üd­vözölte Václav Havel volt cseh köztársasági elnök. „Erre a díjra nyugodtan büszke lehet” - mond­ta a lámának Havel. A dalai lámá­val tegnap találkoztak az ellenzé­ki parlamenti pártok - az SDKÚ, az MKP, a KDH és a Híd vezetői -, és a díjátadáson is csak ellenzéki politikusok voltak jelen. A kor­mánypártok képviselői nem fo­gadták Tibet szellemi vezetőjét, általában más elfoglaltságra hi­vatkozva. A külügyminisztérium arra hivatkozott, hogy Szlovákia tiszteletben tartja Kína területi egységét, vagyis nem akarta pro­vokálni a kínai vezetést. A Ján Langoš Díjat idén harmadik alka­lommal ítélte oda a Ján Langoš Alapítvány, melyet Langoš halála után a felesége, gyermekei és ba­rátai alapítottak. Tegnap megismételték a Kína emberi jogi politikája ellen tilta­kozó nagygyűlést a köztársasági elnök palotája előtt. Hasonló tüntetést júniusban, a kínai ál­lamfő látogatása során nem en­gedélyezett a pozsonyi polgár- mesteri hivatal, mivel Ivan Gašparovič hivatala lefoglalta a teret, és csak a kínai államfőt él­tetőket engedték be. Az Ondrej Dostál (OKS) által szervezett tüntetésen felszólalt Fedor Gál, és szimpátiáját fejezte ki a dalai láma is. Ő ugyan nem mondott beszédet, de a tüntetők közelé­ben elvonulva üdvözölte a mint­egy 80-100 résztvevőt. Harag nélkül távozik Becík nem veri az asztalt Pozsony. Benyújtotta lemondá­sát Stanislav Becík mezőgazdasági miniszter Ivan Gašparovič állam­főnek. Az új miniszter kinevezésé­nek időpontja még nem ismert, er­ről az elnöki hivatal a következő napokban dönt, tájékoztatott Ma­rek Trubač elnöki szóvivő. Ezen a héten feltehetően erre már nem kerül sor, mert csütörtök este az ál­lamfő Lengyelországba repül. A HZDS augusztusban szólítot­ta fel lemondásra miniszterét. Egyértelmű indokokat nem hozott fel, sőt a párt elnöke, Vladimír Mečiar azt mondta, elégedett Be­cík munkájával. Sajtóinformációk szerint a tárcavezetőnek azért kell távoznia, mert leváltotta az Állami Erdőgazdálkodási Vállalat vezeté­sét, s ezáltal nem a HZDS, hanem a Smer emberei kerültek túlsúlyba az irányításában. Robert Fico mi­niszterelnök mindvégig dicsérte Becíket, hangsúlyozta, kiváló szakembernek és miniszternek tartja, de a HZDS-nek joga van azt jelölni a tárca élére, akit jónak lát. Az új minisztert feltehetően Vla­dimír Chovan, a Szlovák Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Ka­mara elnöke lesz. Becík a leváltá­sával kapcsolatban többször kije­lentette, nincs benne harag, sértő­döttség és botrány távozik poszt­járól - utalva elődjére, Miroslav Jureňára, akinek a leváltását köve­tő, istállóban tartott asztaldönge- tős sajtótájékoztatója bevonult a szlovák politikai folklór történeté­be. Stanislav Becík all. miniszter, aki távozni kényszerül a Fico - kormányból, (sán, s) RÖVIDEN Marad az egyetemek besorolása Pozsony. A kormány tegnapi ülésén rábólintott az oktatásügyi minisztérium által két héttel ezelőtt elkészített egyetemi besoro­lásra. Augusztusban az Akkreditációs Bizottság az intézmények komplex akkreditációjának eredménye alapján három csoportba sorolta a hazai főiskolákat, a legmagasabb, egyetemi kategóriá­ban hat maradt. A komáromi Selye Egyetem besorolás nélküli fő­iskolai státuszt kapott, ahogy az intézmények túlnyomó többsége is. A minisztérium döntése a főügyészség szerint jogi szempont­ból aggályos. (MSz) Robo Beňo lesz a Híd jelöltje? Pozsony. Várhatóan Robo Beňo lesz a Híd jelöltje a Pozsony me­gyei önkormányzat elnöki posztjára, tudta meg lapunk egy párthoz közeli forrásból. A párt képviselői tegnap még nem akarták hivata­losan megerősíteni ezt a hírt. „Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom” - mondta tegnap lapunknak Vörös Péter elnökségi tag. (lpj) Megütötték a főnyereményt Pozsony. A Loto tegnapi sorsolása egy szerencsés nyertesnek 1 231123,61 eurót (37 088 980,50 Sk) hozott. Az új milliomos 5,50 euróért adta fel a nyertes szelvényt a Kassai kerületben, tegnap, a sorsolás napján. Anyerőszámok: 8,17,26,43,39 és a 15. (ú) Kiket díjaztak eddig? ♦ 2007 - Karel Schwarzenberg herceg, a cseh parlament szenátora ♦ 2008 - Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság korábbi elnöke és Pavol Gojdič püspök, in memoriam ♦ 2009 - Fedor Gál és őszentsége a XIV. dalai láma, Tendzin Gyaco A politológusok szerint kétséges, lesz-e eredménye a szécsényi tárgyalásnak Felemás elvárások a találkozó előtt Tegnap két újabb főosztályvezetőt váltott le Čaplovič folytatja a takarítást ÚJ SZÓ-HÍR

Next

/
Oldalképek
Tartalom