Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-23 / 117. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 23. Közélet 3 Daniel Lipšic: a Smer sem teljesen ártatlan a Speciális Bíróság megszüntetésében, de most nem ezzel kell törődnünk Muszáj megmenteni a Speciális Bíróságot Az SNS és a HZDS mellett a Smer sem teljesen ártatlan a Speciális Bíróság megszüntetésében (Pavol Funtál felvétele) Hat évvel ezelőtt igazságügyi miniszterként a Speciális Bíróság létrehozója volt. Szerinte a bíróságról szóló törvényt megfelelően készítették elő, az Alkotmánybíróság szerdai döntését értelmetlennek tartja. Bízik benne, hogy Robert Fico is a bíróság megmentését akarja, és hogy meg tudnak egyezni. Dániel Lipšiccel, a KDH alelnöké- vel a bíróságot megszüntető alkotmánybírósági döntés után kialakult helyzetről beszélgettünk. MÓZES SZABOLCS Számított ilyen döntésre? Arra számítottam, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmány szövege alapján fog dönteni. Az teljesen egyértelmű: az alkotmány szerint a bíróságok rendszerét a Legfelsőbb Bíróság és a többi bíróság alkotja. Melyeket törvények alapján hoznak létre - ez a Speciális Bíróság esetében is így volt. Sajnálom, hogy az Alkotmánybíróság nem az alkotmány szövege alapján döntött, határozata a testület többségének szubjektív véleményét tükrözi. Az Alkotmánybíróságnak nem arról kellett döntenie, hogy jó-e vagy rossz, hogy működik a Speciális Bíróság, hanem arról, hogy működése sérti-e az alkotmányt. És ebben a tekintetben a helyzet világos: az alkotmány egyetlen passzusa sem tiltja a Speciális Bíróság létrehozását. Miniszterként ön kezdeményezte és készítette elő a Speciális Bíróság létrehozását. Saját vereségének is tekinti a szerdai döntést? Ez minden becsületes ember veresége. Már korábban feltettem a kérdést: ki fog ezután a döntés után ünnepelni? A becsületes polgárok vagy a maffiózók, korrupt politikusok, pénzbehajtók és rablók. Teljesen egyértelmű, hogy ki nyert és ki vesztett ezzel a döntéssel. A döntés kihirdetése után ön jelezte, nemcsak Ladislav Oroszra, hanem más alkotmánybírókra is megpróbálhattak „hatni” az ítélet meghozatala előtt. Milyen irányból jöhettek ezek a ráhatási kísérletek: a politikusok vagy az alvilág irányából? Nem szeretnék erről spekulálni. Tény, hogy a Speciális Bíróság eltörlése egyrészt a maffia érdeke volt, másrészt pedig azoké, akiket elítélt a bíróság, de fellebbeztek, így az ítélet még nem jogerős. Egy sor bűnöző már az elmúlt években azzal igyekezett védekezni, hogy a bíróság alkotmányellenesen jött létre. Továbbá a kormánykoalíció egy részének is érdekében állt beszüntetni a testület tevékenységét. Nem fogok találgatni, de az tény, hogy Oroszt megfenyegették. Nem lehet kizárni, hogy más alkotmánybírákra is próbáltak nyomást gyakorolni. 2003-ban az ön által vezetett minisztérium készítette elő a törvényt. Nem lehetett volna akkor körültekintőbben megszerkeszteni a jogszabályt, hiszen sejteni lehetett, hogy a legkisebb hiba is megbosszulhatja magát a jövőben? Szerintem a törvény jól lett előkészítve és nem alkotmánysértő. Végtére is a törvény elfogadásakor senki sem kérdőjelezte meg alkotmányosságát, a következő években sem támadták emiatt. A kormánykoalíció először lecserélte az alkotmánybírók nagy részét, 2007-ben 13-ból kilenc új tagja lett a testületnek, s csak aztán támadták meg az alkotmánybíróságon a Speciális Bíróságot. Kérdem én: ha az akkori ellenzéki, a jelenlegi kormánypártok meg voltak róla győződve, hogy a Speciális Bíróságról szóló törvény alkotmánysértő, akkor miért nem fordultak nyomban az Alkotmánybírósághoz? 2003-ban. 2004-ben, 2005-ben vagy 2006-ban. Miért kellett először az alkotmánybírák nagy részét lecserélni, s aztán benyújtani a beadványt? Mert tudták, hogy reális, szakmai, alkotmányos probléma nincs a törvénnyel. A saját alkotmánybírái- kat kellett először bejuttatniuk a testületbe, aztán merték csak megtámadni. Még a 2006-os kormányváltás előtt több alkotmánybíró megbízatási ideje lejárt, a megüresedett helyekre viszont akkor hosszú hónapokon keresztül nem sikerült új bírákat választani. Nem érzi úgy, hogy ebben csődöt mondtak az akkori kormánypártok? Ha akkor betöltik a megüresedett helyeket, ma valószínűleg nem lenne ez a probléma. Akkor a parlament három jelöltet megválasztott, csak a negyediket nem sikerült (a választás csak akkor lett volna érvényes, ha mind a négy jelölt megkapja a parlament többségének támogatását - szerk. megj.). Egyébként ez a felvetés jogos, én már akkor azt állítom és most is azt mondom, hogy az előző kormánykoalíció alábecsülte az alkotmánybírók megválasztásának fontosságát. Tény, hogy általában véve az egész időszak alatt alábecsültük ezt a kérdést. Az Alkotmánybíróság döntése ismert. Mit lehet most tenni? Hisz abban, hogy Robert Fico miniszterelnök tárgyalóasztalhoz ül az ellenzékkel, és közös erővel megmentik a Speciális Bíróságot? Nélküle nem megy, de nélkülünk sem. Egyezségre van szükség. Most félre kell tenni a koalíciós-ellenzéki nézeteltéréseket. Ebben az esetben a választóvonal nem e két tábor között van, hanem a becsületes emberek és a maffia között. A maffia elleni harcban senki sem lehet semleges, senki sem állhat úgymond középen. Sem a politikusok, sem a média, sem az egyszerű emberek. Ebben az esetben nem marad más választása egyik félnek sem, mint tárgyalóasztal mögé ülni, és olyan megoldásra jutni, mely elfogadható lesz úgy a Smer, mint az ellenzék javára. Itt többről van szó, mint holmi kormánypárti-ellenzéki csetepatéról. Örülök annak, hogy Robert Fico miniszterelnök ilyen vehemensen kiállt a Speciális Bíróság megtartása mellett, de számomra a tettek, nem a szavak a mérvadóak. Konkrétan: mikor kerül a parlament elé az alkotmány és az ide kapcsolódó törvények módosításának tervezete. Ebben az ügyben a kormánynak kell lépnie, hiszen gyorsított eljárásban csak a kormány beleegyezésével kerülhet törvénytervezet a parlament elé. De ismétlem, nem a szavak, hanem a tettek számítanak. Csak a tettek. Ön elhiszi Robert Ficónak, hogy neki is fontos a Speciális Bíróság jövője? Azért is kérdem, mert egy éve a Smer 20 képviselője - a frakció közel fele - aláírta a Speciális Bíróság megszüntetését kérő alkotmánybírósági beadványt. Igen, ez a szomorú igazság, s ez annak a jele, hogy a Smer sem teljesen ártatlan ebben az ügyben. De jelenleg sem nekem, sem másnak nem érdeke, hogy ezen morfondírozzunk. A Smer elnöke világosan kijelentette, hogy ő a Speciális Bíróság mellett van, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a bíróság jelenlegi formájában működhessen. Beszélhetünk a megoldásról, nüán- szokról, de lássunk hozzá a munkához! Ebben a helyzetben, amikor a Smerben és az ellenzéki pártokban is megvan az akarat a bíróság megmentésére, nem tartom elsődlegesnek a múlt elemzését. Számomra a legfontosabb a Speciális Bíróság megmentése. Fico a lehetséges megoldásokat mérlegelve azt mondta, mindenképpen tiszteletben kell tartani az Alkotmánybíróság megállapításait: ez a Speciális Bíróságon a bírók magasabb fizetését és nemzetbiztonsági átvilágításukat is érintené. Nem fél attól, hogy ha ezek a részek kiesnek a törvényből, akkor jelentősen gyengül a bíróság effektiv működése? A fizetéseknél el tudom képzelni a változtatást. A bíróknak járó pótlékok természetesen megmaradnának, csak nem lennének olyan magasak. Végtére is az eredeti, 2003-as törvényjavaslat azzal számolt, hogy a pótlékok a nemzetgazdasági átlagfizetés kétszeresének magasságában lesznek. Csak 2005-ben lett hat és félszeresre emelve ez az arány. Úgy érzem, az elfogadható lenne, ha visszatérnénk az eredeti összeghez. Az Alkotmánybíróság sem azt mondta ki, hogy egyáltalán nem lehetnek pótlékok, csak azt, hogy nem lehetnek túl magasak. Ami pedig a Nemzetbiztonsági Hivatal biztonsági átvilágításait illeti: itt is el tudok képzelni olyan megoldást, amely megfelel az Alkotmánybíróság döntésének. Például a Speciális Bíróság bírái csak akkor esnének át ilyen átvilágításon, mielőtt kinevezik őket. A későbbiekben már nem vizsgálná őket a hivatal. Vagy be lehet vezetni olyan megoldást is, mint Csehországban, ahol minden öt évben át kell esniük ilyen átvilágításon a bíróknak. Kinevezésük előtt viszont mindenképpen át kellene esniük egy biztonsági átvilágításon, hiszen ott csak olyan bíróknak lenne szabad dolgozni, akiket nem lehet megzsarolni. Mi történik, ha nem sikerül megegyezni a Smerrel? Mi lesz, ha megszűnik a Speciális Bíróság, az ügyek pedig átkerülnek a járási bíróságok hatáskörébe? Ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy megegyezzünk. Hogy ne a maffia uralkodjon ebben az országban. Ezért gondolom, hogy mindenképpen meg fogunk egyezni. Muszáj. Szombat 18725 Derült, napos égbolt. Északon kissé megnövekszik a felhőzet, helyenként zápor, zivatar lehetséges. Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony derült ég 15” 23“ futé zápor, zivatar 11“ 23" kissé felhős ég 12" 26" Nyltra tiszta ég 15“ 23“ felhős ég 10" 23" jobbára telhős ég 11" 25" Dunaszerdahely tiszta ég 17“ 24” felhős ég 11" 23" jobbára felhős ég 11" 26" Komárom tiszta ég 17” 25” felhős ég 10" 23" általában felhős ég 10" 27" Ipolyság lélhőtlen ég 16“ 23" felhős ég 8" 23" kissé felhős ég 9" 24" Rimaszombat felhőtlen ég 16“ 22" telhős ég 7" 24” jobbára telhős ég 9" 26" Kassa enyhén felhős ég 13“ 20" általában telhős ég 10" 24" derült ég 10" 25” Királyhelmec kissé lélhős ég 16” 23" jobbára felhős ég 11" 25" általában felhős ég 11" 26" Besztercebánya derült ég 14” 20" (obbáratelhős ég 6" 24" kissé felhős ég 7" 26" Poprád enyhén felhős ég 7“ 18" általában telhős ég 4" 20" kissé telhős ég 5" 20" IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Ciprus 22°/26" 19°/33" 22°/33" Nápoly 19728* 19726* ■?'f T 25Ö0m nvjr Kairó Spilt 19730' «*»> Kanári-szigetek 20722° Theszaloníki 19726' ’** Málta 18727° Várna 17724' 19725° 2009. május 23., 12:00 Kissé felhős égbolt. Nyugat lel megnövekszik a felhőzet, helyenként fűtő zápor, zivatar vagy vihar valészfnű. Szél: DNY, 5-20 km/h Hétfő 1275° Derült, tiszta égbolt. : Szél: változó'lmufc^^**^ : 10-20 km/h Kedd 1376° | 20727° 22728° Derűit, tiszta égbolt, a délutáni. Órákban nyugaton kissé " megnövekszik a felhőzet. Szél: változó 5-15 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva t*’ szél melegfront n ciklon hidegfront * a okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Pozsony Besztercebánya Kassa 05.03 04.53 04.45 Pozsony Besztercebánya Kassa 20.32 20.26 20.18 Pozsony-Dévény Komárom Párkány 375 apad 360 apad 295 apad