Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-18 / 165. szám, szombat

8 Szombati vendég_______________________________________________________új szó 2009. július is. www.ujszo.cor

Isabelle Huppert: „Amerika nemcsak jó filmekben, rosszakban is nagyon erős. Egyáltalán nem vagyok meghatódva, hogy időnként onnan is kapok ajánlatot...'

Francia színésznő eperjesi magyar gyökerekkel

Két meglepetéssel is szolgál beszélgetésünk során. Az első: magyar nagyapja Eperjesről származott, s fiatalon vágott neki a világ- nak. A másik: kiválóan beszél oroszul, de annyira, hogy végig ezen a nyelven társalgunk. Isabelle Huppert, a francia mozi egyik legerősebb fényű csUlaga, aki Kristályglóbuszt kapott az idei Karlovy Vary-i fesztiválon, orosz szakon végzett a párizsi egyetemen. Aztán mégis színésznő lett.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Nemzedékének egyik meghatározó egyénisége, aki már pályája legelején is neves rendezőkkel dolgozott. Nemzetközi hírnevét A csipkeverőnő című svájci filmnek, Claude Goretta 1977-es alkotásának köszönheti. Huszonkét évesen robbant be az élmezőnybe. Egy évvel később már Claude Chabrollal, a francia mozi egyik legjelesebb rendezőjével forgat, aki benne látja meg következő filmjeinek nőalakjait is. Hol a kis szürke veréb megformálását kéri tőle, akiből természetesen sosem lesz vonzó, méltóságteli hattyú, hol a zárkózott, nehezen megnyíló, távolságtartó, bonyolult érzelmi vüágú asszonyokat. Legjelentősebb alakításait ezzel együtt mégis azokban a szerepeiben nyújtja, ahol torz lelkű, bűnre, sőt még gyilkosságra is hajlandó, vagy fondorlatos, kiszámíthatatlan nőket játszhatott. Vagy éppen egy sokkoló szexualitású zongoratanárnőt, mint Michael Haneke filmjében. Legfrissebb alakítása Benoit Jacqout Villa Amalia című opusához köti, amelyben sikeres zongoraművészként - szerelmi csalódása miatt - nemcsak a zenei életből szakítja ki magát, hanem magánemberként is mindent felad, amit addig megszerzett az életben. Kocsit, lakást, egzisztenciát. Elhagyja a várost, de még az országot is, hogy tiszta lappal, egyedül s új környezetben kezdje újra az életét. Megdöbbentő, amit a vásznon művel: szinte kimegy az élet az arcából, amikor megcsaltan és kiábrándultán maga mögött hagyja a múltját, majd miután beköltözik egy ódon tengerparti villába, valahol az olasz partoknál, a szemünk láttára éled újjá.

Elért már mindent, amit francia színésznő elérhet. Tizenkétszer jelölték Césarra, többször díjazták Cannes-ban és Berlinben, s most a világ filmművészetében végzett kiemelkedő tevékenységéért Kristályglóbuszt kapott. Mi vonzza még mindig olyan nagyon a filmezésben, hogy nem fásult bele ennyi év után?

Amit biztosan tudok: az én esetemben a színészet nem önterápia, mint ahogy azt több kollégám állítja magáról. Ezzel együtt mégis azt mondom: ez az egyetlen lehetséges módja annak, hogy megszabaduljak a bennem rejlő őrültségektől.

Miktől?

Őrültségektől.

Lehetne konkrétabban?

Hadd ne soroljam! Legyen elég csak annyi: néha én is elcsodálkozom magamon, hogy egy furcsa,

nem mindennapi helyzetben mi mindenre lennék képes.

Még akár ölni is?

Még akár...

Én meg azt gondoltam, az ilyen kaliberű művészeknek, mint ön, a színészet szent dolog.

Akkor szent, amikor már ott állok a kamera előtt. De addig? Én még soha nem állítottam piedesz- tálra a hivatásomat. Mindig ügyeltem arra, hogy az egészséges távolságtartás meglegyen köztünk.

Van ennek különösebb oka?

Talán az, hogy úgy istenigazából soha nem akartam színésznő lenni. A nyelvek érdekeltek és a művészet. Időbe is telt, amíg megszoktam, hogy ez lett a munkám, ilyen-olyan figurákkal azonosulni. De ezt is meg lehet szokni. Színésznő vagyok, ám van egy határvonal a szakmám és a magánéletem között. Ha nem kell másvalaki bőrébe bújnom, akkor a saját életemet élem. Színészként sok mindenre képes vagyok, a lehető legbizarrabb, leg- idegesítőbb, legmegrázóbb helyzetekbe is bele lehet rángatni, mindent megmutatok magamból, még a legszörnyűbb arcomat is, ha olyan a szerep, hogy megkívánja. A magánéletem azonban zárt egység, amelynek ajtaját csak a legközvetlenebb hozzátartozóim előtt nyitom ki.

A Chabrollal forgatott filmjei közül én most csak egyet emelek ki, Bovaryné alakját, aki gazdag félje mellett, unalmában titkos szerelmi viszonyba bonyolódik. Chabrol a múzsáját látta önben, azért is foglalkoztatta olyan gyakran.

Ne haragudjon, engem már fáraszt, hogy mindenki Chabrolról faggat.

Jó, majd kérdezem Michael Hanekéről is, meg Mészáros Mártáról is, vagy ha akaija, Francois Ózonról. De előbb tényleg szívesen hallanám Chabrolról.

Rendben. Akkor röviden csak annyit: én úgy tekintek rá, mint egy rokonomra. Ő az én filmes keresztapám. Kedves, jó humorú ember, imádok viccelődni vele. Mint ahogy ő is velem.

S ha már üyen jóban vannak, akkor ez azt jelenti, hogy a figurák jellemrajzát együtt dolgozzák ki?

A munka legelején csak skiccekben gondolkozunk. Nincs pontos jellemrajz. Nem mondjuk ki, hogy az adott nőalak jó-e vagy rossz, időt és teret hagyunk a figura fejlődésének. Nem állítjuk sem ide, sem oda, csak elindítjuk a történetben. Később aztán fokozatosan szabadjára engedjük, és hagyjuk, hogy alakuljon. Hogy felvegye a helyzetnek megfelelő hányt.

Haneke már a kilencvenes években is hívta a Funny Games eredeti változatába. Azt elutasította. A Farkasok idejét és A zongoratanárnőt nem. Mi volt a döntése oka?

A Funny Gamest durvának, erőszakosnak találtam. A feleség figuráját egysíkúnak. Nem igazán láttam nagy színészi lehetőséget a szerepben. Naomi Watts nagyon jó a felújított amerikai változatban, de neki sincs igazán széles tere a filmben. A Farkasok idejére és A zongoratanárnőre azonnal lecsaptam. Ezeket sokkal izgalmasabbnak találtam. Főleg Elfriede Jelinek zongoratanárnőjét, akit zsarnok anyja tesz tönkre.

S aki üres óráiban pornómozikban ücsörög, és peep-show- kba jár, majd elfojtott szexualitását egy fiatal növendéke oldja fel. Elképesztő, mit művel a filmben. Azt hiszem, aki látta, sosem felejti el.

Nekem ez a szerep is olyan volt, mint a többi. Nem kellett mélyebbre ásnom magamban, mint korábban, inkább a munkafolyamat volt

sajátos, Hanekének köszönhetően. Hihetetlenül precíz rendező, a legapróbb részletekre is kiterjed a figyelme, még a látszólag harmadrendű dolgok felett sem siklik át.

A véletlen műve, hogy a Villa Amáliában is zongora mellett látjuk?

Szerintem igen. Választhattuk volna a klarinétot, a hegedűt vagy a hárfát is, de valahogy a zongora mellett maradtunk. A zenével mindenesetre sok mindent el lehet érni, érzelmek egész skáláját képes

kifejezni. A Haneke-film Erikája például rögtön ráérzett, hogy a fiú ugyanolyan szenvedélyesen, ugyanolyan szemérmedenül fogja szeretni, mint ahogyan játszik. A Villa Amalia Annája azonban nemcsak remekül játszik, hanem komponál is. Tehát szakmailag sem fedi egymást a két nőalak.

Ózonnal a 8 nőben dolgozott, amelyben a francia mozi krémje volt jelen. Catherine Deneuve, Fanny Ardant, Emmanuelle Bé- art, Danielle Darrieux... 2002ben mindannyian az Európai Filmakadémia díjában részesültek. Mennyire élvezték egymás társaságát? Ennyi nő egy rakáson... még akkor is, ha ez egy igazi „elit alakulat”.

Ez tényleg nem kevés. Izgultunk is egy kicsit, hogy milyen lesz, hogyan fogjuk majd elviselni egymást. Az volt a rossz, hogy lépten- nyomon arról faggattak bennünket, ki kitől fél a csapatból. Mintha farkasok lettünk volna, akik egy idő után széttépik és felfalják egymást. Sokan azt hitték, a folyamatos rivalizálás majd felemészti az idegeinket, vagy hogy olyan feszültség uralkodik majd el köztünk, hogy képtelenek leszünk kiegyensúlyozott hangulatot teremteni. De nem ez történt. Nagyon nyugodt légkörben folytak a felvételek, s ez elsősorban Catherine Deneuve érdeme volt, aki mindenkihez kedvesen és nagyvonalúan viszonyult. Vigyázott ránk, ügyelt a kapcsolatok tisztaságára, és anélkül, hogy bárkit is irányított volna. Ezzel Ozon válláról is jó nagy terhet vett le.

A Mészáros Mártával forgatott Örökségből mi maradt meg az emlékezetében? Ott sem egy megszokott szerepet játszott: a dúsgazdag, meddő feleséget alakító Monori Lili jó pénzért megvásárolja mint szegény, egyedülálló nőt, hogy essen teherbe katonatiszt férjétől, majd szülje meg és adja oda nekik a gyereket. A béranyaság 1980-ban még nem volt mindennapos téma.

Szerettem Márta bátorságát, merész témaválasztását. Lili és Jan Nowicki remek színészek, nagyon jó volt velük dolgozni, de életemben nem fáztam annyit, mint akkor, Budapesten. Végig, az egész forgatás alatt szörnyű idő volt, szülte megállás nélkül szakadt az eső.

Nem is tudom, van-e még egy olyan francia színésznő, aki any- nyi jeles európai rendezővel dolgozott, mint ön.

Igen, ebben én nagyon szerencsés vagyok.

Filmezett Wajdával, Schroeter- rel, jó néhány olasz rendezővel, köztük Bologninivel, Ferrerivel, a Taviani-fivérekkel, de még szerb és orosz alkotásokban is játszott.

Az orosz filmben ráadásul oroszul beszéltem.

Meglepő, hogy harmincvala- hány évvel ezelőtt egy párizsi lány épp az orosz nyelv mellett döntött.

Választhattam volna az angolt vagy a spanyolt is, valóban. Engem érdekelt az orosz, talán az irodalmuk miatt. De tudja, mire vagyok a legbüszkébb?

Hogy amerikai filmesek is megtalálják.

Nem. A moszkvai színházi szakemberektől kapott Sztanyiszlav- szkij-díjra.

S az a négy amerikai film?

Amerika nemcsak jó filmekben, rosszakban is nagyon erős. Őszintén mondom,' egyáltalán nem vagyok meghatódva, hogy időnként onnan is kapok ajánlatot. Az ázsiai és a kelet-európai filmművészet sem izgat kevésbé.

Tavalyelőtt Kambodzsában forgatott a Gát a Csendes-óceánon felújított változatában.

Marguerite Duras, a jeles francia írónő édesanyját formálom meg a filmben, aki szigorúan, ellentmondást nem tűrően nevelte a gyerekeit, szeretetet nem igazán kaptak tőle, csak az irodalom iránti szenvedélyét tudta elültetni bennük.

Ha jók az értesüléseim, az ön édesanyjának is szoros kapcsolata volt az irodalommal.

Igen, irodalmat tanított.

S az édesapja?

Ő egészen más hivatást űzött. Széfeket gyártott.

Ugye, az ő oldaláról folyik mi gyár vér az ereiben?

A nagypapám révén, aki Epeije ről vándorolt ki Amerikába, máj visszajött Európába, és Franciao szágban telepedett le.

Négy testvére közül kinek va még köze a filmhez vagy a szú házhoz?

Három nővérem és egy fivérei van. Nővéreim közül az egyik szú házi rendező, a másik szociológu a harmadik író, és már Rémi is < utóbbi hivatást választotta.

Ön sem állt meg egy gyerekne két fia és egy lánya van. Lorenzi és Angelót még nem szippantott be a színészet, Lolita azonbe épp önnel játszik egy fiatal frai cia rendező vígjátékában, a ner rég készült Copacabanába Meglepte, mikor bejelentett hogy: „Anya, mától fogva enge is csak ez érdekel!”

Ez nem így történt. Lolitábí már régóta érett a gondolat, és ( magam is éreztem, hogy ennek < lesz a vége, hiszen évek óta erre k szült, az első komoly lehetőség várva. Tehát nem volt min csőd; kozni, sőt kimondottan őrültei hogy így döntött, mert látói mennyire tehetséges. S ezt elfogu ság nélkül mondom, higgye el.

Isabelle Huppert hol érzi jo ban magát? A színpadon vagy kamera előtt?

Nagyon szeretek filmezni. A 1 mera előtt egyszerre érzem maga nagyon magányosnak és társ lénynek is. Körbevesz egy ege csapat, ám abban a pillanatba amikor kigyullad a piros lámpa azt hallom: „Felvétel!”, onnan1 fogva olyan erősen koncentrák hogy szinte teljesen magamra n radok. Igazán szabadnak a színi dón érzem magam. A színház n tottabb, színpadon játszani ann jelent, hogy élő folyamat része vagyok. Most Párizsban, a Bastíl ban és Avignonban, a pápai palo ban fogok játszani egy történél drámában, aztán New York köv kezik.

Vannak szerepek, amelyek kimondottan óvja magát?

Csak a rossz szerepektől. Egy< ként lehet bármilyen provokatú figura, szívesen vállalom, csak gyen jól megírva.

Rendezni nem fog soha?

Egyszer szívesen kipróbálná Van bennem ez irányú kíváncsis;

Csak mert bizonyos filmjei 1 tán az az érzésem, ötletdús pa nere volt a rendezőnek.

Köszönöm. Szerintem is volt n rá példa nemegyszer.

S mi az a kiállítás, amely mi Isabelle Huppert: A sokarcú címmel a világot járja?

Ez egy fotókiállítás, amelyen 1 rólam készült portré látható. 1 mészetesen mindegyiket másval készítette. Henri Cartier-Bress Peter Lindbergh, Annie Leibov Herb Ritts, hogy csak néhány ne említsek. Nem az én ötletem voll az egész, de örülök, hogy ezek a pék egymás mellé kerültek. N York, Torino, Madrid, Berlin és rizs közönsége már látta a kiállít; Most Pekingben van az anyag, mélem, Kelet-Európa nagyvára ba is el fog jutni. Elvégre a gyöke im ott vannak, s a mostani párc mai titokban már egy karácson) töltöttünk Magyarországon.