Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-08 / 156. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 8. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NAPI GAZDASÁG A kulturális járulék meg­szűnésével jelentősen csök­ken egyes iparágak és szolgál­tatások adóterhelése: az erő­szakos filmek készítőinek és a pomóipamak például 25%-os megtakarítást hoz a januártól életbe lépő változás - írta a Napi Gazdaság. A cikk emlé­keztet arra, hogy a kulturális járulékot minden alkotótevé­kenység után kellett fizetni, de különböző nagyságrend­ben. A leggyakrabban hasz­nált járulékkulcs az 1%-os volt, de 25%-os terhe volt minden pornográf és erősza­kos alkotásnak. A kulturális járulék bevételét eddig a Nemzeti Kulturális Alap költ- hette el pályázatokra, (mti)- Ezentúl ha meleg sört hoznak ki, nem küldhetem el a picnért melegebb éghajlatra, csak irodalmi szlovák­sággal tiltakozhatom? (Peter Gossányi rajza) A Dzurinda-kormány tisztázatlan gazdasági hátterű döntéseiről Robert Fico igenis a sajtóból értesült Szerkesztés és hadüzenet Ül a kormányfő a közrádió stúdiójában és szerkeszt. Szerkeszt, mert semmi más­nak nem nevezhető az az attitűd, amellyel kérdésről kérdésre haladva helyre rak­ja a riportert, mert az amúgy is vitapartner nélküli beszél­getésben kellemetlen témák­ra figyelmeztet a rádiós. LOVÁSZ ATTILA A helyrerakás egyik gyönyörű példája volt az arra a kérdésre adott válasz, amelyben a jelenlegi kormány egyes tagjainak gazdasá­gi hátterét, eufemisztikusan fo­galmazva megtollasodását firtatta a riporter. A kormányfő azonnal lecsapott: „Ne ilyeneket kérdezzen a szerkesztő úr, menjünk csak vissza egy kicsit az időben, és néz­zük meg, miként tollasodtak meg a Dzurinda-kormány tagjai. Vajon erről írt-e a sajtó?” Mivel az egyébként néhány éve még tűrhetően teljesítő rádiós kol­légának nem jutott eszébe, ki a kér­dező és ki a válaszadó, segítsünk neki, hátha a következő műsorban hasznát veszi. Először is, a kor­mányfő kérte, hogy rádiós megszó­lalásainál politikai vitapartnerei ne legyenek. Akkor viszont nem jelen­lévő politikai riválisok anyagi hely­zetének kapcsán talán megjegyez­hető lett volna, hogy „miniszterel­nök úr, felírom magamnak, és ha Dzurinda lesz a stúdióban, kemé­nyen rákérdezek, de esetleg a gaz­dasági, mezőgazdasági vagy kör­nyezetvédelmi tárca jelenlegi veze­tőjéről illetékesként mégis szól­hatna egy-két szót.” Az már egy másik történet, hogy a Dzurinda-kormány tisztázatlan gazdasági hátterű döntéseiről (de a politikaiakról is) Robert Fico an­no igenis a sajtóból értesült. Dzu­rinda még nem volt kormányfő, amikor az azóta megszűnt Domino fórum hasábjain keményen meg­támadták, mert választási stábjá­nak PR-ügynöksége pénzt kínált újságíróknak a támogató cikke­kért. A sajtó hajtott rá Gábriel Pa- lacka híres hírhedt telekomos ten­derére (e sorok írója végigkísérte annak idején az ügyet Palacka me­nesztéséig), a harmadik mobil- szolgáltató kirekesztésére, a légi­társasággal kötött előnytelen szer­ződésre, mint ahogyan a sajtó göngyölítette fel az állami kézben lévő vasúttársaság vonatbeszerzé­sének botrányos fordulatait is - amibe még a kormányfő testvére is belekeveredett. A sajtó volt az, amelynek egyes médianapszámo­sait Dzurinda és tanácsadói beso­rolták a „skupinka” (csoportocska) fedőnevű csoportosulásba, Szlo­vákia ellenségeit keresve paranoi­ás módon. Egyetlen olyan esetről sem számolhatunk be, ahol a sajtó (Fico szerint a jelenlegi ellenzék szócsöve) ne előzte volna meg az akkortájt roppantul hangos ellen­zéki Smer kijelentéseit, pedig a Smer aztán valóban azért nyerte meg a választásokat, mert a kor­rumpálódott parlamenti pártoktól eltérően tisztának és kisemberpár­tinak látszott. Azóta viszont úton- útfélen üzen hadat mindenkinek, aki nem úgy gondolja, márpedig sokan nem úgy gondolják. A kormányfő nem háríthatja el a majdnem három év kormányzásá­ra és félrelépéseire utaló kérdése­ket az előző kormányzatra való mu­togatással. Mutogatott rájuk eleget a kampányban, azóta is, és csak szerencséje, hogy a jelenlegi ellen­zék feltételezhető pszichés impo­tenciája miatt nem naponta és nem óránként kell válaszolnia koalíciós kormányának botrányos lépéseire. Mert van belőlük elég, és nem ele­gendő a nyilvánvaló túlkapás ese­tén százszor, ezerszer azt szajkóz­ni, hogy minden rendben van. Mert a nyelvtörvénnyel is min­den rendben van, ugye. Olyannyi­ra, hogy Konstantin és Metód ün­nepén (ami nem szégyellni való!) már azt nyilatkozhatja a kormány­fő: „Nem hagyjuk magunkat zsa­rolni szlovák nyelvünk miatt!” Lenne már olyan szíves a tisztelt miniszterelnök úr megemlíteni, ki és mikor zsarolta az elmúlt években a szlovák nemzetet a szlovák nyelv­vel. Mert ha zsarolta, akkor talán megértenénk a nyelvtörvény által megfogalmazott hadüzenetet. Mi­vel nekünk meg az a rohadtul nem változó érzésünk van a nyelvtör­vénnyel kapcsolatban, hogy min­denről szól, csak a szlovák nyelv és kultúra megőrzéséről nem. Azt in­kább megalázza, még ha százszor szajkózza is a nemzeti kormányzat a még nemzetibb köztársasági el­nökkel, hogy nem így van. KOMMENTÁR Fico alattomos bosszúja GÁL ZSOLT A második nyugdíjpillért érintő, július elejével életbe lépett módosításokkal a kormánytöbbség nemcsak a takaré­koskodók jobb hozamhoz jutásának lehetőségét likvidálta, hanem az összes naivnak bizonyult feltételezést is a felől, hogy Fico és csapata nem veri szét teljesen a Dzurinda-kor­mány reformjait. A jelenlegi koalíció első évében még sokan azt hihettük, az új kormány nem lesz olyan buta, hogy szétrombolja azokat a re­formokat, amelyek miatt teli asztalt örökölt Dzurindáéktól. Úgy tűnt, csak kozmetikázás folyik (kisebb forgalmiadó-kulcs a könyvekre és a gyógyszerekre), meg populista népszerűség- hajhász marketingakciók (a szimbolikus egészségügyi illeté­kek eltörlése), jelentős gazdasági romboló hatás nélkül. Háromévnyi kormányzás után azonban már nyilvánvaló, a Fi- co-kormány végleg átlépte a Rubicont, az eredmény a térsé­günkben egyedülálló reformok által megteremtett struktúrák teljes szétverése lesz. Ez az egészségügyben már megtörtént, a nyugdíjrendszerben folyamatosan zajlik, az adórendszerben meg a jövőben meg­kerülhetetlen lesz, mivel örökké nem lehet hitelből élni, előbb vagy utóbb a kormány rákényszerül az adóemelésre (mivel a kiadások lefaragására nyilvánvalóan képtelen az eddigi telje­sítménye alapján). Mivel a Fico-kormány félreérthetetlen prioritása a rövid távú haszonszerzés, ami a saját gazdasági holdudvarának hízó liba módjára történő megtömésében és az osztogató jótevő (Jé­zuska, Mikulás és az irgalmas szociálisan érző jótevő együtt és a négyzeten) illúziójának megteremtésében nyilvánul meg, ezért nem csoda, hogy mindkét szempontból arra a meggyő­ződésre jut, hogy szét kell vernie a nyugdíjreformot. Főleg azért, hogy több pénzt osztogathasson a Szociális Biztosítóból a nyugdíjasoknak a választások előtt, a „Fico megemelte a nyugdíjunkat, mert nagyon szociális” típusú érzést keltve. A legnagyobb baj az, hogy amikor sorozatosan kudarcot vall a takarékoskodók visszaterelésében az első pillérbe, magyarán abban, hogy több pénz folyjék be, ergo legyen elosztható a Szociális Biztosító kasszájából, akkor nem rest alattomos bosszúból legalább a takarékoskodók hozamát és a biztosítók hasznát megnyirbálni. A legutóbbi törvénymódosítás - amellyel a második pilléres pénztárakat arra kötelezték, hogy hathavonta garantálják a megtakarítások értékének növekedését - oda vezetett, hogy az érintett pénztárak túladtak az összes részvényükön, ami kizárja a nagyobb hozamgyarapodást, de szavatolja a minimá­lis kamatozást (a megtakarítások alacsony kamatozású, de biztos bankszámlákon landoltak). Ebből az államnak, illetve az első pillérnek semmi haszna nincs (egy centtel sem folyik be több pénz a kasszájukba), vi­szont a második pilléres biztosítók meg az ott takarékoskodók jelentős pénzektől esnek el (a most eladott részvények árának hosszútávon valószínűsíthető emelkedése miatt). Ettől nem is kell jobb bizonyíték a Fico-kabinet megátalko- dottságára: ha már úgy nem árthat ellenfeleinek, hogy haszna legyen belőle, legalább olyan módon tart be, hogy az ellensé­gek károsodjanak. És magasról lesajnálják azt, hogy az ellenség az a másfél mil­lió, a nyugdíjpénztárakban takarékoskodó állampolgár, aki munkájával és adójával az egész országot eltartja. JEGYZET Közlekedési ötös lista PUHA JÓZSEF A rádióállomást csak az autóban hallgatom, amíg a munkába, s onnan haza nem érek, mégis szinte hetente görcsbe rándítja a gyomromat. Feleslegesen, az in­formációik ritkán hasznosak, a legtöbbször nevetségesek. Érde­kes mód általában már néhány taktus után, még bőven a refrén előtt abbamarad a zeneszám, és felcsendül a szignál: jönnek a rendkívüli közlekedési hírek. Tu­dat alatt bevillan, hogy baj van, valaki megint nem figyelt, és rosszul döntött, amikor gyorsan döntenie kellett. (A gondolat, múlt időbe téve, az egyik KFT - dalból származik.) Vagyis baleset történt. De nem! Hatalmas tra­gédia kell ahhoz, hogy megsza­kítsák a műsort, piszlicsáré dol­gok miatt viszont előszeretettel megteszik. Egy ideje már tudom, ez jegyzettéma: figyeltem, jegy­zeteltem, és az elmúlt hónapok terméséből összeállítottam a rendkívüli közlekedési hírek sze­replőinek ötös listáját. Az ötödik hely néhány kölyöké. A szerkesz­tő arra hívta fel a figyelmet, hogy két község között, egy másodosz­tályú út mentén gyerekek játsza­nak. Hogy mit - bújócskáznak-e esetleg kártyáznak-, nem derült ki. Úristen, mi mennyit játszot­tunk az út mentén, versenyez­tünk, kinek hány sofőr int vissza! Ha ezt a mai gyerekek teszik, vagy valami hasonlót, az ország vezető kereskedelmi rádiójában megszakítják miattuk a műsort. Igaz, nekünk sokszor hosszú per­ceket kellett várni arra, hogy jármű jöjjön. A negyedik helye­zett a gyorsforgalmi út mentén kora este, de még világosban gya­logló sötét ruhás ember. Figyel­meztettek, nehogy elüssük. Az­óta, ha tudom, hogy estefelé gya­logosan forgalmasabb út mentén is elhaladok, fehérbe öltözöm. A dobogó legalsó fokát az úttest körül futkosó tüzelő kutyák fog­lalták el. Hát igen, védjük az álla­tokat, nehogy a csúcson élje utol őket a végzet! A második helye­zett egy részeg férfi, aki jobb hí­ján az úttestre heveredett le, sze­rencsére nem az autópályán, ha­nem egy földes bekötőúton. Kis idő múlva megint felcsendült a szignál. Azt hittem, posztumusz érmes lesz, de nem, bejelentet­ték, hogy még mindig ott fekszik. Ezek szerint hatásos volt a felhí­vás, a járművezetők kikerülték. Vagy a kutya sem járt arrafelé. (Azok biztosan nem, hiszen, mint megtudtuk, az ebek a főút mentén szaporodnak.) Az első helyezett nem személy, nem is állat, hanem tárgy. Egy fotel. Ar­ról adtak hírt, hogy valaki kirak­ta az úttest mentén, a közleke­dést ugyan nem akadályozza, de elvonhatja a figyelmet. Közben balesetek is történnek, emberek halnak meg, ám miat­tuk nem szakítják meg a műsort. Az olyan természetes - hol más­hol történjenek autóbalesetek, ha nem az úttesten, abban nincs szenzáció. Sőt, az akár jó hír is lehet, csak nézőpont kérdése. A szerkesztő a minap jó hírrel - így fogalmazott - kezdte a hagyo­mányos, félóránként jelentkező közlekedési híreket, elmondta, hogy a súlyos baleset következ­ményeit elhárították, a torlódás megszűnt. Másnap olvasom, hogy a tragédiában a vétlen jármű vezetője életét vesztette. Ennyit ér az életünk! Megha­lunk, ráadásul vétlenül, s még csak a rádióműsort sem szakít­ják meg miattunk. Bezzeg a tü­zelő kutyák miatt igen! Ismét a KFT dala jut eszembe. „Ha elég nagy lesz az ütközés, a lapok is közlik a szörnyű tragédiát, de a sporthírek meg a reklámok majd visszahozzák a lelkünk nyugalmát.” Valahogy így működik ez mifelénk. FIGYELŐ Diploma tanulás nélkül? Néhány éven belül a szülők­től, a szomszédtól, a televízió­ból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámít­tathatjuk az egyetemen, sőt akár az iskolában megszerezhe­tő ismeretekkel egyenértékűnek fogadtathatjuk el - írta a Nép- szabadság. A napilap szerint a hagyományos oktatási rend­szerből kiszorulóknak nyithat utat ez az eljárás. Az iskolán kí­vül megszerzett tudás bizonyít­ványra váltása két év múlva válhat lehetővé. Az Európai Unió oktatásfejlesztési prog­ramjának részeként Magyaror­szágon is megkezdődött a vali- dációs - érvényesítési - eljárás­rend kidolgozása. Az öt pillérből álló, kétmilliárd forint értékű uniós támogatásból megvalósu­ló program célja a felsőoktatás átjárhatósága. A Népszabadság cikke arról ír: az eljárással azt ismerik el, hogy az iskolarend­szerben megszerezhető tudás nem feltétlenüljobb a gyakorlati tudásnál. Egy elismert, ám egye­temet sosem végzett alkotó- művész például eredményei alapján akár művészeti doktori fokozatot is kaphat, így kurzu­sokat is indíthat felsőoktatási in­tézményekben. A képzettségét igazoló hivatalos papír nélkül viszont ezt nem tehetné meg - áll a cikkben. Az előzetes tudás beszámítása előre meghatáro­zott menetrend szerint történik: elsőként meghatározzák azokat a tudáselemeket és készségeket, amelyek az adott szakma mű­veléséhez szükségesek. A szük­séges tudásszint ismeretében je­lölik ki azokat az eljárásokat, amelyeken a jelentkezők bi­zonyságot adhatnak felkészült­ségükről. Még bizonytalan, hogy az adott képzési intézmé­nyekben, illetve külön irodák­ban zajlik-e a validáció. (mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom