Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-02 / 100. szám, szombat
íww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 2. Vélemény És háttér 5 FIGYELŐ Bővítés: nagyot „kaszált” Ausztria Az osztrák közvélemény az életszínvonal és a bérek visszaesésétől tartva az uniós átlagon felüli mértékben ellenezte a 2004-es bővítést, az ország gazdasága összességében mégis az öt évvel ezelőtti lépés egyik legnagyobb gazdasági haszonélvezője lett a vezető napüapok egybehangzó mérlege szerint. Ötven milliárd euró közvetlen tőkebefektetéssel Ausztria az egyik legnagyobb külföldi beruházó a térségben. Az új tagállamokba irányuló export 2005 óta majdnem pontosan a felével, 49,05 százalékkal nőtt, miközben az összes osztrák kivitel csak 23 százalékkal. A bruttó hazai össztermék (GDP) 2,75 százalékkal nőtt. (MTI)- Hát, papa, maguk annak idején a május elsejei felvonulásokon sorakoztak, mi meg a munkaközvetítő irodákba járunk... (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E Európaiabbak az európaiaknál is \ sertésinfluenza okozta pánik, az MKP-ban dúló hatalmi harc, a faliújságtender és a széndioxid-kibocsátási kvótákkal kapcsolatos botrány miatt csaknem megfeledkeztünk arról, hogy Szlovákia öt évvel ezelőtt, 2004. május 1 -jén vált az Európai Unió tagjává. Még szerencse, hogy a Fico-kormány erre - szavakkal és tettekkel - naponta emlékeztet bennünket. MOLNÁR IVÁN Szlovákia uniós csatlakozása az értékek világába való visszatérést lelentette számunkra - áll a szlovák külügyminisztériumnak az évforduló alkalmából kiadott nyilatkozatában. Hogy milyen értékeket tekint európainak, azt a külügy nem részletezte, ezért kénytelenek vagyunk a tavaly elhunyt nemzetközi hírű történészre és újságíróra, Fejtő Ferencre hagyatkozni. Szerinte az európai ember szereti a sokszínűséget, kíváncsi, nyitott, érdeklődő. Ebből következik a türelem értékének tulajdonított jelentőség, ami magában foglalja a „másság” tiszteletét, a mást megismerni és megértem akarását. Az európaisághoz tartozik az önbírálat és a mások által való megbírálta- tás elviselése. Az igazi európai nem hangos, és pláne nem goromba. Az európai ember tud viselkedni, s ez magában foglalja a honfitárs, embertárstiszteletét. Szlovákia öt évvel ezelőtt csatlakozott ehhez az értékvilághoz, és az ország jelenlegi politikai elitje valóban mindent megtesz annak érdekében, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Senki sem állíthatja például, hogy a szlovák kormány nem tartja fontos értéknek a toleranciát, a mást megismerni és megérteni akarását, hiszen csak azért szigorítanak a már így is „példás“ államnyelvtörvényen, hogy jobban megértsék az országban élő kisebbségeket. Csak azok a fránya, mindig izgága magyarok állítják azt a pofátlanságot, hogy a nyelvtörvény az anyanyelvűk használatát korlátozza. Az európai értékeket mindig is szem előtt tartó Ján Mikolaj oktatási miniszter is csak azért nem szeretné, ha a szlovákiai magyar diákoknak szánt tankönyvekben a szlovákiai helységnevek magyar változata is szerepelne, mert bennünket, magyarokat kíván toleranciára tanítani. Egyszer még imába foglaljuk Mikolaj nevét, amiért a magyar nebulókat európaivá nevelte azzal, hogy a pozsonyi csata helyett bratislavairól tanulnak majd. A kormány nem feledkezett meg arról sem, hogy az európaisághoz tartozik az önbírálat és a mások által való megbíráltatás elviselése is. Ezért fogadták el a sajtó- törvényt. Hogy jobban el tudják viselni az őket ért bírálatokat. Csak a szűk látókörű újságírók állítják, hogy a törvénnyel őket akarták megfélemlíteni. Nem csoda, ha az üyen firkászok miatt kénytelen a kormány néha megszegni azt az elvet, hogy az igazi európai nem hangos és nem goromba. Senki sem állíthatja ugyanakkor, hogy a szlovák kormány nem tud viselkedni, ne tisztelné a honfitársait, embertársait. Ennek a legékesebb bizonyítékai a Maiina Hedvig-ügy, a duna- szerdahelyi DAC-Slovan mérkőzésen történtek, a magyar kisebbséggel és Magyarországgal kapcsolatos kijelentések. Mind azt bizonyítják, hogy a kormány igenis tiszteli azokat, akiket embertársainak tekint, akiket emberszámba vesz. A szlovák külügy nyilatkozata így megállja a helyét. Szlovákia uniós csatlakozása valóban az értékek világába való visszatérést jelentette számunkra, amit legjobban a Robert Fico vezette kormány szavai és tettei bizonyítanak. Reméljük, hogy ezek Európa figyelmét sem kerülik el. Az „amerikai" brindzás galuska főzése nem csupán arról szólt, hogy örülünk az újra megtalált családnak Pészah, Barack Obama és a nemzeti kisebbség HUBALESNÁ Barack Obama megválasztása lerombolta azt a tabut, hogy afroamerikai nem lehet az USA elnöke. Mi itt, Szlovákiában elgondolkodtunk azon, miért ne lehetne az ország köztársasági elnöke valamilyen kisebbség, roma, magyar vagy zsidó. Barack Obama folytatja a kisebbségek egyenjogúsítását. Április 8-án ugyanis a Fehér Házban megünnepelte a pészahot, a zsidók ünnepét, amelyen a zsidóknak az egyiptomi fogságból való kiszabadulására emlékeznek, s amely időben csaknem egybeesik a keresztények húsvétjával. Szlovákiában egyetlen politikus sem emlékezett meg a zsidók ünnepéről. Idén az USA-ban, New York állam egyik festői kisvárosában, Sy- racusában töltöttem a pészahot. Azért utaztam oda, hogy megismerjem távolabbi rokonomat, David Sonnenfeldet. Létezéséről az interneten szereztem tudomást. Korábban csak annyit tudtam, kell, hogy legyenek apámnak rokonai az USA-ban, akikkel a háború után megszűnt minden kapcsolat. Apám egész családja - körülbelül húsz ember - koncentrációs táborban lelte halálát. Apám véletlenül menekült meg. Az amerikai rokonokkal elveszítette a kapcsolatot. Nem érte meg amerikai családunk újbóli megtalálását. Harminc évvel ezelőtthalt megNémetországban. Dáviddal két évig e-maüeztünk. Fényképeket is küldtem neki, amelyeket apám iratai közt találtam. Például nagyapám, Emü Sonnenfeld útlevélképét. Ő a sobobori koncentrációs táborban halt meg 1942-ben. David a repülőtéren várt, holott a gép csaknem két órát késett, és hajnali kettő előtt landolt. Meglepett, mennyire hasonlít nagyapámra. Sokkal jobban, mint az apám. Pontosabban: Dáviddal ellentétben apám egyáltalán nem hasonlított nagyapámra. Másnap, a pász- kakünnep után David és sármos felesége, Kathy megkért, főzzek nekik hagyományos szlovák ételt. Mondtam nekik, hogy akár magyar ételt is készíthetnék, hiszen anyám magyar volt, végül nekiláttam a juhtúrós galuskának. A közeli élelmiszerboltban órákig töprengtünk azon, mi is helyettesíthetné a brindzát. Én a görög juhsajtot választottam. Kiderült, hogy sem az íze, sem az állaga nem emlékeztet a brindzáéra. Azt gondoltam, ha lereszeljük vagy megmelegítjük, a brindzához hasonló masszát kapunk, amit nyugodtan rátehetünk a krumplisgaluskára. Nagyobb gondot okozott a galuska. Nem kaptunk daralisztet. Kathy szerint Syracusában nem árulnak. Gondoltam, jó lesz a teljes kiőrlésű is. A nyers reszelt krumpli és a teljes kiőrlésű liszt kombinációjának eredménye kesernyés, sa- vanykás, csaknem ehetetlen massza lett. Nem is fejeztem be az amerikai típusú galuskát. Csakhogy ma is emlékszem arra a légkörre, amelyben az amerikai teljes kiőrlésű lisztből, görög sajttal próbáltunk szlovák galuskát főzni a zsidók ünnepén. Angolul beszélgettünk az amerikai, a zsidó, a szlovák és a magyar hagyományokról, közben olasz bort ittunk. Es örültünk, hogy találkoztunk, hogy megismertük egymást, és én nem győztem csodálkozni azon, hogy távoli rokonom jobban hasonlít a nagyapámra, mint a saját fia, azaz, az apám. A szlovák brindzás galuska főzése azonban nem csupán arról szólt, hogy örülünk az újra megtalált családnak. Főként a toleranciáról szólt. A toleranciáról, amely egymás tiszteletben tartásából, a másik szokásainak és gondolkodás- módjának megismeréséből ered. Ezért is sajnálom, hogy Szlovákiában egyetlen politikusnak sem jutott eszébe, hogy megemlékezzen a pészahról. Hogy egynek sem jutott eszébe, hogy meg akarja ismerni a Szlovákiában élő egyik kisebbség hagyományait, és tiszteletben akarja tartani. Még jó, hogy Obama megtette. KOMMENTÁR Tagadhatatlan álszentség SERES LÁSZLÓ Miközben Magyarország szédítő sebesességgel zuhan egy gazdasági válság által hátba vágott, tabuizált szociális problémák által kettészakított, egyre ostobább és egyre rasszistább harmadik világbeli banánköztársaság szintjére, rendkívül komoly társadalmi vita kezdődött arról, tiltsuk-e a büntetőjog eszközével a holokauszt tagadását. Emlékeztetőül: a második világháború 1945-ben ért véget, most 2009van. Európai országok sora bünteti ezt a mocsokságot, ám leginkább háború utáni kegyeleti okokból, és tudtommal sehol nem azzal a céllal és mögöttes reménnyel, hogy az megszünteti az akut neonácizmust. Ha Magyarország elfogadta volna ezt az elvet, akkor már a rendszerváltás hajnalán kijelöli azokat a cövekeket, hogy ne mondjam jogi paramétereket, amelyek világosan megszabják, mit lehet, és mit nem szólásszabadság címén. Az Alkotmánybíróság azonban - Európában eléggé egyedülálló módon - már a 90-es évek elején azzal vette elejét a „mindent tiltunk, ami botrányos” elképzelésnek, hogy amerikai mintára a közvetlen és nyilvánvaló veszélyeztetettséghez kötötte a szavak súlyát. Azaz: teljesen más a kontextusa egy gyűlölködő beszédnek a kihalt pusztában, mint a falu közepén, a romatelep határán; más egy nyilas könyv hatása állami antiszemitizmus, mint működő szabadelvű demokrácia idején. A gyűlöletre uszítás amúgy már ma is büntethető Magyarországon, még ha kevés bíróság él is vele - az viszont kétségtelen, hogy a szabadelvű demokrácia Magyarországon nem működikjól, az intézmények, politikai szereplők nagy része (ügyészségek, bíróságok, önkormányzatok) nem tudja, mi is a szerepe. Nincs jogbiztonság, az önkormányzatok egy része szegregálja a cigány gyerekeket az iskolákban, a rendőrség hol totálisan passzív, hol totálisan túlkap- máig nem tudja, melyik rendezvényt hogyan engedélyezze, miközben egyenruhás gárdák masíroznak a falvakban, félelmet keltve a helyi romákban. Ezenközben, a fentiektől valószínűleg teljesen függetlenül, valakik fekete terepjárón járják az országot, és puskával gyilkolják a telepszéli házakban élő romákat, néha ötéves gyermekeket is - tervező hidegséggel, precízen, biztos kézzel célozva. Na most aki a fenti közállapotokból azt a következtetést vonj a le, hogy nagy látványosan megtiltjuk a holokauszt tagadását vagy relativizálását, és ezzel egy olyan marginális ügyben lépünk, amit a náci kisebbség egy része képvisel csak, az többet árt az amúgy nemes ügynek, mint használ. Az időnkénti pár száz fős masírozások, az azokon elhangzó valóban elképesztő gyűlölködések, a fasizmus áldozatain való gúnyolód ások-és persze az online nácizmus - ellenére ma Magyarországon nincs komoly antiszemita veszély. Van viszont nagyon akut és fenyegető romaelle- nesség, amely ügyben a köztársaság összes érintett szerve tehetetlenül tárja szét karjait, ül. mossa kezeit. A romákat egy éve közvetlen veszély fenyegeti, a sorozatgyükosság mellett számos Molotov- támadás is ide sorolható - de még valószínűleg erre sem lenne megoldás a szólás szigorítása. Ennél már csak a holokauszttagadás büntetése lenne nagyobb álszentség: a rasszizmussal szembeni teljes tehetetlenség beismerése. Anácik kitalálnának valami mást, kódolnák a tagadást - a parlamenti többség pedig elégedetten dőlne hátra: megintmegpótcselekedtük, amit megkövetelt a haza. A szerző a Hírszerző főmunkatársa JEGYZET Józsi újratöltve LAKATOS KRISZTINA Nehezen találom a szavakat. Minden, amit ebben a pillanatban mondhatnék, előrevetítés. Pedig ma még nem tudom, ajándék vagy csapás, ami életünket érte. Néhány hete számítógépem startmenüjéből eltűnt a „Sajátgép” felirat. Aggasztott ugyan, de mértékkel, mert az ürességre kattintgatva az egész azért működött. Aztán egy este megérkezett. Vicc kizárva, a menüben ez volt olvasható: Józsi. Józsi tehát beköszönt, s azóta itt van velünk. Létét nem kíséri látványos tevékenység. Azt hiszem, egyelőre csak figyel. Ezt teszem én is. Együttélésünk tehát pillanatnyilag a megfi- gyelt-megfigyelő állapoton alapul. De az intelligencia tényét nem vitathatjuk el: Józsi behatolása, az elfoglalt hely, a kezdeti visszafogottság mindmind erre utal. Hogy mit hoz a jövő? Nem tudom. Mégis-mit várhat az ember egy Józsitól? Egy Jocó talán a sportcipőjében tartaná a levetett zokniját, rajtakapnám, amint játékgépezik a közeli kiskocsmában, és kört fizet a haveroknak a helyi focicsapat meccse után, aztán egy szép napon eltűnne a könnyebben mozdítható értékekkel. Egy Dodi zeneszámokat meg filmeket töltene le, esténként elvárna egy-egy üveg minőségi bort, ironikus utalást tenne az üvegpoharak törölgetésének szükségességére, ellenben szó nélkül sétáltatná a kutyát a vízparton, hogy ilyenkor nyugodtan elszívhasson egy füves cigit. Egy József konzervatív rendet parancsolna az asztalnál, hosszasan mesélne szabadalmaztatásra váró világmegoldó gépének prototípusáról, és szigorúan vezetné egy kis noteszben, adott héten miből mennyi fogyott. És egy Józsi? Úgy képzelem, egyszer majd - amikor már pontosan kiismerte a gyengéinket - utasítást ad, hogy váltsunk át a sportcsatornára, és helybe kéri a behűtött sört. Esetleg váratlanul beledörren a gyereknevelésbe. Talánígylesz. Talán valami egész másnak a kezdetén állunk. Ő már itt van.
