Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-20 / 166. szám, hétfő
A Saturn-V hordozórakéta tetejére ültetett Apollo 11 a 110 m-es magasságával, 31001 súlyával, 55 millió lóerős tolóerejével az emberi géniusz diadalát jelentette Negyven évvel ezelőtt járt először ember a Holdon 18 Évforduló-hirdetés___________________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 20. www.ujszo.com A Sas leszállásának utolsó szakasza. A holdkompban Edwin Aldrin és Neil Armstrong, a Hold első két meghódítója. (TASR/AP-felvétel) Ma 40 éve, hogy az ember leszállt a Holdon. Az amerikai Apollo 11 története - amely a három újkori hőst, Edwin Aldrin, Michael Collins és Neil Armstrong űrhajósokat égi kísérőnkre szállította - nyolc évvel korábban kezdődött. Jurij Gagarin sikeres űrútját követően J. F. Kennedy elnök 1961 májusában meghirdette a holdra szállás programját. A világ egyik legnagyobb tudományos vállalkozása pedig éppen 40 éve hozta meg első gyümölcsét. OZOGÁNYERNŐ Mintha tegnap történt volna, olyan pontosan emlékszem a diadalmas érzésre, amellyel a tévében zajló eseményeket követtem. Izgatottan figyeltem, amint 1969. július 21-én (amerikai idő szerint július 20-án) néhány perccel éjjeli három óra előtt Neil Armstrong és Edwin Aldrin leereszkedik az Eagle (Sas) holdkompról égi kísérőnk felszínére. Ahogyan talajt fogott, elhangzott Armstrong gondosan megfogalmazott mondata: „Kis lépés egy ember, nagy ugrás az emberiségtörténetében”. Az amerikai Apollo 11 története - amely a három újkori hőst, Edwin Aldrin parancsnokot, Michael Collins és Neil Armstrong űrhajósokat égi kísérőnkre szállította - nyolc évvel korábban kezdődött. Pontosabban 1961. április 12-én, amikor a nagy ellenfél, a Szovjetunió hírügynöksége nyilvánosságra hozta, hogy Jurij Alek- szejevics Gagarin több mint másfél órát tartózkodva az űrben megkerülte a Földet. Az amerikaiakat lórúgásként érte a hír: már az is nagy csapás volt számukra, hogy 1957-ben a szovjetek megelőzték őket az első mesterséges hold fellövésében, ez a hír viszont mindenki számára világossá tette, hogy lemaradtak a versenyben. Amely hivatalosan a világűr tudományos célú meghódításáról szólt, a valóságban viszont a hidegháború kulcsfontosságú eseményének számított: aki képes föld körüli pályára embert küldeni, az halálos pontossággal el tudja találni ellenfele földi célpontjait. A bénultságból az ország fiatal, dinamikus elnöke, John Fitzgerald Kennedy egy hónap múltán rázta fel a nemzetet: 1961. május 25-én a Kongresszusban elmondott beszédében meghirdette az Apollo programot, amelynek keretén belül kitűzte a merész célt: az Egyesült Államok az évtized végéig meghódítja a Holdat. Mindezt akkor, amikor még amerikai nem is járt az űrben, hiszen a következő év februáijáig kellett várni, hogy John Glenn ezt megtegye. Az amerikai elnök egyáltalán nem volt irigylésre méltó helyzetben: megszavazták neki ugyan a csillagászati összegű, 20 milliárd dolláros költségvetést (az összeg mai nagyjából tízszer annyit jelent) , de az ország legtapasztaltabb rakétaszakértője, Kármán Tódor már túl volt a nyolcvanon, így nem maradt más hátra, mint Wernher von Braunt megbízni a feladattal. Nem a német zseni származásával volt gond, hanem azzal, hogy az általa tervezett hordozórakéta egyértelműen a V-2 továbbfejlesztett változata lehetett, azé a félelmetes fegyveré, amellyel a második világháborúban Londont bombázták, sőt továbbfejlesztett, interkontinentális változata 1945 nyarán New Yorkra és Washingtonra szállította volna a robbanótölteteket. Az erkölcsi fenntartásokon győzedelmeskedő pragmatizmus eredményeként megszületett a Saturn- V hordozórakéta, amelyből összesen húsz darabot terveztek. Ezzel juttatták Hold körüli pályára 1968 decemberében az Apollo 8 űrhajót, amivel karácsony estéjén próbáltak szimulálni a holdra szállást. A manőver hajszál híján tragédiával végződött: a Hold körüli pályán keringő űrhajó elvesztette stabilitását, így a kényszerpörgés leállása után jobbnak látta az űrhajózási hivatal, a NASA gyorsan hazarendelni a legénységet. Ezért a következő év tavasza a repülési biztonság nö- velésénekjegyébentelt: azApollo9 és 10 Föld körüli pályán szimulálta a holdkomp lekapcsolását az űrhajótól. A történelmi esemény első felvonására, az Apollo 11 1969. július 16-i fellövésével került sor. Számunkra ez azzal a szenzációval járt, hogy a szovjetekkel ellentétben, akik mindig utólag jelentették be űrexpedíciójukat, amikor már nem fenyegetett a kudarc veszélye, az amerikaiak mindenről előre beszámoltak, sőt a starttól kezdve a repülés valamennyi részletét a világ elé tárták. Meglepő módon a fő momentumokról még a budapesti televízió is beszámolt, viszont a bécsiek mindent közvetítettek, így ezen a forró nyáron egy hetet szinte megszakítás nélkül sokmillió társamhoz hasonlóan a képernyőhöz szögezve töltöttem. Az űrexpedíció július 16-án közép-európai idő szerint 14:30 órakor indult a floridai, az időközben meggyilkolt népszerű elnökről elnevezett Cape Kennedyről. Wernher von Braun igazán impozáns munkát végzett: Satum-V hordozórakétája 110 méteres magasságával, 3100 tonna súlyával, 55 millió lóerős tolóerejével az emberi géniusz diadalát jelentette. A ma embere számára mindennapos az űrhajó fellövésének látványa. Mi ekkor láttuk először élőben a visszaszámlálást, a rakétamotorok begyújtását, majd azt a lassú, ünnepélyes levegőbe emelkedést, amelyhez csak a frissen koronázott királyok méltóságteljes bevonulása hasonlítható. Három napot kellett várni arra, hogy az űrhajó Hold körüli pályára álljon. Ekkor kezdődött a türelemjáték, hogy mikor a legalkalmasabb a leszállás. A központ a következő napot jelölte ki. A három űrhajós közül Collinsnak pechje volt: a parancsnoki modul pilótájaként nem hagyhatta el a járművet, tekintve, hogy neki kellett volna visszahoznia, ha társainak nem sikerül a küldetésük, míg Armstrong és Aldrin órákon át készültek a lélegzetelállító kalandra: ugyan már július 20-án este leszálltak, csak a következő nap hajnalán, nem sokkal három óra előtt kapták meg az engedélyt, hogy a Hold felszínére léphessenek. Neil Arm- strongot hamarosan Edwin Aldrin követte. Nem egészen egy napot töltöttek égi kísérőnkön, eközben két és egynegyed órányi holdsétát tettek, 22 kiló kőzetet gyűjtöttek. A diadalmas expedíció július 24-én tért vissza a földre. Ezt követően még hatszor ismételték meg a bravúrt (ezek közül az Apollo 13 küldetése kudarccal végződött), majd 1972-ben egy csapásra véget ért a küldetés. Ugyanis 1973-ban egy váratlan fordulattal még pályára állították a Skylabot, az első amerikai űrlaboratóriumot, az utolsó négy hordozórakéta viszont köddé vált - ennek oka a pénznyelő vietnami háború és a szovjet holdprogram nyilvánvalóvá vált kudarca volt. Az ember legendateremtő lény. Ha csak valami nem biztos, azt azonnal egy történettel helyettesíti. Ez alól nem kivétel az Apollo program sem. Ugyanis történt egy nem éppen elhanyagolható esemény: a program befejezésének évében sikerült a nagy ellenfélnek olyan űrteleszkópot szerkesztenie, amellyel megfigyelhetővé váltak a nagyjából tízméteres tárgyak égi kísérőnk felszínén. Vagyis egy holdkompot szemmel tudtak tartani. A bakivadászoknak több sem kellett: górcső alá vették a holdexpedíció minden mozzanatát. Kutatásaik eredményéből több dokumentumfilm is született. Elméletük szerint az amerikaiak nem tudtak leszállni a Holdon. Ezt azokkal a nyilvánosságra hozott felvételekkel vélik igazolni, amelyeken az egyes tárgyak kontúija nem eléggé éles. Vagyis kimutatható rajtuk a fényszóródás, ami a levegő jelenlétét mutatja. Ráadásul az egyes képeken nem azonos irányú az árnyék. Tekintve, hogy a Hold harminc nap alatt fordul meg a tengelye körül, az űrhajósok viszont ennek egy harmincadét töltötték el rajta, ez bizonyítja, hogy nem ott készültek. Valóban: a NASA szakemberei utólag elismerték, hogy több, a felkészülési időszakban készített fénykép került az eredetiek közé. A legfontosabb kérdésre a mai napig nem született válasz: ha a földön 110 méteres hordozórakétára volt szükség, akkor miért nem volt segédrakétája a holdkompnak? Ugyan a Hold kisebb tömegvonzása mellett nagy mennyiségű tömeg az űrben maradt, de még így is legalább egyemeletes háznak megfelelő segédrakétára szükség lett volna a felszálláshoz. Ennyit a legendákról, amelynek táptalaja az emberi fantázia. Eloszlatásukra viszont van hatékony módszer: 40 év után, az eltelt évtizedek műszaki fejlődésével a hátunk mögött nem okozhat gondot a legendás küldetés megismétlése. Annál is inkább, mivel a legújabb - ugyan távoli - cél a Mars meghódítása. Addig pedig higgyünk álmainkban, az emberi ész diadalában. Mozog a zászló vagy sem? A holdexpedíciókban käelkedök szerint mozog, ami légkör híján furcsa dolog. (ČTK/AP-felvétel) Elárverezték az Apollo 11 relikviáit Az évforduló kapcsán elárverezték az Apollo 11 asztronautái által használt navigációs térképet. A 23 cm-es, két piűanyag lapból álló holdtérkép 218 ezer dollárért kelt el a New York-i árverésen. A térképet Neil Armstrong és Buzz Aldrin arra használta, hogy az égitesten meghatározzák pontos helyüket. Az eszköz egyik oldala a Föld, a Nap és más bolygók állását mutatja, míg egy átlátszó fedőlap hat, egymást átfedő körpályát mutat. Emellett nagy sikert jelentett egy eredeti Apollo 11 jelvény. A 61 ezer dollárért elkelt 8,9 centis relikvián egy sas látható, amint elrepül a Hold felszíne felett. (MTI) Fejtörők, keresztrejtvények, kvízek egy helyen. Vegye meg lapunkat! Július 23-án VENYSZ Töltse kellemesen a nyári szabadsagot az Új Szó 16 oldalas mellékletével! / ■
