Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-21 / 194. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 21. Régió 5 A falu szeretne bevételhez jutni, mivel a Duna medre a község kataszterén halad keresztül Válaszra sem méltatja a kormány a „kis-csallóközi” településeket Álló Donát: Már hónapokkal ezelőtt kértük a támogatást (Somogyi Tibor felvétele) Vajka/Bodak. Az irtások el­lenére még rengeteg a szúnyog a térségben, a kormány és a környezet­védelmi minisztérium azonban még mindig nem válaszolt a falvak kérelmére. ÚJ SZÓ-HÍR Álló Donát, Vajka polgármes­tere úgy nyilatkozott, már hó­napokkal ezelőtt kérték a tá­mogatást az irtásra, ám még csak válaszra sem méltatták őket. Elmondása szerint ez nem szezonális kérdés, hiszen a Du­na szabályozása okán évente legalább kétszer idéznek elő mesterséges áradást, aminek következtében állandóan szük­ség lenne a szúnyogirtásra. „Jelenleg az a helyzet, hogy a Nagyszombati kerületi önkor­mányzattól sikerült kamatmen­tes kölcsönt szereznünk a hely­zet sürgős megoldására” - mondta a polgármester. Az ir­tást a szomszédos Bódakkal együtt végzik. Egyetlen áradás esetén körülbelül 3000 euróra (90 ezer korona) van szükség az irtáshoz. A permetezést csak a községekben végezhetik, mi­vel a környék szigorúan védett madárvédelmi övezet. Álló Do­nát elmondta, az első irtás sike­resnek mondható, jelentősen csökkent a szúnyogok száma. A második beavatkozásról nem mondható el ugyanez, mivel nem találták el a megfelelő időpontot, ennek következté­ben pedig az irtás nem volt elég hatékony. Pénzügyi szempontból jelenti az irtás a legnagyobb, már-már megoldhataüan problémát. A helyzetet bonyolítja, hogy az ál­lam mintegy 16-17 százalékkal csökkentette a községek költ­ségvetését. Vajka esetében ez megközelítőleg 16 600 euró (500 ezer korona) bevételki­esést eredményez. A polgármester nehezményezi, hogy a vízi erőmű által épített meder a község kataszterén ke­resztül halad, az erőműtől azonban semmilyen adóbevé­telre nem számíthatnak. Álló ugyanakkor arra is emlékezte­tett, hogy a tulajdonlapok alap­ján semmilyen ehhez hasonló építményt nem tartanak nyil­ván a kataszterben. A polgár- mester közölte, az adóhatósá­gokhoz fordultak ez ügyben, je­lenleg a vizsgálat eredményére vár a község, (szt, tasr) Nyolc autóbusz számára épül parkolóhely a komáromi Jókai Színház épülete mellett A munkálatokat szeptemberben kell befejezni (Kis Kata felvétele) Felújítják az útburkolatot ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Néhány napja fo­lyik az építkezés a Jókai Szín­ház és az egészségügyi központ közti területen. A munkagépek felszedték az útburkolatot a be- kötőúton és a rakodórámpa előtti résznél is. A munkálatok­ról Tóth Tibor színházigazgatót kérdeztük. .Annak fejében, hogy a kórház mellett épülő Lidi áruház az egészségügyi központ sarkánál lévő trafóál­lomástól a mi területünkön ke­resztül vezethesse az áramot, nyolc autóbusz-parkolót épít ki számunkra és felújítja az útbur­kolatot - mondta Tóth Tibor. - Főleg a diákelőadások esetén volt gond a parkolással, amikor egyszerre több busszal érkeztek a nézők.” Megtudtuk: a jövőben lezárják a járművek elől a ra­kodórámpa előtti részt, amely egyébkén is kijelölt tűzvédelmi térség. A beruházóval kötött szerződés értelmében a mun­kákat szeptember folyamán kell befejezni. Tóth Tibor elárulta azt is, kész projektjük van a színház környezetének átfogó terület- rendezésére, amely magában foglalja a parkosítást, a parko­lást, a világítást. Várják a meg­felelő uniós pályázati kiírást. A helyzetet bonyolítja, hogy míg a színház a Nyitra megyei ön- kormányzat hatáskörébe tarto­zik, és a épület is a megyéé, addig az épület alatti és körötte lévő terület városi tulajdonban van. (vkm) AJÁNLÓ Augusztus 21. (péntek) Galánta - 19.00: Zuzka Szpevárová koncertje a neogó­tikus kastély udvarán. (jm) Augusztus 21-23. (Péntek-vasárnap) Perbenyik - falunapok. Pén­tek- 17.00: Csótó László kiállí­tása a'zsinagógában. Szombat - családi nap a futballpályán; 19.00 a kassai Thália Színház Szomorú vasárnap c. előadása a kultúrházban. Vasárnap 10.00: istentisztelet; 16.00: Kulcsár Tibor emlékműsor; 19.00 - koncert és utcabál, (ú) Augusztus 21-23. (péntek-vasárnap) Negyed - IX. Negyedi Napok. Péntek - térzene,, futballmér­kőzések. Szombat - horgász­verseny, vásár, autókiállítás, ökörsütés, tenisz, lábtenisz és asztalitenisz torna, a nemzetkö­zi borverseny kiértékelése, country show, vetélkedők, kiál­lítás. Vasárnap - vásár, lövész­verseny, halászléfőző verseny, gyerekműsor, nótaest, P. Mobil koncert, (jm) Augusztus 21-24. (péntek-hétfő) Tardoskedd - XI. Szent Ist­ván Napok. Péntek -16.30: Bu­ják Vince kiállításának megnyi­tója a falumúzeumban; 17.30: a Nyitott Kapu Közhasznú Alapít­vány tárlatának megnyitója a szabadidőközpontban; 18.00: amatőr zenekarok fellépése, majd a 3+2, a Groovehause, a Neoton Família koncertje a sza­badtéri színpadon. Szombat - 8.00: gulyásfőző verseny, kézműves bemutató a felvégi parkban; 9.00: A nagyidai cigá­nyok - Gál Tamás és Bodonyi András előadása; 10.30: a po­zsonyi Žužu műsora; 11.30: az érsekújvári Szivárvány vándor bábszínház előadása; 12.30: a gulyásfőző verseny kiértékelé­se. 16.30: folklórcsoportok fel­vonulása a sportpályáról a Szent István térre; 18.00: hagyo­mányőrző csoportok műsora; 21.00: utcabál a Szent István té­ren. Vasárnap - 10.30: szent­mise a római katolikus temp­lomban, kirakodóvásár, búcsú, sportdélután a sportpályánál. Hétfő - 17.30: öregfiúk fut­ballmérkőzése; 19.00: a Musi­cal Kvartett műsora a szabadtéri színpadon, (száz) Augusztus 22. (szombat) VágseUye - 14.00: Családi hétvége a Feketeházy János Ma­gyar Házban. Patchwork kiállí­tás; Fóthy János Öt év Afrika cí­mű könyvének bemutatója; Kardos László szemorvos elő­adása. 17.30: Zenés szórakozás, játszóház, gulyásfőzés, (száz) Vága - 12.30: falunap. Dél­után kultúrműsor, lovasbemu­tató, barantabemutató, veterán autók. Este utcabál, (jm) Vezekény- 15.00: falunap - esztrádműsor váija a látogató­kat, este diszkó zárja a rendez­vényt. (jm) Dunamocs - Szent István napi falunap; horgász-, tűzoltó- és pingpongverseny, szoborava­tás, kultúrműsor, utcabál, (vkm) Izsa - 9.00: amatőr western versenyre vár a községbe min­den lovast és lókedvelőt a Wes­tern Team JKI. (vkm) Dunaradvány-16.00: Szent István napi megemlékezés a he­lyi kultúrházban az MKP helyi szervezetének rendezésében; ünnepi szónok: Csáky Pál, az MKP elnöke. A megemlékezés kultúrműsorral zárul, (vkm) Kéménd-Iszomfalva/Ga­rampáld/Kisgyarmaf/Zalaba- Szikince Fesztivál. Zenei, színházi és folklórfesztivál gasztronómiai és borászati be­mutatóval. Sztárvendégek: Besh o droM, Berecz András, Sebő Együttes, Pressburger Klezmer Band, Hollóének Hun- garica, Kor-Zár , Club Era, In Diretta, Gál Tamás. A falvak kö­zött folymatosan közlekedő kisvonatok szállítják a látoga­tókat. (guzsu) Szene - búvárfesztivál. 9.00: a jelmezes résztvevők regisztrá­ciója, utána egész nap zajlanak a búvár ügyességi versenyek. Ki­egészítő programok: ajándékke­resés a víz alatt, tombola és film­vetítések. (ú) A Bytkomfort Kft.-nek köszönhetően szeptembertől tíz százalékkal csökkennek az energiaárak, de egyelőre csak az érsekújváriak örülhetnek ennek a jó hírnek jó hír a háztartásoknak Balról: Manfred Blöch az Energiecomfort képviseletében, Tóth István a Bytkomfort Kft. ügyvezető igazgatója és Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere (Csuport István felvétele) Ajándék az ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. Jó hírrel szolgált Tóth István a Bytkomfort Kft. ügy­vezető igazgatója a vállalat sajtó- tájékoztatóján: cégük szeptember 1-jétől tíz százalékkal csökkenti az energiaárakat. „Ez azt jelenti, hogy egy ádagos háztartásban évi 63 euróval alacsonyabbak lesznek az energiára fordított kiadások 2009-ben, mint 2008-ban” - ma­gyarázta T óth István. iskoláknak, A szakértők szerint a 2009-es évi hő- és melegvízfogyasztás Ér­sekújvárban 863 ezer euróval ke­vesebbe kerülhet, mint tavaly. Ér­sekújvárban 4773 lakás fűtését biztosítja a Bytkomfrot. Megtudtuk, hogy az osztrák Energiecomfort, amely 49 száza­lékos tulajdonrésszel rendelkezik, még két szolgáltatóval működik együtt az országban, de sem az eperjesi sem a nagyszombati cé­gek nem csökkentik az energia­árakat. Manfred Blöch, az Ener­giecomfort képviselője úgy véli, az érsekújvári eset jórészt az ön- kormányzat hozzáállását dicséri. Blöch hangsúlyozta, egyik közös céggel sincsenek ilyen jó kapcso­lataik, mint az érsekújvárival. A Bytkomfort Érsekújvárban, Vág- sellyén, Tótmegyeren, Mányán, Komjáton és Pozsonyban’ össze­sen 8670 lakás, épület és néhány kórház hőszolgáltatója és kezelő­je. A Bytkomfort Kft. felügyelete alá tartozó érsekújvári lakások bérlői és tulajdonosai 2007 máju­sában is kedvezményezettek vol­tak, lakásegységenként 2500 ko­ronát is megtakaríthattak. Tóth Istvántól megtudtuk, az egy la­kásra eső energiafogyasztás terén 1994-ben állt be jelentős változás, amikor a korábbi 47,38 GJ hő­energiáról 33,37 GJ-ra csökkent ez a mutató. 2006-ban az egy la­kásra eső évi energiafogyasztás 28,13 GJ volt, 2007-ben már csak 25,29 GJ, ami annyit jelentett, hogy az évi kiadások 535,35 euró­ra csökkentek. 2008-ban 25,15 GJ volt egy lakás évi energiafogyasz­tása, ami egy háztartás esetében 620 eurót jelent. Az energiaárak csökkenése akkor is, most is csak az érsekújvári lakásokat érinti, a cég két korszerű, kogenerációs - hőenergia-termelő - egységének köszönhetően, (száz) Olcsó és ügyfélbarát 2004-ben együttműködési szerződést írt alá a város és az Energiecomfort Wien osztrák vállalat, a megállapodás alap­ján létrejött a Bytkomfort Kft. Érsekújvár. A környezetkímé­lő, hő- és villanyáramot előál­lító egység az érsekújvári fo­gyasztók számára eddig is le­hetővé tette, hogy olcsóbban jussanak energiához, mint más városok lakói. Az érsek­újvári energiaszolgáltató or­szágos viszonylatban első­ként kapta meg fennállásá­nak harmadik évfordulóján az ügyfélbarát szolgáltatást igazoló ISO 9001:2000 tanú­sítványt. (sz) Magasabb telefonszámla az adósok miatt Tóth István, a Bytkomfort Kft. ügyvezető igazgatója elárulta, már januárban tapasztalták - elsősorban Vágsellyén -, majd később Ér­sekújvárban is, hogy érezhetően több lett a hőszolgáltatásért nem fizetők száma. Több lakásbérlő, mint lakástulajdonos mulasztotta el fizetési kötelezettségét. A cég dolgozói telefonon hívták fel az érintettek figyelmét a mulasztásra, szükség esetén felajánlották nekik a részletfizetés lehetőségét, (száz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom