Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-11 / 159. szám, szombat

4 Régió . ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 11. www.ujszo.com Zsillé Béla cáfolja a sajtóban megjelent híreket Nem volt véletlen szavazás ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Sajtóértesülésekkel ellentétben nem véletlenül sza­vazta meg saját leváltását a Nagyszombat megyei önkor­mányzat régiófejlesztési bizott­ságának éléről Zsillé Béla. Zsillé elmondta, úgy véli, az MKP tá­mogatásával szerzett funkcióiról le kellett mondania, mivel kilé­pett a Magyar Koalíció Pártjából, és a Híd pártban kívánja folytat­ni politikai pályafutását. Gál Gá­bort és Zsillé Bélát szerdai ülé­sén hívta vissza funkciójából a megyei önkormányzat, leváltá­sukat az MKP javasolta, mivel mindketten kiléptek a pártból, így már nem tagjai a megyei ön- kormányzat MKP-frakciójának sem. A párt frakciójának a két képviselő kilépése után 13 tagja maradt, (lpj) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Autóval ütközött a villamos Pozsony. Egy személy megsérült, amikor a 12-es villamos összeütközött egy autóval Pozsony Károlyfalu (Karlova Vés) ré­szében tegnap délelőtt. A baleset a Juriga téri megállónál történt, a Pozsonyhidegkút (Dúbravka) felé vezető oldalon. Az említett szakaszon körülbelül fél órán át szünetelt a forgalom, csak 11.45-kor indították újra. A baletes körülményeit vizsgálja a rend­őrség. (TASR) Kigyulladt egy autóbusz Szirk. Menetrend szerint közlekedő autóbusz gyulladt ki a nagyrőcei járásbeli Szirk községben tegnap reggel. Sem a sofőr, sem az öt utas nem sérült meg, mert időben kiszálltak a járműből. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, már az egész jármű lángolt. A tűz oka egyelőre ismeretlen. A vezető csak azt észlelte, hogy a motortér hirtelen égni kezd. Az autóbuszt 1995-ben gyártották, két évvel ezelőtt minden szempontból megfelelt a műszaki vizs­gán. (TASR) Nem volt bomba Zsolnán Zsolna. Tegnap 11 órakor indult újra a vasúti közlekedés Zsolna térségében, s ezzel a Pozsony-Kassa vasúti fővonalon is - közölte Miloš Čikovský, a vasúttársaság szóvivője. Tegnap reggel ismeretlen tettes telefonon bejelentette, hogy bomba fog robbanni a zsolnai vasútállomáson. Az állomást lezárták, a vasúti közlekedést felfüggesztették. A tűzszerészek átkutat­ták az egész épületet és a környékét, de robbanószerkezetet nem találtak. A rémhírteijesztőt keresi a rendőrség. (TASR) A vonat elé vetette magát Pozsony. Tegnap halálra gázolt egy férfit a Szentgyörgy és Po­zsony között közlekedő gyorsvonat. A 44 éves férfi a vonat elé térdelt, fejét a sínre tette. A szerelvény 120 km/h-s sebességgel közlekedett, az öngyilkos mintegy 40 méterre állt a mozdony előtt, a mozdonyvezető hiába fékezett azonnal, már esélye sem volt megállítani a robogó szerelvényt. A vonat levágta a férfi fe­jét. (TASR) Kamion gázolta halálra a kerékpárost Epetjes. Kamion gázolt halálra egy kerékpárost a kelet-szlo­vákiai városban pénteken; a huszonkilenc éves nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrség egyelőre a baleset körülmé­nyeit vizsgálja, hogy megállapíthassa, mennyiben felelős a tra­gédiáért a tehergépjármű vezetője - tájékoztatott a rendőrség eperjesi kerületi főkapitánysága. (SITA) Gyorsabb lebukás Pozsony. Egy alsókubini ( Dolný Kubín) férfi riogatott azzal, hogy bomba robban a prágai repülőtéren - derítette ki a cseh és a szlovák rendőrség. Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapi­tányság szóvivője elmondta, hogy a 43 éves Juraj M. mobiltele­fonról hívta a ruzyňei repteret, s mert szlovákul beszélt, a cseh hatóságok azonnal kapcsolatba léptek a szlovák rendőrséggel. A szlovák rendőrség viszonylag rövid időn belül kiderítette, ki a tettes. Ha a nyomozás elhúzódott volna, Korch szerint a légi ki­kötő és a repülőgépek átkutatása, valamint a biztonsági óvin­tézkedések miatti késés hatalmas anyagi károkat okozhatott volna. (TASR) Felfüggesztheti a tehervonat-közlekedést az Ungvár és Mátyócvajkóc közötti átkelőhelyen az ukrán vasút A radioaktív sugárzástól lett rosszul az ukrán mozdony személyzete? Mátyócvajkóc. A Szlovákiá­ba irányuló tehervonat- forgalom felfüggesztését helyezte kilátásba az ukrán államvasút lembergi (Lviv) igazgatósága. MT1-HÍR A rendelkezés akkor lép életbe, ha a szlovák fél rövidesen nem szünteti meg az ukrán mozdo­nyok átvilágítását röntgensuga­rakkal, a kárpátaljai Ungvár és a szlovákiai Mátyóc közötti vasúti átkelőhelyen. A lembergi vasút-igazgatóság bejelentette, július 15-től beszün­teti a tehervonatok közlekedését az Ungvár-Mátyócvajkóc határál­lomáson, ha a szlovák vasút nem intézkedik haladéktalanul az uk­rán vonatszerelvényeket átvilágí­tó röntgenberendezés kikapcsolá­sáról vagy a mozdonyok személy­zetének sugárvédelméről. Az uk­rán államvasút illetékesei szerint erre azért van szükség, mert idén februárban - feltehetően a meg­engedett értéket többszörösen meghaladó radioaktív sugárzástól - Mátyóc állomáson rosszul lett és kórházba került egy ukrán moz­dony személyzete, majd további két ukrán mozdonyvezető szorult tartós orvosi kezelésre, sőt - in­ternetes ukrán hírportálok pénte­ken közölt értesülései szerint - egyiküket időközben le is százalé- kolták. A jelentés szerint a szlovák fél sokáig nem egyezett bele, hogy ukrán szakemberekkel közösen megmérjék a szlovák határállo­máson működő ipari röntgenké­szülék sugárzásának szintjét, majd miután mégis engedélyez­te, a felek szakemberei a megen­gedett értéket hatszorosan meg­haladó röntgensugárzási szintet állapítottak meg a mozdony ve­zetőfülkéjében. Az ukrán vasút azért fenyeget a tehervonat-köz- lekedés beszüntetésével, mert a szlovák hatóságok eddig válasz nélkül hagyták az ipari röntgen- készülék kikapcsolására vonat­kozó kérését. Az érintett ukrán-szlovák teherforgalmi ha­tárállomáson naponta 8-9 szerel­vény halad át. A megengedett értéket hatszorosan meghaladó röntgensugárzási szintet állapítottak meg a mozdony vezetőfülkéjében (ČTK-felvéte) Az állami támogatásnak köszönhetően 400 új munkahely létesülhet Kenyhecen és Szepsiben Új beruházó települ az ipari parkba ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Kenyhec/Szepsi. A gazdasági minisztérium javaslatára 4,1 mil­lió euró (120,5 millió korona) be­ruházói támogatást szavazott meg a kormány. Kenyhecen és Szepsiben az állami támogatás­nak köszönhetően 400 új munka­helylétesülhet. A támogatást a kormány abból a 28 millió eurós (843,5 millió ko­rona) csomagból nyújtotta, amely a vállalkozásokat hivatott segíteni az országban öt hazai és külföldi cég esetében, amelyek között a KLA autógyár is ott van. A cso­magból ezeknek a cégeknek összesen 7 millió euró jut, 19 mil­liót pedig adókedvezmény formá­jában kapnak, a maradék összeget az újonnan létesítendő munkahe­lyek támogatására fordítják. A Kenyhecen megtelepedő lu­xemburgi IEE társaság, amelynek kirendeltségei Kínában, Ameriká­ban, Japánban, Dél-Koreában és Németországban vannak, autó­tartozékokat gyárt. Évente 9,3 millió darab érzékelő és irányító egységet terveznek előállítani a kenyheci ipari parkban. A gyártást már ez év végén szeretnék meg­kezdeni, és 2010 végére teljes ka­pacitással fog működni a gyár. A 2005-ben létesült, a vegy­iparban tevékenykedő RDB társa­ság tavaly óta a hulladékgazdál­kodás terén vállalkozik. Szepsi­ben 6 millió eurót (180,8 millió korona) fektetnek be és 55 mun­kahelyet létesítenek. Peter Žiga, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára el­mondta, az IEE társaság a Molex helyébe lép. 4,2 millió eurós be­ruházással 350 munkahelyet léte­sít. „Az IEE Sensing Slovakia 500 ezer eurós támogatást kap a Mo­lex helyén épülő részlegre” - mondta Ziga. Az adókedvezmény az IEE esetében 1,1 millió euró, majd további félmilliót kapnak az új munkahelyek kialakítására. „Hasonló lesz a helyzet az RDB esetében is. A támogatás feléből finanszírozzák az építkezést, a másik felét adókedvezmény for­májában kapják” - mondta az ál­lamtitkár. (kov) Város-imázs díjat kapott a királyváros - a településről az átlagosnál jóval több hír jelent meg a médiában Esztergom a legjobban kommunikáló nagyváros „Az a város rendelkezik jól felépí­tett imázzsal, amely kitartó munkával eléri, hogy mindenki­nek ugyanaz a néhány dolog jut eszébe róla..." (Képarchívum) GULYÁS ZSUZSANNA Esztergom. Az Image Factory és az Observer Budapest Média- figyelő kutatása szerint 2008-ban a nagyvárosok között Esztergom volt a legjobban kommunikáló város. A kutatás szerint a megyei jogú városok körében Debrecen, a kisvárosok körében Balatonfü- red imázsa volt a legvonzóbb. Az említett városok vezetői a győz­teseknek járó elismeréseket Bu­dapesten vették át. A második alkalommal elvég­zett kutatás során az egyes tele­pülésekkel kapcsolatos, az orszá­gos médiában megjelent hírek összegyűjtése és rendszerezése mellett vizsgálták azok mennyi­ségét és minőségét is, és értékel­ték a városok honlapját. Bognár Ákos kutatásvezető szerint a köz­vélemény annak alapján alakít ki képet egy egy településről, aho­gyan az illető város kommunikál a médiában. A kommunikáció hatással van a turisztika fejlesz­tésére és meghatározó a befekte­tések szempontjából is. „2007-hez képest egyre több vá­ros gondolja úgy, hogy tudatos kommunikációra van szükség. Ugyanakkor egyre élesebb a kü­lönbség a jól és tudatosan kom­munikáló, valamint a kommuni­kációt, a nyilvánosságot hanya­goló települések között” - hang­súlyozta a kutatásvezető. Az a vá­ros rendelkezik jól felépített imázzsal, amely kitartó munká­val eléri, hogy mindenkinek ugyanaz a néhány dolog jut eszé­be róla. Az Image Factory és az Observer kutatásának az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a települések imázs-kommuniká- ciójának fontosságára. Eszter­gomról - a városban zajló inten­zív és sokszínű kulturális életnek, a gazdasági lehetőségeknek és a vezetés több nagy horderejű dön­tésének köszönhetően - más ha­sonló méretű városokhoz képest jóval több hír jelent meg az or­szágos médiában. A nagyvárosok kategóriájában a kulturális és történelmi hagyo­mányait jól kihasználó Szentedre lett a harmadik. Az összes város között - a kisvárosok mezőnyében a 19. helyet elérő - Pilisvörösvár honlapját találták a legjobbnak. (ČTK-felvétel) i __Mfi/AA___________IWLLJSLJ. Az IEE társaság a Molex helyébe lép

Next

/
Oldalképek
Tartalom