Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-13 / 187. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 13. Pihenő 9 MIT FŐZZÜNK MA? Almás-húsos káposztatál Hozzávalók: 1 fej káposzta, 4 db alma, 10 dkg reszelt sajt, 30 dkg darált hús, 2 dl tejföl, őrölt bors, só, vaj, zsemlemorzsa. Elkészítés: A káposztát megtisztítjuk, torzsáját kivágjuk, és sós vízben megpároljuk. Lecsöpögtetjük, kisebb cikkekre feldaraboljuk. Kivajazott hőálló edény aljára szépen lepakolgatjuk a felét. ízlés szerint sózzuk (ne felejtsük el, hogy már sós vízben pároltuk, érdemes utánakóstolni!), borsot hintünk rá. Közben az olajban megpirított, sóval-bors- sal fűszerezett darált húst is rászóljuk. Megfogjuk az almákat, kimagozzuk őket, gerezdekre szeleteljük, ezekből is elhelyezünk a darált hús rétegre. A maradék káposztával befedjük, amelyekre kis vajdarabokat is elhelyezünk. A rakottast tejföllel meglocsoljuk és a reszelt sajtot is rászóljuk, egy maréknyi zsemlemorzsa el- hintésével koronázzuk meg művünket. Ennek tetejére is dobhatunk még néhány vajdarabkát. Előmelegített sütőben körülbelül 30 percig sütjük, (ttr) Chris Brown egy internetre feltett videóban ismét elnézést kért, amiért anno megverte Rihannát. Az énekesnő ettől nagyon kiborult, mert nem akar már emlékezni erre a kellemetlenségre, (b) (ČTK/AP-felvétel) MOZI POZSONY AUPARK PALACE: Brüno (am.) 16.00, 18.00, 19.20, 20.00, 21.20, 22.10 Az év bora (am.) 17.40,20.10,22.20 Miért éppen Minnesota? - New in Town (am.) 16.50,19.00, 21.10 Bratislavafilm (szlov.) 17.20, 19.10.21.00 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala (am.) 17.50,20.00 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala 3D (am.) 16.40, 18.50, 21.00 Harry Potter és a félvér herceg (ang.-am.) 16.20,18.30,21.30 Az utolsó ház balra (am.) 18.40 A felolvasó (am.-ném.) 17.50, 20.20 A hűden Klára esete (ol.-cseh) 17.30 Excsajok szelleme (am.) 19.40 PÓLUS PALACE: Brüno (am.) 16.30,18.30,20.30 Az év bora (am.) 18.20,20.40 Miért éppen Minnesota? - New in Town (am.) 17.30, 19.30, 21.40 Bratislavafilm (szlov.) 18.00,20.00 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala (am.) 17.10,19.20, 21.30 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala 3D (am.) 18.10 Harry Potter és a félvér herceg (ang.-am.) 16.50,19.50 Az utolsó ház balra (am.) 19.00 Fifty Dead Men Walking (ang.-kan.) 21.10 KASSA ÚSMEV: Brüno (am.) 17.45,19.45 CINEMAX: Harry Potter és a félvér herceg (ang.-am.) 17.30,20.30 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala 3D (am.) 16.20,18.20,20.20 Brüno (am.) 17.40,19.30,21.20 Bratislavafilm (szlov.) 17.20, 19.10, 21.10 Az év bora (am.) 18.10, 20.40 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala (am.) 17.00 A hűtlen Klára esete (ol.- cseh) 19.00 Péntek 13 (am.) 21.00 Az utolsó ház balra (am.) 20.50 DÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Harry Potter és a félvér herceg (ang.-am.) 17.30, 20.30 Fifty Dead Men Walking (ang.-kan.) 19.30 Coraline és a titkos ajtó (am.) 17.00 A hűtlen Klára esete (ol.-cseh) 20.00 SZENC - AMFITEÁTRUM: Angyalok és démonok (am.) 21.00 VÁGSELĽYE - KERTMOZI: Transformers: A bukottak bosszúja (am.) 20.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Gettómilliomos (am.-ang.) 20.00 LÉVA-JUNIOR: Transformers: A bukottak bosszúja (am.) 18.00 GYŐR PLAZA: Bunyó (am.) 16.30,18.30, 20.30 G. I. Joe: A kobra árnyéka (am.) 18.00,20.15 Harry Potter és a félvér herceg (ang.-am.) 17.00, 20.00 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala (am.) 17.15,19.15 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala 3D (am.) 18.15,20.15 Közellenségek (am.) 16.45, 19.30 Másnaposok (am.) 17.45,19.45 Nász-ajánlat (am.) 17.45,20.00 ______________________ NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. MAMA NANA ÚJ MÓDSZER ÚJ zrínyiász ULALUME ULYSSES UNICORNIS ÚRHATNÁM POLGÁR ÚRI MURI ÚRI NEGYED ÜNNEPNAPON ÚT VÁGY Tegnapi feladványunk megfejtése: Utolsó dal, Ginához. r u J Z R r I N Y I Á S R J u L Y S S E S Z I u M E A M A I R r u N L A r o M V N A U R E A N L D R r u • • U M H G L A E O S T N I A Y U N C N T Z N R T E I I Y G r A V E r u N D N N O P A N P R r A U N E R r A G L O P M GONDOLKODÓ - HOLNAP ÚJ VERSiNYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a küenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 9 7 8 6 1 5 4 2 3 1 3 6 2 7 4 8 5 9 5 4 2 3 9 8 1 7 6 2 5 9 7 6 1 3 8 4 8 6 7 5 4 3 9 1 2 4 1 3 8 2 9 5 6 7 7 8 4 9 5 2 6 3 1 3 2 1 4 8 6 7 9 5 6 9 5 1 3 7 2 4 8 3 4 7 2 N 6 9 3 5 2 5 7 9 4 5 8 3 1 8 4 2 4 8 1 6 9 4 3 7 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Minden összekavarodik önben, és felborul eredeti elképzelése. Ennek oka egy kaland, amire nem számított. Nagyszerűen fogja érezni magát, ne utasítson vissza semmiféle meghívást, viszont a flörtöléssel legyen óvatos. Bika (IV. 20.-V. 19.) Az elkövetkező napokban sikerre számíthat, bátran kockáztathat. Néhány szerencsetippel próbálkozzon. Még munkahelyén is jól sikerülnek a dolgai. Dobjon be mindent, hogy meghódítsa kedvesét. Legyen merész! Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Kollégái és családja elősegítik társadalmi emelkedését. Legyen meggondolt, megfontolt és szépen sorra felépítheti terveit. Ha úgy érzi, hogy labilis a párkapcsolata, tegyen ellene. Esetleg meg is beszélhetnék a problémát. Rák (VI. 21.—VII. 21.) Ez a nap alkalmas arra, hogy szakítson azokkal a személyekkel, akik kellemetlenek vagy bosszúságot okoznak önnek. Optimizmusa, humorérzéke határtalan. Magabiztossága az egészségére is jó hatással van. Oroszlán (VIL 22.-VIII. 22.) Nem a szerelem, inkább az erotikus vágyak irányítják érzelmeit. Nemétől és korától függetlenül ma bátran vállaihalja a kezdeményező szerepet. Legnagyobb meglepetésére partnerének sem lesz ellenére az ön közeledése. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Nem akar a végtelenségig a jelenlegi munkájával foglalkozni. Váltani szeretne. Ma eljött az ideje, hogy másik munkahely után nézzen. Próba, szerencse. Olyan munkát úgysem vállal el, amiben nem százszázalékos a tudása. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Engedje felszínre tömi félelmeit, hogy végre szembenézhessen velük. Szeretne megváltoztatni valamit az életében. Ezt meg is teheti, ha nincs valami, ami visszahúzná. Jó lenne tisztáznia saját magával a dolgait. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Váratlanul újabb és újabb feladatokat osztanak önre, és nincs kibúvó. A terheléseket bírni fogja, de valószínű, hogy a nagy sietségben több hibát is elkövet. Ha kevesebbet vállal, kevesebb lesz a hiba is. Ezt akaija? Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) A szerelem és a barátság most elválaszthatatlan egymástól. Barátai egy kicsit sokba kerülhetnek önnek, és itt nem csak az anyagiakra kell gondolni. Itt az ideje, hogy aktívabb társasági életet éljen. Bak (XII. 21.—1.19.) Új kihívások várják, s ön remekül állja a sarat. Sokat ad a külső tulajdonságokra, és hisz abban, hogy az első benyomás döntő. Minden az elképzelése szerint alakul, ezért nincs ok az aggodalomra sem. Vízöntő (I. 20.—II. 17.) Nincs unalmas perce, mindig feltalálja magát, rendkívül tevékeny. Ha vád éri, méltóan válaszol. Sokat ad a külső megjelenésére, ízlésesen öltözködik. De barátaival mintha szokatlanul viselkedne. Gondolkodjon el ezen! Halak (II. 18.-III. 20.) Most lazítson, hagyja másra az irányítást. Élvezze a nyári nap melegét, szórakozzon. Fogadjon el mindent úgy, ahogy van. Hiszen akarva-akaratla- nul mindenki követhet el hibát. Kényeztesse kedvesét.