Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-01 / 177. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 1. www.ujszo.com Fico szeptemberben lemond? Pozsony. Robert Fico szeptemberben lemond a miniszterelnöki posztról - írta a Nový čas. A lap a Smerhez közel álló forrásokra hi­vatkozott. A kormányfőcseréről már intenzív tárgyalások folynak a párt vezetésében, Ficót Pavol Paška, a parlament elnöke váltaná fel a miniszterelnöki székben - közölte a napilap. A kormányhivatal cá­folja az újság állításait. „Ez olyan abszolút esztelenség, amilyen ta­lán a világon senkinek nem jutna eszébe. A kormányt és annak elnö­két egész évben alattomos módon támadja a sajtó különféle kitalá- ciókkal, hazugságokkal”-reagált a kormányhivatal, (-sán, akt) Fellélegezhet a SkyEurope Pozsony. Sikerült befektetőt találnia a június végére csődközei­be jutott SkyEurope légitársaságnak. A cég képviselői tegnap je­lentették be, hogy az osztrák Focus Equity 16,5 millió eurót fektet be a pozsonyi központú diszkont légitársaságba, ha annak pénz­ügyi átszervezése sikeresen befejeződik. Ez utóbbihoz nyújthat se­gítséget az az 5 millió eurós hitel, melyet rövid távra egy angol cég­től kap a légitársaság. A hitel célja alapvetően a likviditás biztosítá­sa a tőke érkeztéig. A SkyEurope egyben megkezdte az őszi-téli szezon jegyeinek akciós árusítását, a korábban a megszűnéshez közel került légitársaság 17 ország 24 városába kínál járatokat. Az összesen tíz új generációs Boeingből álló flottáját két géppel terve­zi bővíteni a cég, mely korábban már 15 géppel is repült, (s, t) Olcsóbb lesz a telefonálás? Pozsony. A Távközlési Hivatal tegnap közzétette a mobiltele­fon-szolgáltatók közötti hívások e hónaptól érvényes összekapcso­lási díjait. Az Orange és a T-Mobile eszerint a Telefonica 02 Slova­kia társaságnak 0,0792 eurós percdíjat számláz, az 02 pedig ettől magasabb, 0,0925 eurós percdíjat kérhet a két nagyobb konkuren­sétől - nyilatkozta Roman Vavro, a hivatal szóvivője, aki szerint a díjak jelentős csökkentésével a szolgáltatók kedvezőbb ajánlatok­kal jelenhetnek meg a piacon. Vavro ugyanakkor elismerte, hogy mindez nem jelent automatikus árcsökkentést a társaságok ügyfe­lei számára. Az 02 Slovakiának átmenetileg azért határoztak meg kedvezőbb díjakat, hogy erősítsék a piaci versenyt. (SITA) Az egyik sajnálja, a másik dicséri Pozsony. A Reciklációs Alap sajnálja, hogy-Ivan Gašparovič ál­lamfő nem írta alá a hulladékokról szóló törvény módosítását. Az alap szerint ennek következményeként nem lesz elegendő pénze a községeknek a szeparálthulladék-gyűjtés támogatására, veszélybe kerül az egész rendszer működése, s további költségeket ró a lakos­ságra. >rA mostani reciklációs költségeket, amelyek a vásárolt ter­mék árában benne foglaltatnak, továbbra is spekulánsok fogják ki­sajátítani, akik kihasználják a törvény kiskapuit” - véli a Reciklációs Alap. Ellenben a gyártók és forgalmazók üdvözlik az elnök dönté­sét, mert így nem kell emelniük az árakat. (SITA) Nem szociális ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Gazdasági válság ide, megszorító intézkedések oda, a Szociális Biztosító jutalmat oszto­gat felső vezetőinek. Teszi ezt an­nak ellenére, hogy a kormány taka­rékoskodást rendelt el, egyebek közt a prémiumok kiutalásának fel­függesztését az állami és közszfé­rában. APravda információi szerint biztosító néhány fiókintézményé­nek igazgatója nyár elején csinos pénzjutalmat kapott, akár többhavi bérüknek megfelelő összeget is - abban az időszakban, mikor Dušan Muňko, a Szociális Biztosító vezér- igazgatója bejelentette, szeptem­bertől lehet, hogy már nem lesz pénz a nyugdíj ak kifizetésére. A központ először cáfolta az in­formációkat. ,A biztosító 2009-ben Dušan Muňko (TASR-felvétel) pénzszoras nem fizetett alkalmazottainak semmüyen jutalmat” - állította Lýdia Výborná, az intézmény sajtó- osztályának vezetője. Később már „elképzelhetőnek” minősítette, hogy „elkönyvelhető előleget” kap­tak az igazgatók. A jutalom nagy­sága attól függött, müyen mérték­ben sikerült az adott fiókintéz­ménynek behajtani az ügyfelektől a tartozásokat. Hogy mekkora pénz­jutalomról van szó, a sajtóosztály nem közölte. Marián Štofko, a biz­tosító kassai fiókjának vezetője el­mondta a lapnak, hogy a tavalyi bé­re mintegy 30 százalékának megfe­lelő összeggel jutalmazták. Hogy pontosan mennyivel, „arra már nem emlékszik”. A besztercebányai részleg igazgatója, Milan Čemický, teljes egészében behajtotta a kinn­levőségeket. „Nem tudom, mennyi pénzt kaptam. Nekem ez mindegy. A Szociális Biztosító a szívügyem” - mondta. Ezt a jutalmazási rend­szert még az előző vezérigazgató, Ivan Bemátek vezette be. Eszerint tekintet nélkül arra, van-e válság vagy nincs, a fiókintézmények ve­zetői kapnak jutalmat - ezt a szer­ződésükbe is belefoglalták. Az új igazgató, Dušan Muňko ezt a ren­delkezést azonban megszüntette. Az intézmény nem üyen bőkezű az „egyszerű” alkalmazot­takkal. Esetükben mindenféle ju­talom kifizetését leállították - hja a Pravda, (-sán, p) Csak a vezetők kapnak jutalmat, a dolgozók nem í / Valószínűleg az autópályákon várakozva töltik a turisták a várva várt nyári kirándulás legelső óráit Pihenés, tolvajok és új influenza Tavaly szenvedtek tragikus balesetet kassaiak Horvátországban (ČTK/AP) Pozsony. Szinte kizárt annak a lehetősége, hogy zökke­nőmentesen Horvátország­ba érnek, ha ezen a hét vé­gén indulnak útnak. A szombati tumusváltáson kí­vül több tízezer német turis­tával is megtelnek az euró­pai autópályák, mivel a két legnagyobb német szövet­ségi tartomány iskoláiban megkezdődött a nyári szü­net. A külügyminisztérium is óvatosságra inti a turistá­kat: külföldön ugyanis már nemcsak a tolvajoktól, ha­nem az új típusú influenzá­tól is tartani kell. ÖSSZEFOGLALÓ Aki teheti, az csak vasárnap este vagy a jövő hét elején induljon az Adriához. A magyarországi, auszt­riai és olaszországi autópályákon kívül ugyanis a szlovéniai utakon is jelentős torlódásokra lehet számí­tani. Érdemes figyelni a sztrádák elektronikus útjelző tábláit, ame­lyek a forgalmi dugókra és a balese­tekre is figyelmeztetik a sofőröket, így még idejében elhagyhatjuk az autópályát. Barbara Janezic, a szlovén autóklub munkatársa a Hospodárske noviny című napi­lapnak elmondta, ha három kilo­méternél hosszabb forgalmi dugó alakul ki egy autópályán, már nem éri meg lekanyarodni, ugyanis a mellékutakon ilyenkor rendszerint még rosszabb a helyzet. Ne feled­jék, hogy a szlovéniai autópálya­matricák nem tartoznak a legol­csóbbak közé, a hétnapos 15, a hó­napos pedig 30 euróba kerül. Sok az elrabolt okmány A nyári hónapokban hagyja el az országot a legtöbb szlovák állam­polgár, ezért nem is meglepő, hogy épp ilyenkor ugrik megjelentősen a külföldön elrabolt iratok, pénztár­cák száma - árulta el tegnapi sajtó- tájékoztatóján Anna Juriková, a külügyminisztérium munkatársa. Személyi igazolványt, jogosít­ványt, bankkártyákat vagy kész­pénzt már nemcsak az utcán vagy a tömegközlekedési eszközökön a nagy tolongásban lopnak, hanem egyre gyakrabban érkezik jelentés a turisták szállodaszobáinak kirab­lásáról is. Az értéktárgyakat, hato­kat, jelentősebb készpénzt ezért mindig a szállodai széfben tárolják, sose hagyják a szobában ezeket, és ne bízzanak benne, hogy a zárt ajtó elriasztja a tolvajokat. Szabálysértő sofőrök Juriková szerint a szlovákiai so­főröknek külföldön a közúti szabá­lyok betartásával is gondjaik van­nak. Leggyakrabban gyorshajtá­sért, ittas vezetésért vagy rossz par­kolásért kapnak büntetést - ilyen esetekről leginkább Horvátország­ból érkezik bejelentés. A külügyminisztérium arra is emlékezteti a turistákat, hogy a tár­ca külügyi képviseletének nincs le­hetősége arra, hogy anyagüag se­gítse a bajbajutott állampolgárokat - nem térítik a hazautazással vagy az orvosi ellátással járó költségeket sem. Legfeljebb kapcsolatba lépnek Sí bajbajutott turista rokonaival, és tanácsot adnak abban, hogyan le­hetne a leggyorsabban készpénz- hezjutni. Egyébként az idei nyári szezon­ban különböző balesetek következ­tében már 21 szlovák állampolgár vesztette életét és 28 szorult kórhá­zi ellátásra. Tombol a H1N1 Európában Az egyre több fertőzött sem riasztja vissza az embereket at­tól, hogy külföldre induljanak szabadságra. A Dublinban ke­zelt 30 éves szlovák férfin kívül az ország külügyi képviseletei­nek nincsenek értesülései arról, hogy a fertőzés miatt más szlo­vák állampolgár is orvosi ellá­tásra szorulna. S bár a dublini beteg hozzátartozói nem kértek segítséget a külügyminisztéri­umtól, a tárca fokozott figyel­met szentel az esetnek. A legtöbb fertőzött jelenleg Nagy-Britanniában van, de bár­hova utaznak, fennáll a veszélye annak, hogy elkapják a fertőzést. „Figyelni kell a vírus terjedését a nyaralás célállomásán, s mindent el kell követni annak érdekében, hogy a minimumra csökkentsék a fertőződés lehetőségét” - pontosí­tott Juriková. A HINl-ről szóló információkat és az aktuális ada­tokat a Közegészségügyi Hivatal honlapján találják meg, a www.uvzsr.sk címen, (dem, s) Nem tiltja Mallorcát a külügy Pozsony. Egyelőre nincs ok eltanácsolni a turistákat a Mallorcára vagy Spanyolországba való utazástól - tette közzé a szlovák kül­ügyminisztérium, hozzátéve: mindenki tudja, hogy az ország az EU azon tagállamai közé tartozik, ahol fokozott a terroristatáma­dások veszélye, de mivel az eddigi véres akciók a hatóságok ellen irányultak, nincs ok megtiltani a turistáknak az odautazást. Spa­nyolország már szigorította a biztonsági intézkedéseket, ezért nem kizárt, hogy a határátkelőkön és repülőtereken véletlenszerű ellenőrzéseket tartanak, s ezek fennakadásokat okozhatnak, (s) A Bugár Béla vezette Híd tagjai tegnap a civil kerekasztal képviselőivel tárgyaltak a nyelvtörvényről Együttes fellépés és az EBESZ segítsége kell ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tegnap a nyelvtör­vény ügyében megbeszélést folyta­tott a Híd párt vezetősége a szlová­kiai magyar civü szervezetek ke­rékasztalának tagjaival, melyen a felek arra a következtetésre jutot­tak, hogy a jogszabályról az EBESZ kisebbségi főbiztosának segítségé­vel kellene tovább tárgyalni. „Az a véleményünk, hogy a kormánynak aktívan kellene szorgalmaznia a ki­sebbségi nyelvek használatát, nem pedig büntetésekkel megosztania Szlovákia polgárait” - áll a találko­zó végén kiadott sajtónyilatkozat­ban. A Híd és a civil kerekasztal képviselői szerint a szlovák állam­nyelvvédelmi törvény esetében a szlovákoknak és magyaroknak együttesen kellene fellépniük. A tárgyaló felek úgy vélik, az EBESZ főbiztosának nyelvtörvénnyel kap­csolatos jelentése kiegyensúlyo­zott, ugyanakkor a jogszabály több visszás pontjára is rámutat. A meg­beszélésen az új magyar párt részé­ről Bugár Béla elnök és Pfundtner Edit alelnök, a civilek képviseleté­ben pedig Petőcz Kálmán és Tóth Károly vett részt. (MSz) Az Általános Hitelbank, az UnicCredit Bank Slovakia és a ČS0B betéti osztályzata romlott egy fokozattal Szlovákiai pénzintézeteket minősített le a Moody's ÖSSZEFOGLALÓ London. Szlovákiai bankok be­sorolásait rontotta a Moody's In­vestors Service, amely azonban az OTP Bank helyi érdekeltségének minősítésén nem változtatott. A nemzetközi hitelminősítő londoni bejelentése szerint a cég nyolc szlovákiai pénzintézet felülvizsgá­latát végezte el, és ezek közül há­romnak (Általános Hitelbank, UniCredit Bank Slovakia, ČSOB) a betéti osztályzatát rontotta egy fo­kozattal. A Moody's stressztesztet végzett a vizsgált szlovák bankoknál, és ennek eredményeként - a három betéti minősítés rontása mellett - valamennyi intézmény pénzügyi- erő-osztályzatát megerősítette. A cég elemzése alapján a szlo­vák gazdaság teljesítménye az idén jelentősen” visszaesik, a Moody's azonban azzal számol, hogy jövőre Szlovákia már jobban teljesíthet más EU-tagállamoknál. Emellett a bankrendszer is várha­tóan kisebb stressznek lesz kitéve, mint a többi térségi országé, tekin­tettel a szlovák háztartások meg­lehetősen alacsony eladósodott­ságára, és arra, hogy a vállalati szektor gyorsan tudott alkalmaz­kodni a globális környezethez. A három betéti osztályzat leérté­kelését a hitelminősítő azzal a vé­leményével indokolta, hogy a vál­ság közepette gyengült a szlovák ál­lam kapacitása a bankrendszer lik­viditási és tőketámogatására. Az OTP Banka Slovakia (OBS) pénzügyierő-osztályzatát most a Moody's „D mínusz” szinten meg­erősítette, negatív kilátással. Eh­hez fűzött elemzésében a cég azt írta: jóllehet, ebbe az osztályzatba a bank kinnlevőség-portfoliójá­ban jelentkező esetleges komoly stresszhelyzet is bele van kalku­lálva, az OBS gyenge jövedelme­zősége, és - más bankokéval összehasonlítva - szerény tőke­megfelelési helyzete azonban kü­lönösen sebezhetővé teszi az ér­dekeltséget abban az esetben, ha a hitelminősítő jelenlegi várako­zásánál drasztikusabb romlás kö­vetkezik be a működési környe­zetben. Ugyancsak megerősítette a Moody's az OBS „Baa3/Prime-3” szintű hosszú és rövid futamú be­téti besorolásait, szintén negatív kilátással. A negatív küátás a pénzügyierő-osztályzatra, vala­mint az anyabank és a támogatás­nyújtó szerepét ellátó OTP Bankra érvényes negatív kilátást tükrözi, áll a Moody's elemzésében, (m, s) Már korábban negatív lett a stabilból London. A Moody's korábban a cseh és a szlovák bankrendszer egészére érvényben tartott kilátását is egyaránt stabilról negatívra rontotta. Ennek - mindkét ország esetében egybehangzó - fő in­doka az volt, hogy e bankrendszerek sebezhetőbbnek bizonyul­hatnak a nyugati pénzintézeteknél, mivel kinnlevőségi portfolióik az elmúlt időszak gyors hitelkiáramlása nyomán „viszonylag éretlenek”, emellett hitelkockázat-kezelési rendszereik és modell­jeik még nem estek át komolyabb próbán, (m, s)

Next

/
Oldalképek
Tartalom