Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-27 / 120. szám, szerda

22 Sport ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 27. www.ujszo.com Három meccs félbeszakadt a Lévai járásban Bíróverés Lekéren és Lontón, vendéglevonulás Tesmagon ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Lekér/Lontó/Tesmag. Példát­lanul gondoskodott a lévai területi bajnokság III. osztálya délkeleti csoportjának néhány résztvevője arról, hogy a soron következő ülé­sükön ne unatkozzanak a területi szövetség fegyelmi bizottságának tagjai. A 24. forduló öt találkozója közül ugyanis három félbeszakadt. Lekéren és Lontón a játékvezetőt bántalmazták, míg Tesmagon a vendég málasiak a találkozó 55. percében levonultak a pályáról. Majer bántotta ajátékvezetőt „Végig pattanásig feszült volt a hangulat, s mintegy negyed órával a befejezés előtt már nem bírta elvi­selni a játékvezetői tévedéseket Majer Miroslav, aki egyben a góllö­vőlista vezetője. Védenceim maga­viseleté sajnos sok kívánnivalót hagy maga után, elítélem, ha egy labdarúgó a bírót bántja. Fontol­gatjuk a bajnokságból való kilépést is” - nyilatkozta sportszerűen Öllé József, a vendég ipolypásztóiak klubelnöke. Lackó érthetetlen tette Lontón sem játszották végig a mérkőzést. „Színvonalas viadal szemtanúja volt a szépszámú kö­zönség. Három perccel a vége előtt, 2:2-es döntetlennél az öngólt vétó és saját csapata ellen büntetőt összehozó focistánk, Lackó Gyula teljesen érthetetlenül meglökte Jo­zef Roman játékvezetőt, aki idő előtt véget vetett az ipolyszakállo­Nyugati főcsoport Döntő, 4. mér­kőzés: DENVER-LOS ANGELES LA­KERS 120:101- összesítésben 2:2 az állás a négy győztes meccsig tartó sorozatban, (s) wmmmmm Ml, STV 1, STV3, ČT2, ORF 1 - 20.15: Manchester Uni- ted-Barcelona, labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő (élő). SPORTKLUB - 2.50 (csü­törtök): Cruzeiro-Sao Pau­lo, labdarúgó Libertadores Kupa-döntő (élő). NOVA SPORT - 3.05 (csü­törtök): Los Angeles Lakers- Denver, NBA-es kosárlabda­meccs, főcsoport-döntő (élő). EUROSPORT - 11.00, 17.45: Francia nyílt tenisz- bajnokság (élő). 15.30: Giro d'Italia kerék­páros körverseny (élő). A KENŐ 10 keddi nyerőszá­mai: 3,10,14,16,17,19,22, 25,28,38,46,47,48,58,61, 65,66,69,78,79. KENŐ PLUSZ-szám: 47. siak elleni küzdelemnek. Meggon­dolatlan tettével komoly gondok elé állított bennünket” - tájékozta­tott Tóth Flórián lontói klubelnök. Egy lefejelés és következményei Érdekes események zajlottak Tesmagon is, ahol a málasiak szere­peltek. „Sáfár Attila, a vendégek csa­tára lefejelte csapatkapitányunkat, Bukta Jánost. Akét főszereplő aztán dulakodni kezdett, amiért sárga la­pos figyelmeztetésben részesültek. Később folytatódott a találkozó, de három perccel később a vendégek az öltözőbe vonultak. Régebbi vétsé­gek miatt sajnos elég rossz a hírünk, s az ellenfelek közül néhányan igye­keznek kihasználni ezt a kellemet­lenséged’ - vélekedett Kapa Sándor, a tesmagi egyesület vezetőségi tag­ja, aki a szóban forgó mérkőzés fő­rendezője volt. „Vendéglátóink rendkívül durván és alattomosan játszottak a viadal nagy részében. A második félidő elején egy összecsa­pás után Bukta János lefejelte csatá­runkat és fiamat, Sáfár Attilát. Ez­után leköpték a kapusunkat, engem egy néző mellen csapott, fiamat pe­dig arcon ütötték. Aggódva játéko­saink testi épségéért, az 55. percben lementünk a küzdőtérről” - tudtuk megSafár Attilától, amálasiak edző­jétől. „Háttal álltam, nem láttam a dulakodást megelőző öszszecsa- pást, így nem tudok állást foglalni. A dulakodás észlelése után mindkét játékosnak azonnal felmutattam a sárga lapot, gondoltam, a kedélyek lecsillapodnak. Sajnos nem így történt” - ismertette a tényeket Bo- dzsárTiborjátékvezető. (áb) III II III — Labdarúgás 1. LIGA, 32. forduló (előre­hozott mérkőzés) - 16.30: Ružomberok B-DAC B (já­tékvezető: Havira). Unter 31 17 10 4 56:25 61 2. Trenčín 31 17 9 5 67:27 60 3. Podbrezová 31 18 5 8 45:23 59 4. Lučenec 31 14 7 10 48:41 49 5. Rim. Sobota 31 13 7 11 36:27 46 6. Prievidza 31 13 6 12 42:38 45 7. Šaľa 31 12 6 13 31:40 42 8. Michalovce 31 11 8 12 40:40 41 9. Ružomberok B 31 11 6 14 45:51 39 10. Humenné 31 11 6 14 34:43 39 11. Košice B 31 6 8 17 31:51 26 12. DAC B 31 2 4 25 18:87 10 Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, a 3. he­lyért (4. meccs) - 18.00: Nové Zámky-Považská Byst­rica (összesítésben 1:2). Szerda, május 27. NHL, főcsoport- döntő: 1293. Detroit-Chicago (összesítésben 3:1) 1,55-4,0­4,0-1,18-2,05-1,15. Labdarúgó BL-döntő: 1347. Barcelona-Manchester United 2,65-2,8-2,65-1,35-1,35-1,3. I. labdarúgóliga: 1433. Ru­žomberok B-DAC B 1,37- 4,2-6,1-0-2,5-1,15. Bajnokok Ligája, döntő: a szervezők remélik, hogy az olasz fővárosból nem lesz háborús övezet Rómára figyel a futballvilág Árnyékban harminchárom, napon negyven Celsius fok - Róma rekkenő hőséggel fogadta tegnap a BL-döntő- re érkezőket. A Manchester United edzése fél hétkor kezdődött, de közvetlenül előtte még alig lézengett valaki a Stadio Olimpico ciprusfái alatt. HELYSZÍNI ELŐZETES Az olasz főváros­ba hetvenezer szurkoló készül, s várhatóan mint­egy tízezren be­lépő nélkül érkeznek. Hamis je­gyeket már eddig is foglalt le a ró­mai rendőrség, amely az UEFA ille­tékeseivel együtt nem győzi hang­súlyozni: a BL-döntő helyszínére csak fényképes igazolvánnyal le­het bejutni: a belépőn és a sze­mélyin szereplő névnek egyeznie kell. Az UEFA nem tervezi kivetí­tők felállítását sem. „Rómából nem lesz háborús övezet” - ez a szervezők szlogenje. Alkoholtilalom Ennek megfelelően már na­pokkal korábban jó tanácsokkal láttak el mindenkit, aki az örök város felé vette az irányt. Lehető­leg ne utazzunk taxival, és ne gya­log közelítsük meg a stadiont. Messziről kerüljük a zsebtolvajok, rablók és helyi késelők vadászte­rületének számító Dúca D’Aosta hidat és a Campo de Fiori piacte­ret, és eszünkbe se jusson 41-es busszal utazni a Termini pályaud­varról. Szeszes ital fogyasztása engedélyezett ugyan, de az árusí­tása tilos - kedd délután 17 órától csütörtök reggel 6 óráig alkoholti­lalom van érvényben. Messi kontra Ronaldo Közben a szakírók Messi és Cristiano Ronaldo csatáját haran­gozzák be. A Times összehasonlí­totta a kétjátékos idei statisztikáit (bajnokság és BL), s ezek alapján a ballábas Messi került ki győztes­ként. A Barcelona argentin táma­dója több gólt lőtt idén, mint Ro­naldo (31:22), több gólpasszt adott, többet és pontosabban passzolt, többet és sikeresebben cselezett, s a 16-oson belül na­Olasz rendőr fényképezi a Stadio Olimpicóban pózoló manchesteri szurkolókat (Somogyi Tibor felvételei) 1 ; V i 1 1 - || J | gyobb hatékonysággal használta ki a helyzeteit. Cristiano Ronaldo mellett szól az, hogy jobban lő tá­volról (főként a szabadrúgásai életveszélyesek), jobban fejel, és több keresztlabdát ad. ManUtd: lesz gól? A Barcelona a 2006-os, Arsenal elleni BL-döntő óta nyolcszor ját­szott angol ellenféllel, s csupán egyszer győzött. A Manchester Uni­ANGOL-SPANYOL KUPADÖNTŐK Korábban kilenc angol-spanyol döntő volt a nemzetközi kupakban, összesítésben az angolok vezetnek 5-4-re. 11963, KEK Tottenham-Atlético 5-11 11971, KEK Chelsea-Real Madrid 2-11 1 (ismételt mérkőzésen, az 1-1-es döntetlen után) | 11980, KEK Valencia-Arsenal o-o í (tizenegyesekkel 5-4) | 1981, BEK Liverpool-Real Madrid 1-0 1991, KEK ManUnited-Barcelona 2-1 1995, KEK Zaragoza-Arsenal 2-1 2001, UEFA Liverpool-Alavés 5-4 2006, UEFA Sevilla-Middlesbrough 4-0 2006, BL Barcelona-Arsenal 2-1 ted spanyolokkal szembeni mérle­ge még rosszabb: a Vörös Ördögök utóbbi hét meccsükön csak egyet­len gólt rúgtak spanyol ellenfélnek - igaz, azzal éppen a Barcelonát ej­tették ki a tavalyi elődöntőben: 2008/09 ManUnited-Villarreal 0:0 2008/09 ViIlarreal-ManUnited 0:0 2007/08 ManUnited-Barcelona 1:0 2007/08 Barcelona-ManUnited 0:0 2005/06 ManUnited-Villarreal 0:0 2005/06 Villarreal-ManUnited 0:0 2002/03 Deportivo-ManUtd 2:0 Sérültek, hiányzók A Barcelona védelméből hár­man is hiányoznak majd: Már- quez sérülés, Abidal és Dani Alvés eltiltás miatt nem léphet pályára. A másik oldalon csak Fletcher hi­ányzik, bár Jósé Mourinho szerint ez nem elhanyagolható veszteség. „Fletcher fontosabb, mint gon­dolnánk: ő az, aki a középpályán megeszi az ellenfeled’ - írta a Te- legraphban közölt elemzésében Mourinho. Nagy kérdés, hogy tel­jesen felépült-e Thierry Henry, a Barcelona francia csatára, aki a Real Madrid elleni El Clásicón sé­rült meg - s aki korábban, még az Arsenal játékosaként 18 mérkőzé­Barcelona-ManUnited Május 27., szerda, 20:45 Róma, Stadio Olimpico Játékvezető: Massimo Busacca (svájci) sen 9 gólt lőtt a Manchesternek. Ki a favorit? A döntőnek nincs esélyese - a William Hill brit fogadóiroda sze­rint ugyanis az l:l-es döntetlen a legvalószínűbb eredmény. Gól­szerzésre Cristiano Ronaldót tart­ják a legesélyesebbnek a bukmé­kerek, őt Rooney és Eto’o követi. A legvalószínűtlenebb esemény az lenne, ha Gary Neville két gólt lő­ne - ez 201-szeres pénzt fizet. ÍOO millió néző Kelendő portékák a BL-döntő előtt Az olaszokat egy nappal az „álomdöntő” előtt saját focijuk foglalkoztatta. A La Gazetta dello Sport keddi számának fő témája Paolo Maidini visszavonulása volt, s csak 15 oldalnyi itáliai futball után kapott helyet a lapban a BL- döntő. A ma esti találkozót össze­sen 230 televíziós társaság közve­títi, s becslések szerint a világon mintegy 100 millióanlátjákmajd. Gazdag József, Róma Várható kezdőcsapatok Barcelona (4-3-3): Valdés - Puyol, Touré, Piqué, Keita - Xavi, Busquets, Iniesta - Messi, Eto’o, Henry. ManUtd (4-2-3-1): Van der Sár - O’Shea, Vidics, Ferdi­nand, Evra - Carrick, Ander­son - Ronaldo, Giggs, Park - Rooney.

Next

/
Oldalképek
Tartalom