Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-26 / 198. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 26. www.ujszo.cotn __________________________RÖVIDEN Kacsa, hogy kizárnák Bastrnákot Pozsony. Sem megbüntetni, sem kizárni nem akarta tagjai kö­zül Bastmák Tibort, Komárom polgármesterét a Híd, ahogyan er­ről egy szlovák napilap hírt adott. „Ez újságírói kacsa, a Pravda valamelyik szerkesztője nagyon mellényúlt - mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. - Ez ugyanolyan butaság, mintha én ki­jelenteném, hogy a Népszabadság megveszi a Pravdát.” Azt elis­merte, pártja hibának tartja, hogy a komáromi Szent István szo­bor átadására nem hívták meg a szlovák állam képviselőjét. „Nem kellett volna a köztársasági elnököt meghívni, elég lett volna például Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettest” - mondta Bugár. Úgy véli azonban, párt nem kötelezheti a polgár- mestert vagy Komárom képviselő-testületét arra, hogy kit hívjon meg. Bastrnák szerint nem követtek el hibát. „Olyan embereknek küldtünk értesítőket, akik támogatták a szobor elkészítését - nyi­latkozta lapunknak Bastmák. - Az, hogy bizonyos szlovák politi­kai körök önző érdekekből ezt az ügyet felfújták, nem jelenti azt, hogy mi hibáztunk.” (lpj) Nem tárgyaltak Slotáról Pozsony. Határozatképtelenség miatt nem tárgyalt tegnap Ján Slota legutóbbi botrányos ügyeiről a parlament összeférhetetlen- ségi bizottsága, egyetíen kormánypárti képviselő sem jelent meg az ülésen. A képviselők a Transparency International civil szerve­zet két beadványával foglalkoztak volna, az egyik az SNS-elnök sugárhajtású repülőgéppel végzett gyakorlórepüléseivel kapcsola­tos, a másik pedig azzal, hogy Slota néhány hete útlevélvizsgálat nélkül repült el a zsolnai reptérről Horvátországba. Biró Ágnes, a bizottság elnöke lapunknak elmondta, egyelőre nem feltételez obstrukciót a koalíciós képviselők részéről. „Valamennyien igazol­tan hiányoztak, a koalíciós és ellenzéki képviselők is. Nincs okom azt feltételezni, hogy a koalíciós képviselők meg akarják akadá­lyozni, hogy megvizsgáljuk a történteket. Jövő héten újra összeül a bizottság” - mondta a képviselő, (sán, s) Kecskére káposztát? Pozsony. A kisebbségekért is felelős miniszterelnök-helyettesi posztot követeli az SNS - cserébe a múlt héten elvett környezetvé­delmi tárcáért. Ezt Anna Belousovová, a párt alelnöke nyilatkozta a Hospodársky noviny napilapnak. Ján Slota pártja annak ellenére is ragaszkodik a kormányalelnöki poszt megszerzéséhez, hogy Robert Fico miniszterelnök kijelentette, semmit sem kapnak cserébe a tár­cáért. Belousovová szerint az SNS sokkal jobban tudná kezelni a romákkal kapcsolatos problémákat, mint ahogyan azt a smeres Dušan Čaplovič jelenlegi miniszterelnök-helyettes teszi. Robert Fi­co tegnap kijelentette, elégedett Čaplovič munkájával. (TASR) Turský továbbra is kórházban van Pozsony. Továbbra is kórházban van Viliam Turský környezet- védelmi miniszter, ezért Ivan Gašparovič elnök nem válthatja le. Turský múlt csütörtökre virradóra került kórházba, röviddel az­után, hogy Robert Fico kormányfő bejelentette, a sorozatos kor­rupciós botrányok miatt elveszi a Szlovák Nemzeti Párttól a kör­nyezetvédelmi tárcát. A szaktárca szóvivője, Jana Kaplanová azt állítja, nem tud semmi közelebbi a bukott miniszter egészségi ál­lapotáról. (TASR) ismertetni kell a nővel az alternatívákat Szeptembertől változnak az abortusz feltételei ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Szeptembertől némi­leg szigorodnak a művi terhes­ségmegszakítás feltételei. Ivan Gašparovič államfő tegnap aláír­ta az egészségügyi ellátásról szó­ló törvény módosítását, ezután a nőknek kétnapos gondolkodási időt kell hagyni a terhességmeg­szakítás előtt. Az orvos csak az­után végezheti el a beavatkozást, ha felvilágosította az abortuszra jelentkező nőt a következmé­nyekről és az alternatívákról. Tá­jékoztatnia kell a beavatkozás le­folyásáról, a lehetséges testi és lelki következményeiről, a mag­zat aktuális fejlettségéről, a gyermek megszüléséről és örök­be adásról, a civil szervezetek ál­tal a terhesség idején biztosított anyagi és lelki támogatásról. A nőnek alá kell írnia egy doku­mentumot, hogy mindezekkel megismertették vele. A terhes­ségmegszakítást legkorábban két nappal a tájékoztatás után lehet elvégezni, fiatalkorú páciens ese­tében szükséges a szülő vagy a gyám írásos beleegyezése. A terhesség 12. hetéig engedé­lyezett a terhességmegszakítás (genetikai rendellenesség esetén a 24. hétig). Szlovákiában 1988 óta fokozatosan csökkent az abortuszok száma, akkor volt a legmagasabb. Azóta a tavalyi év volt az első, amikor az előző év­hez képest némileg emelkedett a szám, 18 452 beavatkozást haj­tottak végre. 1988-ban 71 abor­tusz esett száz szülésre, tavaly 32. Szakértők szerint a szocia­lizmus évei alatt azért is volt na­gyon magas az abortusz mellett döntő nők száma, mert nagyobb szégyen volt egy fiatal nő számá­ra, ha házasságon kívüli gyerme­ke született. Ma ilyen társadalmi előítéletek és megbélyegzések már nem terhelik a nőket, elfo­gadott dolog, ha valaki házassá­gon kívül, leányanyaként vagy egyedülálló nőként vállal gyere­ket. (s, sán) Harmadik földművelési miniszterét is elfogyasztotta a HZDS Dicsérik, de mennie kell A lóvá tett miniszter: két dicséret között leváltják (ČTK-felvétel) Pozsony. Egy bazini kecske­farmon érte tegnap Stanislav Becík mezőgazdasági mi­nisztert a hír, hogy a Demok­ratikus Szlovákiáért Mozga­lom (HZDS) arról tárgyalt, ki legyen az utódja. Habár a minisztert tegnap is dicsérte a kormányfő és Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke is, a párt elnöksége úgy döntött, lemondásra szólítja fel. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Mečiar azt hangoztatta, Becík jó miniszter volt, de a tárcánál válto­zásokra van szükség. „Objektív és nem szubjektív okok miatt kértük fel arra, hogy mondjon le -jelentet­te ki. - Kivívta a tiszteletemet, és ezen a leváltása sem változtat.” Sta­nislav Becík lapunknak megerősí­tette: ha felkérik, lemond. A távo­zásra való felszólításról ugyanis a sajtóból értesült, azt állítja, Mečiar személyesen ezt nem közölte vele. Robert Fico tegnap délelőtt talál­kozott Vladimír Mečiarral, és a ta­lálkozó után megerősítette, hogy elfogadja a párt elnökségének dön­tését. „Stanislav Becík jól végezte dolgát, de a HZDS döntését tiszte­letben tartom” - jelentette ki Fico. Mečiar megerősítette, hogy az egyik esélyes jelölt a miniszteri posztra Vladimír Chovan, a Szlovák Agrár- és Élelmiszer-ipari kamara elnöke. Becík leváltásáról két hete ter- jengenek a hírek. Mečiar már au­gusztus 14-én arról tájékoztatta pártja elnökségét, hogy beszélt vele a távozásáról, és az bele­egyezett. Becík azonban tagadta, hogy ilyen beszélgetésre sor ke­rült. Egyes információk szerint azért kell távoznia, mert leváltot­ta az Állami Erdők vezetését, ez­után a vállalat vezetésében meg­nőtt a Smer befolyása és csökkent a HZDS szerepe. Sajtóinformációk szerint az Állami Erdők egyes üzemegységeit a három koalíciós párt osztotta fel egymás között, és ezzel magyarázható a sok, a válla­lat számára hátrányos szerződés is a falfeldolgozó vállalatokkal. Me­čiar tegnap sem adott konkrét ma­gyarázatot a visszahívásra. Becík szinte pontosan egy évig volt hivatalban, tavaly augusztus 18-án nevezték ki, miután Mečiar összekülönbözött Zdenka Kramp- lovával egy 900 millió koronás (29,9 mülió euró), panamagyanús megrendelés miatt. Kramplová az­óta kibukott a párt vezetéséből is, ő is belekeveredett ugyanis a 10 mil­lió koronás, műanyag szatyorban hozott párttámogatás ügyébe. Kramplová 2007 novemberében váltotta Miroslav Jureňát, akinek a Velký Slavkov-i telekügyek miatt kelletttávoznia, (lpj, s, t) VÁLASZOL Stanislav Becík távozó mezőgazdasági mi­niszter Visszaadja a mandátu­mát a pártnak, lemond a miniszteri posztról? Természetesen visszaadom, ha felszólítottak erre, és gratu­lálok az új miniszternek, bár­ki legyen is az. Jól működő minisztériumot örököl. Tudja, hogy miért váltot­ták le? Nem fogok nyomozni, hogy kiderítsem. Én nem hagyom kiprovokálni magamat min­denféle regionális politikai őrmesterektől, akik az én munkámat akarják értékelni. Aki mást akar bírálni, előbb nézzen a tükörbe. Nem vizs­gáltam azt sem, hogy miért váltották le elődeimet, azt sem fogom, hogyengemmiért. Egyes információk sze­rint azért kell távoznia, mert közel került a Smer- hez. Kiengedte a HZDS ha­tásköréből az Állami Erdő­ket, és a Smer jelöltjeit ül­tette az állami vállalat ve­zetésébe. Átlép a Smerbe? Nem vagyok híve a gyakori partnercserének semmilyen értelemben, így a politikában sem. Ami az Állami Erdőket il­leti, én nem csak ott, hanem mindenhol elsősorban a szak­értőket kerestem, (lpj) Újabb német EP-képviselő tiltakozott a szlovákiai magyarok alapvető jogainak megsértése miatt Lesz szlovák szónok a nyelvtörvény elleni tüntetésen DEMECS PÉTER Pozsony. Mégis lesz szlovák fel­szólaló a nyelvtörvény elleni du- naszerdahelyi tiltakozáson. Ond­rej Dostál, a Konzervatív Intézet munkatársa mond beszédet Pe- tőcz Kálmán, a Fórum Intézet munkatársának felkérésére. A nyelvtörvényre egyébként tegnap már az Európai Parlament­ből is érkezett bírálat; Markus Fer- ber, a német CSU EP-képviselője kijelentette: a jogszabály sérti a magyar kisebbség alapvető jogait. „A nyelvtörvény miatt a magyar kisebbség újra megkülönböztetet­té válik, a szocialista kormány Po­zsonyban semmibe veszi a kisebb­ségekkel szembeni tolerancia alapszabályait. A kisebbségek jo­gait és kultúráját nem lehet törvé­nyekkel korlátozni” - úja Ferber lapunknak is elküldött nyilatkoza­tában. Ferber - saját bevallása szerint - mindent megtesz annak érdeké­ben, hogy a nyelvtörvénnyel az Eu­rópai Bizottság és az EU elnöksége is foglalkozzon. „A kisebbségekkel szembeni tolerancia az EU egyik alapértéke, ezért nem nyugodha­tunk bele abba, hogy egy országban a nyelvi elnyomást célzó jogsza­bályt fogadtak el” - zárta le a CDU europarlamenti képviselője. Nem ő az egyetlen EP-képviselő, aki bírálja a nyelvtörvényt. Egy má­sik német képviselő, Michael Gah- ler még júliusban nyilatkozta, hogy a szlovák kormánynak nem érdeke a kisebbségek és etnikai csoportok békés együttélése, a kabinet szerin­te képtelen tiszteletben tartani az alapvető európai normákat. Ha­sonló hangnemben szólalt fel az EP júliusi plenáris ülése során két ma­gyar képviselő, Kosa Ádám és Bok­ros Lajos is. A szlovákiai magyarság szep­tember 1-jén, a jogszabály életbe lépésének napján tiltakozik a nyelvtörvény ellen a dunaszerda- helyi DAC-stadionban. Az akció szervezője az MKP és több magyar civil szervezet, de szlovák felszóla­ló is lesz. Ondrej Dostál, a Konzer­vatív Intézet munkatársa lapunk­nak azt nyilatkozta: fontosnak tart­ja, hogy elmondja véleményét a nyelvtörvénnyel kapcsolatban, és a jogszabály nemcsak a szlovákiai magyar ldsebbséget sérti, hanem azokat is, akik nem akarják, hogy az állam olyan dolgokba is beavat­kozzon, amelyekbe nem kellene. „Teljes mértékben abszurdnak tartom, hogy valaki pénzbírsá­got kapjon a nyelvtörvény vala­melyik paragrafusának megsze­gése miatt. Az egész jogszabály rossz, egyik pontjával sem értek egyet” - szögezte le Dostál. Petőcz elmondta: olyan fel­szólalót kerestek, aki valamilyen szervezetet vagy intézményt képviselne, és nem csak a maga nevében beszélne. „Dostál telje­síti ezt a feltételt. Ráadásul ő in­dította el az első aláírásgyűjtési akciót januárban, amely még a törvény-előkészítési folyamat legelején próbálta megakadá­lyozni a jogszabály kidolgozását és elfogadását. Ezért tartom lo­gikus lépésnek, hogy épp ő mondjon beszédet” - magyaráz­ta Petőcz. A Sólyom-ügy a szlovák kormány belpolitikai megerősödését eredményezheti Uniós beavatkozást sürget több nyugati lap ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem segíti elő a szlovák-magyar kapcsolatok javu­lását, ha Magyarország az Európai Unióhoz fordul a Sólyom-ügyben, de nincs más lehetősége, véli Ivó Samson szlovák külpolitikai elem­ző. „Az unió ugyan foglalkozhat ez­zel, de mivel olyan kérdésről van szó, mely nincs szabályozva, várha­tóan salamoni döntés születik: Brüsszel sajnálatosnak nyilvánítja az incidenst és felszólítja a feleket, hogy civilizált módon oldják meg a problémát” - mondta lapunknak Samson. Szerinte az nem várható, hogy az unió a magyar köztársasági elnök oldalára áll és megfeddi Szlovákiát. Az ügy nemzetközivé szélesítése elsősorban a szlovák kormány bel­politikai helyzetét erősítheti. „A problémát úgy állítják majd be, mint az MKP hasonló lépéseit, ami­kor európai intézményekhez for­dult: azt fogják mondani, hogy kül­földön vádaskodik a magyar kor­mány - mondta az elemző. - Arra nem lehet számítani, hogy Pozsony beismeri, hibázott, inkább kiélezi a helyzetet, és ez is a szlovák kor­mánynak használ majd, Magyaror­szág és az unió áldozataként állít­hatja be magát.” Ez még pontokat is hozhat a szlovák lakosság körében a szlovák kormánynak. „Ugyanez történt Bős-Nagymaros vagy a ki­sebbségi jogok ügyében is” - ma­gyarázta az elemző. Magyaror­szágnak azonban nem maradt más lehetősége. „Magyarország ezzel legalább rámutathat arra, hogy Kö- zép-Európában valami nincs rend­ben, és talán ez is a magyar fél célja” -véli Samson. Az osztrák és német lapok az Eu­rópai Unió vezetését bírálták, mert nem akar beavatkozni a legújabb szlovák-magyar viszályba. „Még ha jogilag aligha van is alapja az EU-nak közbelépni a szlovák-magyar vitában, politikai­lag ez elkerülhetetlen” - írta a Der Standard című osztrák napilap. Hasonlóan vélekedett több német lap is. ,Abszurd, hogy az Európai Unió kivonja magát egy olyan, tag­államait érintő konfliktusból, ame­lyet a felek teljesen nyüvánvalóan nem tudnak egyedül megoldani” - úja a Berliner Zeitung. A konzervatív Frankfurter All­gemeine Zeitung (FÁZ) úgy véli, Robert Fico kormánya belpolitikai- lag akár profitálhat is a diplomáci­ai incidensből, ha az egy rövid idő­re eltereli a figyelmet a gazdasági válságról. A külpolitika terén azonban csak veszíthet: az eset Magyarország politikai PR-ját erő­síti. (lpj, mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom