Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-26 / 198. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 26. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ NÉMET SAJTÓ " ,.Abszurd”, hogy az EU kivonja magát a tagállamait érintő konfliktusból, melyet a felek nem tudnak megoldani - írja a Berliner Zeitung felidézve, hogy az Európai Bizottság jelezte: kétoldalú ügynek tekinti a magyar-szlovák diplomáciai incidenst. Hol van az uniós elnökség és a bizottság, amikor szükség lenne rá? - teszi fel a kérdést a balközép irányultságú lap újságírója. Joggal bírálják az uniót amiatt, hogy bürokratikus, életidegen módon próbál szabályozni olyan dolgokat, melyeket az érintettek helyben hatékonyabban és egyszerűbben tudnának kezelni. Még abszurdabb, hogy az EU olyan konfliktusból - a Sólyom László meghiúsult szlovákiai látogatása nyomán kialakult diplomáciai vitából - akar kimaradni, melyet az érintettek nem tudnak megoldani. A magyar-szlovák viszálynak az első világháború utáni határrendezéshez visszanyúló történelmi okai vannak. „Ha az EU komolyan venné alapelveit, kikényszeríti e kérdések megoldását, mielőtt Szlovákiát és Magyarországot felvette a soraiba” - véli a szerző, hozzátéve: a tagság feltételeit tartalmazó koppenhágai kritériumok része a kisebbségek védelme is. A Handelsblatt arról írt, hogy a szlovák-magyar incidens a kormányok, a politikai elit kudarcáról árulkodik. Nem szélsőjobboldali csoport „csinálja a műsort”, hanem demokratikusan megválasztott politikusok. Ami az EU délkeletitérségében zajlik, végzetesen emlékeztet a korábbi időkre. A kormányok képtelenek kompromisszumra, és csak bizonyos feltételekkel hajlandóak tárgyalni egymással. Ahelyett, hogy nyíltan és közvetlenül megbeszélnék a problémáikat, kiszolgálják saját országuk nacionalista erőit. A nyugat-eu- rópaifülnekmegdöbbentő, egzotikus, távoli, groteszk a révkomáromi incidens - olvasható a német gazdasági-pénzügyi napilap kommentárjában. A szerző szerint nem szabad lebecsülni a vita hatását a régióban. Kelet-Európa hatalmas fejlődésen ment keresztül a vasfüggöny lehullása után, ám az újabb viszályok - a magyar-szlovák mellett a hor- vát-szlovén határvita - visszafogják ezt a lendületet. Fájó konfliktusok terhelik Kelet-Eu- rópát. Senki nem tudja elképzelni, hogy Pozsony és Budapest közt tovább fajulhat a szembenállás, de a két ország a tűzzeljátszik-fejti kiaszerző. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung felidézi, hogy a feszültség Pozsony és Budapest közt a szlovák államnyelvtörvény módosítása miatt éleződött ki, ebben a felfokozott hangulatban robbant ki a botrány a komáromi hídon. A FÁZ úgy véli, Robert Fico kormánya belpo- litikailag akár profitálhat is a diplomáciai incidensből, ha az egy rövid időre eltereli a figyelmet a gazdasági válságról. A külpolitika terén azonban csak veszíthet: az eset Magyarország politikai PR-ját erősíti, (mti)- Olyan vagy, mint a politikusok a porcelánboltban! (Peter Gossányi rajza Az LPD évtizedeken át saját körein belül tudta tartani a politikai vitákat Japán: útban a politikai változás felé Több mint fél évszázada Japánban nem volt változás a politikai hatalom csúcsán. Egy rövid kitérő (1993-1994) kivételével mindig a Liberális Demokrata Párt (LDP) állt az ország kormányrúdjánál. Márpedig az augusztus 30-i választások során könnyen lehet, hogy elveszti a hatalmat, s átadja az irányítást a Japán Demokrata Pártnak (DPJ), a szigetország legfőbb ellenzéki erejének. MTI-ELEMZÉS Ha valóban ez történik, két év leforgása alatt a parlament mindkét háza az ellenzék kezébe kerül, ami történelmi jelentőségű vereség lenne az LDP számára. Ám egyelőre nem tudni, vajon az ellenzék ígérte változások is kiérdemlik-e ezt a jelzőt. A Le Monde című tekintélyes francia napilap elemzése szerint megdöbbentő a japán politika mozdulatlansága. Az LDP tette a szigetországot a világ- gazdaság második legfőbb hatalmává. Azzal őrizte meg hatalmát, hogy politikája megfelelt egy sajátos korszak (a hidegháború) diktálta nemzeti érdekeknek. Az amerikaiak által a II. világháborúban legyőzött, s biztonságát illetően később is az Egyesült Államoktól függő Japán ekkor az újbóli fel- emelkedésre és a lakosság élet- feltételeinek javítására koncentrált. Bár az egyenlőtlenségek továbbra is fennmaradtak, a saját szintjén mindenki profitált a növekedés eredményeiből. Az 1960-1980-as években, az LDP aranykorában a pártot a realizmus jellemezte, míg a szocialista baloldal a maga pacifizmusával utópistának tűnt. Az LDP a középbaltól a jobboldalig számos irányzatot foglalt magában, s így évtizedeken keresztül saját körein belül tudta tartani a politikai vitákat. Ez olyan „belső demokrácia” volt, amely lehetővé tette a két konzervatív áramlat 1955-ös összeolvadásából létrejött pártnak, hogy mindenre pragmatikusan reagáljon. A különböző társadalmi rétegeknek adott kompenzációkkal, illetve egyes ellenzéki kezdeményezések átvételével politizált, s rengeteget merített a közpénzekből, hogy kielégítse saját klienseit. Ez a rendszer jól működött addig, míg az államkassza tele volt. A „spekulációs buborék” 90-es évek eleji kipukkadása, majd a recesszió azonban mind nagyobb károkat okozott ebben a szavazatszerzési mechanizmusban. Bár a centrum erőivel kötött szövetség révén az LDP továbbra is hatalmon tudott maradni, ez már csak időleges volt. A japán társadalom megváltozott. Ma már kevésbé homogén, mint az elmúlt évtizedekben, amikor a lakosság többsége úgy vélte magáról, hogy ő bizony az (egyébként elég széles) középosztályhoz tartozik. A különböző rétegek egymástól olyannyira eltérő igényekkel álltak elő, hogy ezt az LDP már nem tudta kielégíteni. A párt így a saját klienseit (mindenekelőtt a vidéki lakosságot) „elárulta”, miközben képtelen volt megszerezni a városi szavazórétegek támogatását, noha ez lét- fontosságú lenne a választási sikerhez. A nemrég lemondott Aszó Taro miniszterelnök alkalmatlansága csak egy apró mozzanat volt a párt hanyatlásában, amelyet a szigetországot 2001 és 2006 között irányító Koi- dzumi Dzsunicsiro sem tudott megállítani - hiába volt igen népszerű miniszterelnöksége elején. Az a tény pedig, hogy 2006 óta három miniszterelnök váltotta egymást az ország élén, még jobban mutatja az LDP hanyatlását. Vezetői képtelenek voltak új irányt adni a szigetországnak a globalizáció folyamatában, aminek súlyosak lettek a következményei: Japán az egy főre eső nemzeti jövedelem tekintetében a korábbi 4. helyről 2007-ben a 19.-re esett vissza, a nemzetközi versenyképességben pedig az elsőről a kilencedikre. Ma már mindenki előtt nyilvánvalóak az elöregedő japán társadalom bajai: az egyenlőtlenségek erősödése, a közszféra hiányának növekedése, a nem megfelelő társadalombiztosítás. Ám vajon a DPJ képes lesz-e megfelelni az igényeknek? A párt felemelkedését az LDP hanyatlása segítette, s egy „politikai őstehetség”, Ozava Icsiro vezetése alatt (aki májusban egy pénzügyi botrány miatt kénytelen volt lemondani posztjáról) igazi alternatívának tűnt. Tényleg így lenne ez? A pártból - amely az LDP disszidenseiből (például Icsiro is onnan érkezett), egykori szociáldemokratákból és szakszervezeti tagokból jött létre - hiányzik a belső koherencia. Programja nem sokban különbözik a jelenlegi kormányzatétól - legföljebb abban, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet szentelne a legrosszabb helyzetben élők rétegeinek, s lazítana azon a gyakorlaton, amely eddig az Egyesült Államok hűséges követésén alapult. A japán közvélemény konkrét megoldásokat vár, amelyek megakadályoznák életszínvonalának további romlását. A DPJ- re szavazva kockázatot vállal. De a kockázat minden bizonnyal még nagyobb lenne, ha hatalmon tartana egy meggyengült, kormányzásra minden eddiginél képtelenebb pártot - mutatott rá a Le Monde. ' KOMMENTÁR Reménytelen karrierista KÖVESDl KÁROLY Vladimír Mečiar nevezte így Robert Ficót, mielőtt kormányfő lett. Ami a jelző második szavát illeti, telitalálat, ami a másodikat, keserű tapasztalat Mečiamak. Aki nem emlékszik Fico képviselőre, a többszöri transzformáció után, a végelgyengülés előtt DBP-re keresztelt kommunista párt ifjú képviselőjére, ma a levegőt kapkodja, és nem érti, miből lett a cserebogár. Sólyom László és a magyar állam Komáromban kapott pofonjának azonban hosszabb előélete van, s ennek megértéséhez a Fico-portré éppúgy hozzá tartozik, mint Magyarország gyengesége, a komáromi szervezők amatőrsége, akik jobban értenek a vízművekhez, mint a diplomáciai etiketthez. A szlovák kormányfő egyre erősebben növögető szarvát anno az öreg kommunisták rendre letörték. Igaz, egészen az alelnökségig engedték emelkedni, de nem úgy tűnt, hogy többre viheti. Ma az elvtársak sehol sincsenek, Fico úgy söpörte ki őket, hogy a párt is jobb létre szenderült. Van helyette a Fico vezette Smer, amelyből hiányzik Baco, Ftáčnik, Weiss, Migaš, Koncoš és a többiek. Peter Weiss újdonsült nagykövetként a hátsó ajtón volt kénytelen beosonni a magyar külügyminisztériumba, míg a többiek ilyen-olyan megyei, városi székekben, vállalkozásokban morzsolgatják a maradék zsömléjüket. Amikor 2006-ban a hazai (és főleg a magyar) sajtó tele volt sirámokkal, hogy Szlovákiában katasztrófakoalíció alakul, kevesen gondolták, hogy Ficónak nem volt más lehetősége, mint Mečiarral és Slotával összeborulni. Ma már valószínűleg a gyengébbek is felfogták, hogy a nagy ölelkezés közben is a zsebében tartotta a kezét. A mórok (Mečiar, Slota) lassan csomagolhatnak, s miközben a szlovák-magyar diplomáciai bonyodalmat bogozgatva a nemzetközi sajtó Génitől Brüsszelig a gumicsontot rágja, mit tehet az unió két tagország vitájában, Fico röhög a markába. Tudja, meddig mehet el itthon, és mit engedhet meg magának a külföddel. Ahogyan a Szlovák Nemzeti Párttal kötött koalíciót is megszokta Brüsszel, az SzNP-s panamákat is el fogja felejteni, mihelyt Fico túlnyeri magát a jövő évi választásokon. T alán még pajzsra is emelik. Magyarország sajnos ezúttal is kompországként csápol a szélvízen, mint már annyiszor, ha válaszútra került. Sólyom László jobboldali elnök, a magyar kormány pedig a megroggyant baloldal maradéka, s a kötelező diplomáciai háborgáson túl semmi eszköze - és szándéka - a keményebb fellépéshez. Ezért a jelenlegi magyar kormányba és diplomáciába Robert Fico úgy törli bele a lábát, ahogyan neki tetszik. Amit ráadásul élvezettel is tesz, hiszen nacionalizmusért neki sem kell a szomszédba menni. Meg aztán megtapasztalta, mit képes bevenni az Európai Unió gyomra. Lehet, hogy Sólyom Lászlónak a cipője sarkáig sem ér fel, de nem valószínű, hogy zavarja, ha bizonyos körökben nem tartják úriembernek. Szent István király, aki Fico őseinekis királya volt, ezúttal csak háttérnek kellett a hazai manőverekhez, Fico egyébként is hithű kommunistaként inkább rablókat tart példaképének, mint királyokat. A szlovák ellenzék pedig szóra sem érdemes, még Kotlebáéknál is kevésbé van jelen. JEGYZET Má vlaszty GRENDELÁGOTA Mijöhetmég? Bármi. Jöjjön tehát, aminekjönnie kell. Hölgyeim ésuraim, tessékbevezetni hivatalosan, arányokra való tekintet nélkül a na Szlovenszku po szlo- venszkit. Sokkal praktikusabb ugyanis, ha a gyerekfejébennem okozunk káoszt azzal, hogyitta Dunaj főijük, amott meg a Garant, s ha egy kicsit odébb lépegetsz, megfürödhetsz az Ipelyben. Nem tudhatja egyelőre szegény, hogy ősszel a Magas-Tátrába rándul- hat-e, avagykénytelenaViszoké Tatrifelé venni az iránju. (Csak úgy mellékesen: műszóinak ehhez az okos, beszélő térképek, a dzsípíeszek? Azokat is átkeli programozni?) Shamáraföld- rajzi nevekből geografické názvi lesz, fokozatosan kiveszhet édes anyanyelvűnk az oktatásból. Las- sanMórickának érzem,Ádám, óh magam, mert erről is csakazjut az eszembe,hogyitt mindenmaradt posztszocialista. Nem tudom, örülhetünk-e annak, hogy aszo- cializmus legfölsőbb fokát, a kommunizmust nem sikerült elérni, acél, úgy látszik túlságosan magasan, csillagászati magassá- gokbanlebegett-tulajdonkép- pen már azok szeme előtt is, akik itt és most azt állítják, ez maga a demokrácia, elvtársak. Lehet, hogy sajnálkozhatunk, mert meglettvolna az esélye annak, hogy egyszer csakazonkapjuk magunkat, mi mindnyájan, akik a KGST- ben, aVarsói Szerződésben egyesültünk,hogybizonyoshatárok megnyílnak-persze, látszatra, ahogy akkor illett-, és mi mind - nyájananagySzoyjetunió kebelére borulhatunk. S akkorjöttvolna el a Kánaán szlovák testvéreinknek is, akiktől elvették Vblna a lehetőséget, hogy szlovákul tanuljanak, szép cirill betűkkel vésték volna füzetükbe, hogy Bratyiszla- va, sztalíca Szlovákii, s ha eltévesztik, leikül rajta, hogy asztalí- cából sztolica lett. Az ifj abb korosztálynak súgom, a sztalíca azt jelenti, főváros, a sztolicamegfe- lelőjéttessékelőkeresnia szlovák-magyar szótárban, egyelőre beszerezhető, még ha rövidesen zúzdába vihetjük valamennyit, legföljebb néhány csodabogár tart egyet az éjjeliszekré- nyébenelrejtve, hogy az utókor utánanézhessen, volt egyszeregy ország, amely úgyjátszott a népével, mint macska szokott azegér- rel- és ezt nem azért írtam, hogy irodalmi ismereteimmel dicsekedjem. Nelegyünkazonbanhálátlanok, ezekután nem kell azon tömi a fejünket, hogyan fordítsuk magyarra, ha azt mondjáknekünk: Magyart, za Dunaj!
