Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-16 / 163. szám, csütörtök
12 SZÍNFOLK ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 16. www.ujszo.com Az első országos tánctábort 1987-ben Zselízen az autócampingben és a kultúrházban rendezték, célja a táncházvezető-képzés volt Táncházmozgalom a szlovákiai magyaroknál II. A táncházmozgalom - mondhatjuk nyugodtan - a szlovákiai magyaroknál is gyökeret eresztett és megerősödött. Ezt bizonyítja az évente megrendezett népművészeti, ifjúsági, kulturális fesztiválok és táborok sora, de felidézhetjük a 80-as, 90-es évek tavaszi, nyári, őszi szabadtéri népművészeti rendezvényeit is. TAKÁCS ANDRÁS Tehát hozzánk, felvidéki magyarokhoz is eljutott a táncház eszméje. Lépésről lépésre haladtunk előre. Az első próbálkozás a Csemadok nevéhez fűződik, az 1982-es Országos Népművészed Fesztiválon, Zselízen - felbuzdulva a budapesti táncházak sikerén, Martin György biztatására - a népmulatság helyett rendeztünk közös táncos szórakozást. Sikertelenül. Igaz, formailag megvolt minden: volt kiválasztott tánctípus - a gömöri vasvári ver- bunk és páros - tanítása, amelyet hagyományőrzők mutattak be, voltak érdeklődők, táncokat tanulni vágyók, hangulatában mégis megmaradt népmulatságnak. Az őrsújfalui Vadrózsák, a komáromi Hajós és az ekeli Tátika együttesek voltak az igazi úttörők. Személy szerint Hodek Mária és Katona István érdeme a meghonosítás. A kibontakozás és tömegessé tétel Katonáé. A komáromi lakótelepi kultúrházban, illetve később a városháza előtti Klapka téren rendezett nagy nyilvános táncházestek voltak az első tömegeket mozgató táncházak. Komáromban, a lakótelepi kultúrházban rendezett táncházakba autóbuszokkal érkeztek az érdeklődők, köztük szlovák tánccsoportok is. Hasonlóképpen látogattuk a budapesti, a győri, a tatabányai és a többi magyarországi táncháztalálkozókat is. Lényegében a táncház eszméje a felvidéki magyar táncéletszervezők közvetítésével jutott el a szlovák szakma tudatába, és különösen Kassán az Urban házaspár, valamint Baéinsky Jozef szorgalmazásával honosodott meg. A szerkesztett műsorú kultúrházi rendezvényhez a budapesti sportcsarnokban rendezett nagysikerű táncházak szolgáltak mintául. Aztán lettek követők is: Dunaszerdahely - Csallóközi Dal- és Táncegyüttes, Pozsony - Szőttes Kamaraegyüttes, Rozsnyó - Búzavirág Néptáncegyüttes, Kassa - Új Nemzedék Táncegyüttes, Királyhel- mec - Bodrogközi Néptáncegyüttes. Tehát fokozatosan kialakultak és rendszeressé váltak a táncházak. A Csemadok és a Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztálya rendezte országos, valamint a járási és kerületi méretű népművészeti és népművelési rendezvények szerves része lett a táncház is. Együtteseink a koncertelőadásuk után - ahol lehetett - egy- vagy többórás táncházat is tartottak. E téren a Szőttes és a Búzavirág jeleskedett. Ők ebben az időben a tájoló előadásaikat is úgy kötötték le, hogy a bemutató után a közönség bevonásával egy-két órás közös tánc következett. A példamutatásuk meghonosodott a többi együttesünknél is - beleértve a gyerekegyüttesek javát, amelyek előadása táncházzal, játszóházzal bővült (az ekeli Tátika, a párkányi Kis- bojtár, a zselízi Kincső, a fiileki Garabonciás, a somoijai Csali volt aktív). Az 1980-as évek elejétől már nagyon nehéz lenne elképzelni táncház nélkül a színjátszók és irodalmi színpadok évente Komáromban megrendezett országos seregszemléjét, a Jókai napokat, az Országos Népművészeti Fesztivált (Zselíz), a Pünkösdi Népművészeti Fesztivált (Martos), az Országos Kulturális Ünnepélyt (Gombaszög), a nyári népművelési és más táborokat, az egyéb országos fórumokat, mint ahogyan nehéz lenne elképzelni a járási művelődési táborokat: Somodi, Órsújfalu, Rimaszombat, Dunaszerdahely napi programját táncház nélkül. Egy-egy együttes önálló előadásának is gyakori folytatója a két-három órás közös táncolás, a színpadon bemutatott táncok eredeti anyagának tanítása. A Szőttes Kamaraegyüttes 1986-ban az olaszországi Goríciában rendezett fesztiválon a versenybemutatója utáni táncházban még a város polgármesterével is igyekezett elsajátíttatni a jókai mártogatós csárdást. A gondolat szlovákiai, hazai meghonosításával együtt megszületett az igény a saját, felvidéki néprajzi területeink tánc-, s a vele kapcsolatos dal- és zene-hagyományainak megismertetésére is. így az erdélyi, a dunántúli, a tiszaháti, a hortobágyi, a dél-alföldi táncok tanítása, tanulása mellett „tananyag” lett a csallóközi (Vámosfalu, Vásár- út), a mátyusföldi (Jóka, Martos, Tardoskedd, Kéménd), az Ipoly menti (Ipolyszalka, Ipolykér, Ipoly- nyék), a honti-nógrádi (Deménd), a gömöri (Medvesalja, Barkó vidéke, Sajó völgye, Szilice, Borzova, Kőrös), a Bódva menti, a magyar- bődi, a bodrogközi (Imreg, Szirénfalva, Kistárkány, Nagykövesd, Kis- kapos) hagyományos tánckincse is. Önmagunk alaposabb megismerése e táncházak segítségével nagy lendületet vett. Itthon is beindultak a nyári tánctáborok, sőt a központiak mellett regionális és járási táborokat is rendeztek. Az első országos tánctábor 1987-ben Zselízen az autócam- pingben és a kultúrházban volt. Ennek célja a táncházvezetőképzés volt. A Csemadok központ együttesenként, járásonként kiválasztatott egy-egy párt, a meghívott kb. 50 főnek tartotta a tanfolyamot egy héten át. Gömöri, dél- dunántuli és mezőségi táncok tanítása folyt. Napi 6 óra oktatás és 3-4 óra szabad táncolás, daltanulás, néprajzi, módszertani előadások és néptáncos filmek megtekintése volt a program. A táncházvezetőtanfolyam költségét a Csemadok Országos Központja állta. Ennek a szervezésnek előzményei voltak a táncházmozgalom magyarországi sikerei, eredményei és az, hogy a felvidéki táncsoportvezetők, a koreográfusok figyelmét kezdettől ráirányítottuk a mozgalomra, megszerettettük velük a táncházakban elsajátítható táncstüust, az eredeti táncok elsajátítását. 1988-ban ugyancsak Zselízen rendezték meg az önként jelentkezőknek az első országos tánctábort. A gyakorlás, az elméleti oktatás, a fümek vetítése, az esti táncházak a városi kultúrházban folytak. A szállást az autócampingben (faházakban és sátrakban) oldottuk meg, sőt a camping terültén építettek nekünk egy 8x6 méteres pódiumot is, így jó időben az esti táncházak a campingben voltak. Igaz, ezek az első tánctáboraink még magukon viselték az új próbálkozás nyomait: a bátortalan és késői propagálást, a túlzsúfolt oktatási tervet, a táborszokások kialakulatlanságát, de nagyon hasznosak voltak - elindították az ösz- szetartozás elmélyítésének egy újabb fórumát, és bizonyították, hogy van érdeklődés a néptánc iránt. Ez is nagyon fontos volt, mert ha nem tudtunk támogatókat szerezni a táborköltség enyhítésére, akkor a teljes költséget a résztvevőknek kellett volna állniuk. Például 1990-ben 300.-, ’93-ban 900 korona volt a részvételi díj. (a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség tagjai 1/3-os kedvezményt kaptak.) Az 1990/91-es tánctáborokat továbbra is Zselízen szerveztük meg. Területileg nagyon jó helyen feküdt a városka, mert a keletről, a Bodrogközből, Kassáról érkezők számára és a Pozsonyból, a Csallóközből érkezők számára megközelítően azonos távolságra volt. A tánctábor oktatási tartalma és szerkezeti felépítése is alig változott, illetve megmaradt a tájegységenkénti két-két napos oktatási beosztás, érzékeltetésül ide írjuk két évfolyam oktatási anyagát. 1990. július 16-22-én volt a III. Országos Tánctábor. Reggeltől késő estig szólt a zene, kiváló hazai és külföldi - magyarországi és erdélyi - oktatók tanították Gömör (Felvidék), Mezőség (Erdély) és Dél-Alföld (Magyarország) hagyományos néptáncait: a verbunkosokat, a legényeseket, a karéjt, a körtáncot, a párosokat, a csárdásokat és a forgatósokat. ’93-ban, a műsorban felső-tiszaháti, (Bodrogköz, Zemplén, Szatmár), és ma- gyarpalatkai (Erdély) táncok és népzenei hagyományok, valamint parasztzenekari muzsikálás oktatása és népdaltanítás, esténként táncház, néprajzi és tánctábori videofilmek vetítése szerepelt. Abban az évben a napközi gyakorlati oktatás bekerült a Magyar Gimnázium és Alapiskola tornatermébe, mely tágasabb és egészségesebb volt, műit a kultúrház. A Zselízen kedvezőtlenül megváltozott külső körülmények kényszerítő hatására az V. Országos Tánctábort 1992-ben már Nagyfö- démesen, egy Galánta melletti mátyusföldi nagyfaluban - tehát új helyen - rendeztük meg. Később a tábor tovább vándorolt: ’97-ben eljutott Gombaszögre, aztán Komáromba és más helyekre. Jelentős változást eredményezett bővítése a népzenei táborral. A zenei oktatást az ifj. Csoóri Sándor vezette Téka zenekar vállalta. Aztán sokáig rendszeresen az ő irányításával folyt a zenészek képzése. Oktatóként a táncosokhoz Magyarországról visszajáró tanár volt Nagy Zoltán József (Púder), illetve Juhász Kati. A hazaiak közül Varga Ervin, Richtarcsík Mihály, Furik Rita, Petrik Zsolt, Hégli Dusán az elejétől, oktatókként is bekapcsolódtak a képzésbe. A későbbi években Nagyfödémesen már haladókra és kezdőkre tagolódott az oktatás. 1990/95-ben, mintegy 120- 150 táncos kapcsolódott be a tábor munkájába. A színvonal biztosítása tette szükségessé a résztvevők két csoportra osztását. A résztvevők maguk választhattak, melyik csoportban óhajtanak dolgozni, a csoportok közötti átjárás is szabad volt. Az esti táncházak rendszerint egy tájegységhez kötöttekké váltak, voltak gömöri, mátyusföldi, mezőségi, széki táncház- estek, melyeket Nagyfödémesen a kocsmárost szponzorként beszervezve a falu kedvelt kocsmájában, Gombaszög idején Szádvárbor- sán, valamint Hárskúton a Csema- dok szervezet hathatós támogatáHodek Mária (Képarchívum) sával, a nyilvánosság bevonásával rendeztük meg. Nagy sikerük volt ezeknek a táncházaknak is, akárcsak a tábor ünnepélyes záróestjének. Ebből az alkalomból az oktatók, a hagyományőrző közreműködők és az oktatáson résztvevők műsort adtak, bemutatták tudásukat, ületve a táborban elsajátított táncokat, dalokat a falu lakosságának, valamint az érdeklődőknek. A műsor utáni közös szórakozáskor a közönséget is bevonták a tánctanulásba. Ezeken az esteken nagy számban megjelentek az előző évek tánctáborainak résztvevői is. SZÍNFOLK Szerkeszti: Grendel Ágota Levélcím: Színfolk, Lazaretská 12,811 08 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com
