Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)

2009-06-19 / 140. szám, péntek

6 Külföld ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 19. www.ujszo.com ^ RÖVIDEN Átmeneti csapaterősítés Kabul. ANATO akár 10 ezer katonát is mozgósít az augusz­tus 20-i afganisztáni elnökvá­lasztásra. Ezt Jaap de Hoop Scheffer, az atlanti szövetség leköszönő főtitkára jelentette be Kabulban. Az augusztusi vá­lasztásokat fontos lépésnek te­kintik a demokratikus rend­szer megszilárdítása szem­pontjából Afganisztánban, ahol az amerikai erők vezeté­sével 2001-ben űzték el a hata­lomból az iszlamista szunnita tálibokat. Számos megfigyelő tart attól, hogy Afganisztán történelmének második el­nökválasztása közeledtével a tálib lázadók fokozzák tevé­kenységüket. Az elnökválasz­táson 41 jelölt indul, az esélye­sek között van Hamid Karzai jelenlegi elnök is. (MTI) Megöltek negyven tálibot Iszlámábád. Legalább 34 tálib lázadót öltek meg a pa­kisztáni kormányerők a Szvat- völgyben - jelentette be a had­sereg Iszlámábádban. A tálib állások elleni támadást követő összecsapásokban öt katona is megsebesült. Előzőleg hat em­ber életét vesztette Pakisztán nyugati, törzsi területén, mi­után feltehetően amerikai ro­botrepülőgépről csapás ért egy tálib kiképzőtábort. Washing­ton tavaly fokozta a pilóta nél­küli gépekről indított rakéta- támadásokat válaszul arra, hogy Pakisztánban egyre erő­sebb az Afganisztánban harco­ló tálibok hátországa. (MTI) Obama új melegrendelete Washington. Barack Oba­ma rendeletet írt alá, amely­ben az állami alkalmazottak házastársának járó nyugdíj - és egészségügyi juttatásokat részben kiterjesztik a homo­szexuális kapcsolatban élők partnereire is. „Kormányunk számos keményen dolgozó, odaadó és hazafias közalkal­mazottját hosszú ideig csu­pán amiatt fosztották meg a kollégáik által élvezett alap­vető jogoktól, mert azonos neműt szeretnek” - mondta Obama, miután aláírta a ren­deletet. (MTI) Kiújult az erőszak Algír. Algériában 24 rend­őrt öltek meg iszlamista felke­lők. A lázadók megtámadtak egy rendőrségi konvojt el- Meher és el-Manszúra telepü­lések között, a fővárostól 180 kilométerre keletre. Áldoza­taiktól fegyvereket és hat rendőrségi terepjárót zsák­mányoltak. Az algériai kor­mányerők évek óta küzdenek a helyi iszlamista lázadók, az Iszlám Maghreb al-Kaidája nevű terrorszervezet ellen. Sikerült is összességében csökkenteni a terrortámadá­sok számát, de az utóbbi he­tekben ismét kiújult az erő­szak az országban. (MTI) A konzervatív portugál politikust támogatja a legnagyobb EP-frakció mellett a tagállamok kormányainak döntő többsége is Barroso a válságot is háttérbe szorította Több száz traktorral mintegy kétezer német, francia, belga, holland és luxemburgi tejtermelő tüntetett teg­nap Brüsszelben az uniós csúcs előtt. A gazdák azt követelték, hogy Brüsszel lépjen közbe a megcsappant ter­melői tejárak növelése érdekében. Sürgették, hogy az EU emelje fel 5 százalékkal a tejtermelési kvótákat az idei és a következő termelői évre. (SITA/AP-felvétel) Brüsszel. A féléves cseh elnök­séget lezáró kétnapos uniós csúcs kezdődött tegnap az es­ti órákban Brüsszelben. Az állam- és kormányfők érte­kezlete, amelyen Szlovákiát Robert Fico miniszterelnök és Miroslav Lajčák külügy­miniszter képviseli, immár hagyományosan az Európai Parlament elnökével megtar­tott találkozóval nyüt meg. ÖSSZEFOGLALÓ A gazdasági válság leküzdéséhez szükséges tennivalók és a Lissza­boni Szerződés elfogadásáért Íror­szágnak adandó uniós garanciák - ez lett volna a két fő programpont. Az állóvizet igazából egy személyi kérdés kavarta fel: az Európai Bi­zottság következő elnökének a jelö­lése. Ez ügyben az utóbbi napokban heves politikai csatározások zajlot­tak nyíltan is, meg a kulisszák mö­gött is. Az állam- és kormányfőknek el kell dönteniük, hogy már most hi­vatalosan jelöljék-e Jósé Manuel Barroso portugál konzervatív poli­tikust, az Európai Bizottság eddigi elnökét a poszt - újabb öt évre szóló - betöltésére, vagy pedig csupán erős politikai szándéknyilatkozatot tesznek. ÖSSZEFOGLALÓ Teherán. Az iráni elnökválasz­táson alulmaradt Mir Hoszein Mu- szavi ellenzéki jelölt több tízezer híve gyűlt össze ismét tegnap dél­után Teherán belvárosában, hogy közösen gyászolják a hét eleji tö­megtüntetéseken megölt társai­kat. Eközben bejelentették, hogy az Őrök Tanácsa holnap találkozik a három vesztes elnökjelölttel. Szemtanúk szerint a Khomeini imám tér megtelt fekete gyászru­hás, kezükben gyertyát tartó tün­tetőkkel, a német hírügynökség pedig több százezresre becsülte a tömeget. A megmozduláson Mu- szavi is megjelent. Ő előző nap szólította fel követőit arra, hogy mecsetekben vagy békés tünteté­seken fejezzék ki együttérzésüket az áldozatokkal és családtagjaik­kal. Az áldozatokra emlékezve a MT1-HÍR Belfast. Újabb romániai beván­dorlókat támadtak meg ismeretle­nek szerda éjjel Észak-írország- ban, ahol egy nappal korábban több család kénytelen volt a táma­dások elől egy templomban mene­déket keresni. Egy család házának ablakát kő­vel bedobták, a lakók közül senki sem sérült meg - közölte a belfasti rendőrség. A hatóságok szerint rasszista támadásról volt szó, a megtámadottak nagy része ugyan­is Romániából származó roma be­vándorló. Az elmúlt napokban is­meretlen elkövetők mintegy 115 románt üldöztek el, fenyegettek meg vagy dobáltak meg kövekkel. Barroso mandátuma október 31-én jár le. A parlamentben szo- cialista-liberális-zöld összefogás körvonalazódik ellene. Feltehető­en ezért - mint a European Voice írta - a jövő héten megbeszélést folytat az Európai Parlament kép­viselőcsoportjainak vezetőivel az unió állam- és kormányfői taná­csát képviselő cseh és svéd minisz­terelnök. megmozdulás egyes részvevői Hol vannak a testvéreink? felira­tot tartottak magasba, mások Mi­ért öltétek meg a testvéreinket? transzparenssel demonstráltak. Egy felirat pedig az izraeli hadse­reg múlt év végi, ez év eleji gázai övezeti offenzívájára utalva felve­tette: Mi megsirattuk Gázát, de értünk ki fog sírni? Az ellenzéki tüntetők nyíltan dacolnak Szajed Ali Hamenei aja- tollahhal, az ország vallási és poli­tikai vezetőjével, aki a tiltakozó megmozdulások kirobbantása után nemzeti egységre - az elnök- választási eredmény mögötti egy­séges felsorakozásra - hívta fel az irániakat. A tüntetők egyelőre a hivatalos választási eredmény ellen, nem pedig a teokratikus államrendszer ellen emelték fel szavukat; ez utób­bi megdöntésének esélyei hal­Húsz család, köztük egy 5 napos kisbaba, kénytelen volt egy temp­lomban menedéket keresni. Szá­mukra a hatóság egy közösségi házban biztosított helyet. A romá­nok szeremének visszatérni hazá­jukba. Amióta Románia2007-ben csat­lakozott az unióhoz, több ezer ro­ma költözött a gazdagabb nyugati országokba, ahol többnyire nyo­morúságos körülmények között élnek. Írországban kormánybecs­lések szerint kis számú, mintegy ezer fős Romániából érkezett né­pesség él. A belfasti támadások nem az elsők Európában. A 2007-es olaszországi eset óta több környező országban is történtek romaellenes incidensek. És bár Brüsszelben szinte biztos­ra veszik Barroso újrajelölését - hi­szen a tagállamok kormányainak döntő többsége, köztük több balol­dali kormány is támogatja -, szem előtt kell tartani, hogy az Európai Parlamentnek vétójoga van a bi­zottsági elnök személyét, illetve a bizottság teljes testületét illetően. A problémát a két intézmény (a par­lament, illetve a kormányokat kép­ványnak tűnnek. A mostani meg­mozdulások a legnépesebb utcai tüntetések az USA által támogata­tott Mohammad Reza Pahlavi sah hatalmát megdöntő 1979-es iszlám forradalom óta. Egyes megfigyelők szerint sorozatos tiltakozások pe­dig megkérdőjelezik, hogy valóban Hameneié-e az utolsó szó minden fontos kérdésben. A Boma iráni hírügynökség azért bírált egyes vallási vezető­ket, mert a korábbi választásoktól eltérően ezúttal nem gratuláltak az elnökválasztás győztesének, vagyis Ahmadinezsádnak. Az iráni hatóságok tegnap meggátolták, hogy az Ahmadine- zsád bírálói közé tartozó Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani volt elnök két gyermeke elhagyja az orszá­got -jelentette a Farsz hírügynök­ség, de nem jelölte meg értesülése forrását. Rendszerpárti diákok Budaházy őrizetben Pokolgép a focilabdában Budapest. Azzal gyanúsítja Bu­daházy Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy két évvel ezelőtt egy több személyből álló csoportot hozott létre és veze­tett abból a célból, hogy ország- gyűlési képviselők elleni támadá­sokkal, őket megfélemlítve befo­lyásolják a parlamenti döntéseket. Ázzál is gyanúsítható, 2009. ápri­lis elején utasítást adott a bűntár­sainak arra, hogy helyezzenek el két országgyűlési képviselő házá­nál időzítő szerkezettel ellátott, futball-labdába rejtett nagy mennyiségű robbanóanyagot. Ä végrehajtást a rendőrség közbelé­pése akadályozta meg. (MTI) viselő tanács) konzultációja segít­het megoldani. A június 25-i stock­holmi megbeszélés nyomán, a júli­us közepi első ülésen az EP elvben akár jóvá is hagyhatja Barroso megbízatását, de az is elképzelhe­tő, hogy a parlamenti vezetők őszig - akár az ír referendumig - késlelte­tik a szavazást. Az igazsághoz tartozik: a portu­gál politikuson kívül érdemi támo­Rafszandzsani fiának és lányának őrizetbe vételét követelték. Az Őrök Tanácsa holnap talál­kozik a három vesztes elnökjelölt­tel, hogy megvitassák a június 12-i elnökválasztás ügyében fel­merült panaszokat. Ezt a 12 tagú testület szóvivője jelentette be az állami rádióban. Közölte, a tanács megkezdte a múlt heti voksolással kapcsolatban benyújtott, össze­sen 646 panasz „alapos kivizs­gálását”. Ä kifogásokat a három érintett - Muszavi, Mehdi Karubi és Mohszen Rezai - személyesen is felvetheti a testület holnapi rendkívüli ülésén. Ugyancsak holnapra, újabb tüntetésre kért engedélyt a Mu­szavi által vezetett Harcos Papság Pártja. A tervek szerint ezen részt venne Mohammad Hatami volt elnök is, Muszavi pedig beszédet kíván mondani. (MTI, ú) ÖSSZEFOGLALÓ Szöul. Észak-Koreának több ezer tonna vegyi fegyver van a bir­tokában, s képes bevetni ezeket Dél-Korea ellen. Ez áll a Nemzet­közi Válságcsoport (ICG) tegnap közzétett jelentésében. A brüsszeli székhelyű tekinté­lyes szakértői intézet szerint az észak-koreai hadsereg 2500-5000 tonna vegyi fegyverrel - többek között mustárgázzal és szarin ideggázzal - rendelkezik. „Ha a konfliktus eszkalálódik, és össze­csapások törnek ki, fennáll a koc­kázata annak, hogy Phenjan beve­ti ezeket a fegyvereket” - közölte Dániel Pinkston, az ICG szöuli képviselője. Észak-Koreában évti­gatottságú más jelölt nincs is a posztra, ugyanakkor egyelőre nem látszik annyira biztosnak, hogy Barroso jelölése elérheti a szüksé­ges egyszerű szavazattöbbséget a parlamentben. Például Jörg Leichtfried, az osztrák szociálde- mokratákEP-delegációvezetője azt mondta, szerinte alkalmasabb bi­zottsági elnök lenne Pascal Lamy, a WTO francia főigazgatója vagy Po- ul Nyrup Rasmussen, az európai szocialisták dán elnöke. Egyébként Rasmussen azt sze­retné, ha a bizottsági elnök szemé­lyét csak októberben erősítenék meg. Ennek oka: ha az októberre tervezett újabb írországi népszava­záson elfogadják az uniót megre­formáló Lisszaboni Szerződést, ak­kor annak alapján új szabályok lép­nek életbe az Európai Bizottság összetételét, illetve a kiválasztás szabályait illetően is. Érdekes párizsi hír, hogy Daniel Cohn-Bendit, er Zöldek eddigi eu­rópai parlamenti frakcióvezetője a Barroso mandátumának meg­hosszabbításáról szóló szavazás el­halasztását kérte tegnap Nicolas Sarkozytől. A francia államfő né­hány órával a brüsszeli csúcstalál­kozó előtt, a hivatalában fogadta a francia Zöldek vezetőjét. Sarkozy az elmúlt napokban az EP-ben he­lyet foglaló valamennyi francia párt képviselőivel konzultált a kér­désről. (MTI, s,t,ú) írországi botrány A pápa első reagálása Vatikánváros. XVI. Benedek pápa körlevelet intézett tegnap a katolikus papsághoz, elítélve írá­sában azokat a lelkipásztorokat, akik hűtlenek voltak esküjükhöz. Ez a levél az első nyilvános állásfog­lalás az egyházfő részéről a katoli­kus egyházban történt visszaélé­sekkel kapcsolatban azóta, hogy egy független bizottság májusban nyilvánosságra hozta jelentését Ír­országban az ír egyházi nevelőin­tézetekben elkövetett visszaélé­sekről. A dokumentum szerint az ír egyház oktató-nevelő intézménye­iben évtizedeken át rendszeresen vertek és szexuálisan zaklattak fiú­kat és lányokat. Apápa nemrégiben találkozott két ír főpappal, és meg­vitatta velük a jelentésben foglalta­kat. Körlevelében a pápa nem emlí­tett konkrét eseteket, de utalt az ír­országi botrányra. (MTI) zedek óta folyik vegyi fegyverek fejlesztése. Phenjan a szakértők szerint rendelkezik a szükséges technológiával, hogy bevesse ezeket az eszközöket Szöul körze­tében - itt él a 49 milliós dél-kore­ai lakosság közel fele - sőt Dél-Ko- rea egész területén. Az ICG egy másik összegzése szerint Phenjan több mint 600 Scud-rakétát állított hadrendbe - ezekkel elvileg csapást lehet mér­ni Dél-Korea bármely pontjára -, illetve 320 Rodong típusú rakétát, amely képes elérni Japán nagy ré­szét. Észak-Korea három hete kí­sérleti atomrobbantást hajtott végre, továbbá rakétakísérleteket is végez, kiélezve a feszültséget a térségben. (MTI, ú) Találkozni akar a vesztes elnökjelöltekkel az Őrök Tanácsa - a népharag hatodik napja Megölt társaikat gyászolták a teheráni tüntetők Rasszista támadásról beszélnek a hatóságok Újabb atrocitás Belfastban Phenjannak több ezer tonna vegyi fegyvere van Ideggázzal is támadhatna

Next

/
Oldalképek
Tartalom