Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)

2009-06-23 / 143. szám, kedd

Közélet 3 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 23. Miniszterként olyan törvénymódosításokat készített elő, hogy megválasztása esetén az igazságszolgáltatás teljhatalmú ura lehessen Harabin elérte célját Pozsony. A következő öt évben Štefan Harabin jelenlegi igaz­ságügyi miniszter tölti be a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztját. Mostsikerültneki az, ami 6 éve nem. 2003-ban nem sikerült dupláznia, ak­kor Milan Karabínt választot­ták meg erre a posztra. Most miniszterként olyan tör- vénymódosításokatkészített elő, hogymegválasztása ese­tén az igazságszolgáltatás teljhatalmú ura lehessen. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Harabin személye körül már tavaly is komoly vita alakult ki, kiderült ugyanis, hogy 1994-ben - akkor a Legfelsőbb Bíróság bírája volt - telefonbeszélgetést folyta­tott Baki Sadikivel, akit sokan a szlovákiai albán maffia egyik ve­zetőjének tartanak. Harabin soká­ig cáfolni igyekezett, hogy ismer­né Sadikit, az ügyészég azonban akkor lehallgatta telefonját, ami­ből egyértelműen kiderül, hogy közeli viszonyban voltak egymás­sal. Sadiki ellen nyomozott a sváj­ci rendőrség is, ők adtak informá­ciókat szlovák kollégáiknak, a fér­fit azonban drogkereskedelem (Pavol Funtál felvétele) miatt sohasem ítélték el. Tegnap, megválasztása előtt Harabin el­ismerte, hogy ismeri Sadikit, de csak távolról, Sadiki felesége ré­vén. Dutyiba kerülsz, szarházi! A Harabin megválasztása ellen tiltakozók néhány, a parlament­ben tett kijelentéseit is felróják neki. Tavaly szeptemberben - ép­pen alvüági kapcsolata miatt - az ellenzék megpróbálta őt leváltani a miniszteri posztról. A parlamen­ti ülés rendkívül feszült hangulat­ban zajlott; az igazságügyi mi­niszter Dániel Lipšicnek (KDH) azt mondta: „Dutyiba kerülsz, te szarházi.” Ezt a bekapcsolt mikro­fon miatt mások is hallották, a te­levíziók kamerái is rögzítették. Harabin először tagadta, majd az ülés után beismerte, hogy ezt mondta. „Dühbe gurultam. Azt mondta nekem, hogy fogjam be a pofám” - magyarázta kirohaná­sát. Harabin a leváltását kezde­ményező Dániel Lipšicnek azt üzente: egyszer majd visszatérhet az igazságügyi minisztériumba, de mint az elitéltek takarítócsapa­tának tagja, kék ingben, porszívó­val és ronggyal a kezében. A bőkezű Harabin Štefan Harabin a kezdetektől támadta a Speciális Bíróság működését, amit elsősorban azzal indokolt, hogy az ottani bírók sokkal magasabb juttatásokban részesülnek, mint „mezei” kollé­gáik. Leginkább az átlagkereset hatszorosát kitevő bérkiegészítés szúrta a szemét, ez volt az egyik ok, amivel az alkotmánybíróság­hoz fordult a Harabmt miniszteri posztra jelölő HZDS. Saját magá­hoz azonban bőkezű volt. A Leg­felsőbb Bíróság elnökeként 2001-ben az éves, 400 ezer koro­nás fizetéséhez ugyanekkora ju­talmat írt hozzá. Egy esztendővel később már több mint 600 ezer koronával egészítette ki saját bé­rét, így abban az évben közel 1,1 mülió koronát keresett. Amikor az újságírók magyarázatot kértek tő­le a héten, a miniszter kioktatta őket, mondván: „Ha-ra-bin a tör- vé-nyes-ség min-ta-ké-pe!” Sze­rinte a pénzjutalmat a rendőrség, az Állami Számvevőszék (NKÚ) és a kormányhivatal is ellenőrizte, és senki nem észlelt törvényszegést. „Ha nem volt törvényellenes a ju­talom, akkor ebből egyértelműen következik, hogy megfelelt az el­ért eredményeknek” - mondta. Magyarán: a rendkívüli jutalma­kat saját megítélése szerint meg­érdemelte. Új jogkörök A miniszter már a parlament jelenlegi ülésén szerette volna kiszélesíteni az Igazságszolgál­tatási Tanács (IT) elnökének - vagyis reményei szerint saját maga - hatásköreit. Az IT elnö­kéhez került volna több olyan jogkör is, melyek jelenleg mi­niszteri jogkörnek számítanak. A vonatkozó jogszabály tárgya­lását azonban őszre halasztotta a parlament, egyes információk szerint a Smer számára is kezd elfogadhatatlanná válni a túl­zott hatalomösszpontosítás az igazságszolgáltatásban. (lpj, dp, s) TELEFON BAKI SADIKIVAL - 1994. 9. 17. Sadiki: Štefan Harabin? Harabin: Igen. Sadiki: Tudod, hogy nem is ismertemmegahangod? Harabin: No, a telefon kicsit megváltoztatja. Mi újság? Sadiki: Semmi, csak hívlak. Hogy vagy? Harabin: Honnét hívsz? Ott­honról? Sadiki: Igen, Smokovecről. Harabin: Szerencsésen meg­érkeztetek? Sadiki: Minden rendben. Harabin: Hála istennek. Sadiki: És ti jól vagytok? A fi­addal is minden rendben? Harabin: Igen, minden. Sadiki: Rendben, ha jönnél, hívj fel! Harabin: Ez a szám megvan. Sadiki: Ha megérkezel Pop- rádra, vagy még előtte, hívj fel, érted megyek az állomásra. Ak­kor megegyeztünk. Milan nincs ott valahol? Harabin: Nincs, de elmehetek megnézni. Sadiki: Folyamatosan hívom, de senki nem veszi fel. Harabin: Nem veszi fel? Hagyjak neki valami üzenetet? Sadiki: Nem, csak annyit, hogy üdvözlöm. Csak azt akar­tam tudni, hogy mikor jöttök, és ha jössz, akkor előtte hívj fel, rendben? Harabin: Rendben. Szevasz! (A beszélgetés rövidített vál­tozata.) Az Igazságszolgáltatási Tanács tagjai Elnöke a Legfelsőbb Bíróság el­nöke 8 bíró, akiket bírók választanak 3 tagot a parlament választott 3 tagot a köztársasági elnök ne­vezett ki 3 tagot a kormány nevezett ki Kiket befolyásolhat Harabin: Dániel Hudák - az igazságügyi minisztérium államtitkára Peter Hulla - Az Igazságügyi Akadémia igazgatója - Harabin nevezte ki, le is válthatja Igor Burger, Gabriella Šimon- ová, Richard Molnár, Viera Pet- ríková, Mária Usačevová - járá­si és kerületi bíróságok elnökei - a miniszter nevezi ki és váltja le őket Forrás: Fair-Play Szövetség A szökött rabok vezére Tibor Polgári volt, aki három fegyőrt és egy elítéltet ölt meg, ő és két társa életfogytiglant kapott, Havran öngyilkos lett a cellájában Szabadul az első rab, aki részt vett az öt lipótvári börtönőr lemészárlásában TASR-HÍR Rózsahegy. Ma elhagyja a ró­zsahegyi börtönt Václav Fedák - ő az első szabaduló rab azok közül, akiket öt fegyőr csoportosan elkö­vetett lemészárlásáért és a lipótvári (Leopoldov) börtönből való 1991-es szökésért ítéltek el. Fedák 39 éves, élete nagy részét rács mö­gött töltötte ,1991-ben21 éves volt, négyéves börtönbüntetését töltöt­te. Á szökés után gyilkosságban va­ló bűnrészesség, bírósági döntés végrehajtásának akadályozása, rablás, zsarolás, túszejtés, tiltott fegyverviselés és személyi szabad­ság korlátozásában való részvéte­lért további 15 évre ítélték. Anton Heretik kriminálpszicho­lógus szerint szabadon bocsátása előtt mérlegelték, veszélyt jelent-e a társadalomra. „Valószínűsíthet­jük, hogy a büntetés betöltötte ne­velő funkcióját, és figyelembe kell venni az öregedési folyamat bioló­giai változásait is” - mondta a szak­értő, aki csak általánosságban nyi­latkozott. Fedáknak szabadulása után szo­ciális kurátorral - pártfogóval - kell együttműködnie. Büntetése során többször dicséretben részesítették példás magaviseletéért és jó mun­kájáért. A börtönökben probléma- mentes minősítést kapott, cipőfel­sőrész-készítőként dolgozott. Az 1991. november 23-i szökés­ben hét rab vett részt, Tibor Polgári, Miloš Uriga és Ondrej Havran élet­A lipótvári börtön makettje (TAS R-f e I véte I) fogytiglani börtönbüntetést kapott (utóbbi az ítélet kihirdetése után- felakasztotta magát a cellájában). Vladimír Duda jövőre szabadul. Dalibor Bajger 15, Bartolomej Botošl8évetkapott. A rabok esti létszámellenőrzését követően Polgári megkérte a fegy­őrt, nyissa ki cellája rácsát, mert egy levelet akar bedobni a börtön pos­taládájába. Amikor az őr kienged­te, rátámadt, cellatársa, Juriga pe­dig több késszúrással végzett vele. A rabok ezután elfoglalták a bör­tönőrök irodáját, brutálisan össze­verték az ott tartózkodó négy fegy­őrt, felvették egyenruháikat, to­vábbá két gépfegyvert és négy re­volvert zsákmányoltak. Eljutottak egészen a börtönkapuig, ahol négy szolgálatot teljesítő őrt lemészárol­tak, egyet súlyosan megsebesítet­tek. Ez utóbbit túsznak használva visszatértek az elítéltek részlegére, hogy magukkal vigyék egy további bűntársukat. Itt egy elítélt megpró­bálta az útjukat állni, Polgári őt is lelőtte. Miután kijutottak a börtön­ből, lopott autókkal menekültek. Lengyelországba akartak kijutni, hogy onnan hajóval Ausztráliába menjenek, de a szökés után 20 órá­val elfogták őket. A szökött rabok vezére Tibor Polgári volt, ő három fegyőrt és egy elítéltet ölt meg. A 20 hónappal ko­rábbi, 1990-es nagy lipótvári bör­tönlázadás során is a hangadók kö­zé tartozott, akkor a rabok feléget- ték a börtön egy részét. Szerda 2009. június 23., 12:00 Felhős, borult égbolt, esővel, záporokkal helyenként viharokkal Felhős égbolt, záporokkal, zivatarokkal, keleten néhol felszakadozhat a felhőzet. /frn Csütörtök Változóan felhős égbolt, záporokkal, zivatarokkal, viharokkal. Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon nhrasiiató. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük lel, Szél: K, 10-20 km/h Reggel változóan felhős, napközben felhős, borult égbolt. Záporok, zivatarok, néhol /:—# vihar is mMé lehetséges. WS 1 M:n. Ti 10-25 km/h A levegő hőmérséklete egyes A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f” szél melegfront n ciklon-m. hidegfront a,a okklúziós front v anticiklon Pozsony Besztercebánya Kassa 04.52 Pozsony 04.42 Besztercebánya 04.33 Kassa 20.54 Pozsony-Dévény 350 árad 20.48 Komárom 350 árad 20.40 Párkány 295 árad Ciprus Hvar Isztambul Készíti az SHMÚ VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony eső 14“ 22° záporok 18" 23" vihar 16" 23" Nyitra eső 15“ 25" viharok 16" 23" záporok 14" 24" Dunaszerdahely eső 14“ 24" záporok 17" 23" felhős égbolt 15" 23" Komárom eső 14" 24" eső 17" 23’ záporok 15" 24"| Ipolyság záporok 15" 25" záporok 16" 22" záporok 14" 23" Rimaszombat záporok 14" 24" eső 16" 21" felhős égbolt 13" 23* | Kassa záporok 14" 24" záporok 16" 22" felhős égbolt 13" 24" Klrályhelmec záporok 16" 25" záporok 17" 23" lelhős égbolt 14" 26" Besztercebánya záporok 13" 25" záporok 16" 22" felhős égbolt 13" 22" Poprád záporok 11" 15" viharok 14" 19“ vihar 11" 20"

Next

/
Oldalképek
Tartalom