Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-03 / 126. szám, szerda
r/i SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. június 3., szerda 6. évfolyam, 22. szám A ház egyik nevezetessége az autogramfal, ahol a költő kortársainak aláírása olvasható Újra látogatható a hányatott sorsú Babits-villa Esztergom. Májustól várja a nagyközönséget a Babits-villa az esztergomi Előhegyen. GULYÁS ZSUZSANNA A látogatók egy felújított irodalmi múzeumot tekinthetnek meg, amelynek nevezetes autogramfalán többek között Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Illyés Gyula és Csinszka aláírása is felfedezhető. Az 1920-ban épült földszintes présházat Babits és felesége, Török Sophie 1924-ben vásárolta meg. A költő 1941-ben bekövetkezett haláláig itt töltötték nyaraikat, miközben folyton építgették a házat, amely így nyerte el mai formáját. Babits özvegye később már nem szívesen látogatta az esztergomi házat, 1943-ban járt ott utoljára. Ekkor elszállíttatta a legfontosabb bútorokat, tárgyakat és könyveket, ami ott maradt, azt idegenek hordták szét. A háborút követően örömlányok lakták, majd egy tanár vette bérbe, őt egy rendőr törzsőrmester követte. Egy gazdálkodó, aki szükséglakásként kapta meg a házat, kecskéket és 'jCGVj ' iCA (Képarchívum) A híres vendégfal Újra várja a vendégeket a költőóriás újjászületett esztergomi háza baromfit tartott az épületben. A Babits-villa további pusztulását az Országos Műemléki Felügyelőség akadályozta meg. Helyreállítása után 1961 nyarán nyitották meg az emlékházat. A legnagyobb felújítás azonban a 2008-as Babits-évben kezdődött. A munkálatokat Esztergom önkormányzata 52 millió forinttal, a Petőfi Irodalmi Múzeum 6 millió forinttal, az Oktatási és Kulturális Minisztérium 4 millió forinttal támogatta. A Babits-vü- lában egy alkotószobát is kialakítottak, ahol kortárs művészeket és muzeológusokat lát majd vendégül a város. A felújítást segítette, hogy a költő feleségének köszönhetően gazdag fényképanyag maradt fenn a villa belső berendezéséről. így restaurátorok, lak- berendezők és irodalomtörténészek bevonásával olyan antik bútorokkal is berendezték a költő egykori házát, amelyek a korabeli fotókon is láthatók. A Tóth Franciska muzeológus és Ágoston István belsőépítész által újjáalkotott állandó kiállítás Babits Mihály Esztergomban töltött éveit eleveníti fel audiovizuális eszközök bevonásával. A látogatók a helyszínen meghallgathatják azt a hanganyagot is, amelyen elismert művészek tolmácsolják Babits Esztergomban írott verseit. A házban - amelynek szobáit Ein- zinger Ferenc festőművész freskói díszítik - megtekinthető Babits írógépe és a költő halotti maszkja is. A villa déli oldalán található az az üveges veranda, ahol a költő alkotott. Itt írta egyebek között a Jónás könyvét is. Időnként szinte közelharc folyik az üres helyekért Kétszáz új parkolóhely kialakítását ígéri a város ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Léva. Sok gondot okoz a járási székhelyen a parkolás, leginkább az esti órákban probléma elhelyezni az autót. Főként a két legnagyobb lakótelepen, a Halastavak 5 (Rybníky 5) és a Szőlőhegy (Vinohrady) területén bosszankodnak az járműtulajdonosok. A 37 ezer lakosú településnek csak ezen a két részén körülbelül 16 ezer ember él. A lakótelepek építése idején még nem számoltak azzal, hogy néhány évtized múlva szinte minden családnak lesz autója, némelyiknek nem is egy. Este hat után szinte lehetetlen üres helyet találni a bérházak között. A város vezetése fokozatosan próbál javítani a helyzeten. Marián Sokol, a városi hivatal vezetője elmondta, alig néhány hete adtak át a Halastavak 5 lakótelepen egy új, 100 férőhelyes parkolót. Sajnos ez a létesítmény sem oldja meg a problémákat. A minden előírásnak és igénynek megfelelő parkoló összesen 298 745 eurójába (9 millió korona) került az önkormányzatnak. Még ebben az évben legalább 200 további parkolóhely kialakítását ígéri a város. Sokol kifejtette, az említett lakótelepen egy átmeneti parkolót is terveznek, ugyancsak 100 gépjármű férne el itt. Ennek kialakítása azt segítené elő, hogy a nagyobb autók, a környező cégek, üzletek, vállalkozások járművei, a szolgálati autók nem foglalnák a helyet a házak előtt. Ehhez már csak a Kufferath céggel kell megállapodniuk. Ennek a vállalatnak a tulajdonában van a bérházaktól kissé távolabb található, mintegy fél hektáros telek, melynek bérbevételéről már hosszabb ideje tárgyalnak a felek. Hosszú távon viszont - a hivatalvezető szerint - csakis egy parkolóház felépítése jelenthetné a megoldást. Keresik a befektetőt, folynak az egyeztetések a különböző cégekkel. Az ideiglenes - 3-4 évig üzemelő - parkolót éppen ezért a lehető legolcsóbban próbálják meg kialakítani. A becslések szerint legalább 33 194 euróra (egymillió korona) lesz szükség. A területen megoldják a közviláA lakótelepek építése idején még nem számoltak azzal, hogy néhány évtized múlva szinte minden családnak lesz autója. gítást és biztonsági kamerát is elhelyeznek. További száz parkolóhelyet építenek ki a város más területein is ebben az évben. Egyebek között a Štúr, a Mohi, az Okružná utcában oldódhatnak meg a gondok. Sokol elmondta, a város hajlandó néhány zöldterületet is leaszfaltozni, amelyet eddig is parkolásra használtak a sofőrök. A Szőlőhegy lakótelep szélén a városnak van egy közel egyhektáros területe, ahová szintén parkolóházat építenének. Remélik, rövid időn belül akad beruházó, aki fantáziát lát ebben a szolgáltatásban. (fin) Mindenki ott parkol, ahol tud Mindennapos, hogy a gyepen, a parkosított területeken, vagy éppen a járdán parkolnak az autósok. A városi rendőrség megérti a problémát, és próbál toleráns lenni, de a törvények mindenkire vonatkoznak. Jozef Polka, a városi rendőrség parancsnoka elmondta, a tilosban állókat először figyelmeztetik. A helyszíni bírság 10-60 € (300-1800 korona) között van. Ha eljárás indul, a büntetés összege elérheti a 100-333 eurót (3000-10 000 korona) is. Szinte minden nap érkezik lakossági bejelentés a rendőrségre, mely a tilosban parkolókra hívja fel a figyelmet, (fin) Minden hónap második keddjén tartják az önsegélyező csoport foglalkozásait, igyekeznek segíteni a daganatos betegségben szenvedőknek és családjuknak Onkológiai napot rendeznek Érsekújvárban ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. Június 12-én 18 órakor Onkológiai Napot rendez az írisz Klub, az emlőrákban szenvedők önsegélyező csoportja a Ferences rendi kolostor társalgójában. Istenes Mária doktornő, a klub alapítója nem első alkalommal rendez szakmai napot a betegek és azok hozzátartozói számára. Ezúttal azonban olyan vendégeket is meghívott, akik orvosként és érintettként egyaránt megélik az onkológiai betegek mindennapi kétségeit, félelmeit és reményeit. A szervezők szeretnék, ha nem csak a klubtagok látogatnának el a rendezvényre, várják a más régiókban élő betegeket és hozzátartozóikat. Gábriel Prievalský ferences szerzetes elmélkedését követően Pavol Demo, az Érsekújvári Egyetemi Kórház Onkológiai Osztályának vezetője, tüdőorvos és onkológus tart előadást arról, van-e esély arra, hogy már a megbetegedés korai stádiumában felismerjék a mellrákot. „Marek Éva doktornő vállalta, hogy megosztja betegként megélt tapasztalatait a hallgatósággal. Úgy gondolom, a neves szemorvos tanúságtétele igen fontos lehet a betegeknek, erőt adhat nekik a megpróbáltatások során” - jegyezte meg Istenes Mária. Az előadók szívesen megválaszolják a betegek és a családtagjaik kérdéseit. Pekarik Anna Katica előadó- művész megzenésített versekkel szórakoztatja a közönséget. A tizenegy éve alakult írisz Klub munkáját a város önkormányzata és az Érsekújvári Egyetemi Kórház orvosai is támogatják. Az emlőrákkal küzdők önsegélyező csoportja minden hónap második keddjén tartja összejöveteleit az egykori városi bölcsőde épületében, a nyugdíjasok klubjában. Megalakulásuk óta közel hetven beteg vette fel velük a kapcsolatot, ímelyi, párkányi, udvardi, koltai, tótmegyeri tagjaik mellett Baromiakról, Komjátról, Nagykér- ről, Nagysurányból, Tardos- keddről és Dögösről járnak asszonyok az érsekújvári találkozókra. A mellműtéten átesett betegek számára fontosak a termékbemutatók, ahol az egészségügyi segédeszközökre, vitaminkúrákra, a megfelelő táplálkozás fontosságára hívják fel a figyelmüket a szakemberek. Az írisz Klub önkénteseivel a következő telefonszámokon vehetik fel a kapcsolatot az érdeklődők: 035/69 12672, vagy 035/6418840. (száz) A tizenegy éve alakult írisz Klub munkáját a város önkormányzata és az Érsekújvári Egyetemi Kórház orvosai is támogatják (Képarchívum)