Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-03 / 78. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 3. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ MAGYAR NARANCS Orbán Viktor tavaly ősszel azt javasolta az SZDSZ-nek, Surányi György vezetésével alakuljon új koalíciós kormány, amellyel szemben a Fidesz jóindulatú semlegességet fogjavasolni-állította Lengyel László közgazdász a Magyar Narancsban. A Fidesz a parlamentben nem támogatta volna Surányit, de nem is ellenezte volna - ígérte akkor Orbán. Surányi erre a megbeszélésre hivatkozott, amikor találkozott Orbánnal. Ám a Fidesz elnöke azt válaszolta, október óta nagyot változott a helyzet. „Orbán hibázott, mert az országnak, de neki is jobb lett volna, ha Surányi egy év alatt egy bizonyos szintig kezeli a válságot” - fogalmazott a közgazdász, (mti)- Megyek, segítek a haveromnak, hogy elfoglalhassa a legfőbb közjogi méltóság posztját. (Peter Gossónyi rajza Óriási változás, hogy az egykori legfőbb ellenség, Moszkva, mára már a NATO partnere lett Quo vadis, NATO? Az Észak-atlanti Szövetség megalakulásának 60. évfordulója kiváló alkalom a szervezet jelenének értékelésére és a lehetséges fejlődés elemzésére. Tán közhely, de igaz, hogy a szövetség óriási utat tett meg a hidegháború lezárása óta. ONDREJCSÁK RÓBERT Vegyük sorra csak a legfontosabb fejleményeket. A legmagasabb, stratégiai szintű változás a NATO jellegének totális megváltozása. Míg 20 éve legfontosabb, sőt szinte egyetlen célja a még tagországok területének megvédése volt egy esetleges nyugati irányú szovjet invázióval szemben, mára ez a feladata háttérbe szorult. Természetesen az alapító Washingtoni Szerződés 5. cikkelye a kollektív védelemről még mindig érvényben van, de a jelenlegi nemzetközi helyzetben egy hagyományos támadás Európában a NATO-tagor- szágok ellen gyakorlatilag kizárható. A nemzetközi helyzet változásához alkalmazkodva a szövetség legfontosabb feladata a tagországok érdekeinek védelme - de immár nemcsak Európára és az Észak- Atlanti térségre szorítkozva, hanem globális méretekben. Ennek kiváló bizonyítéka az afganisztáni szerepvállalás vagy a Szomáliái partoknál a kalózkodás elleni harc. A szervezet először a 90-es évek közepén, a Balkánon hajtotta végre történelmének első „területen kívüli” (out-of-area) hadműveletét, majd következett az 1999-es koszovói beavatkozás, végül 2001-tői Afganisztán. A másik óriási változás, hogy az egykori legfőbb ellenség, Moszkva, mára már a NATO partnere lett. Ez nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértenek, sőt - például Ukrajna vagy Grúzia kérdésében komoly ellentétek tapasztalhatók. Ha azonban az alapvető érdekeket nézzük - Afganisztán és Közép-Ázsia stabilizálása, a közel- keleti terrorizmus elleni küzdelem - a két fél érdekei sok esetben hasonlóak vagy azonosak. Számunkra nem kevésbé fontos kérdés a szervezet fokozatos kibővülése. 1999-ben Magyarország, Lengyelország és Csehország lettek NATO-tagok, majd 2004-ban Szlovákia és hat másik ország. A bővülési folyamat nem zárult le, hiszen napjainkban Horvátország és Albánia is tagországokká váltak, míg a szerencsétlen macedónokat a görögök torpedózzák már hosszú ideje eredményesen. A bővítési folyamat a stabilitás zónájának keleti és délkeleti irányú kiterjesztését jelentette és a térségünkbeli országok számára legfőbb külpolitikai ambícióik beteljesülését (az EU- tagsággal párhuzamosan). Másrészt meg kell jegyeznünk azt is, hogy bármennyire tagadnánk is, a bővítéssel a szervezet valamelyest „felhígult”. Bár még mindig a legfontosabb ilyen jellegű szövetség a világon és hosszútávon is az marad, exkluzív jellege azért csorbult. Az új tagok potenciálja - Lengyelország kivételével - korlátozott és felvételük sokkal inkább a stabilitás kiterjesztéséről szólt és nem a szervezet hagyományos értelemben vett megerősítéséről. Ráadásul ma már 29 tagúra bővült, és hát, a tagországok számának megduplázódása egy évtizeden belül sem a hatékonyságról szólt... Az elmúlt évek történéseinek rövid elemzésén túl érdemes pár szót ejteni a NATO előtt álló legfontosabb kihívásokról is. Mindegyiket elemezni leheteűen, ezért emeljünk ki kettőt: a transzatlanti kapcsolatok kérdését és Afganisztánt. Az afganisztáni jelenlét a szövetség legfontosabb missziója, abszolút prioritása. A közép-ázsiai országban a helyzet távolról sem rózsás, elsősorban a tagországok többségének vonakodása miatt, hogytöbb forrást különítsenek el az ottani jelenlétre. A probléma lényege, hogy bár szövetségi szinten Afganisztán a NATO legfontosabb prioritása, az egyes tagországok szintjén már nem az. Az USA, Nagy-Britannia, Kanada, Hollandia és Dánia kivételével senki nem harcol és csak korlátozott erőforrásokkal vesz részt az ottani misszióban. További gond, hogy az egyes tagországok vezetői nem kevés kommunikációs balkezességről téve tanulságot, a szövetség afganisztáni missziójának sikerét összekötötték a NATO hosszú távú hitelességével. Ez óriási hiba volt, amiből elég nehéz lesz kimászni. A másik kihívás a transzatlanti kapcsolatok, tehát Európa és az Egyesült Államok közötti viszony jövője. Ez az a kérdés, amely meghatározza a NATO jövőjét. Franciaország elsősorban Jacques Chirac elnöksége alatt megpróbált az EU-ból egy konkurens európai biztonságpolitikai tényezőt faragni, az európai források szűkössége és a tagállamok vonakodása miatt ez nem lehetett sikeres. Változott viszont az amerikaiak hozzáállása is a NATO-hoz és Európához általában. Mivel napjaink legfontosabb külpolitikai és stratégiai kihívásai már nem itt találhatók, ezért Európa szerepe leértékelődött Washingtonban. Még műidig az Öreg Kontinens az USA egyik legfontosabb szövetségese, azonban már sokkal inkább az Európán kívüli tevékenységben nyújtott segítség és nem maga Európa miatt fontos az USA számára. Az európaiak számára a legfontosabb kihívás, hogyan tudják összeegyeztetni saját társadalmaik eltérő prioritásait és a szociális témák elsőbbrendűségét hosszabb távú biztonsági érdekeikkel amelyek a transzatlanti kapcsolatok megerősítését kívánnák. Ha a NATO következő hatvan éve olyan sikeres lesz, mint az elmúlt hatvan év, nagyon is elégedettek lehetünk. A szerző külpolitikai elemző Orosz lapok a MOL-részvények Surgutneftegas általi megvásárlásáról Valószínűleg nem csak a részvényekért fizettek MTl-ÖSSZEFOG LALÓ Magyarországon sokkot okozott, hogy az orosz Surgutneftegas az osztrák OMV-től megvette a MÓL részvényeinek 21,2%-át, s ezzel belépett azon orosz cégek sorába, amelyeket Európában a nemzetbiztonságot fenyegető veszélynek tekintenek - írta a Kommerszant. A Vedo- mosztyi a magas árral kapcsolatban azt gyanítja, nem csak a részvényekért fizették. A Kommerszant szerint botránnyá fejűit a vásárlás. A lap idézte a Hernádi Zsolt, a MÓL elnök-vezérigazgatója által a parlamenti meghallgatáson és az AFP francia hír- ügynökségnek mondottakat - elsősorban azt, hogy az üzlet nem tekinthető barátságosnak -, a Surgut- neftegas által eredetileg kiadott közleményt, valamint a MÓL válaszát, amely pénzügyi befektetőnek minősítette az orosz céget, s rámutatott, nem volt kapcsolatfelvétel köztük, s nem is tervezik. A lap Molnár Csaba energetikai minisztert és a FIDESZ állásfoglalását idézve megállapította, hogy a politikusok támogatják a MÓL vezetőinek álláspontját, s hozzátette, az orosz konszernnél hétfőn nem kívántak nyilatkozni a kérdésről. Gyenyisz Boriszov, a Solid befektetési társaság elemzője a lapnak úgy nyüatkozott, hogy a Surgutneftegas megjelenése a magyar kon- szemrészvényeseiközötthaszonnal járhat a MÓL számára, ha érintheti a MÓL számára szükséges kőolaj árát, és garanciául szolgálhat arra, hogy a Barátság kőolajvezetéken a szállítások folytatódnak akkor is, ha Oroszország megépíti a BTSZ-2 vezetéket, és a Kelet-Európába küldött olajat a Baltikum felé tereli el. Valerij Nyesztyerov, a Troika Dialog elemzője szerint a MÓL finomítói számára vásárolt kőolaj a kikötőkben drágább lesz, mint most, de Kelet-Euró- pa politikai mentalitásánál fogva hagyományosan élesen fellép az ellen, hogy az orosz tőke behatoljon belgazdaságába, mert Európa fél a monopolheiyezetektól - írta a lap, s jó néhány példát felhozott arra, hogy az orosz vállalatok - köztük a Lukoil ésaGazprom - milyen akadályokba ütköztek Lengyelországban és Nagy-Britanniában, amikor helyi cégeket akartak megvenni. Végül a cikk a The Independent című brit lap alapjánidézte Jonathan Simpsont, a Paul Hastings cég elemzőjét, aki rámutatott: „A MÓL még magyar kezekben van, de bármit mondjanak is az oroszok, az általános trend nyü- vánvalóan az, hogy Oroszország ellenőrzést szerezzen a térség feletť’. A Vedomosztyi című gazdasági napilap rámutatott: valóságos szenzációt keltett, hogy a Surgutneftegas, a gazdagságáról és zárkózottságáról híres egyik legnagyobb orosz kőolajipari konszern komoly külföldi vagyontárgy vásárlására szánta el magát. Eddig ugyanis főleg arra költött, hogy saját részvényeit kivásárolja a zálogárveréseken, a kilencvenes években 16,6%-os tulajdonrészt szerzett az Oneximbank- ban, főleg hogy saját számláit ellenőrizze, majd ellenőrzése alá vonta a UTair légitársaságot, amelyet használ is. A vállalat befektetett egy médiaholdingba - amelynek szolgálatait nem használja -, és tulajdon- részt vásárolt a szentpétervári Ros- sia bankban. Főleg koncessziókra, műszaki berendezésekre és technológiákra költött, nem működő projektekre vagy részeikre. KOMMENTÁR A hatalom hatalma NAGYANDRÁS Európa minden országát komolyan megérintette a gazdasági válság, ám Magyarországnak ma ennél is sokkal nagyobb gondjai vannak. Ezzel mindenki tisztában van, kivéve a magyar politikusokat. A szocialisták és a liberálisok- teljesen nevetségessé téve magukat - arra játszanak, hogy a megmaradt hitelük utolsó részét is eljátszva kihúzzáka2010-esválasztásokig, bármilyen miniszterelnökkel.Fel- foghatatlan, hogyan képzelhetik azt, hogy most, amikor mindkét párt támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt, éppen nekik kell válságkormányt alakítaniuk, mely csupa-csupa megszorító intézkedést hoz. Bajnai Gordon első szavai alapján Magyarországon egyolyanidószakkövetkezikbe, amikor mindenkinek, műiden egyes embernek valamivel rosszabb lesz egy időre, mert csak így lehet rendbe tenni a gazdaságot. Az SZDSZ és az MSZP pedig mártír módon úgy gondolják, ha ók támogatják ennek akormánynak a lépéseit, a lakosság egy év múlva kezet csókol nekik, mivel Mózesként kivezették őket a éhhalált jelentő gazdasági sivatagból. Vajon miért nem képesek elismerni, hogy elk. .ták? De most komolyan. Nem kicsit, most igazán nagyon. Ha lenne bennük némi taktikai érzék, azonnal átadnák az ország üányítását Orbán Viktornak. A magyar jobboldalnak akkora támogatottsága van, mint soha korábban, a parlamentben akár kétharmados többséget is szerezhet a FIDESZ. Itt a gyönyörű lehetőség, hogy megmutassák, ők rendbe tudják hozni az országot. Minden eszköz adott lesz hozzá. Ha meg véletlenül nem jönne össze a dolog, akkor a népszerűsége már nem a liberálisoknak és szocialistáknakkezdene csökkenni az elkövetkező időszakban, hanem ajobboldalnak. De ezt az MSZP és az SZDSZ vezetőinek többsége nem képes felfogni. A klasszikus politológiai definícióból, hogy a politikai pártok mindenkori célja a választásokon való szavazatmaximalizálás, majd a hatalomba való bekerülés - azaz kormányzás -, nekik csak a második maradt meg, az is kicsit elferdítve, mindenképpen hatalmon maradni, amíg csak lehet. Azon, ahogy az elmúlt hét során miniszterelnököt kerestek, már az egész ország röhögött, én is kaptam olyan SMS-t, mely szerint a Magyar Szocialista Párt felkér miniszterelnöknek, ám ha nem vállalom, küldjem tovább az üzenetet legalább tíz barátomnak. Mégis hiszek abban, hogy ha ketten összeállnak, megmentik Magyarországot. Talán igen, talán nem, de az biztos, a következő választásokra tökéletesen lenullázzák magukat. De lehet, hogy most komolyan ez kell nekik. A válság hullámvasútján S1DÓ H. ZOLTÁN Egyre erősebb a vüágválság szívóhatása. Európában lassan már nincs ország, amelyik idén még mindig gazdasági növekedéssel számolhat. A2009-es kilátások készítői egyfajta negatív számháborút folytatnak, egymással versengve, ki rukkol elő nagyobb visszaesést vizionáló mutatókkal. Komoly lapok arról cikkeznek, hogy a mélyülő krízis légkörében a korábban pompásan kereső (házas) menedzse- rekköltségtakarékosságürügyénlemondanakbarámójükfinanszí- rozásáról. A sztrájkok, tiltakozások terén verhetetlenül fifikás fran- ciáktúszul ejtik az elbocsátásokat bejelentő cégvezéreket-legutóbb márNicolas Sarkozy államfőnek kellett személyesen közbeavatkoznia egy vezérigazgató kimentése érdekében. Európa pénzügyi központjában, a londoni Cityben pedig szerda óta ostromoljáka globo- fóbok a bankok székházát, elsőként a Royal Bank of Scotland üvegportáljai estek áldozatul a válság kirobbantóiként elkönyvelt bankárok ellen üányuló megmozdulásoknak. Szűkebb régiónkban sem mennekjól a dolgok, különösen nem Magyarországon, ahol a Magyar Szocialista Párt lehangoló végjátékát okozta a gazdasági mélyrepülés. Lassan úgy tűnik, hogy a harmat- gyenge forintnak köszönhetően már csak a Szlovákiából érkező vásárlók tartj ák a lelket a határhoz közel eső magyar települések üzlet- hálózataiban. Közben Veres János pénzügyminiszter minden koráb- binálkomorabb visszaesést jövendöl, kimondani is borzalmas, de már a közel 10 százalékos zuhanás sem elképzelhetetlen. „Minden kormány számára az a legkockázatosabb időszak, amikor reformokba kezd” - mondta egykoron Alexis de Tocqueville, a híres francia gondolkodó, márpedig eztBajnaiGordonkijelöltminiszterelnök már nem úszhatja meg. Persze, jobb lesz, ha Robert Fico kormányfő is végreabbahagyjaaMagyarországszámlájára folytatott gúnyolódását. Szlovákia ugyanis mára felélte a Dzurinda-kormánytól örökölt lendületét, a gazdaság növekedési potenciája elpárolgott. A mérvadó állami intézmények közül a Szlovák Nemzeti Bank e héten első- kéntjelezte,2009-benránkisanegatívnövekedés árnyéka vetül, vagy kevésbé sejtelmesen: az önálló Szlovákia történetében először esünk vissza. Ján Počiatek pénzügyminiszter nyíltan kimondta, a költségvetésben már a létező összes tartalékot mozgósította, pedig a válság hullámvasút) án még csak most kezdődik az igazi lejtmenet. Talán utolsó közérzetjavító intézkedésként még egyszer bevetik a roncsprémium fegyverét, s miközben az autóágazat szusszanásnyi időhöz jut, a többi iparág tovább roncsolódik. Ezek az igazi gondok, s ahelyett, hogy a problémákkal próbálnának megbirkózni, az elnökválasztás kapcsán a hóból ki sem látó árvaiakat megkiszucaiakatvelünk riogatják. Niall Ferguson, a jelenkorral foglalkozó rangos brit történész a vüágválság kapcsán a bűnbakkeresés egyik bevált eszközeként említi mega nyelvi, etnikai kisebbségek elleni uszítást. A tudós képben van, hiszen nemrégiben publikálta a gyűlölet évszázadának történetéről szóló könyvét, A vüág háborúját. Ferguson tételesen felsorolja, hogyamostaniválságmelyországokat rázhatja meg alapjaiban. Szerencsére mi nem kerültünk az Irak, Irán, Kongó és Ukrajna fémjelezte listájára. Azonban ha a krízis eldurvul, a roncsprémium lecseng, a költségvetésben összegereblyézett megtakarítás pedig elfogy, akkor a hatalom boszorkánykonyhájában, ahol az SNS kezében van a főzőkanál, bizony tartósan elő- vehetik a nemzetiségek elleni uszítás eszközét.
