Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)

2009-04-25 / 95. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 25. Szalon 17 CD-AJÁNLÓ U2: No Line on the Horizon neaiOHAtwi veuze t neeŕONAiuA verzia seíüonauíí vcrzc regionálna vtrna* regionálni vchít ■ wgiomálka verzia rcirokalmi verzl ; rsgonálha verzia nm N« L INÉ IN THE HIR i Z«N FEATURING THE NEW SINGLE “GET ON YOUR BOOTS” VFWZŕ : BKÜONAH.A VCftTlA WGKyiAl.'ii •■■ERZE .’ flťGlONAl MA VCBZÍA Wt.QlOwAl.Ni VťRZF . HCGiQRÁi.ŕiA VD1/IA WCHOWMNÍ VERZľ ' Bi-.GIONAi NA VtAj-IA PUHA JÓZSEF Rovatunkban még sosem írtam olyan együttes hanghordozójáról, amely már tevékenykedett, ami­kor én elkezdtem zenével foglal­kozni. Mármint zenehallgatással, zenekutatással. Életem legmeg­határozóbb hobbijának indulása - amelyből aztán hivatás lett - a ki­lencvenes évek elejére datálódik. A mai napig úgy érzem, nincs jo­gom az ilyen zenekarok korongja­inak bemutatásához. Eddig a U2-t is „ignoráltam”, de most nem akartam megkerülni. Pedig „zenei megtérésemkor’ már jelentős re­pertoárral rendelkezett, az 1991-es Achtung Baby című nagy­lemezzel hódított, amely a hete­dik stúdióalbuma a sorban. Most a tizenkettediket készülök bemu­tatni, tehát stúdiólemezei felét nem a kiadáskor ismertem meg. Már csak ebből eredően is vannak hiányosságaim az együttessel kapcsolatban. Időközben persze felfedeztem a teljes életművét, például ismerem a sokak által (ál­talam is) legjobbnak tartott 1987-es The Joshua Tree minden pillanatát. De az albumokat a ma­guk idejében kell felfedezni, úgy az igazi, nem pedig évekkel ké­sőbb. Igazság szerint az említett Achtung Babyt is csak az idő mú­lásával, huszonévesként tudtam befogadni. Az 1993-as Zooropa a megjelenéskor sokkal jobban tet­szett, aztán az előző mégiscsak eredményesebben beásta magát a szívembe. Nem lesz könnyű sza­vakba öntenem az új nagylemez­zel kapcsolatos benyomásaimat, azok ugyanis eléggé vegyesek. De még mielőtt belevágnék, jöjjön egy fontos kitérő. Az ír zenekar trónját senki sem veszélyezteti, sőt albumról al­bumra szilárdítja vezető pozíció­ját. A kétezres években eddig há­rom stúdiólemezzel rukkolt elő, de a koncerteknek, koncertkiad­ványoknak, újrakiadásoknak, ilyen-olyan válogatásoknak kö­szönhetően szinte folyamatosan a reflektorfényben állt. Trónkövete­lők azért akadnak. Nem szép számban, csak egy-kettő! Közülük hadd emeljem ki az amerikai Tennessee államból származó, három testvér és egy unokatestvé­rük alkotta Kings of Leon nevű együttest! A tavaly szeptember­ben boltokba került Only by the Night című negyedik stúdióalbu­mán a U2 hangzásvilágára épít. Kiváló munka, és világszerte ha­talmas siker. Nagy-Britanniában 2008-ban a harmadik, Ausztráliá­ban a legvásároltabb nagylemez volt. A kvartettet számos elisme­réssel is kitüntették, kettővel a februári BRIT Awardson, a leg­rangosabb brit zenei díjak átadó­ján: a legjobb nemzetközi zenekar és a legjobb nemzetközi album kategóriákban diadalmaskodott. Tehát tényleg érdemes rá odafi­gyelni. Bonóék még 2006-ban belefog­tak az új nagylemez stúdiómunká­lataiba, Rick Rubin producer irá­nyításával, de együttműködésük zsákutcába torkollott. Rubint a jól bevált trió: Brian Eno, Daniel La- nois és Steve Lillywhite váltotta. A számomra nagy jelentőségű Ach­tung Baby is a három szakember közreműködésével készült. (Az első három stúdióalbumnak Lilly­white volt a producere, Eno és La- nois a negyediken, az 1984-es The Unforgettable Fire címűn debü­tált.) A No Line on the Horizon munkálatai a marokkói Fezben, valamint Dublinban, Londonban és New Yorkban folytak. Közel hatvan szerzeményt rögzítettek. Eno és Lanois a dalszerzésben is részt vett, és a hangzásvilágot ille­tően merészebb elrugaszkodásra késztette az együttest. A U2 a 2000-ben kiadott All That You Can’t Leave Behind című stúdiólemezén már nem a kilenc­venes évekbeli indusztriál-pop hangzást követte. A korong, akár­csak a következő, a 2004-es How to Dismantle an Atomic Bomb dal­lamos, letisztult, kiszámítható, izgalommentes mestermű. Az új albumon a két producernek kö­szönhetően tehát ismét előtérbe került a kísérletező kedv, a kétez­res évek U2-hangzása újszerű­séggel kéveredik. A február utolsó napjaiban megjelent No Line on the Horizon izgalmasabb, mint az előző két lemez, de sajnos a szín­vonalat illetően elmarad tőlük. Nincs irányvonala, kiszámíthatat­lan. Olyan, mintha sorsolás dön­tött volna a felvételek sorrendjé­ről: a következő vagy teljesen más, mint az előző, vagy hasonló hangulatú. Mindegyik zeneszám saját életet él. A stúdiómunka kü­lönböző fázisaiban többször han­goztatott elektronikai befolyás nem hangsúlyos, összességében jócskán felülkerekednek rajta a popzenei struktúrák. A beharan­gozó szerzeménynek választott, az RTÉ 2fm nevű ír közszolgálati rádióadó által január 19-én be­mutatott, maxi CD-n február kö­zepén kiadott Get on Your Boots bizonyára sok rajongót megijesz- ■ tett. A funkos táncdal az 1991-es Even Better Than the Real Thing és az 1997-es Discotheque mögé 1 illeszthető, ám azoknál gyengébb | színvonalú. A finoman lüktető, groove-os, 1 energikus induló felvételben, a | címadóban máris szembesülhe- | tünk az album egyik zavaró té- 1 nyezőjével: Bono túlságosan kia- | bálós hangjával. A kiabálás, a | modoros énekhang annak ellené- 1 re zavaró, hogy ez a zenekar első | számú ismérve. A május elején másodikként maxi CD-n megje­lenő, már-már szintipopos lükte­téssel induló, gitárhangzású Magnificent tipikus U2-dal, és slágeresebb, mint az elsőként megismert Get on Your Boots. A nyugis, lírai, finoman kevert, szomorú basszusmenetre épülő Moment of Surrender dallamát Bono elszorított hanggal énekli - ez az előadásmód is egyre jellem­zőbb rá. Az átlagosnak nevezhető Unknown Caller után a vonósok­kal, folkos dallammal megpakolt I’ll Go Crazy If I Don’t Go Crazy Tonight csendül fel. A szövege fá- jóan közhelyes. (Ez egyébként szinte az egész lemezt jellemzi, később visszatérünk rá.) Arról szól, hogy közel állsz az igazság­hoz, mégsem látod meg, vala­mint minden nemzedék kap egy esélyt, hogy megváltoztassa a világot... Hatodikként az említett Get on Your Boots hallható. A Stand Up Comedy leginkább a humoros szövege kapcsán emel­hető ki. Érdekesség, hogy az utóbbi három szerzeményt, va­lamint a tizedik, Breathe címűt - amelyek szerintem a leggyen­gébbek - a zenészek egyedül komponálták. A többinél Eno és Lanois a szerzőtársuk. A marok­kói Fezben történő felvételre cí­mében is utaló FEZ - Being Bőm az egyetlen felvétel, amelyben egyensúlyban van az együttes hangszerparkja, a gitár, a basz- szus, a dob a produceri hangzás­sal. A White as Snow népdalát­dolgozás. Az- énekdallam egy­szerű, a kísérő gitár bánatos, a lí­rai középrészben szintetizátor szólal meg. A záró Cedars of Le­banon lassú, nyugodt, finom ze­neszám, a refrénje végre nem ki- abálós, elhaló kórus jellemzi. A zene után a szöveget is ve­gyük górcső alá! Ezzel nagy a gáz! Többek között Afganisztánban haldokló katona, francia rendőr, leszerepelt haditudósító szájába adják a mondanivalót, az esetek jelentős részében teljesen ötlette- len, béna szöveget. Most még lehetetlen megmon­dani, hogy az album hová kerül a U2 repertoárján belül. Ahhoz idő kell. Nyilvánvaló, hogy sokkal ne­hezebb mű, mint az előző kettő. A türelmes rajongók bizonyára job­ban értékelik, szép fokozatosan fedezik fel, teszik magukévá. Ha hihetünk a zenészeknek, még idén jön az új lemez. A medi- tatívabb tartalmú korong kistest­vére lesz a mostaninak, ahogy a Zooropa az Achtung Babynek. Az ideológiák és nemzetkarakterológiák párhuzamos szerepeltetése, szabad cserélhetőségük eleve kioltja azt a lehetőséget, hogy az ember komolyan vegye őket... A Határeset a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban tek egyikét-másikát a saját életta­pasztalataival, hogy az akár egy stúdiószínpadi előadásnak is beil­lett. Fel-felpattanva ülőhelyéről, gesztikulálva mutatta, amiről épp beszélt: lássam csak az orrocská­dat, puha-e - mondta, s nyomkodta beszélgetőtársa orrát-, bizony, fül­lentesz megint, sejtettem, s a pilla­nat varázsában nehéz is lett volna eldönteni, vajon a szerző szól-e, avagy Tomi, a Határeset naivan kedves, csintalan gyerekszereplő­je. Na most, az atombomba sem légből kapott eset, mármint hogy Tomi annak ledobásával kívánt volna a zeneiskolán elégtételt ven­ni, a félelem, fájdalom, reális volt. Egyrészt bármily elképesztő - mondta, mutatta a szerző -, nyolc­vankilenc előtt tényleg riogatták az embereket atombombával, nagy­jából oly gyerekes következménye­ket várva használatától, ahogy azt Tomi a maga esetében elképzelte, másrészt tényleg nyűg volt zeneis­kolába járni, és a kezeket meg az uj- jakat mereven, mégis kellő laza­sággal tartani a zongora fölött - mondta és mutatta Hunčík Péter. A továbbiakban aztán az egybe­gyűltek nem is fantázia és valóság szétválasztásának hamupipőkés gondjaival múlattákaz időt, hanem a regény fogadtatására terelődött a szó (Zsiga bizonyára értékelte vol­na, mutatott a szerző Zalabai fali­képére), kedvező kritikai vissz­hangjára, páratlan közönségsike­A Határeset somorjai közönségének egy része rére (a Határesetnek pár hónappal a megjelenése után második kiadá­sa is fogyóban), egyáltalán: a siker titkaira. Akadt olvasó, aki a gyerek­korú szereplők ártatlan hangjában s az ebből fakadó humorban vélte megtalálni a titkot, mások a mű demokratikus jellegét emelték ki, eszmei-nemzetiségi sokrétűségét. Ennek kapcsán kerültek szóba a re­gényben hangot kapó ideológiák és nemzetkarakterológiák, melyekről elhangzott, hogy párhuzamos sze­repeltetésük, azonosságuk (vagyis szabad cserélhetőségük) eleve ki­oltja azt a lehetőséget, hogy az em­ber komolyan vegye őket. Talán külön hangsúlyozni sem kell, hogy komolyság terén adósa maradt a rendezvény az olvasók­nak és a Hunčík Péter-híveknek, ám a rendezvény szervezője és házi­gazdája, Bereck Zsuzsanna sem er­re kérte a szerzőt. Akit végül az író­olvasó találkozót lezáró dedikálás pillanata nyomott vissza a székébe, míg - vele szemben - az olvasók so­raiban vette kezdetét oldott nyüzs­gés. A háttérben még Fazekas Jó­zsef korrigálta azt a bejelentést, mely szerint ’89 óta nem volt rá pél­da, hogy szlovákiai magyar szerző szépirodalmi munkája ezer fölötti példányban jelenjen meg s fogyjon el. Volt, mégpedig az Einstein ha­rangjai című Grendel-regény, me­lyet 1992-ben adott ki először szin­tén a Kalligram. Ezzel a korrekció­val aztán mindenki úgy érezhette, a helyükre kerültek a dolgok. Vagy legalábbis a közmegegyezés határ- eseténekközelébe. LÁNGH IMRE LÁSZLÓ Hangulatos, felolvasással egy­bekötött beszélgetésen mutatták be a múlt hét végén Hunčík Péter Határeset című regényét a somoijai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár olvasótermében. A hangulatról főként a szerző gondoskodott, aki mosolyt csalva a szép számú közönség arcára úgy konffontálta a regénybeli történe­A szerző a zongoránál... (Pirk Ilona felvételei) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom