Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-14 / 161. szám, kedd
4 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 14. www.ujszo.com KOMMENTÁR A nyelvtörvény utóélete PETŐCZ KÁLMÁN Az államnyelvtörvény módosításának elfogadása után a szlovákiai magyar politikusok siettek bejelenteni, hogy az új jogszabályt megtámadják az Alkotmánybíróságon. Ehhez azonban először tüzetesen át kellene tanulmányozniuk a taláros testület 1997-ben hozott döntését. Ugyanis az utóbbi két hétben mindkét párt politikusai többször tettek olyan kijelentéseket, melyekből kivüáglik, hogy az 1997-es határozatot nem olvasták. Például elmondták, hogy a bírságokról szóló rendelkezést a kassai székhelyű bíróság egyszer már alkotmányellenesnek ítélte. Ez azonban nem igaz, ellenkezőleg: a testületnek nem volt a bírságok kiszabása ellen semmilyen kifogása. Ilyen szakmai bakival indítani egy életbevágóan fontos kezdeményezést már-már dilettantizmusra vall. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb magyar politikus (főleg Magyarországon) mintha most vette volna észre, hogy Szlovákiában érvényben van egy államnyelvtörvény elnevezésű jogszabály. Pedig azt már 1995 novemberében elfogadták, most csak .javítottak” rajta. Azokból a rendelkezésekből, amelyeket a politikusok most bírálnak, sok már a régi nyelvtörvényben is benne volt. Nyolc év alatt nem zavart a.törvény senkit? A legnagyobb baj az, hogy 1997-ben az Alkotmánybíróság a beadvány huszonhat pontjából huszonötöt elutasított, és gyakorlatilag mindenben a törvény beterjesztőjének - vagyis az államnak - adott igazat. Beleértve azt a sarkalatos pontot is, hogy a szólásszabadságnak és az információhoz való hozzáférhetőség jogának nincs kisebbségjogi vetülete. Tehát automatikusan a többség (illetve az „állam”) nyelvén való megnyilvánulást kell érteni ezen emberi jogokon. Persze, az állam nem olyan gonosz, mint ahogy első pillantásra tűnik, hiszen a nemzeti kisebbségek számára kijelölt egy külön cikkelyt az alkotmányban. Ez pedig arról rendelkezik, hogy ők is élhetnek az anyanyelvi megnyilvánulás jogával, igaz, nemcsak úgy, ahogy kedvük tartja, hanem az állam (többség) által meghatározott korlátok között. Ezt a„kegyet” nevezi az Alkotmánybíróság pozitív diszkriminációnak. Összefoglalva: az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy Szlovákia nemzetállam, amelyben a szlovák nyelv elsőbbrendűsége természetes, megkér- dőjelezheteden axióma, ez pedig így van rendjén. Mégis - más nemzetállamokkal ellentétben - a szlovák állam a nemzeti kisebbségeihez a pozitív diszkrimináció elve szerint viszonyul, hiszen lehetővé teszi számukra identitásuk bizonyos fokú ápolását. No de unalmas az élet fordulatok nélkül: néhány évvel később ugyanaz az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az anti- diszkriminációs törvény azon passzusát, amely a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó személyek esetében megengedte volna a hátrányos helyzetből fakadó egyenlőtlenség kiküszöbölését, tehát a pozitív diszkriminációt. Ekkor a bíróság úgy határozott, hogy a pozitív diszkrimináció ellentétes az alkotmánnyal. Ember legyen a talpán, aki ezen kiigazodik. Akár hidas, akár em- kápés az illető. FIGYELŐ TTPMM—fffr"'- '-gggMMMMBBi Romák vagy cigányok? Miért nem roma minden cigány címmel a „legjelentősebb” magyar etnikai kisebbség helyzetével foglalkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német napilap magyar származású szemleírója, Georg Paul Hefty a cigány és a roma kifejezések közötti különbséget boncolgatta. Utalt arra, hogy a cigány kifejezést gyakran Jóindulatúan” a roma szóra módosítják. A politikai korrektségnek ez a formája elleplezi a valóságot - mutatott rá Hefty, utalva arra: amióta a fiatal magyar demokráciában az országban élő valamennyi kisebbség önkormányzatot kapott, e kisebbség szervezete is Országos Cigány Önkormányzatnak nevezi magát. Ki határozhatja meg jobban, milyen gyűjtőfogalom alatt egyesül, mint az az etnikai kisebbség, amelyről szó van - vélekedett a cikkíró. Hefty szerint vannak más „kétségbevonhatatlan” támogatói is a cigány kifejezés elfogulatlan használatának. Elsőként Kállai Ernőt, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát említette, aki ehhez a kisebbséghez tartozik. A „tanúk” közé sorolta a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató és Szociológiai Kutatóintézetének vezetőjét, Szarka Lászlót és Tibori Tímeát. Magyarországon használják a roma kifejezést is. Ezzel nem minden olyan nő és férfi ért egyet, akit e kifejezésen értenek-vélekedett a német újságíró, aki ennek történelmi gyökereivel foglalkozik, utalva arra, hogy a cigányok Magyarországon élő három népcsoportjának történelme eltér. Hefty az első csoportba sorolta azoknak a cigányoknak az utódait, akik a XIV. században érkeztek Magyarországra, és akik eredeti nyelvüket régen elvesztet - ték. Őket említik „romungró- ként”, azaz magyar cigányokként, arányuk 70%-ot tesz ki az összes magyarországi cigány között. A második legnagyobb csoport az oláh cigányoké, ők a XVIII. században vándoroltak be. Nyelvüket, a romanit megőrizték, őkjelentik a tulajdonképpeni romákat. Az oláh cigányok a magyar- országi cigányság egyötödét teszik ki. A legkisebb cigány etnikai csoport a XIX. század második felében vándorolt Magyar- országra. Magukat beás cigányoknak nevezik, nyelvükabeás nyelv; a cigányság 10%-a. Hefty hangsúlyozta: bár a cigányságon belüli etnikai csoportok aránya megállapított, senki nem tudja pontosan, hányán vannak, (mti)- Mérnök úr, kár, hogy önnek nem tetszem annyira, mint a szúnyogoknak. (Peter Gossónyi rajza TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Egy év alatt huszonnégyszer lopott meg vagy rabolt ki tehetősebb vállalkozókat egy álrendőrbanda, az ügyben 18 embert tartóztattak le - értesült a Népszabadság. P. Sándor és Cs. János szervezte meg és irányította a bűnszervezetet, mely a 2008 nyara óta Budapesten 18, vidéken 6 rablást, lopást követett el. A férfiak lekötelezettjeikből három rablóbandát szerveztek. Ók ketten adták a címeket, megmondták, hogyan juthatnak be a kiszemelt áldozathoz, s hogy mit keressenek - írta a napilap, (mti) Zelaya négy évvel ezelőtti hatalomra jutása után fölfedezte, hogy szíve a szegényekért ver Chávezék, a megosztok A hondurasi puccs, Manuel Zelaya elnök eltávolítása és külföldre toloncolása jól mutatja, mennyire megosztja a baloldali-populista venezuelai államfő, Hugo Chávez híveinek előretörése a latinamerikai térséget. MTl-HÁTTÉR Populisták aláássák a fiatal demokratikus intézményeket, provokálva ezzel a régi elitet, amely bevált módszerrel válaszol: államcsínyt hajt végre - mutatott rá a Der Spiegel. Hogy a szubkontinens újabban ismét nyugtalan időket él át, abban nagy szerepe van Cháveznek, akit a ■lémet hírmagazin a térség „legnagyobb gyújtogatójának” nevez. Azon fáradozik, hogyALBA (Boiíva- ri Szövetség a Mi Amerikánkért) néven politikai szövetséget kovácsoljon össze saját befolyása kiterjesztésére. Tagnak már megnyerte Kubát, Ecuadort, Bolíviát, Nicaraguát, An- tiguát, Dominikát, St. Vincent és Grenadine-t, valamint Hondurast. A fenti államok olcsón kapnak kőolajat Venezuelától - cserébe támogatniuk kell a „caracasi caudillo” politikai kalandjait. Chávez szolgáltatta a mintát elvbarátainak arra, hogyan betonozhatják be hatalmukat. Mihelyst megválasztják őket államfőnek, nyomban alkotmányozó gyűlést hívnak össze, hogy annak segítségével biztosítsák újraválasztásukat. Ezt tervezte Zelaya is. A gazdag marhatenyésztő a régi hondurasi elit tagja. Négy évvel ezelőtti hatalomra jutása után azonban fölfedezte, hogy szíve a szegényekért ver. Fölemelte a minimálbért, amivel magára haragította a gazdagokat. Odahaza egyre csökkent a támogatottsága, mire Venezuelában keresett támaszt, ráakaszkodva Chá- vezre. Utóbbi közbenjárása nyomán idén márciusban még a beteg Fidel Castro is fogadta Zelayát. Az új szövetséges fölötti örömében a kubai „máximo líder" a hondurasi marha- tenyésztő cowboykalapjában állt a fotósokelé... Abaloldalipopulistákelőretörése megosztja Latin-Amerikát: sok országban aláássáka demokratikus intézményeket, ezzel provokálják az ellenzéket. Chávez üldözi a kormány ellenfeleit és a kritikus sajtót. Venezuelában megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása. Nicaraguában, ahol három éve ismét a volt forradalmi vezető, Daniel Ortega van hatalmon, a sandinisták meghamisították a legutóbbi helyhatósági választások eredményét. Washington és az EU emiatt leállította Managuá- nak asegélyekfolyósítását. A jelenség hátterében az áll - mutat rá a Der Spiegel -, hogy a térség ősi rákfenéjén, a jövedelmek társadalmi szintű elosztásán az utóbbi 20-25 évben nem sikerült javítani; a gazdagok és szegények közötti olló szárai alig közeledtek egymáshoz. Csak kevés országról mondható el, hogy igazságosabb lett a helyzet. Bal- és jobboldali néptribunok sikerrel udvarolnak a szegények ma is hatalmas táborának. Számos helyen egyszűkelituralja a parlamentet, az Igazságszolgáltatást meg a kormányzatot, a hagyományos pártok ideje lejárt. Honduras új elnöke, Roberto Micheletti gazdag üzletember, aki 27 éve tagja a törvényhozásnak. Tipikus képviselője annak a felső rétegnek, amely magánügyének tekinti az államot. Könnyű dolguk van a demagógoknak, amikor osztályharcra buzdítják a népet. A tekintélyelvű hatalomgyakorlás kísértetével szemben a legtöbb latin-amerikai állam alkotmánya hatásos féket talált ki: megtiltotta az elnök újraválasztását. Elsőként - a 90-es években - az argentin Carlos Menem és a brazil Fernando Henri- que Cardoso módosíttatta hazája alkotmányát, hogy lehetővé váljék második elnöki megbízatása. Utóbb Kolumbia államfője, Álvaro Uribe is erre az útra lépett, s ma már egy harmadik elnöki mandátummal kacérkodik. Chávez és követői az alkotmány módosításával egyben az egész politikai rendszert is átalakítják. Párhuzamos hatalmi struktúrákat hoznak létre, amelyek az ő hatalmon maradásukat szolgálják. Venezuelában az államfő milíciákat állított fel, Nicaraguában úgynevezett néptanácsok és verőbrigádok biztosítják az elnök stabil pozícióját. Mindkét ország közel került a diktatúrához. Véreskezű zsarnokból vált a szocialista rendszer „legvidámabb barakkjának" elfogadott vezetőjévé Húsz éve temették el Kádár Jánost MTl-HÁTTÉR Húsz éve, 1989. július 14-én, egy hónappal a Nagy Imre-temetés után újabb nagyszabású tisztelet- adás volt Budapesten: a Kerepesi úti temetőben végső nyugalomra helyezték Kádár Jánost. A 20. századi magyar történelem meghatározó, ellentmondásos politikusa 1956-tól 1989-ig állt a pártállami rendszerélén. Kádár véreskezű zsarnokból vált a szocialista rendszer „legvidámabb barakkjának” elfogadott vezetőjévé. 56-os hatalomra jutása után szá- zakatvégeztekki, ezreket börtönöz- tek be vagy internáltak, politikai perek sorával félemlítették meg a lakosságot, őt személyes felelősség terhelte Nagy Imre és társai halálra ítéléséért és kivégzéséért. A megtorlás kora 1963-ban amnesztiával ért véget: a rezsim kiegyezett az egyházakkal, az értelmiséggel, az „aki nincs ellenünk, az velünk van” szlo- genjegyébenalakosságnak viszonylagos jólétet szavatolt. A fokozatosan emelkedő életszínvonal ára a szabadságjogok korlátozása, az egypártrendszer elismerése volt, az emberek feladták politikai jogaikat. Az 50-es évek elejéhez képest békésebben, fokozatosan végrehajtott iparosítás és szövetkezetesítés mellett hangsúlyt kapott a fogyasztási cikkek termelése, a háztáji magán- gazdálkodás engedélyezésével ugrásszerűen nőtt a mezőgazdasági termelés. Kádár 1968-ban hozzájárult a magyar részvételhez a prágai tavasz eltiprásában, de csak miután nem sikerült meggyőznie a csehszlovák vezetőket reformjaik visszafogásáról. Ugyancsak 1968-tól „új gazdasági mechanizmus” néven piaci és decentralizációs elemeket tartalmazó gazdasági reform kezdődött Magyarországon, melyet néhány év múlva a Brezsnyevék támogatta dogmatikusok nyomására leállítottak. A rugalmasabb cenzúra szűkítette a tiltott, bővítette a támogatott és megtűrt szellemi termékek körét, lehetővé váltak a turistautak Nyugatra. Magyarország a hetvenes évekre kiérdemelte a „szocialista tábor legvidámabb barakkja” nevet. A „gulyáskommunizmus” az 1973-as olajárrobbanás és a reformok leállítása nyomán „kozmáit oda”. A társadalmi elégedetlenség egyre nőtt, értelmiségiek demokratikus ellenzéki csoportokat alakítottak, amire a nyugati kölcsönöktől függő, eladósodó hatalom erőtlenül reagált. Kádár 1985-ben Moszkvában találkozott először a peresztrojkát elindító Mihail Gorbacsowal, aki értésére adta, hogy reformokat vár tőle. Kádár sem ezekre, sem a visszavonulásranemvoltképes. Az elszigetelődő, romló egészségű pártvezért az 1988. májusi pártértekezleten felmentették főtitkári tisztéből, pártelnök lett, de hatalmát elvesztette. A 77 éves, beteg öregember utolsó beszédét 1989. április 12-én mondta el az MSZMP KB zárt ülésén. A legmélyebbre temetett titkokról beszélt: moszkvai tárgyalásairól, Nagy Imre elítéléséről, ldvégzéséről. Zavaros szavaiban harminc év történései, tragédiái kavarogtak. A következő hetekben betegsége súlyosbodott, 1989 májusában felmentették pártelnöki tisztségéből is. Kádár még megérte áldozatának, az 1958-ban kivégzett Nagy Imrének 1989. június 16-i újratemetését, majd július 6-án elhunyt. Azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság posztumusz felmentette Nagy Imrét és mártírtársait az ellenük emelt hamis vádak alól. Kádár búcsúztatásán kilométernyi sor kígyózott a Kossuth-téren. Mindenki érezte, lezárult egy korszak, az emberek múltuk egy részétől búcsúztak. Ahalottatjúlius 13-án ravatalozták fel az MSZMP KB székházában. A több tízezres tömeg órákon át hömpölygött, sokan órákig várakoztak a tűző napon. Az áradat csak éjfél után csitult, másnap reggel héttől ismét megnyitották a székház kapuját a búcsúzni vágyók előtt. A július 14-i gyászszertartást a televí- zióélőbenközvetítette. Kádár János megítélése máig vitákat gerjeszt, a halála óta eltelt húsz év még nem volt elég ahhoz, hogy élete, működése, tettei történelemmé váljanak. Személyisége évtizedeken át meghatározta Magyar- ország képét, rendszere mély nyomot hagyott nemzedékek gondolkodásán, magatartásán. Az 1989-es rendszerváltozás után a „puha diktatúra” megszépítő messzeségbe került, viszont sokakban ma is nosztalgia támad az akkori biztonság után, feledve annakpusztító árát.