Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-23 / 117. szám, szombat
24 Panoráma ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 23. www.ujszo.com Megszaporodtak a késelések a francia iskolákban Motozzák meg a diákokat! MTl-HÍR Serdült Orsolya (középen) lett A Királynő, azaz a Miss World Hungary 2009. A 21 éves budapesti lány tavaly is indult a versenyen, ám akkor nem került be a legjobbak közé. A Miss Universe Hungary 2009 Budai Zsuzsa lett (balra), aki tavaly feladni kényszerült a versenyt egészségi állapota miatt. Miss Earthnek pedig a jákfai Kocsis Korinnát választotta a zsűri, aki egyben a közönségdíjat is hazavihette. Az RTL Klub gálájának két házigazdája Ördög Nóra és Hajós András volt. Serdült Orsi Johannesburgban, Budai Zsuzsa a Bahamákon, Kocsis Korinna pedig a Fülöp-szigeteken, Manilában képviselheti Magyarországot a világversenyen. (Reuters-felvétel) A szülők nem adták fel a reményt, hogy megtalálják Madeleine-t Egy idősebb brit pedofilra terelődött a gyanú Május 23 EGY GONDOIAT „A magányhoz is társ kell, aki tiszteletben tartja a magány utáni vágyat.” Palotai Boris NÉVNAP Dezső Latin eredetű név, a Deside- riusban kereshetjük a gyökerét. A magyar szinte változatlan formában, Dezsidérius- ként vette át, s csak később rövidült Dezsővé. Ma ünnepelnek a Želmírák is. AMI ÉVFORDULÓINK 105 éve született Nagyváradon Palotai Boris írónő. Egy híján 80 évet élt. Pályadíjat nyert az Athenaeumtól és pályázatot a Nyugatnál. Nagyon meggondolta, mit hogyan ír, művei ugyanis rendkívül népszerűek voltak. 75 éve halt meg Bonnie és Clyde amerikai gengszterpáros. Bonnie Parker és Clyde Barrow történetét a Faye Dunaway és Warren Beatty főszereplésével készült híres filmből ismeijük. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves John Newcombe ausztrál teniszező. Mindent megnyert, amit csak lehetett. 1974- benó vezette a világranglistát. 65 éves Beke László művészet- történész, a Széchenyi-díj e- gyik idei kitüntetettje. Adám Tamás (Nagy Sándor Tamás - 1952) színész, a Família Kft. című tévésorozatban Szép Károly alakítója. Joan Collins (1933) angol színésznő. Martinék János (1965) öttusázó, világ- és Európa-bajno- ki aranyérmes, a szöuli olimpia egyéni és csapatbajnoka. NAPI VICC- Vádlott, miért lopta el az ezüstkanalakat?- Az orvosom mondta, hogy el kell lopnom!-Hogyhogy?- Ó írta fel nekem: naponta három evőkanál. 0RV0SAAETE0R0LÓG1A A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők úgy érzik, kedvezőbb hatású az időjárás, javul fizikai és szellemi teljesítőképességük. Az ekcémások és a reumások panaszokra számíthatnak, gyakrabban fordul elő fejfájás. London. Egy börtönviselt brit pedofilra terelődött a gyanú a Portugáliából két éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCain ügyében - írta tegnapi számában a Daily Mirror. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ A 64 éves férfi, aki már háromszor ült fiatal lányok elleni szexuális bűncselekmények miatt, 2007 májusában egyórás autóútra lakott családjával a dél-portugáliai Praia da Luz üdülőhelytől, ahonnan a kislány nyomtalanul eltűnt. A brit újság értesülése szerint a férfi - német felesége révén - jelenleg egy németországi kórházban van, ahol daganatos betegsége miatt kezelik. Madeleine szüleinek szóvivője, Clarence Mitchell számolt be arról, hogy a család által felfogadott detektívek „a nyomozás szempontjáKik élnek a MTl-HÍR Genf. Az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) adatai szerint 86 évvel Japánban a legmagasabb a nők várható élettartama, a férfiak közt pedig 81 évvel San Marino vezet. A genfi székhelyű testület ból érdekes személynek” tartják a brit férfit. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez több nyom közül csak az egyik, amelyet kivizsgálnak. Egy brit pár találkozott két évvel ezelőtti portugáliai nyaralásán a férfival, akinek bizarr megjegyzései szöget ütöttek a fejükbe. Akkoriban csak egy excentrikus csavargónak gondolták, aki feleségével és hat gyermekével vándorol egyik kempingből a másikba. Hazatérésük után tudták meg, hogy börtönviselt pedofil, akit csaknem 30 évvel korábbi szexuális bűncselekmények miatt még mindig köröz a brit rendőrség. Felidézték, hogy Madeleine eltűnése idején a férfi éppen azon a környéken élt. Eszükbejutott, hogy elmesélte nekik, miként környékezték meg „cigány turisták” és ajánlottak pénzt kislányáért, aki a skót kislányhoz hasonlóan szőke és kék szemű volt. Mindez közvetlenül azelőtt történt, hogy Madeleine-nek nyoma vekutatásai alapján a Sierra Leone-i férfiak élnek a legrövidebb ideig, esetükben a várható élettartam mindössze 39 év. A nők helyzete Afganisztánban a legrosszabb, a közép-keleti országban 42 éves élettartamra számíthatnak. szett. Később arról is beszélt, hogy Marokkóba kell mennie a családjával egy szép haszonnal kecsegtető „üzleti útra”. Valamit el akart adni, de azt nem árulta el, hogy pontosan mit. A Madeleine eltűnését követő hónapokban többen látni vélték a kislányt az észak-afrikai országban, de ott sem akadtak nyomára. A pár a hét elején kapcsolatba lépett a férfival, aki kérdezősködé- sükre határozottan állította: a kislány eltűnésének napján 50 kilométernyire volt Praia da Luztól. A portugál rendőrség tavaly eredménytelennek nyilvánította és lezárta a nyomozást a Madeleine- ügyben. A szülők azonban nem adták fel a reményt, hogy megtalálják a kislányt, ezért eltűnésének második évfordulóján, néhány hete közzétették egy gyanúsított fantomképét és egy új számítógépes képet, amely „öregítve”, hatévesen ábrázolja a kislányt. A WHO kalkulációi 2007-es statisztikákon alapulnak, amelyeket tavaly összegeztek. A szervezet szerint Angolában, Eritreában és Libériában jelentős előrelépés mutatkozott e téren, míg Botswanában, Kenyában és Lesothóban csökkent a várható élettartam. Párizs. Franciaországban fontolóra vették, hogy a tanárokat felhatalmazzák a diákok öltözetének és holmijának átvizsgálására fegyverek után kutatva, mert az utóbbi időben megszaporodtak a késelések az iskolákban és azok környékén. Az ötlettel Xavier Darcos közoktatási miniszter rukkolt elő, miután Nicolas Sarkozy francia elnök előző nap utasította konzervatív kormányát, hogy dolgozzon ki tervet az iskolai erőszak megfékezésére. „A személyzetet fel kellene jogosítani arra, hogy kinyittathassák a diákkal a táskáját, vagy megmotozhassák, ha azt gyanítBudapest. Utolsó állomásához érkezett a Csináljuk a fesztivált idei sorozata. A hangulatos időutazást élőben láthatják a filmslágerek kedvelői május 24-én, vasárnap 20 órától azml-en. Anézők szavazatai alapján 12 dal került a döntőbe. A remek dalok, fülbemászó dallamok és a kedvelt magyar sztárok mellett meglepetést is tartogatnak a szerkesztők. A két műsorvezető Harsányi Levente és Gundel T akács Gábor. A nézők ismét kiválaszthatják kedvencüket, és sms-ben vagy telefonon voksolhat- naka megadott dalok kódjaival. A fellépők között szerepel: Csézy, Keresztes Ildikó, Pólyák Lilla, Simon ják, hogy fegyvert hord magánál” - jelentette ki a miniszter szülők előtt mondott beszédében. Felvetését a tanárok azonban hevesen elutasították, mondván, hogy egy ilyen intézkedés csak erősítené a gyanakvás légkörét az amúgy is nyugtalan francia külvárosokban. A tanárok hasonló ellenállásába ütközött Darcos azon javaslata is, hogy szereljenek fel fémdetektorokat az iskolákban. Franciaországban idén eddig hat diákot vagy tanárt késeitek meg iskolákban vagy azok környékén. Az esetek nagy része a francia városokat övező szegény külvárosokban történt, olyan területeken, ahol 2005-ben zavargások törtek ki. Boglárka, Dér Heni és Bebe, Balássy Betty ésVargaFeri,Tóth Vera és Roy, Töreki Andrea és Vadkerty Imre, Féké Pál, Magna Cum Laude, Palcsó Tomi, Serbán Attila. A döntőben szereplő régi és új filmslágerek: Az oroszlán ugrani készül - Miért hagytuk, hogy így legyen?, Csinibaba - Különös éjszaka volt, Csak szex és más semmi - Boldogság gyere haza, Fuss, hogy utol- éijenek - Félteni kell, Honfoglalás - Kell még egy szó, Egy bolond százat csinál - Egy bolond..., Egy szoknya ... - Micsoda nő ez a férfi, Ezek a fiatalok - Gyémánt és arany, S.O.S Szerelem - Vidéki sanzon, Szálka hal nélkül - SZPSZ, Szerelem első vérig- Szerelem első... „ 2x2 néha öt -Túl szép amit te mondasz... Töreki Andrea és Vadkerty Imre (Az MTV felvétele) Pisztollyal követelt túszprotézis New York. Pisztollyal próbálta kikényszeríteni üzlettársa szájából annak műfogsorát egy férfi az Egyesült Államokban. A protézist nem saját használatra akarta megkaparintani, hanem afféle túsznak, mivel partnere pénzzel tartozott neki. Az ügyből feljelentés lett, bár a fogsor hamar visszakerült eredeti helyére. A vádlott tagadja, hogy pisztollyal fenyegetőzött, és hogy elrabolta volna a fogsorokat, de azt elismeri, hogy pénzügyi vita miatt valóban előállt a protézisköveteléssel. Az ügy július elsején kerül bíróság elé. (pan) Afganisztánban csak 42 éves élettartamra számíthatnak a nők legtovább a világon? Befejeződik a Csináljuk a fesztivált idei sorozata Magyar filmslágerek döntője MTV-ÖSSZEFOGLALÓ szlovákiai magyar napilap www,ujszo*com Szerkesztőség: Lazaretská 12,811 08 Bratislava, e-mail: redakcia@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Czajlik Katalin (02/59233449), Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/59233426), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Grendel Ágota - vélemény (02/59233442) Mislay Edit - kultúra (02/59233430), J. Mészáros Károly - sport (02/59233431). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapor 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/ 228525, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. I Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató) tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, fax.- 02/ 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339.1 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1a és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi.