Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-02 / 125. szám, kedd
2009. június 2., kedd 11. oldal Minden hónappal egyre növekszik az egészségügyi intézmény adóssága - elkerülhetetlen a csőd? Még mindig új gazdára vár a kórház Ipolyság. Még mindig nem sikerült megtalálni az ipolysági kórház új tőkeerős működtetőjét. Jelenleg mintegy 1,859 millió euróra (56 millió korona) tehető a vesztesége, és havonta további mintegy 49 800 eurós (1,5 millió korona) veszteséget termel a nonprofit szervezet. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Legutóbb Molnár Péter rima- szombati vállalkozóval, a nyús- tyai kórház tulajdonosával próbált megállapodni a város vezetése. 2008-tól már három esetleges beruházóval folytak egyeztetések, de a szerződés megkötéséig nem jutottak el a felek. A Med- íin PZS Rt. visszalépése után egy érvénytelen versenypályázat is lezajlott, majd egy féléves tárgyalássorozat után az Agel SK is visszalépett. Bélik György alpolgármester, a kórház igazgatótanácsának elnöke elmondta, Molnárral közel egy hónapja megszakadt a kapcsolat, nem jelentkezett. Már folyamatban volt a szerződés kidolgozása, de nem sikerült végérvényesen megegyezni a feltételekben. A legnagyobb gondot egy, a város számára rendkívül előnytelen szerződés okozta, melyet három éve kötöttek a fűtés rekonstrukciójáról. Molnárnak nem felelt meg a fűtés jelenlegi módja, a szerződésbontás miatt kifizetendő összeg viszont még akkor is a várost terhelte volna, ha már nem tulajdonosa a kórháznak. Ha bárld visszalép a szerződéstől, az önkormányzatnak kell kifizetnie a befektetés összegét, hozzávetőleg 730 ezer eurót (22 millió korona). Ez a tény is hátráltatta a megegyezést, hiszen mindkét fél a maga érdekeit védte. Pásztor Lajos, az időközi polgármester-választás nyertese, akit május 4-én iktattak be hivatalába, lapunknak elmondta, jelenleg egy érdeklődőről tud, ez a pozsonyi székhelyű Kórházak és Poliklinikák Kht. Ez a szervezet működteti a garamszentkereszti, a rimaszombati, a varannói, a Selmecbányái és a sztropkói kórházat is. A kht. vezetése információkat kért az ipolysági kórház gazdasági, személyzeti és más mutatóiról, először átfogó képet akarnak kapni a helyzetről, majd ezek alapján tesznek javaslatot arra, milyen feltételekkel tudnák átvenni az intézményt. Pásztor hivatalba lépése után találkozott Molnár Péterrel, aki egyelőre nem adott egyértelmű választ. Pásztor szerint jelenleg egyetlen tárgyaló- partnere van a városnak, a Kórházak és Poliklinikák Kht. Pásztor Lajos leszögezte, az önkormányzat nyitott más cégek ajánlatára is. (fm) Az ipolysági kórház további működtetéséről idén már a negyedik érdeklődővel tárgyal az önkormányzat (A szerző felvétele) Lemondását fontolgatja az igazgató Pokorný László, aki 2008 augusztus végétől megbízott igazgatója a kórháznak, lemondását fontolgatja, mert szerinte tarthatatlan a helyzet. Az intézmény adóssága nő, ha így folytatódik, elkerülhetetlen lesz a csődeljárás. Jelenleg még minden biztosítóval van szerződése a kórháznak. Az Union megemelte a havi keretösszeget. Az Apollo, a Dôvera és az Általános Egészségbiztosítóval kell ismét szerződni. Bizonyos osztályokon, például a sebészeten és a nőgyógyászaton a Dôvera eddig csak az akut-betegellátást fedezte. Decembertől négy új orvost vett fel a kórház, eggyel pedig jelenleg is tárgyal, közülük három szakorvos - ez is növeli az esélyeit, hogy a biztosítóklegalább az eddigi, vagyjobb feltételeket kínáljanak, (fm) Ekel vezeti az internetes szimpátiaszavazást Két csallóközi falu az Év községe 2009 versenyben V.KRASZNICA MELITTA Ekel. A 12 település között, amely benevezett a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség által ötödik alkalommal meghirdetett az Év községe elnevezésű versenybe, ott találjuk a komáromi járásbeli Ekeit, valamint dunaszerdahelyi járásbeli Kisudvamokot is. A környezetvédelmi minisztérium és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása védnöksége alatt zajló megmérettetés győztese képviseli majd az országot az összeurópai fordulóban. A szakemberekből álló 12 tagú bizottság május 27-én látogatott a közel 1500 lakosú Ekeire, ahol a meghirdetett kritériumok alapján vizsgálták a helybéli viszonyokat. Tájékozódtak az épületfelújításokról, a községben működő társadalmi szervezetek tevékenységéről, a műemlékekről és szobrokról, a sportolási lehetőségekről és a környezetvédelemről. ,A megbeszélés során a bizottság tagjai kiemelték, hogy Ekel azon kevés szlovákiai települések egyike, amely a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség tíz éve futó Falumegújítás (Obnova dediny) programjában eddig minden évben pályázott, többször sikeresen” - tájékoztatott Fekete Iveta polgármester. A verseny részét képezi az internetes szimpátiaszavazás, amely a www.e-obce.sk honlapon fut. A jelenlegi állás szerint Ekel 29 százalékkal, 11 százalékos előnnyel vezeti a mezőnyt; voksolni július végéig lehet. A szakmai bizottság ősszel hirdet győztest, ami Fekete Iveta szavai szerint elsősorban erkölcsi elismerést és a település népszerűsítésének lehetőségét jelenti, hiszen európai szinten képviselheti Szlovákiáit. Nem mellesleg az első három helyezett jövőre automatikusan megkapja a legfeljebb 4980 eurós (150 000 korona) pályázati támogatást a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökségtől. A falu híres szülötte, a tudós Herényi János szobrát 2005-ben avatták fel (Kis Kata felvétele) Az első szlovákiai magyar államelnökről és a roma kisebbségről is szó esett a fesztiválon és az órákon MultikulturART - „elpáholták” a magyarok a szlovák gimnazistákat Magyar, szlovák és roma felirat díszítette a színpadot: Ne csak a bőröm színét lásd, vedd észre, mi van a szívemben! (Csuport István felvétele) Új osztályt nyitnak az egyetemi kórházban Nem zárják be a kórházat a felújítás idejére ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. A Pázmány Péter Gimnázium egyike annak a kilenc szlovákiai tanintézménynek a mintegy kétszázból, amely részt vehet a MultikulturART - ismerd meg a kisebbségek kultúráját projektben. Eddig tizenkét multikulturális tanórát tartottak a gimnáziumban, ezeken a diákok nyíltan beszéltek a magyar-szlovák együttélést és a romakérdést érintő kényesebb témákról. ,A projektben részt vevő iskolák művészeti formában mutatják be az általuk választott témát” - tájékoztatott Petemai Zsuzsa, a gimnázium igazgatója. Az érsekújvári diákok a magyar és a szlovák fiatalok baráti és szerelmi kapcsolatára építették - a diszkós verekedést, a szlovák gimnazisták „magyaros” elpáho- lását bemutató - színdarab témáját. A darabot június 18-án bemutatják a pozsonyi Pálffy-pa- lotában. Benkő Tímea, a projekt koordinátora lapunknak elmondta, irodalmi alkotópályázatot is hirdettek: Cigány fiú/lány a barátom, Szlovák fiú/lány a barátom, Arab országba kirándultam - ezek a témák. Voltak, akik: Barack Obama győzelme, avagy az első színes bőrű amerikai elnök, Az első szlovákiai magyar elnök, esetleg a Magyar zászlóval a DAC-lelátón témát választották. A Komáromi, Ga- lántai és Nyitrai járásból beérkezett pályamunkák közül végül két diák fogalmazását díjazták: Sóky Bernadett, a Pázmány Péter Gimnázium kvarta osztályos, és Forró Diana, a galántai Kodály Zoltán Alapiskola kilencedikes tanulója nyert elismerést. A képzőművészeti pályázaton számos régióbeli diák vett részt, győztesként került ki közülük Tóth Viktor érsekújvári gimnazista, aki hatalmas sakkfigurákat faragott ki tölgyfából és diófából. A rendezvényen felléptek a Czuczor Gergely Alapiskola és a tardoskeddi Szemerényi Károly Alapiskola tanulói magyar, cigány és arab táncokkal. A vendégek között ott voltak más magyar iskolák vezetői, és Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere is. Szigeti László MKP-s parlamenti képviselő a színes programot látva megjegyezte, bizonyára nem véletlenül rendezték meg ezt a multikulturális fesztivált éppen Érsekújvárban. Ez a közeg toleranciára, az együttélés fontosságára tanítja az embereket, (száz) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. 8,3 millió euró (250 millió korona) európai uniós támogatást kapott az Érsekújvári Egyetemi Kórház és Rendelőintézet, amit az intézmény felújítására fordítanak. Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a szlovákiai egészségügyi intézmények összesen 80 millió euró (2,4 milliárd korona) támogatásban részesültek. „A tavaly szeptemberben meghirdetett pályázatra dolgoztuk ki a korszerűsítés tervét. Elsősorban azt tartottuk szem előtt, hogy a kórház fontos részlegeit sikerüljön korszerűsítenünk. Terveink között szerepel az onkológiai osztály létrehozása” - tájékoztatta lapunkat Imrich Matuška, az egyetemi kórház igazgatója. A projekt több részből áll: a kilenc műtő teljes felújítása mellett az aneszteziológiai és a sürgősségi osztály, valamint a szülészet rekonstrukcióját tervezik. Felújítják valamennyi szociális helyiséget nem csak a fekvőbetegrészlegen, hanem a rendelőintézetekben is. Jelentős változásnak tekinthető, hogy korszerűsítik a betegek és az ápolószemélyzet közti kommunikációt szolgáló, úgynevezett intercom-rendszert. A várhatóan két évig tartó munkálatok során a támogatásból befejezik az ablakcserét és hőszigetelik az épületet, amivel jelentős mértékben javulhat az intézmény energia- gazdálkodása. Az egykori gyerekosztály kihasználatlanul álló helyiségeiben a tervek szerint megnyitják az onkológiai osztályt, ahol biztosítják a hosszan tartó kezelésre szorulók ellátását. Sajnos, egyre több a daganatos megbetegedésben szenvedő páciens, akiket eddig a kórház különböző osztályain láttak el. A járási székhely peremén található Érsekújvári Egyetemi Kórházat és Rendelőintézetet ma már nem csak az érsekújvári járásbeli betegek látogatják, igénybe veszik az egészségügyi szolgáltatásaikat az egész déli régióból, (száz) Sokáig tart, de megéri A munkálatok hosszú időre igénybe veszik az egészségügyi dolgozók türelmét, de mindez a betegek érdekében történik. A munkálatok azért tartanak majd olyan hosszú ideig, mert a kórház fekvőbeteg-részlege és a rendelőintézetek közös épületben találhatók. Egyetlen napra sem szeretnék bezárni az intézményt, (száz)