Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-05 / 128. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 5. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZAVA Felterjesztési hiányosságok miatt visszakerült a kuruc.info főszerkesztőjével kapcsolatos, bírói kizárásokra vonatkozó ügy a Fővárosi Bíróságra - értesült a Népszava. A táblabíróság augusztus 30-ig adott időt a Fővárosi Bíróságnak, hogy pótolja a hiányosságokat - mondta a lapnak Mohácsy Zsuzsanna, a Fővárosi ítélőtábla elnökhelyettese. Az ügyészség még 2008 decemberében nyújtotta be vádiratát a főszerkesztő ellen egy bírákat és ügyészeket rágalmazó, 2006 októberében több alkalommal frissített cikk miatt - emlékeztet a Népszava, (mti)- Jenő, neked biztosan szeretőd van. Az utóbbi években annyira sem érdekel a szerelmeskedés, mint az embereket az európai parlamenti választások. (Peter Gossányi rajza) Szakíthattak volna azzal a hisztérikus stílussal, ami a magyarországi politikai légkört évek óta mérgezi Az ásó, a kapa és az SZDSZ Csodának kellene történnie ahhoz, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége átlépje az ötszázalékos küszöböt az európai parlamenti választáson. Csodák azonban nincsenek. És úgy tűnik, nemsokára SZDSZ sem lesz. Hosszú még az út ahhoz, hogy az SZDSZ legfontosabb célja (a kirekesztéstől mentes, toleráns Magyarország) megvalósuljon, és szomorú, de igaz: en- neka hosszú útnak az egyik kívánatos lépése az „eszdéeszesség” megszűnése. Akár talpon marad az SZDSZ, akár nem. KISS TIBOR NOÉ Nem gondolnánk, hogy az SZDSZ végleg elvágta volna magát azzal, hogy lepaktált a „komancsokkal”. Azt sem hisszük, hogy a szavazók a kakaóbiztos számítógépek és egyéb korrupciós furfangok miatt fordultak volna el a párttól. S bár nagy a kísértés, még arra sem vennénk mérget, hogy minden akkor romlott el, amikor Róka János megnyomta a START gombot a helikopterén. Ezek csak újabb és újabb szögek voltak a párt koporsójába. A koporsót azonban az SZDSZ ácsolta önmagának - az „eszdéeszesség” révén. De mit is értünk „eszdéeszes- ségen”? - kérdezheti a türelmetlen olvasó. „Eszdéeszességen” azt értjük, hogy az SZDSZ húsz év alatt totálisan belemerevedett a maga doktriner álláspontjába a közéletet uraló kulcskérdésekben. A szavazópolgárok azt látják, hogy SZDSZ nyelvezete régóta érvénytelen vagy irreleváns - még ha a szabad demokraták szlogenjei rímelnek is a szociológiai tankönyvek vastag betűs rezüméire. Csakhogy a valóság ennél sokkal összetettebb - a tankönyvírók ezt tudják, az SZDSZ vezetői viszont mintha elfelejtették volna. Az SZDSZ doktrinersége a nemzeti- és romakérdés kapcsán került markánsan szembe a magyar társadalom életvilágával. 2009-re a roma-magyar relációt tekintve tragikussá vált a helyzet Magyar- országon. Tetszik, nem tetszik, az olaszliszkai lincselés, Marian Cozma meggyilkolása, a tatár- szentgyörgyi és nagycsécsi gyilkosságok óta Magyarország nem ugyanaz a hely, mint ami korábban volt. A lassan polgárháborússá váló helyzet kialakulásában mindkét félnek van felelőssége. A magyarok többsége mindig csak félszívvel tekintette egyenrangú állampolgárnak cigány honfitársait. Aki szerint pedig a cigányság hátrányos helyzete csak lózung, az kísérje el egy „fehér” és egy roma ismerősét egy állásinterjúra - utóbbi felvételije nagy valószínűséggel a portánál véget ér. Mindez nem menti fel a cigányságot - a romák előtt nem csak a bűnözővé válás az egyetlen alternatíva, ahogy ezt többségük sorsa bizonyítja. A kulcsszó a bűnözés, amelynek egyes típusait a közbeszéd a cigánysággal azonosítja, és amelynek mértéke régen átlépte az emberek ingerküszöbét. Például a falvakban, ahol a magára hagyott lakosság talált magának egy olyan, erőt felmutatni képes szervezetet, amüyen a Magyar Gárda. A falvakban élő emberek túlnyomó többsége azonban nem a Magyar Gárda fasiszta hatalomátvételéért imádkozik, hanem egyszerűen csak rendet akar - az SZDSZ képtelen észrevenni ennek az elemi ösztönnek a jogosságát, függetlenül attól, hogy roma vagy magyar volt-e a tyúktoí- vaj .Falusi emberek sokasága reméli, hogy a „gárda”megvédi a veteményesét, cirokseprűjét, betonkeverőjét. Ezzel együtt riasztó, hogy a Gárda-közeli Jobbik valóban szítja a cigányellenes indulatokat, egyenlőségjelet téve a cigányság és a bűnözés közé - az is tény viszont, hogy a romák és magyarok közötti konfliktusokat nem a Jobbik hozta létre. És bár a lakosság túlnyomó része nem vevő a nyíltan cigányellenes retorikára (ha az lenne, a Jobbik nyerné a választásokat), az SZDSZ álláspontja még annál is jobban irritálja. Ebben a feszült és komplikált helyzetben a szabad demokraták ugyanis nem tesznek mást, mint rasszistának minősíthető kijelentésekre vadásznak. Az SZDSZ szerint „cigánybűnözést” emlegetni rasz- szizmus, a „cigánybűnözés”-sel érvelők szerint viszont az SZDSZ a bűnözők pártját fogja - ebben a monomániás stüusban zajlik a diskurzus romaügyben. A magyar-roma gagyogás csúcsa mégis az, amikor ehhez egy eszdé- eszes bátortalanul hozzáteszi, „felzárkóztató programokra van szükség a roma népesség számára” - a közönség pedig válaszul legyint vagy huhogni kezd. Hasonló a helyzet a nemzeti szimbólumok használatával: az SZDSZ húsz éve teljes közönyt mutat a „magyarság” nemzeti érzései és vélt vagy valós történelmi sérelmei iránt. Nyilván furcsán festene Gusztos Péter turulmadaras pólóban, mint ahogy Fodor Gábortól sem várja senki, hogy a gój motorosokkal tülköljön - a „nemzeti térfélen” azonban az SZDSZ valamit nagyon elrontott. A „trianono- zásnak” semmi értelme, és az is elég kínos, amikor valakinek még a rántott húsról is csak Nagy-Ma- gyarország térképe jut eszébe. Emberek százezreinek azonban még mindig valós fájdalom, hogy kilencven évvel ezelőtt a színmagyar Felvidéket Szlovákiához, egy mai magyarországnyi területet pedig Romániához csatoltak. Senkinek, az SZDSZ-nek sem kötelessége osztozni ebben a fájdalomban, mások fáj dalomhoz való jogát azonban senki nem vonhatja kétségbe, és nem gúnyolhatja ki büntetlenül. Kivéve, ha a fájdalom levezetésének módja átlépi a civilizációs kereteket, és a szomszédos népekkel szembeni uszításba vagy gyűlöletkeltésbe torkollik - szerencsére az SZDSZ ilyenkor mindig kellő éberséget mutat. A Trianon-l- kommunizmus combó olyan csapást jelentett, amit Magyarország még generációkon át képtelen lesz kiheverni - az SZDSZ ráadásul sokszor gyógyítás helyett csak sót szórt a sebekbe. A kettős állampolgárságról döntő 2005-ös népszavazáskor a párt nyakatekert érvelése eurokonform volt, a határon túli magyarok nagy részét mégis szíven szúrta. A gond az, hogy az SZDSZ húsz év alatt szemernyi empátiát sem mutatott a „nemzeti érzés” képviselőivel szemben, jobb esetben múltba révedé félbolondokként, rosszabb esetben revizionistákként feltüntetve őket. Az SZDSZ-ben soha, senkinek nem jutott eszébe, hogy a nemzeti érzésnek pozitív hajtóereje is lehet - majd borjúszemekkel, álszent módon csodálkoztak azon, ahogy Orbán Viktor „kisajátította a nemzetet”. Az SZDSZ mindig is félt a nemzeti érzésektől. A veszteség (Trianon), majd az elhallgatás (kommunizmus) után a rendszerváltás elhozta a kibeszélés időszakát, ami a szélsőséges magyarázatok és összesküvés-elméletek reneszánszát is jelentette. A nemzeti öntudat felkent papjai visszakanyarodtak a két világháború közti Magyarország szimbólumrendszeréhez. Az SZDSZ értelmiségi holdudvarának ez nem jelenthetett volna meglepetést - a párt vezetői mégis hisztérikusan reagáltak. A nemzeti identitás elfojtásának évtizedei után Magyarországon is divatba jöttek az XXL-es nemzeti zászlók. Ám a nacionalista érzület felhorgadására az SZDSZ a lehető legrosszabb választ adta. „Weima- rizálódást” emlegetve pánikba esett, a párt vezetői pedig már hadarták is: mindenki irredenta, aki magyar zászlót lobogtat; mindenki fasiszta, aki Árpádsávos zászlóval pózol. Aki pedig ettől nem esett pánikba, az nem érti a történelmi leckét, hiszen a turulmadártól már csak egy lépés a holokauszt. Vagy kettő. Agyrém. A szabad demokraták egy ideje tudatosan csak az általuk megcélzott kisebbségi csoportok problémái iránt mutatnak érzékenységet - a többiek (például a határon túli magyarok) nehézségeiről nem vesznek tudomást. Egy önmagát liberálisnak valló, a kitaszítottak érdekeit képviselő párttól ez a különbségtétel elég furcsa, a stratégia mindenesetre nyilvánvaló: a cél a romák, zsidók, melegek és az Árpádsávos zászlók látványától elborzadó, megfélemlített emberek szavazatainak begyűjtése. A 200 001 szavazat megszerzése. Pedig más célt is kitűzhettek volna. Tehettek volna egy kísérletet arra, hogy megértsék az emberek mindennapi problémáit, és azokhoz igazítják hozzá a liberális elveket - ehelyett megfordították a sorrendet. Szakíthattak volna azzal a hisztérikus stílussal, ami a magyarországi politikai légkört évek óta mérgezi - ehelyett az utóbbi években aktív résztvevőjévé váltak annak. Sokkal nagyobb tiszteletben tarthatták volna politikai ellenfeleik érzéseit és nézeteit, akár viszonzatlanul is, példát mutatva a toleranciára - ehelyett ők is ásót, kapát ragadtak. Pedig sokan már annyival is megelégedtek volna, ha az SZDSZ ásó és kapa nélkül politizál. így viszont maradt a nagyharang. 6L0SSZA Nemzeti önkielégítés MOLNÁR IVÁN Ha JohnMartenvéletlenülamennyországbajutott, egy hófehérbárányfelhőről elégedetten nézte végig a szlovák parlament szerdai ülését, fityiszt mutatva az elmúlt két évszázad felvilágosult doktorainak. Hogy ki is ez a Marten? Nos, egy angol úriember, aki a 18. század elején élt, szabadidejét orvosi jellegű, tudományos nyelvezetű, ám pornográf célzatú könyvek írásával múlatta. 1712-benjelent meg Onania című röpirata, amelyben az önkielégítést szörnyű kórként írja le, azzal a magyarázattal fűszerezve az egészet, hogy aki ezt a bűnt követi el.arralstenhelyettmagaamegsebzett természet sújt le. Marten több más fertelmes betegség mellett a vakságot is az önkielégítés számlájára írja. Később ez a nézet széles körben elterjedt, hálás témát szolgáltatva az unalmas hittanóráknak. A felvilágosult orvosokmára megjelenésekor küzdöttek ellene, ésúgytűnt,hogy mára a legbuzgóbb moralistákat is sikerült meggyőzniük. Szörnyű hír azonban, hogy az orvosok mindannyiunkat félrevezettek. Martennek igaza volt, amit mára a gyakorlatban is igazoltak. Természetesen nem az orvosok, hiszen ők elfogultak az ügyben. A világraszóló bizonyítékot a politológusok szolgáltatták. A kísérleti alanyokaszlovákparlamentkormánypártiképviselőivoltak, akikről köztudott, hogy leginkább amagyaroktól indulnak be. Hogy hangulatba hozzák őket, két érettebb magyar férfi folyóparti egymásra találását vetítették eléjük. A hatás az elemzőket is meglepte. Akét magyarférfi baráti ölelésének és buzdító szavainak köszönhetően a legjózanabb kormánypárti képviselők is bekapcsolódtak a nemzeti önkielégítésbe. Akísérlet Martennek adott igazat, hiszen aki bekapcsolódott, pillanatok alatt megvakult, pontosabban elvakult nemzetivé vedlett, és úgy tűnik, a vakság tartós lesz. A kísérlet eredményét egy kicsit befolyásolta, hogy több képviselő már a kísérlet előtt erős nemzeti elvakultságban szenvedett, róluk azonban köztudott, hogy nem előszörkönnyítetteksajátmagukon. Megdőlt azonban egy másik téveszme is. Eddig azt hittük, hogy az önkielégítést végzők szégyenük és inkább titkolják, amit tesznek. A kormánypárti képviselők ennek az ellenkezőjéről tettek tanúbizonyságot, hiszen a kamerákkereszttüzében, büszkén mosolyogva tették mindezt, megfeledkezve a világról, csaksaját nemzeti elvakul tsá- gukra koncentrálva. Az önkielégítés egyik hátulütője, hogy akik rákapnak, nehezen szabadulnak meg tőle. Parlamenti képviselőink produkcióját nézve azonban ők erre nem is fognak törekedni. Ajövő- ben is lázasan kutatnak a „Két magyar férfi a folyóparton” című pro- dukcióhozhasonlóizgatószerekután,hogyújraösszejöhessenekegy csoportos önkielégítésre. Vígan megtehetik, hiszen a rendezvény számláit a választók állják, és nagy részükről köztudott, hogy minden ilyen produkciónak tapsolnak. Magyarországon az elmúlt években erőre kapott a nacionalizmus és a nyílt antiszemitizmus. Ennek kézzelfogható bizonyítéka, hogy a Jobbik minden valószínűség szerint képviselőt küld az Európai Parlamentbe, s jövőre bekerül az Országgyűlésbe is. De Orbán Viktort összemosni a Jobbikkal, ahogy ezt a szlovák kormánypártok, s időnként az ellenzék is teszi, primitív csúsztatás és hiba. A Fidesz elnöke nem tartozik kedvenc politikusaim közé, mégis Szlovákiában, szlovák ismerőseim társaságában általában védelmembe kell vennem őt, mert a szlovák kormánypártoknak, valamint az ellenzéki politikusok egy részének is sikerült őt a magyar nacionalizmus és revizionista politika főideológusának beállítani. Esztergomi kijelentésével, mely miatt a szlovák kormánypártok rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze és cirkuszoltak egy egész délutánon keresztül, egyébként még igaza is lehet. A FIDÉSZ elnökének teljes mértékben igaza volt, hiszen tény, hogy a szlovákiai és romániai magyar EP-képviselőket is magyarok választják, és pont azért, mert magyarok. így ezek a politikusok az EP-ben egyéb témák mellett, nyilván közösen, magyar ügyeket fognak védeni, képviselni. Ebből a logikából kiindulva valóban arról is szól a hétvége, hogy hány Kárpát-medencei magyar képviselő kerül be az EP-be. Ők egyébként már nem az adott ország alkotmányára tesznek esküt, tudomásom szerint nincs is egységes, kötelező európai parlamenti eskü. ígyjogilagnem is követelhető tőlük, hogy ne a magyarok, hanem az adott ország érdekeit képviseljék az EP-ben. Számomra az a normális, ha választóik érdekeit képviselnék ott Brüsszelben. Orbán Viktor kijelentését Szlovákiában túllihegték, saját, belső politikai csatározásra használták fel. Már-már úgy tűnt, egyetlen külpolitikai téma sem lesz a választások előtt, így a tökéletes érdektelenségbe fullad a hétvége. Ám úgy tűnik, pont Orbán lehet az, aki miatt sikerül emelni a kormánypárti szavazók választási kedvét. Vajon gondolt-e erre Orbán Esztergomban? Vajon nem volt-e tisztában a FIDESZ elnöke azzal, hogy egy ilyen kijelentése pont Esztergomban, pont az MKP-val folytatott közös kampánygyűlésen olaj lesz a tűzre Szlovákiában? Vajon mikor tanulják meg a magyarországi poütikusok, hogy ha a határon túli magyar kisebbségi politizálás sikeres akar lenni, a kényes kompromisszumokra épül, és pont az ilyen - Magyarországon hangzatos - kijelentések pillanatok alatt még a legközelebbi szövetségeseket is a magyarok ellen tudják fordítani? Jelenleg sem Magyarország, sem a határon túli magyarok nincsenek abban a helyzetben, hogy erőből politizálhassanak. Akkor meg minek? Az üyen jellegű kardcsörtetésnek mi is az értelme? NAGYANDRÁS Kard, ki kard?
