Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-19 / 113. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 19. www.ujszo.com RÖVIDEN Jégesővel kísért viharok várhatók Pozsony. Elsőfokú vihaijelzést adott ki mára az egész ország te­rületére a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet. Bárhol számítani le­het jégesővel kísért felhőszakadásra, intenzív záporokra, s akár 15-20 milliméter csapadékra is. Viharok idején erős széllökések le­hetnek. A hőmérséklet a következő napokban is 22 és 28 fok között alakul, pénteken újabb viharok várhatók, helyenként jégesővel, (t) Végleg vége a faliújságtendernek Pozsony. Egyezség született az építésügyi tárca és a Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) közel álló cégek konzorciuma között a hír­hedt, úgynevezett faliújságtender alapján aláírt szerződés felmon­dásáról. A minisztérium így végleg befejezte az együttműködést az Avocat és a Zamedia céggel. A119,5 millió eurós (3,6 milliárd koro­na) gyanús versenypályázat miatt Marian Janušek miniszternek is távoznia kellett az építésügyi minisztérium éléről, (s) Tankönyvügy: Mikolaj bízik az alkotmánybíróságban Újra (törvényellenes) hibrid ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Ján Mikolaj oktatási miniszter tegnap megígérte, a magyar iskolák szeptemberre új földrajzkönyveket kapnak. Azt vi­szont nem akarta „megígérni”, hogy a benne szereplő helynevek az év elején elfogadott törvény- módosításnak megfelelően jelen­nek meg - tehát magyarul és záró­jelben szlovákul. „Tankönyvek lesznek, csak nem tudom még megmondani, hogyan tüntetjük fel bennük a földrajzi elnevezéseket. De egy biztos: nem tudjuk őket úgy leírni, ahogy azt jelenleg a törvény előír­ja - fogalmazott Mikolaj. - Még ha a törvény hatályos is, nincsenek rendeletek, szabályzatok.” Ezeket viszont az általa vezetett minisz­tériumnak kellene kidolgoznia, a parlament hatáskörébe a törvé­nyek meghozatala és módosítása tartozik. Mikolaj bízik benne, hogy az alkotmánybíróság eltörli a né­hány hónapja elfogadott módosí­tást, éspedig az SNS és a HZDS beadványa nyomán, amely a kö­zeljövőben készül el. (M-Sz, s) Telefonálás: új csomagokat kínálnak a mobilcégek Csalogatnak a szolgáltatók ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Havidíjmenetes cso­mag hűségszerzódés nélkül, vagy jelentős mennyiségű szabad perc? Ma már ezek a szolgáltatások is elérhetőek annak, aki felhasználja az országban működő három mo­bilszolgáltató kínálatát. S ez még nem minden, az egyre éleződő konkurenciaharcnak köszönhető­en újabb kedvezmények kerülnek piacra. A T-Mobüe bemutatta a Relax Naj és az Easy Naj csomagot, ame­lyet csak úgynevezett kuponnal lehet megvásárolni. A feltétel tel­jesítése nem egyszerű, ugyanis ismerősünknek, barátunknak vagy családtagunknak 24 hóna­pos hűségszerződést kell kötnie a szolgáltatóval, ezért jár az aján­dékkupon, mellyel vagy az emlí­tett csomagok egyikét vásárolhat­ja meg, vagy pedig 50 százalékos engedményt kap a többi tarifa- csomagra, s akciós telefont is'vá­laszthat hozzá. Az Orange új tarifái már elne­vezésükben is megkülönböztetik azt, mikor használhatják ki a sza­bad perceket - hétvégén, este, nappal vagy nonstop. A legol­csóbb 7,90, a legdrágább pedig 34,90 euróba kerül. Aki az új tari­fához nem akar új telefont, annak lehetősége lesz arra, hogy a hűségszerződést csak 12 hónapra írja alá, minek köszönhetően 25 százalékos engedményt kap a ta­rifára, vagy kétszer többet hívhat a konkurens hálózatokba. Az 02 Naymobile kínálatának másik előnye, hogy a kliens extra má­sodperceket kap a konkurens szolgáltatóktól Szlovákiában fo­gadott hívásokért. Minden két fo­gadott másodpercért egy bonusz másodperchez jut. A szolgáltatás havi ára 1 euró. Végeredményben mindenki maga dönti el, melyik kínálatot tartja a legelőnyösebbnek. Szak­értők azonban figyelmeztetnek: mielőtt aláírnák a szerződést, jól gondolják meg, valójában mire is van szükségük és miért akarnak fizetni, (dem, s) (TASR-felvétel Az utolsó nagy felelés. Tegnap kezdődtek és június 5-éig tartanak a szóbeli érettségi vizsgák. Az elemző szerint eddig sem kaptak kevesebb szavazatot a szélsőséges pártok Gárdások a parlamentben? Budapest/Pozsony. A Prog­resszív Intézet közvéle­mény-kutatásának ered­ményei alapján a magyar társadalom közel egytize- de szimpatizál a Magyar Gárda tevékenységével: működését teljes mérték­ben helyesnek tartja, és kompetensnek látja az or­szág problémáinak megol­dásában. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezettek 9 százaléka szavazna a Magyar Gárdára, ha az párt lenne. A Progresszív Intézet szerint egyértelműen van nyitott­ság a társadalomban a szélsőséges mozgalmak irányába, és ezzel párhuzamosan az emberek több­ségében nem fedezhető fel féle­lem a politikai extrémitásokkal kapcsolatosan: a szélsőséges pár­tokat és mozgalmakat csak öt-hét százalék tartja a hétköznapok biz­tonságára nézve veszélyesnek. „A gárdát úgy ismeri a magyar nyü- vánosság, mint cigányellenes szervezetet” - mondta lapunknak Juhász Attila politológus, a Politi­cal Capital intézet kutatási igaz­gatója. Juhász emlékeztetett: az eddigi kutatások alapján minden társadalmi csoportban - generá­ciótól, lakóhelytől, műveltségtől függetlenül - fellelhető a cigány­ellenesség. „Ebből a szempontból ez a 10 százalék nem meglepő” - tette hozzá az elemző. Juhász szerint korábban is megvolt a szélsőséges pártok po­tenciálja Magyarországon, a MIÉP 1998-ban mandátumot is szer­zett, 1998-as és 2002-es választá­si eredménye pedig semmivel sem gyengébb, mint a hasonlóan szél­sőjobboldali programot felvonul­tató Jobbik támogatottsága. „Némüeg meglepő, hogy a mos­tani felmérés közel 10 százalékos potenciális támogatottságot mu­tatott ki a Magyar Gárdának, ha pártként indulna a választásokon” - fejtette ki Juhász. A Jobbik tá­mogatottsága a közvélemény-ku­tatások szerint 3 és 5 százalék kö­zötti. Az elemző úgy véli, ez a kü­lönbség egyrészt azzal magyaráz­ható, hogy a gárda nagyobb isme­retségnek örvend és hangsúlyo­sabban „kezeli” a romakérdést, másrészt pedig az emberek eleve negatívan viszonyulnak a pártok­hoz - a Jobbik az, a Magyar Gárda pedig nem. „Magyarországon nagy a poli­tika- és pártellenesség, a gárda vi­szont önmagát civil szervezetként definiálja. Ez persze abból a szempontból sántít, hogy a Jobbik hozta létre” - véli Juhász. Ha párt­tá alakulna a csoport, akkor csök­kenne a támogatottsága. .Akkor rögtön hozzátapadnának azok a negatív jelzők, melyek minden pártra ráragadnak” - mondta a politológus. Juhász rámutatott: erőltetett az az elsősorban nyu­gat-európai vélekedés, mely összeköti a magyarországi szélső­ségesek térnyerését és a gazdasá­gi válságot. A Jobbik már a válság kialakulása előtt is stabü 2-3 szá­zalékos népszerűségnek örven­dett. Juhász szerint alacsony vá­lasztási részvétel mellett ez akár parlamenti mandátumhoz jutást is jelenthet. Az elemző úgy véli, a gárda népszerűségének kulcsa a romael- lenesség. Ez az elmúlt 20 évben is jelen volt a magyar társadalom­ban, ám tudatosan egyik párt sem használta ki. (-MSz) Bemasíroznak az Országházba? (TASR/AFP-felvétel) Robert Fico kormányfő már megkapta az új környezetvédelmi miniszter személyére vonatkozó javaslatot, de gondolkodási időt kért Meglelték a nemzetiek a „bátor embert”: Viliam Turský lesz az IlA Viliam Turský (Képarchívum) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hosszú keresgélés után megtalálta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a kvótaügy miatt levál­tott Ján Chrbet környezetvédelmi miniszter utódját, azaz a „bátor embert” (Ján Mikolaj, az oktatási tárca vezetője nevezte így). A környezetvédelmi tárca új irányítója az 55 éves Viliam Turský, a földművelésügyi minisz­ter államtitkára lesz. Robert Fico kormányfő már megkapta a javas­latot, de még 24 órai gondolkodási időt kért. Turský kinevezése miatt jelenleg több poszton is „rotáció” indul el. A megüresedett államtitkári posztot ugyanis Ján Slabý, az SNS parlamenti képviselője foglalja el, helyére pedig a parlamentbe a le­váltott miniszter, Chrbet kerül. A légszennyezési kvóták eladásáról szóló szerződést nemcsak a sajtó, hanem az ellenzék is bírálta, mivel felmerült a gyanúja annak, hogy Szlovákia - más országokkal összehasonlítva - előnytelen üzle­tet kötött az eladásról. A kormány­fő tegnapig adott időt az ellenzék­nek az azt alátámasztó bizonyíté­kok bemutatására, hogy a szerző­dés előnytelen volt. Mivel tegna­pig semmit sem kapott, kijelentet­te: az ügy számára végleg lezárult, s az üzletből befolyt összeget az eredeti tervek szerint lakások, há­zak, közintézmények hószigetelé­sének támogatására használják fel. Ficót jelenleg már nem érdek­lik az ellenvélemények. Tegnap többször is hangsúlyozta, hogy senkitől sem kapott bizonyítékot, így nincs miről tárgyalnia. Szlovákia 10 millió tonna „meleg levegőt” adott el az ame­rikai Interblue Group vállalat­nak, tonnánként 6,05 euróért. Pavol Frešo SDKÚ-képviselő sze­rint lényegesen olcsóbban adták el a kvótákat, mint a szomszédos országok, a különbség akár 66 millió euró is lehet. Nehezmé­nyezte azt is, hogy az üzlet le­bonyolítása előtt a tárca nem kommunikált más országokkal úgy, mint Magyarország, amely Belgiummal, Csehországgal és Japánnal is tárgyalt, (dem, s) Másnapig kell várni Nem szivárog ki semmi vasárnap estig? Pozsony. A június 6-i európai parlamenti választások végered­ménye csak azután lesz ismert, hogy minden tagállamban lezaj­lott a voksolás. A Központi Válasz­tási Bizottság a szlovákiai ered­ményeket egy nappal a szombati esemény után, azaz június 7-én, vasárnap 22 óra után jelenti be, s ekkor lesz ismert a részvételi arány is. Ludmüa Benkovičová, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnö­ke elmondta, hogy várhatóan már vasárnap délre összesítik az ada­tokat. Ekkor átadják a jegyző­könyvet a Központi Választási Bi­zottságnak, amely a törvény ér­telmébenjár el. „Ez annyit jelent, hogy csak este, 22 óra után tájékoztatnak” - hangsúlyozta Benkovičová. A statisztikai hivatal a hivatalos eredmények bejelen­tése előtt nem hoz nyilvánosságra semmilyen részeredményt, s mint az elnök elmondta, a hivatal ga­rantálja, hogy nem szivárog ki semmi. Azt azonban nem zárta ki, hogy a politikai pártok esetleg el­árulnak előzetes eredményeket, ők ugyanis végezhetnek előzetes szavazatszámlálásokat. „Valami­lyen számok tehát biztosan fel­röppennek, de hogy milyenek, azt nem tudom, mert mi kizárólag a hivatalos számadatokkal dol­gozunk” - szögezte le Ludmüa Benkovičová. Robert Hajšel, az Európai Parlament szlovákiai in­formációs irodájának vezetője hangsúlyozta, egyetlen uniós tag­államban sem hozhatják hama­rabb nyüvánosságra az ered­ményt, meg keü várni, amíg min­denütt lezajlik a szavazás. A 27 tagállam egy részében, így Szlovákiában is június 6-án, több mint felében viszont csak vasár­nap, június 7-én választja meg a lakosság az új EP-képviselőket. Viszont például Hollandiában már június 4-én, csütörtökön le­zajlik a voksolás, (t, sán) Ladislav Orosz ügye Feljelentést tett Dostál Pozsony. Ondrej Dostál, a par­lamenten kívüli Polgári Konzerva­tív Párt (OKS) alelnöke tegnap büntetőfeljelentést tett a főügyész­ségen Ladislav Orosz alkotmánybí­ró esetében, akit a múlt héten köz­zétett információk szerint halálo­san megfenyegettek. „Mivel a saj­tóban megjelent hírekből nem de­rült ki, hogy a rendőrség nyomo­zást kezdett volna az ügyben, ezért én tettem feljelentést” - mondta Dostál. Az alkotmánybíróság hol­nap tárgyal a Speciális Bíróság jö­vőjéről. A HZDS, SNS és a Smer képviselői szerint a testület működése alkotmányellenes. Oroszt - aki szintén szavaz a bíró­ság sorsáról - és feleségét a múlt hé­ten ismeretlenek megfenyegették, emiatt védőőrizetet kapott a bel­ügyminisztériumtól. „Nagyon fon­tos, hogy az alkotmánybíróság döntése kapcsán ne merüljön fel semmiféle kétség afelől, hogy a tes­tület tagjai szabad akaratukból dönthetnek” - fejtette ki az OKS al­elnöke. Dostál az utóbbi években több bűnvádi indítványt is tett köz­életi ügyekben. Szélsőséges meg­nyilatkozásai miatt Ján Slotát, az SNS elnökét is feljelentette, de nem járt sikerrel. (MSz, s)

Next

/
Oldalképek
Tartalom