Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-29 / 122. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 29. Kultúra 9 Burr Steers rendezése kellemes film, nevetésre késztető szituációkkal, kitűnő színészi alakításokkal Megint 17 - visszalökve az időben A fiatal Mike-ot Zac Efron alakítja (Fotó: Continentalfilm) Ez az a mozi, ami közérzet- javító doppingként fo­gyasztható. Rossz hangulat esetén feldob - garanciát természetesen erre se lehet vállalni, hiszen nem szak­emberként úgy gondolom, a legerősebb depresszáns is csak akkor segít, ha a fo­gyasztó is úgy akaija. Egy film is, amelyet csupa pozi­tív energiával tömtek meg (s a Megint 17-et igen), csak akkor tölt fel, ha meg­van rá a fogadókészség. TALLÓSI BÉLA A Megint 17-hez csak egy sze­mernyi jó szándék kell, hogy a vé­gén csupa derűvel álljunk fel a multiplex kárpitozott üléséből, s kiderüljön, ami beborult. Egy szemernyi jó szándék, hogy nem megint mindenbe belerondító elmarasztalással akarunk egy laza történtet végignézni, ami amúgy is álmodozó, nem földön járó ti­niknek szól. Tinifilm ez valóban, de ezzel nem lehet behatárolni azt a nézőréteget, amelyet valójában megcéloz. A Megint 17 olyan, mint a mese, amely gyerekeknek szól ugyan, de a felnőttek is sokat tanulhatnak belőle. Mesés elemre épít ugyanis ez a tiniközegben - az életet másoló amerikai felszabadult középisko­lában - játszódó vígjáték. Jason Filardi forgatókönyvíró bomba jó ödetére építve ugyanis Burr Steers rendező mintegy mesés va­rázsütésre - amit a középsuli télapószerű gondnoka követ el - időutazást tesz a múltba. A 37 éves Mike O'Donnell (Matthew Perry) felismeri, hogy rossz döntést hozott középisko­lásként, amikor 17 évesen a sze­relmét, a másállapotos Scarlettet (Leslie Mann) választotta a karri­erépítés helyett. így húsz év után se bombasztikus karrier, se csalá­di idill, Scarlett válni készül, két gyereke, Maggie és Alex pedig „apába” se veszik, nem hallgatnak rá, nem is keresik a társaságát, mivel úgy érzik, érett férfiként nem ért a tinik nyelvén. Mindent visszacsinálna, de az idő vissza­fordíthatatlan. Legalábbis vissza­fordíthatatlan lenne, ha nem mo­ziról volna szó. Ezzel a vágyálommal - hogy hősünk szeretné megréparálni, amit elrontott - csöppenünk bele a fantasztikus alaphelyzetbe, vagyis hogy Mike régi iskolájának gondnoka (miért éppen ő, nem tudni, de nem is lényeges) a férfit visszalöki az időben, s megint 17 éves lesz. Az ötletben, mondhat­nánk, semmi eredetiség, viszont kirobbanó erőt hord magában az­által, hogy csak Mike kamaszodik meg újra, mindenki más marad a valós időben, abban, amelyből ő visszaugrott. Ily módon a 37-ből testileg me­gint 17-be csöppent Mike-ot gye­rekkori barátja, Ned (Thomas Lennon) be is íratja ugyanabba az iskolába, amelynek kosárlabda­csapatában annak idején jeleske­dett. S ez a helyzet pikantériája, amelyet pazar helyzetkomiku­mokra lehet kihasználni - s a film alkotói élnek is vele. Mégpedig azzal a sokfelé vihető kuszaság­gal, hogy a tizenhét éves Mike ugyanabba a környezetbe kerül, ahova kamasz fia és tini lánya, akiknek leikébe most, így tizenhét éves apaként lát bele. S ebben a helyzetben neki apának és iskola­társnak kell lennie egyszerre - apa mivoltát természetesen nem fed­heti fel. A film könnyed, de tanulságos cselekménye állandó feszültség­gel tudja megtölteni a szitukat, és újabbnál újabb jó megoldásokat talál arra, ahogy a 17 éves apuka Alex barátjaként fia mellé áll, va­lamint azt az érdekes viszonyu­lást, ahogy a lánya belezúg, és a jóképű Mike-ot már húzná is ma­gára az ágyban. Ugyanilyen bájos az a vonal, amelyben Mike megint 17 évesen csapja a szelet Scarlett- nek, harmincas feleségének. Kellemes film a Megint 17, ka­cagtató, megmosolyogtató szituá­ciókkal. Kitűnő színészi alakítá­sokkal - nagyszerűek a melléksze­repek: a barát Ned, Scarlett, a fele­ség, valamint az igazgatónő, akihez megint be kell íratni a 17 éves Mike- ot, mind-mind sziporkázóan komi­kusjellem abszolút sallang nélkül. És a főszereplő, akit Zac Efron alakít, nem egy elrajzolt-retusált cukormázas fiú, nem olvad ő úgy, mint a High School Musical triló­gia alapján hinnénk. Kettős énje van a filmben, egy 17 és egy 37 éves. S ez utóbbit - amihez való­ban kell színészi többlet - hitele­sen tudja hozni. Lelke van, szíve és esze, nem üres papírmasé. A Megint 17-nek is lelke van, szíve (valós érzésekkel) és esze (elgondolkoztató gondolatokkal). És felpörgető komikuma. S ez ma­napság a tiniknek gyártott mézes csalamádék sorában nem kevés. Nemzetközi Független Kortárs Zenei Találkozó Relatív (Át)Hallások Elhunyt Jankura Péter operatőr Budapest. Hatvanhárom éves korában váratlanul elhunyt Jankura Péter Balázs Béla-díjas operatőr. A Magyar Operatőrök Társaságá­nak vezetőségi tagját kedden érte a halál. 22 játék-, illetve doku­mentumfilmet, jó néhány tv-filmet, tv-játékot és rövidfilmet forga­tott többek között Ember Judittal, Elek Judittal, Sára Sándorral, Huszárik Zoltánnal, Szörény Rezsővel, Mihályi! Imrével, Böször­ményi Gézával, Kabay Barnával, Zsigmond Dezsővel. Fontosabb filmjei: Tisztelet az öregasszonyoknak, Holnap lesz fácán, Idegen arcok, A piacere, Tükörképek, Csontváry, Szívzűr, Érzékeny búcsú a fejedelemtől, A fekete kolostor, Száműzöttek, Csajok, (mti) Elismerés Moldoványi Ferenc filmrendezőnek Virágcsokor Roger Moore-tól MTl-HÍR Budapest. Roger Moore, az UNICEF jószolgálati nagykövete virágcsokrot küldött Moldoványi Ferenc filmrendezőnek, aki a Nagyrabecsülés Csokrát a védte­len, elnyomott gyermekek sorsát bemutató filmjeiért kapta. A rendező egész estés doku­mentum játékfilmjeiben nagy empátiával és felelősséggel ábrá­zolja a védtelen, a felnőttek harca­inak, konfliktusainak kiszolgálta­tott, elnyomott gyerekek sorsát. Moldoványi filmjeit számos nem­zetközi fesztiválon díjazták. A gyermekekkel végzett magas színvonalú munkájának elismeré­séül a rendezőt 2004-ben a One Minutes Video zsűri elnökének kérte fel az UNICEF. A virágcsokrot először az UNI­CEF fennállásának 50. évforduló­ja alkalmából, 1996-ban adomá­nyozták. Akkor a vüág számos ne­ves személyisége, köztük Margit dán királynő, Fabiola belga ki­rályné és a thaiföldi hercegnő ré­szesült a kitüntetésben. ELŐZETES Budapest. E hét végén zajlik Budapesten az Artus Stúdióban a Relatív (ÁtjHallások Kortárs Ze­nei Találkozó második évfolyama. A rendezvény célja, hogy a ma­gyar publikum megismerkedhes­sen korunk elmúlt bő négy évtize­dének, az európai és a tengerentú­li zenekultúrát nagymértékben meghatározó, Magyarországon mégis csaknem teljesen ismeret­len ún. experimentális kortárs ze­ne reprezentatív és új alkotóival, előadóival, legfontosabb műve­ivel. A szervezők kiemelten fon­tosnak tartják, hogy bemutatko­zási lehetőséget és műhely­munkát biztosítsanak a nyitott szellemű magyar zeneszerzők, hanggal foglalkozó alkotók, elő­adók és érdeklődők számára. Európában, Amerikában és a Távol-Keleten (a London Musici­ans’ Collective, a francia M' tam- kine, a genfi és New York-i Expe­rimental Intermedia, a berlini Tesla, a frankfurti Selektion vagy a holland Steim, a moszkvai The­remin Központ stb.) új zenei köz­pontok működnek, amelyek a koncertzenével, a hangmanipulá­cióval, a hang alapú interaktív multimédiával, az ún. hanginstal­lációval és hangi intermédiával foglalkozó művészeket és alkotói csoportokat tömörítik. A Relatív (ÁtjHallások Találkozón ezeket a független magyar és külföldi alko­tói csoportokat, az új utakat kere­ső művészeket kívánják bemutat­ni, hogy az Artus Stúdió különle­ges, atmoszferikus adottságait sokoldalúan kihasználva mutas­sák be műveiket a magyar közön­ségnek. Az idei találkozón lengyel, osztrák, japán, kanadai, ameri­kai, angol, német művészek vesznek részt. A kortárs zenei rendezvényen holnap este a kö­zönség elé lép a Milan Adamčiak non-konvencionális zenei briko- lőr, hangszerépítő, vizuális mű­vész, író, muzikológus, gyűjtő, a szlovák experimentális művészet és zene (kultikus) klasszikusa és Juhász R. József, az ismert hazai performanszművész, költő is, akik együtt adnak akusztikus koncertet, (ú) PENGE _____ Délvidéki képregény A posztmodem korban el­apad a történelmi tudat, lép- ten-nyomon megfigyelhetjük ezt az aszályt. A fiatalabbak, Pilinszky szavával, a .jelenidő vitrinében” élnek, bambán bámulnak már akkor is, ami­kor a rendszerváltás előtti idő­szakról beszélünk, és a családi emlékező beszélgetések is ki­halnak, azok a délutánba nyú­ló tereferék, amikor a vasárna­pi ebéd után a nagyapa felhoz­ta Isonzót, vagy a Don-kanyart, vagy Sándor királyt, a fogságot meg ilyesmiket, vagy amikor apa a háború utáni szegény­ségről beszélt. A fiatalokat, gyakran olvasni ilyesféle véle­ményeket a neten, nem érdek­lik már a régi háborúk, régi szenvedések, mintha nem ér­tenék, hogy a „történelem” nemcsak tananyag, hanem génjeink, kultúránk, tudatunk és érzelmeink láthatatlan tölte­léke is. Amiből lettünk, és ami­vé leszünk. A posztmodern irodalom azonban, mintegy ellenállást gyakorolva, fokozott történelmi érdeklődést mutat. Olykor csu­pán színes szórakoztató anyag­nak használja a históriát, más­kor viszont kutat, kérdez vele, választ keres az ősi kérdésre, hogy honnan jöttünk és hová megyünk, az identitásunkat fir­tatja, szellemi gyökereink után ás. Ezt nacionalista elszántság­gal, tehát tendenciózusan is te­heti, ami együtt jár az irodalmi minőség csökkenésével, vagy, ellenkezőleg, nyitottan, új elbe­szélő módszerekkel kísérletez­ve, kitörve a nemzeti historizá- lás mára már avíttnak mondha­tó keretei közül. Balázs Attila (1955), aki vajdasági íróként kezdte pá­lyafutását, és 91-ben, a balká­ni háború elől menekülve ér­kezett Újvidékről Budapestre, most egy nagyon eredeti, pár­ja nincs történelmi regénnyel jelentkezett, mely egyszerre szórakoztató, identitáskutató Értékelés: és szétrobbantja a nemzeti tör­ténetírás minden megveteme­dett keretét, vonalát, megrög- zöttségét. Erre utal a cím is: a Délvidék, ugye, kinek Észak, kinek Dél, már ha más néző­pontokat, más népeket is fi­gyelembe veszünk, és nem csak a magunkét mondjuk. Ba­lázs Attila elmeséli a Délvidék történetét az ősidőktől napja­inkig, de nemcsak a magya­rok, hanem a szerbek és a töb­bi ott élő nép szempontját is belevonja az elbeszélésbe. Szabadon mesél. Nyoma sincs itt a történészi komoly­ságnak vagy a historizáló fenn­költségnek, az egyenes vonalú kronológiának: az elbeszélő ide-oda ugrál a történelemben, kimerevít, kifest egy-egy képet, fantáziái, magyaráz, elmélke­dik, viccel, anekdotázik, tár­gyától el-elhajlik és visszaköt. Egyszerre végez történészi- krónikási és fantáziamunkát. Amit „krónikásként” serényen összerak, azt a szépíró alakmá­sa szétmeséli, átírja, kicifrázza a történelmet, a nyelv erejével fellazítja. Balázs Attila színes, flikk-flakkos, gazdag irodalmi nyelve és a népi emlékezetből vett mesék, legendák, babo­nák, dalok, mondások, történe­tek olyan szellemi ellenerőt képviselnek, ami állja a sarat a történelmi tényekkel szemben. A tények többnyire háborúk, csapások, népek közti marako­dások, vereségek/győzelmek (kinek mi), üldöztetések, ha­lottak. A történelem, akárhogy nézzük - és Balázs Attila sok szemszögből vizsgálja - „for­galmas hóhérdomb, ahol a ha­lál szele beretvál”. A szellemes, humoros, pikánsan ironikus előadásmód azonban ellenáll a tragizáló szemléletnek. A szerző a záró részben al­kalmat ad arra is, hogy elgon­dolkozzunk Jugoszlávia össze­omlásán. Végigkísérhetjük a Vajdaság soron következő vesz­tét és Szerbia „kis Trianonját”. Balázs Attila bölcsességet nem nélkülöző derűje szétmorzsolja az esetleges könnycseppeket; a nyelvi erő diadalt arat az újra meg újra bekeményítő törté­nelmen. Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél. Budapest, Palatí­nus, 2008. OO Korál-koncert és kiállítás Galánta. A régió képzőművészeit tömörítő Bronz Kép­zőművészeti Csoport új galériát készül nyitni a volt állami gazda­ság csarnokaiban, Bronz Galéria néven. Az épülethez tartozó több hektáros parkban pedig szoborparkot szeretnének kialakí­tani. Az új kulturális létesítményre a közönség figyelmét is sze­retnék felhívni, ezért holnap 18 órától koncertet rendeznek a helyszínen (Puškinova 705). A magyar popzene legendás zene­kara, a Korái előtt fellép a Szlávik Band és a RAF-II. A rendezvény része az a kiállítás is, amelynek kurátora Szabó László szobrászművész, (ú)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom