Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-15 / 162. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. július 15., szerda___________________________________________________________________ 6. évfolyam, 28. szám Lassan belefáradunk a válságba és a sok akcióba; a kereskedőknek ezek helyett inkább az üzleti tisztességre kellene figyelniük Az euró E hónap első napján féléves lett az euró. Az EU egységes pénzneme, melyben eleinte kételkedtünk, s melytől bevezetése idején az árak emelkedésétől tartva nem sok jót vártunk, mindennapjaink részévé vált. Ez persze nem azt jelenti, hogy pénzügyi tranzakcióink lebonyolítása során ne számolnánk utána koronában - már csak a biztonság kedvéért, hogy át ne verjenek bennünket. LŐR1NCZ ADRIÁN Januárban ezeken a hasábokon számoltunk be arról, hogy a Szlovák Jegybank végérvényesen és visszavonhatatlanul bezúzta a fémből készült koronás érméket, míg a bankók a kohók kemencéiben végezték. Ezzel az akár szimbolikusnak is tekinthető mozzanattal véglegeurópaiakká váltunk, orrhosszal verve rá az egykori szocialista blokk országaiból uniós tagállammá avanzsált szomszédokra. Amikor2008 vége felé arról faggattam Igor Barátot, az euró bevezetéséért felelős kormánybiztost, nem tartja-e elhamarkodottnak az euróövezethez való csada- kozást, s hogy a viszonylag kicsinek tekinthető szlovák gazdaság számára nem veszélyes-e az önálló valutapolitika feladása, azt válaszolta: soha jobbkor nem tehetnénk meg ezt a lépést. Több, mint fél év távlatából úgy tűnik, igaza volt; idén például már nem tudnánk teljesíteni a maastrichti kritériumok által előírt, maximum 3 százalékos költségvetési hiányt, s ha nem kerül sor újabb „rendszerváltásra”, az elkövetkező évekbenis csakbajosan. Még egy fontos mozzanat kapcsolódik az új pénznem szlovákiai megjelenéséhez: a gazdasági válság elmélyülése, melyről 2008. őszéig azt hittük, elkerül bennünfél éve, avagy válságon innen és túl két. Nem így történt; az euró és a válság ezért sokaknál szinonima- kéntjelenikmeg. Mennyi az, kedves...? Dunaszerdahely, nyár, turista- és befőzési idény. A Csallóköz központjában szép számban megtelepedett áruházláncok egymást alullicitálva verik le az árakat a sárga földig, sőt az alá. Telve a parkolók, költ a nép; áll a nénike a raklapon felhalmozott kristálycukor-hegy előtt, s bőszen számol. Ötvenhárom cent, az annyi, mint harmincnak a fele, meg annál egy kicsit több, franc a kombinatorikába! Ilyenkor persze nincs kéznél az „eurókalkulacska”, ami az ár szempontjából persze tökmindegy. Azért mégis megnyugtató volna koronában is tudni. „Ötvenhárom cent - mennyi az, kedves...?” - fordul a polcok közt tovasuhanó eladóhoz; az meg csípőből válaszol: „Ötvenhárom cent, az ötvenhárom cent, nénike! ” Az átszámításnak persze megvan a létjogosultsága, hiszen csak így tudjuk ellenőrizni, mi drágult a tavalyi árakhoz képest. Ha például a benzin litere belefér egy euróba, az jó; de ha arról van szó, hogy a déli határt ádépve az egy euróért felkínált forint mennyisége egyre Esztergályos István: Kevesebb lu- xusmodell, több alacsonyabb kategóriájú autó fogy erőteljesebben csúszik a háromszázas „álomhatár” alá, csalódottak vagyunk. Mintha csak azért állna itt Magyarország a kertek alatt, hogy költekezési mániánkat ott éljük ki. Hadd tegyem itt közkinccsé egy rögtönzött közvélemény-kutatás eredményeit, melyhez az adatokat Dél-Szlovákia különböző pontjain gyűjtöttem be: ♦ általában nem jött be az „egy pénz-egy kenyér” átszámítási elv, mivel a kenyér ára egy euró fölé emelkedett, s az alapélelmiszerek általában drágábbak lettek; ♦ jól jött az euró bevezetése, mivel a nyugat-európai államokban megkeresett pénzt átváltási veszteség nélkül haza lehet hozni; ♦ jót tett az új pénznem az ország népének, mert a szomszédos államokban általában kedvező árfolyamon váltják, így olcsóbban le- hetvásárolni; ♦ kedvez nekünk az euró, mivel némileg olcsóbb lett a külföldi nyaralás, üdülés; ♦ legnagyobb hátránya az, hogy túl sok fölösleges aprót kell cipelnünk, s nembújukmegszokni; ♦ nem tett jót, mert válságot, munkanélküliséget okozott - ez főképp a kevésbé iskolázott réteg körében eltelj edttéveszme. Válság: van is, nincs is Miképp az euróról, úgy a vele kapcsolatba hozott gazdasági válságról is megoszlanak a vélemények. Katona András, a nagymegyeri Baden panzió tulajdonosa például arról számol be, hogy 2008 októberétől erőteljesen visszaesett a forgalom. „Nem csak nálam - magyarázza - úgy általában tapasztalható, hogy idén elmaradnak a turisták, így csak az évek óta visszajáró vendégekre számíthatunk. A visszaesés az előző évhez képest körülbelül negyven százalékos, látogatóink kilencven százaléka Csehországból érkezik. Ez egyértelműen a válságra vezethető vissza, meg arra, hogy Nagymegyeren alig lehet kiegészítő szolgáltatásokat taNemzeti üggyé dagad a fogyasztókért vívott harc? (A szerző felvételei) lálni. A város egyik rendelete értelmében példáid csak este tízig, hétvégén tizenegyig lehet élő zenét szolgáltatni, így vendégeink Győrbe járnak szórakozni. Ide jönnek elkölteni a pénzüket, mi meg megvonjuk tőlük a lehetőséget.” Az euróval eleinte főképp a Csehországból érkező idősebb vendégeknek voltak gondjaik, akik olykor nem tudták, mire lesz elegendő a magukkal hozott egykét százas, mit engedhetnek meg maguknak. A gépjármű-kereskedéssel foglalkozó Dunauto Kft. dunaszerda- helyi részlegének vezetője, Esztergályos István amellett tesz hitet, hogy a válság körül elég nagy a vaklárma. „Az év elején, amíg az euró újdonságnak számított, az emberek nehezebben szánták rá magukat nagyobb kiadásokra - mondja -, ám a roncsdíj első és második hullámának köszönhetően megugrott a forgalom. 2009 első felében mintegy negyven százalékos forgalomnövekedést tudtunk kimutatni, ami főleg az alacsonyabb kaNehéz helyzetben van, aki most kezd idegenforgalomban utazni tegóriájú gépkocsik értékesítésénél mutatkozott meg. Minden azon múlik, milyen rugalmasan alkalmazkodik a forgalmazó a kereslethez; ha nem várakoztatjuk fölöslegesen a vásárlót, jó eredményeket tudunk elérni.” Esztergályos úr a szerinte túl sokat ragozott válság kapcsán jegyzi még meg: a vásárlók belefáradtak a sok akcióba, egyetlen dologra vágynak: korrekt üzletre. Erős pajzsunk nekünk Egyértelmű fellendülést hozott az euró fél éve történt bevezetése a bank- és hitelkártyák használata terén. Ki elővigyázatosságból, a készpénzforgalomból adódó „tévedések” elkerülése végett, ki meg kényelemből nyúl kártyája után - a bankárok nagy megelégedésére, hiszen használata csak látszólag ingyenes. Némely pénzintézet esetében a bankkártyák segítségével lebonyolított forgalom mindössze 20-30 százalékkal t ám akad olyan is, mely 157 százalékos növekedésről számol be. Örömteli híreket közölt a napokban az EU statisztikai ügynöksége, a Eurostat is: ez év júniusának végén az euróövezet- ben a fogyasztói árak 0,1 százalékos évközi csökkenést mutattak, amire még nem volt példa az egységes uniós pénznem 1999-ben történt bevezetése óta. Erős pajzsunk nekünk tehát az euró - egész addig, míg lépést tudunk tartani az EU régebbi tagállamaival. JEGYZET Fókuszban a pincérek JUHÁSZ KATALIN Magyarországi ismerőseim évek óta folyamatosan panaszkodnak nekem a szlovákiai pincérekre. Hogy tudniillik flegmák, lassúak, unott képpel veszik fel a rendelést, nem beszélnek nyelveket, és nemcsak, hogy nem mosolyognak, hanem láthatóan terhűkre van a vendég. Én pedig évek óta folyamatosan próbálom megértetni velük, hogy ez nem csak a magyarul beszélő vendégnek kijáró „megkülönböztetett” bánásmód, a szlovákiai pincérek alapállásból ilyenek. Válogatás nélkül mindenkivel, a bennszülöttekkel is. Hagyják őket békén! Úgyis csak ideiglenesen csinálják ezt az alantas munkát, hiszen ők többre hivatottak. Bizony, legtöbben rühellik a szakmájukat, és bár ma már nem akarják mindenáron meg- kopasztani a külföldi vendéget, mint a rendszerváltás utáni években, minden mozdulatukból érződik, hogy a pokolba kívánják az egészet. Pozsony ilyenkor, nyárvíz idején állítólag frekventált turistaközpont, legalábbis a városi hivatal szerint a válság ellenére idén valamivel több a külföldi, mint tavaly ilyenkor. A sokat látott turista pedig minőséget akar a pénzéért, mind a választékot, mind az ízeket, mind pedig a kiszolgálást illetően. Egy éttermekre szakosodott internetes portál nemrég versenyt hirdetett - a legszimpatikusabb pincér és pincémő kerestetik. Na, végre valami, gondoltam, és gyorsan bepötyögtem a www.najcasnik.obedovat.sk címet. Egy csomó helyes, fiatal srác és csaj mosolygott rám, lehet szavazni, július elejétől szeptemberig. Összesen 281-en vannak, ha az ember rákattint a fotókra, megjelenik, hogy ki melyik étteremben, vendéglőben, bárban, kocsmában dolgozik. A versenyzők mellett a munkáltatók is beszálltak a projektbe, ábécésorrendben szerepel a honlapon a részt vevő vendéglátó-ipari egységek névsora. Szóval, hogy ldasszikust idézzek: valami van, de nem az igazi. Vagyis csak azokra az alkalmazottakra lehet voksolni, akik amúgy is részt kívántak venni a versenyen, a vendég nem teheti meg, hogy ha valahol találkozik egy szimpatikus, ám „kívülálló” pincérrel, megkérdezi a nevét és lead rá egy szavazatot. Bár igaz, hogy a felsorolt krimókban a projektnek köszönhetően legalább feléled a versenyszellem, és az alkalmazottak igyekeznek a vendég kedvébe járni, vagy legalábbis úgy viselkedni, mintha munkájuk a hivatásuk lenne. A számok magukért beszélnek, következzen most egy 1053 fős felmérés eredménye, amelyet az említett internetes portál végzett nemrég. „Ön szerint arányban van a pozsonyi éttermekben felszolgált ételek ára és azok minősége?” A válaszolók 43 százaléka szerint igen, 38 százalékuk szerint nem. A pincérek kedvességére, szolgálatkészségére vonatkozó kérdést ugyanezek az alanyok már sokkal kritikusabban válaszoltak: 59 százalékuk szerint van még mit javítani a kiszolgáláson. Ezzel kapcsolatban pedig nem árt tudni, hogy a pincér szakmához is legalább akkora affinitás, tehetség és lelkesedés kell, mint az agysebészihez. Jól mondta Bohumil Hrabal: aki nem született pincérnek, annak nincs keresnivalója a vendéglátóiparban. A rendszerváltás után nálunk is gombamód elszaporodtak a különböző kategóriájú vendéglők, még az is éttermet nyitott, aki azelőtt azt sem tudta, hogyan kell normálisan megteríteni. Ezek az önjelölt gasztronómusok azt hitték, aki felvesz egy fehér zakót és felszolgál egy rántott szeletet, az már pincérnek tekinthető. Tömegével kerültek szakképzet- len emberek az éttermekbe vagy az egyéb egységekhez, és folytatódott a hazai vendéglátó- ipar lezüllése és a pincérszakma demoralizálása, azaz semmi változás nem tapasztalható e téren a szocializmus óta. Még ma is legtöbben úgy vélik, a pincérkedés nem nagy kunszt, mert két tányért akárki meg tud fogni. És ezért vagyunk ott ahol vagyunk. Ezért fontos ez az internetes kezdeményezés, ha még oly béna és kezdetleges is. Mert valakinek legalább eszébe jutott, hogy lehetne ezt másképp is...
